2024. május 7. kedd

máj. 7
9:18
Aszpirin szívinfarktus ellen: a kardiológus elmondja, mennyit használ valójában (EgészségKalauz)
Az aszpirin alkalmazása régóta foglalkoztatja az orvostársadalmat és a pácienseket egyaránt, de vajon a rendszeresen szedett aszpirin jó-e a szív-érrendszeri betegségek megelőzésére, illetve a már bekövetkezett események kiújulásának megakadályozására?
máj. 7
9:24
Warren Buffett szerint ez jelenti most a legnagyobb veszélyt a világra (Igényesférfi.hu)
Szombaton tartották a Berkshire Hathaway éves részvényesi közgyűlését, amelyen természetesen Warren Buffett is beszédet mondott. A legendás befektető szerint az egyik legnagyobb veszélyt jelenleg a mesterséges intelligencia jelenti a világra, az AI-ra épülő átverések pedig a következő nagy növekedési iparág.
máj. 7
9:36
Ne késlekedjen! Az Anubis Travel hihetetlen nyaralási ajánlatokkal csábít Törökországba, a görög szigetekre és Egyiptomba! (Utazási Élmények)
Az Anubis Travel jelentős szezonnyitó kedvezményekkel indítja a nyári szezont Törökországban, Rodoszon, Krétán és Egyiptomban.
máj. 7
9:42
A mobil az én szolgám, és nem én az övé (Nőiváltó)
A mai élet szerves része a mobiltelefon. Használom, mert számtalan dologra kell: dolgozni, beszélni, kapcsolatot építeni. Olvasok is rajta. És nem, nem vagyok függő!
máj. 7
9:48
Az orvos szerint ez a demencia 3 korai jele, amelyet a beszéd során ki lehet szúrni (EgészségKalauz)
Az egyre növekvő életkor miatt folyamatosan nő a demenciával küzdők száma. Egy neuropszichológus elmondta, hogy beszéd közben melyik az a három tünet, ami már igen korán felhívhatja a figyelmet az állapotra.
máj. 7
9:50
Húgyhólyagrák: a tünetei a hólyaghurutra hasonlítanak - ez a fő különbség! (EgészségKalauz)
A véres vizelet felfázás tünete is lehet, de rákos megbetegedést is jelezhet.
máj. 7
10:00
Újabb kutatás bizonyítja, hogy bőven van még mit tanulnunk a T-rexekkel kapcsolatban (Hamu és Gyémánt)
Tavaly nagy port kavart egy tanulmány, amely azt állította, hogy a T-rexek mégsem voltak buta állatok, sőt intelligenciájuk a ma élő majmokéval vetekedett. Egy nemrég megjelent kutatás azonban egészen más következtetésekre jutott.
máj. 7
10:00
Csipkerózsika csillogás: ezek voltak az idei Met-gála legkáprázatosabb ruhái (in.hu)
Végre elérkezett a divat éjszakája: Hollywood végigvonult a lépcsőn az éves Met-gálán.A Met Costume Institute új kiállítása, az Sleeping Beauties: Reawakening Fashion az elmúlt években látottaknál kissé olvasmányosabb témát választott. A gála dress code-ja pedig Az idő kertje lett, melyet J.G. Ballard 1962-es, azonos című novellája ihletett, így ar
máj. 7
10:06
Elképesztő luxusban él Vlagyimir Putyin: titkos felvételeken az orosz elnök egymilliárd dolláros palotája (Femcafe)
A Korrupcióellenes Alapítvány (FBK) a Projekt névre hallgató oknyomozó csoporttal együtt körülbelül négyórányi felvételt rögzített az orosz politikus egyik rejtekhelyeként funkcionáló ingatlanban, mely a Fekete-tenger partján bújik meg.
máj. 7
10:06
Mi a közös a Cybertruckok visszahívásában és a TikTok betiltásában? (Rakéta)
A radiocafé Kávézó a világ végén című műsorában beszélgettünk az elmúlt hetek legizgalmasabb, a fenntarthatósággal és a jövővel kapcsolatos híreiről.
máj. 7
10:18
4 csillagjegy, akinek május 8-án véget ér egy ősi átok: egy csodákban gazdag új élet vár rájuk! (Joy)
Néhány csillagjegynek véget fog érni egy hosszú ideje tartó ősi átok, ami pedig ezután jön, az több, mint csodálatos lesz számukra!
máj. 7
10:18
Minden idők legjobb Batman-alakítása (Igényesférfi.hu)
Batman a képregények történetének egyik legikonikusabb karaktere, nem meglepő, hogy eredetileg papírra vetett harcai a rosszfiúk ellen számos alkalommal elevenedtek meg a filmvásznon is.
