Anyák napja a vágottvirág-ajándékozás szezonnyitója, de az év bármely szakéban üde színfoltja lehet a lakásnak egy friss tavaszi csokor, és szívesen nézegetjük napokon keresztül a szerelmünktől kapott vágott virágokat is. Sajnos azonban nem mindig gyönyörködhetünk bennük olyan sokáig, mint szeretnénk, viszont néhány praktika segítségével meghosszab
A legfrissebb kutatások új reményt hoznak az alvászavarokkal küzdők számára, egy eddig ismeretlen természetes megoldás formájában, melyhez mindössze egyetlen gyümölcsre lesz szükséged.
A Kínai Tudományos Akadémia több mint tíz évig dolgozott egy új atlaszon, amely a tervek szerint a Holdra irányuló expedícióknak is új lendületet adhat.
Május második hétvégéjén rendezi a Magyar Vitorlás Szövetség a Balatoni Évadnyitó versenyt, ami a Balatonon a vitorlásszezon kezdetét jelzi. Az egyik legnépszerűbb nagyhajós versenyen a rajthoz állók több újítással is találkozhatnak. A hagyományos vitorlabontó ünnepségre május 11-én 10 órától kerül sor Balatonfüreden, a Vitorlás téren. Az Mvsz a V
Valter Attilának reményei szerint sok lehetősége lesz megvalósítani a céljait a szombaton rajtoló 107. Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.
Csányi Valéria 25 éven át vezényelte az Operaház darabjait, közel 700 előadást. Volt idő, amikor a legtöbbet foglalkoztatott karmesterként tartották számon, aztán hirtelen minden véget ért, magyarázatot sosem kapott.
Lucca egy varázslatos város Toszkánában, Olaszországban. Bár a környéken jó pár hasonlóan idilli települést találunk, Luccában nem a jellegzetes házakkal körülvett főtér az egyetlen látványosság: a város látképét egykor meghatározó tornyok egyik utolsó darabján már legalább 500 éve fák nőnek.
Új szolgáltatást vezet be Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága, a WizzAir.Az utasok ezentúl közvetlenül tudnak majd a légitársaság honlapján és applikációján jegyet foglalni különböző rendezvényekre, kiállításokra, városnéző túrákra. WIZZ Experiences szolgáltatás másik partnere a Coras online szolgáltató.A WIZZ Experience
Április 30-án a Nap rendkívül erős kitörést produkált, a jelenség pedig a csendes-óceáni térség több részén is átmeneti rádiókimaradást okozott, írja a Space. A tudósok szerint hosszú ideje nem volt dolgunk ennyire súlyos napkitöréssel.
Szalai Dezsőt januárban újra kellett éleszteni, azóta minden napot úgy él meg, hogy ezek már a visszatapsolás utáni számok. De a nagy tervét nem adta fel, a betegségben és a mindennapokban is az a mottója: Keresd, meg benne, amit szeretsz!
Az unalomig ismételt, Céline Dion inspirálta vietnámi sláger, a pho leves és a durián szagának különös elegye, a naplementében szürkévé váló hegyek sziluettje, a folyamatos dudálás. Csak néhány dolog, ami már biztosan velem marad Vietnámból – az országból, ahova pihenni mentem ugyan, mégis többet tanultam, mint bármely földrajz- vagy szociológiaórá
Szerdán Rosie O'Donnell bejelentette, hogy szerepelni fog az És egyszer csak... harmadik évadában. Miközben megosztott egy fotót a következő rész forgatókönyvéről, a komikus a kép mellé azt írta: "Itt jön Mary #andjustlikethat @hbo" (Purewow)Nyitókép: Instagram/justlikethatmax
A világ legidősebb embere, a venezuelai Juan Vicente Pérez Mora egy hónappal a 115. születésnapja előtt hunyt el. Hosszú életét elmondása szerint egy dél-amerikai italfajtának, az aguardientének is köszönhette.
Piszén pisze kölyökmackóját sokan ismerik, de hogy Kormos István "felnőtt" költészete (akárcsak a személyisége) mily lenyűgöző és izgalmas, azt kevesen tudják. A születésének tavalyi centenáriumára összeállított emléktárlat szeptember 1-jéig megtekinthető a PIM-ben.
