Az OECD PISA mérése rengeteg hasznos adattal szolgál a különböző országok oktatási teljesítményét illetően, de az adatok meglehetősen komplexek és bizony nem egyszer félreinterpretálják őket, gyakran valamilyen előítélet mentén.
Bár eddig is sejteni lehetett, de most hivatalosan is megerősítették, hogy az első évad sikere után berendelték a Guy Ritchie Úriemberek címe filmje alapján készült sorozat folytatását.
Egyre több nő küszködik endokrin betegségekkel, ami egyaránt hatással lehet – akárcsak a stressz, az élsport, a különféle evészavarok, vagy az extrém körülmények, például egy háború – a ciklusukra, a termékenységükre, a mentális állapotukra. Dr. Halmos Amritát kérdeztük a témában.
Korábbi cikkünkben már beszéltünk a felnőttek szájápolásáról, de mi a helyzet akkor, ha babát tervezünk, már várjuk, vagy éppen már a fogzás kényelmetlen időszakát éljük át? Mire kell figyelni a baba-mama szájápolás terén? A kismama szájápolása rengeteget jelenhet mind a kismama, mind a baba egészségét tekintve. Dr. Naár Írisz gyermekfogorvos, a Ma
A "Black Berry nails", azaz a szeder körmök (nem egészen új) trend, ismét felkapottá vált, ahogy az ősz kezdetéhez közeledünk. Természetesen a fekete körömlakk sosem fog kimenni a divatból, ugyanabba a klasszikus kategóriába tartozik, mint a vörös. Azonban igaz, hogy az árnyalat népszerűsége az utóbbi években kicsit háttérbe szorult, miközben a tej
Van egy repülőgépes etikai kérdés, amiről nagyon keveset beszélünk, pedig elég fontos.Az évek során a légi utazás világában sok szó esett arról, hogy mi a helyes etikett az ülésdöntés kérdéséről. Számtalan cikket olvashattunk már arról, hogy mikor elfogadható, ha rádöntjük az ülésünket a mögöttünk ülőre? Egyáltalán elfogadható-e bármikor is és mi a
Halottunk már olyat, hogy a szakáll, az egyenruha vagy akár a sebhely teszi vonzóvá a pasikat. Ám a legújabb, globális trend szerint a nők most olyan férfiakra vágynak, akik szexik és éles, szögletes vonásokkal rendelkeznek: ők a "dögös rágcsáló pasik".
A brit főváros ad otthont a világ első vegán rögbimérkőzésének, amit szeptember 8-án rendeznek meg. Az összecsapás a Green Gazelles és a Richmond Rugby között zajlik majd a hangzatos Föld Pajzs-kupáért. A rendezvényen a rögbimérkőzés mellett kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül, valamint egy ökofalut is meg lehet látogatni. Manapság talán már s
A tojásmentes élet egyik bizarr alapanyaga, ami első hallásra talán el is veheti a kedvet a mentességtől- bár tapasztalatból mondhatom, hogy mindezt ok nélkül, ugyanis az aquafaba egy kiváló helyettesítője lehet az egészségügyi okokból elhagyni kényszerült tojásnak.
Hogyan lehet fenntartani a kulturális pezsgést Európa Kulturális Fővárosában? Van-e még további lendület a régióban? A nagysikerű 2023-es EKF-év tapasztalatairól és a régió előtt álló lehetőségekről szeptember 11-én és 12-én nemzetközi konferencia keretében hallhatunk bővebben.
Mint minden országban, idehaza is bőven akadnak igazán felkapott külföldi úti célok. Rengetegen választjuk Horvátországot, Olaszországot, és nagy népszerűségnek örvend például Görögország is. De mi jut eszedbe akkor, ha Máltáról van szó? Talán elsőre te sem azt válaszolnád, hogy álmaid úti célja, ha viszont szembesülsz vele, hogy milyen varázslatos
Valamivel hajnali 4 óra után kezdődött a világot megrázó támadás. Idén lesz, hogy 52 évvel ezelőtt 8 tréningruhás férfi szökött be a müncheni olimpiai faluba, puskákat és gránátokat cipelve magukkal.
