96 éves korában, több mint 70 év uralkodást követően 2022. szeptember 8-án örökre elaludt II. Erzsébet brit királynő. Bár a legtöbb róla készült képen arca érzelemmentesnek tűnik, a legtöbben, akik akár csak egyszer is találkoztak vele, arról számoltak be, hogy az uralkodó elképesztően szórakoztató és vicces személyiség volt. Halálának második évfo
A tárgyalótermi drámák egy sajátos hangulatú műfaj, amely sokakat vonz elsősorban a feszültség miatt, hiszen az események kimenetele gyakran kiszámíthatatlan. Ez teszi a Jamie Foxx és Michael B. Jordan főszereplésével készült A kegyelem ára című filmet is különösen izgalmassá.
Sok minden eredményezheti azt, hogy valaki elköteleződés-fóbiás lesz – ez lehet a szülői minta, egy csalódás vagy valamilyen trauma is, ám ha hiszel az asztrológiában, bizony a csillagjegy is árulkodó lehet. Az asztrológusok szerint ez a 4 csillagjegy fél legjobban az elköteleződéstől.
Ez lesz a kulcs a megjelenésed feldobásához a következő szezonban.A 2024 őszi-téli trendek divatbemutatói is megerősítették, hogy a gallér nyaklánc visszatérőben van. Az elkövetkező trendek középpontjában álló galléros és merev nyakláncok szilárd szerkezetűek és határozott formájúak, azonnal az erő és a kifinomultság érzetét keltik.Idén ősszel olya
A német légierő "Tornado" típusú gépe azon kevés, nem amerikai repülőgépek egyike, amelyek a NATO nukleáris megosztási programjának keretében nukleáris fegyvereket is hordozhatnak.
Vannak olyan szokások, amiket a tévhitek miatt sokan negatívként bélyegeznek meg, és igyekeznek is mindenkit leszoktatni róla. Azonban nem szabad elhinned mindent, ugyanis akadnak olyan hobbik, amik nemhogy nem ártalmasak, de pozitív hatással is lehetnek rád!
Szerencsére rengeteg olyan hely van hazánkban, ahová a barátainkkal együtt ellátogathatunk, leteríthetünk egy pokrócot és élvezhetjük a vénasszonyok nyarát. Ezeket mutatjuk most meg!
Úgy érzed, mintha az arcbőröd is felmondaná a szolgálatot, amikor a Merkúr retrográdba lép? Ne aggódj, megmutatjuk, hogyan védd meg a bőröd a kozmikus káosztól!
Vajon mások milyen gyakran csinálják? És nekünk nem kellene többször? Boldogabbak lennénk, ha több lenne a szenvedély, vagy csak a túlszexualizált reklámipar akarja elhitetni velünk, hogy olyan fontos a nemiség? Talán nincs olyan ember, akiben ne merültek volna még fel ezek a kérdések. De vajon mit mondanak a számok? Mi valójában az "átlag fölötti"
Képzeljük el, hogy az internet olyan gyors, hogy egy 4K-s film letöltése mindössze néhány másodpercet vesz igénybe. Ez a jövő a terahertzes kommunikációs technológia legújabb fejlesztéseinek köszönhetően nem is olyan távoli.
A kenyér nagyszerű dolog: mindig ízletes, kiváló szendvicsalap, és hamar jóllakottság érzetet kelt. De ha fogyókúráztál már, akkor valószínűleg te is elsők közt mondtál le róla azért, mert nem kifejezetten diétás élelmiszer - de ez leginkább a hagyományos fehér kenyérre igaz.
A csillagászat egyik problémája, hogy az univerzum – úgy tűnik – lapos. De miért alakult ez így? Egy új modell erre próbál válaszolni, közben több más kozmológiai problémát is tisztáz, például a sötét anyag mibenlétét.
Több francia vasúttársaság egész szeptemberben csökkenti árait, hogy "meghosszabbítsa a nyarat".Szeptember 30-ig a különböző vasút társaságok, köztük az Intercités, az Ouigo, a TER és a TGV INOUI vonatai a Les Jours Traincroyables nevű kampány részeként kedvezményeket kínálnak a regionális és a nagy sebességű járatokon egyaránt.Az első ilyen kedvez
Egy luxusvonat szűk konyháján heteken át fine dining menüket főzni komoly erőpróba. