Voralbergi barangolásaink során Bregenzerwaldban ejtettük útba az Ausztriában is egyedülálló Frauenmuseum Hittisau-t, mely egy 2000-óta létező osztrák intézmény. Elisabeth Stöckler múzeumi kurátor kezdeményezte a létrejöttét, és a megalakulása óta már több, mint 45 kiállítást mutatott be (nemcsak) nők számára releváns témákban. Több kitüntetéssel -
A lányok és a fiúk beszédfejlődésének indulása is különbségeket mutat, hiszen a lányoknál már korábban kell felfigyelnünk bizonyos jelekre – mutat rá Kereki Judit gyógypedagógus.
Te mindent tudtál az anyaságról, mielőtt anyává váltál? Vagy még inkább: mit nem tudtál előre? Az anyaság állandó változással jár, hiszen a gyerekek folyamatosan nőnek, fejlődnek, és ehhez az anyáknak adaptálódniuk kell. Anyák napja alkalmából megkérdeztünk két édesanyát, hogy ők mit tudtak szülőségük elején az anyaságról, mi okozta a legnagyobb me
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ismétlő oltások beadását javasolja a 2019-ben megjelent, új típusú koronavírus egy újabb, JN.1 jelű vírusváltozata elleni hatékonyabb védekezés érdekében
Amikor jakuzzira gondolunk egy erős, profi gépet képzelünk magunk elé, amiben csak úgy pezseg a meleg víz. Hidegben és melegben egyaránt ott van, hogy megszabadítson a fájdalomtól és lerázhassuk magunkról a gondokat. Az Envoy medence pontosan ilyen, sőt, még ennél is több. A szótárban az ő képe szerepelhetne a luxus címszó mellett!
Gondoltad volna, hogy a legegyszerűbb konyhai műveleteket is lehet még hatékonyabban csinálni? Pedig bizony még a citromfacsarásnak is van egy trükkje, ami nagyban megkönnyíti majd a hétköznapokat.
A Huawei idén elkezdi bevezetni az 5G és a 6G közötti állomást jelentő 5.5G technológiát és az ehhez szolgáló eszközöket egy Roadshow keretében közelről is bemutatták.
A Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák kiállítás a huszadik század elejének két nagy stílusa – a szecesszió, illetve az art deco – és a népművészet találkozását vizsgálja női alkotók sajátos perspektívájából. Olyan anyagot láthatunk itt kiváló érzékkel válogatva és installálva, hogy a tárlatvezetésre meghirdetett helyek szinte
Görögország nemcsak szebbnél szebb strandjairól vagy gazdag történelmi örökségéről ismert: az ételek szerelmesei is megtalálják a számításukat a mediterrán országban. Az alábbi öt desztinációt elsősorban nekik ajánljuk.
A klubházak változatos építészeti megjelenése tervezőik szemléletét tükrözi, akik nemritkán a vitorlássportélet aktív szereplői is voltak. „Ez a kis és igénytelen acélvázas épület nem akar más és több lenni, mint menedék az időjárás viszontagságai ellen. Hübner Tibor, aki maga is élénk részt vesz a sportéletben, világos érzéssel, tiszta tudatosságg
Egy hatgyerekes (és tizenhárom unokás!) asszony történetét osztjuk meg veletek, aki – akárcsak a saját anyja – fiatalon vesztette el a férjét, Kiskunfélegyháza népszerű lelkészét, és attól kezdve egyedül kellett helytállnia családfőként és egy könyvkiadó vezetőjeként. Ismerjétek meg Damásdi Dénesné Juditot!
A kicsik fejlődése során az úgynevezett nagymozgásoknak és a finommotorikának egyaránt kulcsszerepe van, hiszen ezek alapozzák meg a gyerekek mozgáskoordinációját és izmaik összehangolt működését. De mit értünk ezek alatt a fogalmak alatt, és miért olyan fontos, hogy fejlesszük ezeket?
A nyári hajtrendek jönnek-mennek, de egy stílus még mindig divatos: a bob frizura. Az A-listások által is jóváhagyott "hercegnő bob": egy elegáns és szuper tompa stílus, amely a hajszakértők szerint idén nyáron mindenhol jelen lesz.A hercegnő bob határozottan egy statement hajvágás; tökéletes azok számára, akik szeretnék feldobni jelenlegi stílusuk
Kutatók a mexikói Chetumal-öbölben megtalálták a világ legnagyobb úgynevezett kék lyukát. Becsléseik szerint a Taam Ja' legalább 420 méter mély, írja az Iflscience.