máj. 7
10:18
A regeneráció is az edzésterv része – Növelheti az erőt, lassíthatja az öregedést (Képmás)
Ahogy a gépeinket is karban kell tartani, úgy a testünk használata is megkívánja a rendszeres szervizelést. Jó hír, hogy a szervezetünknek erre saját mechanizmusa van, ha adunk neki időt, elvégzi magától, ha pedig meg is támogatjuk, gyorsabb és teljesebb lesz a regeneráció.
máj. 7
10:24
Ezekre figyelj a cserepes rózsa ápolásánál - sokan elrontják (Édenkert)
A cserepes rózsa hamar tönkremegy, ha nem figyelünk oda rá! Mutatjuk, hogyan  marad sokáig szép.
máj. 7
10:30
Lyme-kór: a diagnózis hiánya és a téves diagnózis is nagy probléma (WebBeteg)
Bár a Lyme-kór Európa szerte a leggyakrabban előforduló kullancsok okozta betegség, az esetek 30 százalékában már a csípést sem vesszük észre, többen pedig főleg a téves diagnózisok miatt életük végéig szenvednek a kór okozta tünetektől.
máj. 7
10:36
Ne késlekedjen! Az Anubis Travel hihetetlen nyaralási ajánlatokkal csábít Törökországba, a görög szigetekre és Egyiptomba! (Utazási Élmények)
Az Anubis Travel jelentős szezonnyitó kedvezményekkel indítja a nyári szezont Törökországban, Rodoszon, Krétán és Egyiptomban.
máj. 7
10:48
5 százalékos lakásáfa: újabb két évvel kitolják a kedvezményt (Igényesférfi.hu)
A korábbi hosszabbítások után újabb két évet kap a lakásáfa, vagyis az 5 százalékos kedvezményes áfa az új lakásokra. Ezt ráadásul valójában már 2030 végéig alkalmazhatják majd a lakásépítő cégek, ha időben bejelentik az építkezést, illetve megszerzik rá az engedélyt.
máj. 7
10:54
Divatkatasztrófa a Met-gálán: ezek voltak a legrondább, legkegyetlenebb ruhakreációk a vörös szőnyegen (Femcafe)
Borzasztó és furcsa szettekből idén sem volt hiány a Met-gálán: némelyik ruhakölteményt látva egyszerűen alig hiszünk a szemünknek...
máj. 7
10:54
Miről álmodik ma egy tanító? – Még a matekfeladatba is lírát visz P. Herman Noémi (Képmás)
P. Herman Noémi egy negyedik osztályosoknak készült, új generációs matematikakönyvbe ír rövid történeteket egy képzeletbeli osztályról. Az egyik kitalált kislánynak az az álma, hogy tündérek élnek a mesebeli tájon, és bárányfelhőre épített palotákban laknak kilencezer méteres magasságban. Bár a történet matematikafeladványba torkollik, mégis elgond
máj. 7
11:00
Elképesztő áttörés a fúziós technológiában (Rakéta)
A WEST kísérleti tokamakban a plazmaállapotot 50 millió Celsius-fokon tartották fenn folyamatosan hat percen át.
máj. 7
11:18
Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát (Ripost)
Az orvosok figyelmeztettek az ártalmas szokásokra!
máj. 7
11:18
Barabási Albert-László megkapta az egyik legmagasabb tudományos elismerést (Igényesférfi.hu)
Az Egyesült Államokban működő Nemzeti Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences, NAS) tagjai közé választotta Barabási Albert-László világhírű magyar fizikust, hálózatkutatót.
máj. 7
11:18
Titkos helyek, amiket csak a hajósok ismernek Horvátországban (Roadster)
Ha szívesen ringatóznál valamelyik eldugott öbölben, megmártóznál a kristálytiszta tengerben, és háborítatlanul élveznéd a természet nyugalmát, mutatunk néhány csodaszép úti célt.
máj. 7
11:30
Majdnem megállt a nő szíve, amikor meglátta, kivel csalja meg a férje (Femcafe)
A szörnyű képek örökre beleégtek a feleség homloklebenyébe.
máj. 7
11:42
8 hiba, amit Olaszországban járva szinte minden turista elkövet (Hamu és Gyémánt)
Közeleg a nyár, turisták milliói veszik nemsokára az irányt Olaszország felé, köztük rengeteg magyar is. Cikkünkben a Travel + Leisure nyomán bemutatjuk a leggyakoribb hibákat, amiket szinte mindenki elkövet egy olaszországi nyaralás során.
máj. 7
11:42
Súlyos vonatbaleset miatt jelentős késésekre kell számítani az egyik legfőbb hazai vonalon (Roadster)
A tájékoztatás szerint a mozdony négy tengellyel kisiklott, a műszaki mentés várhatóan hosszabb ideig tart majd.
máj. 7
11:48
Mennyire ismered A Fehér Lótusz című sorozatot? – WMN-kvíz (WMN)
Két kvízzel is készültünk nektek: mennyire emlékszel az első és a második évadra?
máj. 7
12:00
Lefújták a Boeing Starliner űrkapszulájának tesztjét egy szelep miatt (Rakéta)
A Boeing lesz a SpaceX mellett a NASA második olyan partnere, amelynek űreszközével utazhatnak majd az asztronauták a Nemzetközi Űrállomásra, de a leendő űrtaxi tesztje során megint problémák merültek fel, ez alkalommal az Atlas V rakétával.
máj. 7
12:06
Így oldják meg a magyar autósok, hogy ne kelljen kifizetniük a teljes gyorshajtási bírságukat (Femcafe)
A gyorshajtások miatt kiszabott bírságösszeg az elmúlt fél évtized során elérte a 112 milliárd forintot, amiből több mint 24 milliárd forintnyit nem fizettek be a megbüntetett járművezetők és üzembentartók - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által közölt adatokból.
máj. 7
12:12
Chipleolvasás, adategyeztetés, bilétagravírozás – a Belvárosi Kutyafesztiválon is segítette a MOL az elkóborolt négylábúak hazajutását (Femcafe)
Bár a Belvárosi Kutyafesztiválon természetesen elsősorban a kutyáké volt a főszerep, mégis fontos feladat hárult a MOL-ra is: a vállalat örömmel vett részt a négylábú kedvencek május 5-i eseményén, hogy segítséget nyújtson a gazdiknak az elveszett ebek megtalálásához, illetve az elkóborló kutyák mielőbbi hazajutásához.
máj. 7
12:12
A szállodaépítések rakétaként lőttek ki Spanyolországban (Spabook)
A DoubleTrade adatai szerint január és március között 64,8%-kal nőtt az új szállodák építésének és a szállodai felújításoknak a száma, ami 412 szállodaprojektet foglal magába, összesen 1 958 millió euró…
máj. 7
12:18
Rossz hírt közölt a NASA: megszakították a Boeing első, embert szállító űrjárművének indítását (Femcafe)
Nem sokkal a felszállás előtt, hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden, írja az MTI.
máj. 7
12:18
Kő kövön nem marad! Vagy mégis? Bemutatkoznak Nógrád megye híres kövei (egy.hu)
Ősi legendák, kővízesések és boszorkányok nyomában jártam.
máj. 7
12:21
100 ezer kiló adomány a tét – indul az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtése (Infostart)
Háromezer önkéntes teljesít szolgálatot pénteken és szombaton az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójában, amelyet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervez. A zöld mellényt viselő segítők országszerte 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban kérik majd adományozásra a vásárlókat, akik a felajánlásaikkal az egyes gyűjtőpontok környéken élő nélkü
máj. 7
12:30
Egyszerre rémisztő és látványos videó készült egy szupergyors versenykatamarán borulásáról (bronson.men)
A legénység egy tagja hibázott, érdemes elolvasni, hogyan reagált rá a csapat vezetője. Félelmetes felvétel készült a minap a Sail
máj. 7
12:36
12 féle rák kialakulását is megelőzheted, ha ezt eszed reggelire: a cukorbetegségre és a fáradtságra is igazi gyógyír ez az étel (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy van egy olyan népszerű reggeli fogás, amely gyakorlatilag minden egészségügyi problémára valódi gyógyír lehet? Cikkünkből megtudhatod, mit is ajánlott fogyasztanod minél gyakrabban reggelente, hogy elkerüld a napközbeni álmosságot, valamint akár 12 féle rákbetegség kialakulásának kockázatát!
