Természetes, ha a klasszikus farmernadrágok mellett nyárra könnyedebb és friss stílusokra vágyunk, amelyek kényelmesek és sokoldalúak, ideálisak a meleg napokra. Íme a legtrendibb fazonok!
A zsennyei Bezerédj-kastély az elmúlt hét évtizedben alkotóházként működött: egyfajta szigetként, ahol találkozhattak, inspirálódhattak és alkothattak az itt megforduló művészek. Számos mű születésének és sok alkotó nagy találkozásának volt tanúja az épület, amely most a Petőfi Kulturális Ügynökség tájékoztatása szerint "kihasználatlanság miatt fel
Aki ide betér, erőt meríthet, reményt kaphat, vigasztalást, útmutatást találhat, elmondhatja mindazt, ami a szívén van. A hiánypótló szolgálatot professzionális segítő szakemberek, köztük szerzetesek és civilek végzik. A belvárosban, a Mária utca 25. szám alatt bejelentkezés és várólista nélkül, térítésmentesen, anonimitással fogadják a betérőket.
A D-vitamin kulcsfontosságú tápanyag a mindennapi életben. Segíti ugyanis a szervezetet a táplálékkal bevitt kalcium felszívódásában, így az erős, egészséges csontozatért is felel. Ezért fontos, hogy elegendő mennyiséget kapjunk belőle. Azonban túl is lehet adagolni – bár ez ritka, nem árt tudni, milyen tünetekkel jár a D-vitamin-toxicitás.A D-vita
A biotin egyre népszerűbb összetevő a hajápolási termékekben és étrend-kiegészítőkben, amelyeket dúsabb, egészségesebb haj ígéretével reklámoznak. De vajon valóban hatékony a hajnövekedés elősegítésében és a hajhullás megelőzésében?
Az elmúlt napok extrém hőmérséklete jól példázza, hogy milyen fontos a megfelelő árnyékolás a kertben és a teraszon. Már ha nyáron is szeretnéd élvezni a külteredet és nem egy légkondis szobából nézni, ahogy eltelik a nyár! A prémium kategóriás árnyékolókat kínáló GardenTrend segít, hogy mindig legyen egy hűs szeglete a kertednek, ahova kiülhetsz!
Az idei pamplonai bikafuttatáson öt embert fellöktek, egy 37 éves spanyol férfit pedig felökleltek a bikák. A több száz évre visszanyúló hagyományban gyökerező esemény minden évben számos turistát vonz, talán ezért is voltak eddig sikertelenek a betiltásáért kampányoló állatvédő szervezetek. Idén is megrendezték az egyik legismertebb spanyolországi
Azt már egy ideje tudjuk, hogy az elhízás növeli a terhesség során jelentkező problémák rizikóját, de egy friss kutatás most átfogóbban vizsgálta a helyzetet, és ijesztő következtetésekre jutott.
Nálunk a szilvás gombóc volt az uralkodó gombócfajta. Nem is tudom, ettem-e gyerekkoromban barackos gombócot. Felénk hatalmas sárgabarackok termettek, akkorák, mint egy teniszlabda. Mekkora lett volna belőle a gombóc? Később azonban volt sok kajszifánk, és kipróbáltam, milyen lehet a gombóc barackkal. Közepébe fahéjas- vagy vaníliás cukor került, d
2024-ben a Balatoni Szövetség (BSZ) 21. alkalommal hirdette meg a Kék Hullám Zászló strandminősítést, amelyre rekord számmal jelentkeztek a balatoni strandok A legtöbb pontot és ezzel a Balaton Legjobb Strandja 2024. címet a gyenesdiási Diási Játék strand kapta.
Nincs két olyan ember a világon, akik mindent ugyanúgy csinálna, így nem csoda, hogy még az okostelefonodat sem feltétlenül úgy tartod a kezedben, mint a párod vagy a tesód. Ez az eszköz mára életünk részévé vált, és a kapcsolattartás fontos eszköze lett; de azt biztosan nem tudtad eddig, hogy a személyiségedről is árulkodik az, te miként használod
Az ausztrál kormány és a szenátus is kimondta: az élő juhok exportja többé nem lehet legális. A többi haszonállatról azonban hallgatnak, miközben az ország élőállat-kivitelében tavaly a marhák száma meghaladta a juhokét. Beadta a derekát az ausztrál országvezetés: a szenátus is rábólintott az élő juhok tengeri exportjának fokozatos megszüntetéséről
Egy különös édesség, ami garantáltan megalapozza a nyár hangulatát: ez a norvég sajtfagylalt. Ezzel a recepttel pedig bárki könnyedén elkészítheti otthon.