Az elsüllyedt 56 méteres Perini Navi vitorlás testvérhajójának kapitánya szerint „nagyon nehéz rájönni, mi győzhetett le egy ekkora hajót”. David Hutchinson, a Rosehearty kapitánya elmondta, hogy az általa felügyelt jachtot már többször körbevitte a világon, és egyenesen „golyóállónak” nevezte az 56 méteres Perini Navi sorozatot. „Voltunk az Antark
Egyre több légitársaság vezet be különös szabályokat a saját járatain: van, ahol már a kutyáink is igazi luxusban utazhatnak velünk, máshol pedig arra tesznek kísérleteket, hogy teljesen elhagyják az útleveleket. Egy koreai társaság azonban nem megkönnyíti, hanem tovább szigorítja az utazásokat, miután kitiltott egy ételt a repülőiről.
Colin Farrell első alkalommal beszélt nyíltan Angelman-szindrómás fiáról, azonban ez nem véletlen. James Padraig Farrellt két és fél évesen diagnosztizáltak a betegséggel, szeptemberben pedig betölti 21. életévét, aminek alkalmából a színész létrehozott egy alapítványt az értelmi fogyatékkal élők támogatására.
Összejöttél életed párjával, de mégis akadnak bukkanók. Ez ijesztőnek tűnhet, de valójában természetes. Mit tehetünk, hogy a kapcsolatunk sokáig tartson? Ezek a párkapcsolat erősítő szokások neked is segíthetnek tartóssá tenni a boldogságot! Mesébe illő kezdetek Bizony, a Disney meséiben ritkán látunk utánkövetést, miután a herceg elvette a megment
Ha arról van szó, mit tehetünk az egészségünk megőrzése érdekében, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy nincs minden rendben velünk, általában a fizikai egészségünk kerül a középpontba. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a mentális egészségünkről sem, amely hasonlóan fontos szerepet tölt be abban, hogyan érezzük magunkat. Sőt, tudományosan bizonyí
Sokan szeretik a napozást, a kellemes melegben történő napfürdőzést. Azonban a napsugárzásnak lehetnek kellemetlen mellékhatásai is. Fontos, hogy mindig legyünk felkészültek és elővigyázatosak, mert a leégés mellett akár még súlyosabb következményei is lehetnek egy kellemes strandolásnak.
Életünk során folyamatos fejlődésben vagyunk, a világunk pedig néha észrevétlenül, de hatalmasat változik egyetlen pillanat alatt. De ehhez az kell, hogy te is észre vedd, min kell változtatnod azért, hogy visszatekintve magad is lásd a fejlődést. Ebben az ezotéria is segíthet! Eláruljuk, a csillagjegyed szerint min kellene alakítanod az idei nyáro
Augusztus 19-én erős viharba került, majd elsüllyedt egy luxusvitorlás Olaszországban, Szicília partjainál. A baleset során egy ember életét vesztette, hatan pedig eltűntek - köztük van Mike Lynch techmilliárdos, "a brit Bill Gates" is.
Ki ül fel még a nosztalgiavonatra, amikor a régi cuccokat szortírozva képeslapokra bukkan? Ti is érzitek olyankor a Balaton, egy másik ország, vagy a karácsony illatát egyszerűen attól, hogy ott egy kép meg az a néhány sor kézírással kanyarítva?
Az elmúlt években sorra jelentek meg a különböző tejek a boltok polcain, amik elsősorban a laktózérzékenyek számára nyújtottak olyan alternatívát, ami egyszerre finom és egészséges. Az évek alatt megismertük a mandula-, a kókusz-, és a rizstejet, de úgy tűnik, hamarosan egy újabb itallal bővül a kínálat, ami minden eddiginél egzotikusabb és egészsé
Annak érdekében, hogy megvédjük és fenntartsuk a szeretetet, apró hazugságokat mondunk egymásnak. Ezek a kis füllentések nem feltétlenül ártanak, de vajon mindenkinek elfogadhatóak?
Minél korábban fedezik fel, diagnosztizálják a májbetegségeket, annál hatékonyabb és gyorsabb lehet a gyógyulás, és annál jobban támogathatjuk a májunkat abban, hogy saját magát is regenerálja.
A Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem pszichológusai legutóbbi tanulmányukban a dallamtapadást vizsgálták. Ez az a jelenség, amikor bizonyos zenék hosszú ideig a fülünkbe bújnak, és csak újra meg újra ismételgetjük ezeket magunkban. A nemrég publikált vizsgálat ezzel kapcsolatban igen meglepő felfedezést tett.A kutatásban részt vevő alanyokat arra kér
A kellemetlen szájszag, vagyis a halitózis az egyik legkínosabb tünetek egyike, mely szélsőséges esetben szorongást, súlyos önértékelési zavarokat is kiválthat. Esetenként pedig a szájszag komoly betegségekre is utalhat.
Az ülőmunkát végzők vagy a fizikai terhelésnek jobban kitett szervezet van nagyobb veszélyben? Elmondjuk, és azt is, hogy mire kell figyelni, ha meg akarjuk előzni a sérvet!
Nem szabad hagynod, hogy a partnered folyton lehúzzon. Lehet, hogy észre sem veszed, hogy az önbizalomhiányodat pont a párodnak köszönheted, ugyanis elejtett félmondataival és tetteivel azt jelzi, nem tudja értékelni azt, mennyire nagyszerű ember vagy.
Tíz madárból hat belehal az épületekkel való ütközésbe. Ez az érték jóval magasabb, mint ahogy azt korábban feltételezték. Ennek oka, hogy eddig csak a becsapódás következtében közvetlenül elpusztult madarakat vették figyelembe. Egy új tanulmány azonban utánajárt, hogy az ütközést túlélő, gondozásban részesült madarak közül hányan térhetnek vissza
Katalin és a gyermekei kapcsolata köztudottan különleges. Elsősorban abból fakadóan, hogy a hercegnének, Györgynek, Saroltának és Lajosnak egyszerre kell megfelelniük a színfalak előtt és a színfalak mögött is, és megtalálniuk az egyensúlyt a királyi család felé támasztott elvárások és a családi harmónia között. A szakértők szerint Katalin erőn fel
Miért olyan nehéz a legjobb "petite" ruhamárkákat megtalálni? A divatipar gyakran a standard méretekre koncentrál, így az alacsony nők számára készült speciális kollekciók ritkábban fordulnak elő és kevésbé ismertek. Íme 8 ruhamárka, amit a 163 cm alatti nőknek ismerniük kell!
A mindössze négy összetevőből álló ital a nyári pihenés remek kísérő itala lehet.A batangát állítólag az 1960-as években találta fel egy vendéglős, aki egy köpcös vendégéről nevezte el az italt (a batanga szlengben azt jelenti, hogy "vastag középen").Hozzávalók:1,5 cl tequila1,8 dl kóla1 lime-ból kifacsart 1,5 cl lésó jég Elkészítés:1. Vágj
Portugália korántsem csak Lisszabont és Portot jelenti, a legdélebbi tartomány, Algarve is megér egy utazást. Ha nem többet, mert nincs az, aki ne vágyna vissza.
Anthony William a gyógyító médiumként híresült el Amerikában. Emberek millióinak segít betegségek leküzdésében, még az autoimmun betegségeket is tünetmentesíti életmódja. Nagyszerűsége, egyszerűségében rejlik, ugyanis fogásai néhány összetevős, könnyen elkészíthető ételek.
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Európa egyik legjobb pizzériája Magyarországon működik. Az idei évben a 35. helyezést sikerült megszerezniük. Most már b
Csodás színek, a tengerpartot idéző minták, vidámságot ébresztő minták, olaszos, eklektikus konyhapult – fogadjunk, hogy te is mindig megállsz a bútoráruházakban a mediterrán stílusú konyhák részlegénél álmodozni egy kicsit!
Immár ötvenöt év telt el az első holdraszállás óta és az elmúlt több mint öt évtizedben rengeteg ötlet született arra nézve, hogy hogyan is tehetnénk lakhatóvá az égitestet. Kolóniákról, a víz jelentlétéről és lehetséges élet nyomairól szólnak a hírek, miközben egy, a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó asztronauta már is el is kezdte kikeverni a cem