máj. 7
12:42
Magyar szállásportál akasztotta ki a szállásadókat (Spabook)
A szállásadók és a vendégek kedélyét egyaránt képesek borzolni az online szállásportálok. A tavalyi globális Booking botrány után ezúttal az egyik magyar szereplő okoz bosszúságot egyes szállásadó partnerei számára, akik…
máj. 7
12:48
Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park (Spabook)
A Városháza udvarán kialakított új közösségi tér izgalmas megoldásokkal, egyedi utcabútorokkal és növényekkel ígér majd igazi kikapcsolódást és elvonulást a város zajától Budapest központjában. Budapest 150. születésnapján, november 17-én már…
máj. 7
12:48
Medvehagyma: gyűjtési tippek és hasznos tudnivalók (TulipGardenCafe)
A medvehagyma nagy kedvence a barnamedvének, és a vaddisznók is kedvelik. Nem véletlen hát, hogy az erdők brummogó lakójáról nevezték el a tavasz egyik legfinomabb vadon szedhető csemegéjét. Egész Európában megtalálható, hazánk több táján is elterjedt. A Dunántúl hegyvidéki területeit néhol szinte szőnyegként borítja. Bemutatjuk a medvehagymát! A m
máj. 7
13:00
A szűrt víz valóban jobb választás, mint a csapvíz?” (TulipGardenCafe)
Sokan esküsznek a szűrt vízre, mások szerint a házilag filterezett víz semmivel sem különb a mezei csapvíznél. Mi a helyzet az ízélménnyel és az egészség-faktorral? Eláruljuk az igazságot. Rengetegen használnak különféle szűrőeszközöket a csapvíz „tisztítására”, annak reményében, hogy így egészségesebb lehet a csapból folyó víz. Abban a legtöbben e
máj. 7
13:06
Ezekben az európai országokban  van a legtöbb zsebtolvaj (in.hu)
Egy biztosítótársaság összeállította azoknak a helyeknek a listáját, ahol a turistáknak kiemelten vigyázniuk kell az értékeikre.Quotezone.co.uk utasbiztosító társaság az európai zsebtolvajlási indexet használta, amely azt értékeli, hogy az egyes országok öt legfontosabb turisztikai látványosságáról szóló beszámolókban milyen arányban említik a zseb
máj. 7
13:08
Epres ajakbalzsamtól lesz puha a szánk idén nyáron (in.hu)
Sofia Coppola az Augustinus Baderrel közösen színezett ajakbalzsam kollekciót dobott piacra.A rendező Augustinus Baderrel együttműködve újragondolta a bőrápoló márka ajakápolóját. A növényi alapú vajak keverékével és a márka jellegzetes TFC8 szabadalmaztatott technológiájával készült ajakbalzsam sötét rózsaszín, földes szilva és korall árnyalatban
máj. 7
13:12
Így teheti a kvantumszámítógépeket hatékonyabbá Schrödinger macskája (Rakéta)
A kvantumszámítógépek útjában jelenleg főleg a gyakori hibák állnak – ezen segítene a "macska qubit".
máj. 7
13:12
Ron Burgundy visszatért – Will Ferrell újra a bajszos híradós velúrjába bújt, hogy leoltsa Tom Bradyt (bronson.men)
Viccből ámult egy sort az NFL-legenda sármján, aztán emberesen lecsicskázta. Amerikában nagyon élik az úgynevezett roast-műsorokat, ahol hírességek gyűlnek össze, hogy
máj. 7
13:54
Szijjártó Péter friss kijelentése mindenkit meghökkentett: "Az utolsó órában vagyunk..." (Femcafe)
A külgazdasági és külügyminiszter egy hétfői rendezvényen arról beszélt: elképesztő, hogy az ukrajnai háború kapcsán egyes vezető európai politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek, elfeledve, hogy ennek visszafordíthatatlan következményei lennének.
máj. 7
14:12
Hogyan kerülhető el a horkolás? Életmódtippek, alvási szokások (WebBeteg)
A horkolás súlyos egészségügyi rendellenesség lehet, amely megszakítja a személy normális alvási mintáit, és zavarja a partner nyugodt alvását. Az enyhe és mérsékelt horkolók számára sokszor elegendő néhány házilagos megoldás kipróbálása és az alvási szokások megváltoztatása.
máj. 7
14:18
Szereted a finom szörpöket? Ezzel a bodzás italcsodával az egész családot meghódítod (Metropol)
Fantasztikus receptet mutatunk.
máj. 7
14:18
Úgy tűnik, holnaptól újra kapható lesz a legendás Nokia 3210-es (Rakéta)
A pletykák szerint cián és sárga színben, kamerával és modern csatlakozókkal, viszonylag barátságos áron.
máj. 7
14:18
Szúnyogok által terjesztett halálos betegségre figyelmeztetik a turistákat (Roadster)
A járványok kitörésének kockázata magas.
máj. 7
14:36
Bombariadó volt egy Londonba induló repülőn, e-mailben küldték a fenyegetést (Travelo)
Már a futópályán gurult a gép a felszálláshoz készülve, amikor a váratlan esemény miatt mindenkit evakuálni kellett.

Keresés