Beszélgetésünk eredeti célja az Eu Climate Pact programjának bemutatása volt, de hamar világossá vált, hogy sokkal több lesz annál: egy hazai környezet- és természetvédelmi összefogást és társadalmi dinamizmusokat időben beutazó élményfolyam, ami bennem is megerősítette a tenni akarás és az összefogás iránti vágy éledezőben lévő szikráit. Csaba lát
Nincs is édesebb ajándék, mint egy finom desszert. Vagy három!1. Mini csokoládés-pekándiós piteHozzávalók:400 g csomag hűtött, hengerelt pitetészta (2 réteg)liszt a behintéshez2 nagy tojás240 ml könnyű kukoricaszirup2 evőkanál sótlan vaj, olvasztva1 teáskanál tiszta vaníliakivonat100 g világos barna cukor1/2 teáskanál őrölt fahéj1/4 teáskanál kóser
Hiába készült már élőszereplős film Scooby-Doo és a Rejtély Rt. kalandjaiból, a franchise rajongói régóta vártak egy igazán ambiciózus feldolgozásra. Vágyuk végre teljesül: iparági pletykák szerint élőszereplős Scooby-Doo-sorozatot készít a Netflix.
Eredményesen zárult a két és fél éve kigyulladt Tamási Gyógyfürdő helyreállítására és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás, amelynek nyomán már létre is jött a szerződés a kivitelezővel. A felújítási és helyreállítási projektben korszerűsítésik…
Az idei tavasz igazán kegyes volt hozzánk, most pedig, hogy már májust írunk, a strandok is fokozatosan megnyitják medencéiket a fürdőzni vágyó vendégek előtt. A Termalfurdo.hu összegyűjtötte, hogy hol dobhatjuk…
Megtalálták a Delta Airlines Boeing 767-300-as repülőgépéről (N176DN) április 27-én leszakadt menekülőcsúszdát. A történet pikantériája, hogy a repülés közben elhagyott alkatrészt annak az ügyvédnek a háza közelében mosta partra a…
Május 20-ig meghosszabbították a 31. Virágos Magyarország verseny pályázati határidejét. Magyarország legrégebbi környezetszépítő verseny idén is 5 kategóriában várja a nevezéseket. A versenyre határon túli magyarlakta települések is jelentkezhetnek zöld…
Magyarország második legnagyobb fürdővárosa a fürdők számát tekintve egy olyan város, amely méltán népszerű a természetkedvelők, állatbarátok és a fürdőzni vágyók körében is. Nyíregyháza, az attrakciók városa 5 fürdővel büszkélkedhet.…
A Wizz Air új funkciót vezet be saját weboldalán és mobilapplikációján, amely platformokon az utasok rendezvényekre, kiállításokra, városnéző túrákra és további élményekre ezentúl közvetlenül tudnak jegyet foglalni. A WIZZ Experiences szolgáltatást a…
Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok bejelentették, hogy számos, az EU-ban működő légitársaság megtévesztette a fogyasztókat tevékenységük fenntarthatóságával kapcsolatban. Ez a bejelentés annak a nemzetközi összefogásnak a folytatása,…
A China Airlines az olasz MOSCHINO luxus divatmárkával együttműködve alkotta meg a gyönyörű és egyedi, repülőutakon elengedhetetlen fedélzeti kellékeket tartalmazó szetteket a business osztályon utazók számára. Az új MOSCHINO fedélzeti…
A Qatar Airways Cargo bejelentette a világ legnagyobb és legkorszerűbb élőállat szállítási központjának megnyitását a dohai reptéren, amivel új mércét állítottak fel az állatok repülőn történő szállításával kapcsolatban. Az Animal…
Berettyóújfalu fürdője az utóbbi időszakban többször is bekerült már a sajtóba a folyamatos fejlesztések miatt, a legújabb attrakció pedig a Bihar Termálliget Kemping, amely tegnap fogadta első vendégeit és már…
Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Lip Flip, egy olyan eljárás, amely kis mennyiségű botoxot használ, hogy teltebbnek tűnjenek az ajkak. Ez rövid távú megoldásként szolgálhat a rugalmas szájkép eléréséhez.A korszellemet megragadó ajakfeltöltéssel ellentétben - amely során hialuronsavas töltőanyagokat fecskendeznek az ajkakba va