Bokrosodó vagy csüngő, klasszikus vagy modern, egyszínű vagy tarka. Az idei balkonnövény kínálat sem lett szűkebb a tavalyinál, sőt: egy-egy helyen egészen izgalmas változatokkal is találkozhatunk. A 2024-es év trendje igencsak kettősre sikeredett: az új változatok mellett újra reflektorfénybe kerültek a régi vidéki házak nagy öregjei is, amelyekbő
Képzeld el, mit érezhetett az a férfi, aki az otthona felújítását végezte és egy furcsa jelenségre lett figyelmes, aminek utána menve egy egészen sokkoló felfedezést sikerült tennie.
Hollandiában továbbra is meredeken emelkedik a gonorrheás megbetegedések száma, a fertőzéses esetek riasztó növekedést mutatnak különösen a 25 év alatti nők körében.
Ha nem bírjuk a repülést vagy magát a landolást, ezt a videót érdemes inkább el sem indítanunk, a felvételen ugyanis jól látható, ahogy egy Frankfurtból Los Angelesbe tartó járat tanuló pilótája csak bizonytalanul tudja letenni az utasokkal teli járatát.
Rengeteg rémisztő történetről lehet hallani a szívrohamokról és annak igencsak meglepő, kevesek által ismert tüneteiről. Akad közül egy, melyről egészen biztos, hogy eddig még te sem hallottál.
Az ágyunk szent hely. A hely, ahol alszunk és ahol a fárasztó hétköznapok után megpihenünk. Egyes szokások azonban tönkre tehetik a hálószobánk varázsát és különösen rossz hatással lehetnek a párkapcsolatunkra is.Ha a telefonunk bámulásával töltjük az alvás előtti perceket, azzal könnyen tönkre tehetjük a kapcsolatunkat."Nehéz tagadni, hogy ez komo
Az óvoda és az iskola Magyarországon kötelező, így a beszoktatással és az első időszak nehézségeivel általában sokat foglalkozunk. Ám mi a helyzet a bölcsődével? Jó döntést hozunk-e, ha a gyermekünket bölcsődébe íratjuk? És ha igen, létezik olyan, hogy bölcsődeérettség? Erre elsősorban a gyereknek vagy inkább a szülőnek kell megérnie?
Az idei Városligeti Majális – köszönhetően a kora nyári időjárásnak és a változatos programoknak –, tömegeket vonzott Budapest szívébe. Fotók a cikkben: Kölöknet.
Nem, nem (csak) a pornóra gondolok, hanem a szexre, mint folyamatra, és mindenre, ami a szexet körülveszi. Bár már egyetlen kattintással elérhető akár a telefonunkról is egy pornóoldal, magáról a szexről még mindig vajmi keveset tudunk. Pedig van mit tanulni róla. Szerencsére már szerteágazó témákban elérhetőek ismeretterjesztő anyagok, így a szex
"A gyerekvédelem akkor működik jól, ha a segítés, a támogatás és a megerősítés, a családmegtartó szolgáltatások, a gyerekek jogainak érvényesítése is fontos. A gyerekvédelem nem hatalmi aktus. Nem merül ki jogi eljárásokban, és nem kikényszeríthető erővel" – írja dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember.
Évtizedek óta beszélünk a nemek közötti egyenlőségről, és sajnos még mindig nem jutottunk sokkal előrébb a témában. Hosszan sorolhatnánk, milyen sok kihívással kell még mindig szembenézniük a nőknek mind a munkahelyükön, mind otthon. Az egyik terület, amely összeköti a kettőt, a vállalkozói tevékenység. Itt vajon mi az, amire mindenképp fel kell ké
A jó idővel a kültéri mulatságok ideje is eljött és ezzel együtt az üveghatású műanyag poharak is megmutathatják mit tudnak. A Happy Glass holland poharak pontosan úgy néznek ki, mintha üvegből készülnének, de sokkal ellenállóbban és ezáltal tartósabbak. Tökéletesek a mozgalmas kerti partikhoz!
Mindannyian tudjuk, hogy az élelmiszerek egy bizonyos idő eltelte után megromlanak és az is természetes számunkra, hogy romlott ételt nem eszünk meg. De gondolkodtál már azon, vajon mennyi idő után lenne érdemes ezeréves sminktermékeidtől is megszabadulni?