Májusban is rengeteg új, saját gyártású sorozat debütál a népszerű streaming-platformon, emellett néhány sikeres széria új évada is érkezik. Ezek közül válogattuk most ki a legígéretesebbeket.
A Liliom Bábapraxis két szakembere azok közé a szülésznők közé tartozik, akik a szülést természetes folyamatnak látják és ebben a szellemben is kísérik. Szerintük a jó szülésélményhez nemcsak a szülés eseményei járulnak hozzá, hanem a felkészülés módja, és az utána következő gyermekágyas időszak is.
A gaslighting, vagyis az a jelenség, amikor egy hatalmi pozícióban lévő személy manipulál egy másikat, hogy az kételkedjen saját ítélőképességében, az orvosi környezetben is megnyilvánulhat.Az orvosi gaslighting azt jelenti, hogy a betegek tüneteit és megélt tapasztalatait az egészségügyi szolgáltatók elutasítják, és helytelen diagnózisokkal magyar
A WASP-43b bolygót mindig csak az egyik oldaláról éri a csillagának fénye, ezen az oldalán ezért olyan magasra kúszik a hőmérséklet, amivel a Naprendszer legforróbb bolygóját, a Vénuszt is messze lekörözi. A bolygó légkörében olvadt kőzetből álló felhők úsznak és a szelek 9000 km/h-ás sebességgel fújnak.
Nicole Kidman a kísérleti szépségkorszakát éli. Nemrég egy szuperkönnyű, szőke bobbal mutatkozott a Balenciaga-kampányának kulisszái mögött. Bár a hétvégén visszatért a hosszú hajhoz, de frizurája még mindig napcsókolta, eper szőke árnyalatú.Most pedig friss köröm inspirációt mutatott nekünk.Ha a Z generáció kedvenc körömformájáról van szó, a mandu
A négy évvel ezelőtti bezártság idején olyan videókat kerestem, amelyek a kedves hegyeimbe röpítenek el virtuálisan. Így akadtam rá a kerékpáros túravideókra – addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Volt idő végigkerekezni velük hegyen-völgyön, hazai bérceken és messzi gerinceken. Egyik izgalmasabb volt, mint a másik. Végül is két kedvencün
Hamarosan elég könnyen Pókemberré válhatunk hála az E44 epoxinak, ami képes hő hatására megváltoztatni a tulajdonságait, így amint az egyik kutató mondta: az emberek hamarosan igazi Pókemberként mászkálhatnak a falakon.
Az ’Oumuamua nevű csillagközi aszteroida évek óta foglalkoztatja a tudományos közvéleményt. Ahhoz, hogy közelebbről is megvizsgálhassuk, utol kellene érnünk – egyes kutatók szerint nem lehetetlen a feladat.
Furcsa, hogy egy kis szőrzet mennyire meg tudja változtatni egy férfi egész személyiségét.Tanulmányok kimutatták, hogy a férfiakat mindkét nem érettebbnek és dominánsabbnak értékeli, ha van arcszőrzetük.Rob Brooks, az ausztráliai Sydneyben található New South Wales-i Egyetem evolúciós professzora, aki az egyik ezzel kapcsolatos tanulmányt végezte,
A feltörekvő emírség, Rász el-Haima Turisztikai Hivatala sajtóreggelit tartott Budapesten, amelyre Spabook is meghívást kapott. Az eseményen megismerhettük az emírség látványosságait, attrakcióit, kiemelt programjait. A W Budapest hotelben elegáns miliőben…
Vannak, akik a rágógumira esküsznek, míg mások konkrétan búvárszemüveget öltenek, hogy védekezzenek a felszabaduló aromák ellen. Ez a módszer azonban ezeknél is egyszerűbb.
Az ionmeghajtás technológiáját eddig kisebb műholdak űrbeli navigálására használták, most azonban a NASA új hajtóművével igazi űrhajók is működtethetőek vele, és elérhető a bolygóközi utazás is.
A kínai robot bár önmagában is igen elképesztő képességekkel rendelkezik, de mégiscsak egy első lépés – Kína ugyanis már jövőre tömegesen gyártana robotokat, 2027-ben pedig már gondolkodásra és akár "alkotásra" is képes humanoid gépek is futószalagra kerülnének.