A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 27. Izsák Szabolcs Emlékversennyel kezdetét vette az 56. Kékszalag Fesztivál. Reggel 9 órakor 46 nevezett hajóval rajtolt el az Izsák Szabolcs Emlékverseny, majd fél órával később 251 hajóval a 17. Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj. Az elmúlt napok időjárása kisebb aggodalomra adott okot a nevezési létszámot illető
Biztosan te is voltál már olyan helyzetben, hogy bizonyos ételeket egymás után fogyasztottál el vagy éppen együtt etted őket, és az eredmény garantált hasmenés és hasfájás lett. Lássuk, melyek azok az ételkombinációk, melyeket nem jó együttesen variálni, mert hasi panaszokat okozhatnak.
Tizenegy menő koktélbár, ahol kiváló bartenderek minőségi alapanyagokból a legjobb hűsítő koktélokat készítik a meleg nyári estékre. Érdemes tenni velük egy próbát! Szinte nem is tudunk elképzelni egy tökéletes nyári estét úgy, hogy a jó társasághoz és a könnyed hangulathoz ne egy pohár koktél párosulna. Szerencsére nem kell tovább keresni a tökéle
Leveszik a cipőjüket a magyarok, ha vendégségben vannak, de csínján bánnak az ajándékozással – derül ki az Opinio piackutató reprezentatív felméréséből. Hogy valójában mennyire udvariasak a magyarok, arról Molnár-Török Gabriella nemzetközi protokollszakértő mesélt a Blikknek.
Persze könnyít a helyzeten, hogy csodálatos természeti adottságok és lenyűgöző kulturális örökség veszi körbe őket, de folyamatosan építik is ezt, hogy az élet szép legyen – és az is maradjon.
Vadiúj, szuper fejlett távcsövek és mesterséges intelligencia – mi az az alapvető előrelépés, amit ezek a technológiák lehetővé tesznek majd az idegen élet kutatása szempontjából? Ez derült ki egy mostani konferencián.
A jövőkutató a halhatatlanság és a mainál sokkal fejlettebb intelligencia kulcsát a nanorobotokban látja. Egyes kutatók pedig éppen a miniatűr robotok fejlesztésén dolgoznak, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Németország legnagyobb autógyártójának felsővezetői régóta közlekedtek céges Porschéval, a Volkswagen-konszernnél viszont a jövőben le kell mondani erről a kiváltságról.
Ha éppen elkeserednél, amiért még nem vagy milliárdos, jusson eszedbe, hogy anyagilag az emberek átlag 40 éves koruk után érnek el a csúcsra és az alábbi tíz hírességgel is így történt.
Mi teszi a nyarat a legnépszerűbb évszakká? Az, hogy ez a kalandok időszaka. Készítettünk hát egy lapszámot, amely tele van kalanddal. Címlapszereplőnket, a nyáron hetvenedik születésnapját ünneplő Kemény Dénest fotóinkon és portréinterjúnkban eddig ismeretlen oldaláról mutatjuk meg. Bagossy Norberttel, Ónodi Eszterrel, Vági Bencével és W
A kánikula sem fékezheti meg a túrázás szerelmeseit, de a kevésbé gyakorlott természetjárók is szívesebben időznek az erdők hűvösében ilyenkor. Ahhoz azonban, hogy az élmény ne lássa kárát, érdemes tisztában lennünk néhány alapvető tudnivalóval a felkészülést illetően – évszaktól függetlenül. Rögtön az első jótanács, hogy a javaslatokat lehetőleg a
A logikai tévesztések nem jelentik automatikusan azt, hogy az illetőnek nincs igaza – azt viszont igen, hogy gyengén érvel. A gyenge érvelés nem holmi kognitív elitizmus miatt problémás, hanem azért, mert ha hitelt adunk neki, akkor egy idő után egyre nehezebben tudunk majd különbséget tenni megbízható és megbízhatatlan információk között, és mind
A szerelmi csalódás fájdalmas, de gyakran elkerülhetetlen része az életünknek. Egyszer-kétszer mindenki átesik rajta, ám bizonyos csillagjegyek hajlamosabbak lehetnek az ismétlődő érzelmi zavarokra.Akár a mély érzelmi természetük, akár a magas elvárásaik, akár a túl könnyű bizalomra való hajlamuk miatt, úgy tűnik, ezek a csillagjegyek a kelleténél
Ha idén nyáron a Balkán-félsziget felé vesszük az irányt, de nem szeretnénk leragadni a gyrosnál, akkor próbáld ki a cikkben ajánlott négy balkán utcai ételt! A Hamu és Gyémánt
Johnny Depp csibészes vigyorú Jack Sparrowja örökre kihajózott a franchise-ból, nélküle pedig nincs túl sok értelme továbbgombolyítani a kalandos-romantkikus mese fonalát. Vagy mégis?
Mindenkinek vannak bosszantó tulajdonságai, amik nem csak az egyéni vonásainktól függnek – még a zodiákusunk is befolyásolni tudja, mivel akasztjuk ki a környezetünkben élőket!