Te is olyan vagy, aki ha meglát egy pókot, sikítva kirohan a szobából, de minimum az ájulás szintű félelem és undor kerülget? Most megtudhatod, milyen üzenetet hordoznak a pókok, és a cikk elolvasása után megváltozhat a véleményed róluk.
A tükör lehet az oka, persze, de eljön az idő, amikor bevillan, hogy van az a pénz, amit megadnál, csakhogy ne legyen téma a korod. Van az az energia, amit kencére, vitaminra, speciális kezelésekre, fittness‒wellness‒happyness programokra szánnál, hátha elég lesz a genetika ördögének, a biológia törvényeinek és jajj… a robogó idő fékentartására. Kö
Ha a melegebb hónapokban egy moziterem helyett inkább a szabad ég alatt filmeznél, van egy jó hírünk: ma már szinte minden nagyobb európai városban találni szabadtéri mozikat. Listánkban ezek közül mutatjuk be a 4 leghangulatosabbat.
Többtucatnyi gömbölyűfejű delfin pusztult el, miután 160 példány partra vetette magát egy nyugat-ausztráliai tengerparton. Hiába próbálták tengeri vadvédelmi szakértők, tengerbiológusok és állatorvosok megmenteni a múlt csütörtökön a Geographe-öbölben lévő Toby Inlet sekély vizében partra sodródott állatokat, 31 elpusztult. Az emlősök négy csapatba
Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Kisgyerekes szülők nem nagyon hiszik ezt még, de akiknél már beköszöntött a kiskamaszkor, azok pontosan tudják, hogy a dackorszak, az óvodás hiszti, vagy akár még az iskoláskor kezdete is könnyed játék volt ahhoz képest, ami ilyenkor éri a szülőt.
Az afgán gazdaság nehéz helyzetben van; az infrastruktúra gyenge, a szegénység széles körben elterjedt. A külföldiek ennek ellenére egyre többen érkeznek az országba.
A 2024-es Sziget Fesztivált augusztus 7. és 12. között rendezik meg az Óbudai-szigeten. Ha úgy érzed, még nem tudsz eleget a fellépőkről, ne aggódj: ebben az összeállításban bemutatjuk azt a 4 előadót, akinek a koncertjéről szerintünk vétek lenne lemaradni. Ha pedig csak napijegyben gondolkodnál, külön jó hír, hogy a 4 név közül 3 ugyanazon a napon
Az ellenállhatatlan földieper maga a tavasz. Nincs, akit ne kötnének gyöngéd érzelmek hozzá! Hiszen ő az első pirosság, akit oly nagyon vártunk, s olyan szerényen, szelíden bújik meg a levélzuhatag védelmében. Alig engedi a napsugár felé fordítani fejecskéit, szégyenlősen lehajtja, mosolyog. Féltőn érintjük meg, magunkhoz emeljük, megszemléljük: mi
Nem árt azonban tisztában lenni azzal sem, hogyan hat a ciklusunk az arcunkra: kis odafigyeléssel, tudatossággal a nehezebb és könnyebb napokon is a legtöbbet hozhatjuk ki a bőrápolásból.
A történeteink persze sokfélék, mégis van bennünk valami közös azokkal, akik hozzánk hasonló pozíciót foglalnak el a családjukban. Hogy miért? Víg Sára gyerekpszichológus segít az összefüggések megértésében.
Ha nem masszírozzuk az arctisztítót ennyi ideig a bőrünkbe, nem biztos, hogy az minden előnyét ki tudja fejteni.Ha már kéznél van a kedvenc arctisztítónk, az alábbi bőrápolási tipphez nem kell bonyolult, extra lépéseket tennünk, mindössze egy kis plusz időt szánni az arcmosásra. Egészen pontosan hatvan másodpercet.Ahelyett, hogy gyorsan megmosnánk
Anne Hathaway pontosan öt évvel ezelőtt döntötte el, nem fogyaszt több alkoholt azért, hogy figyelmesebb legyen és minden pillanatban jelen lehessen gyermekei nevelése során.
A Ray-Ban nem először dolgozik együtt a Ferrarival. A két cég először 2018-ban dobott piacra egy 1970-es éveket idéző napszemüveg kollekciót, 2022-ben pedig a Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Carlos Sainz adta a nevét egy-egy modellhez. A most megjelenő okosszemüveg ára 499 dollár.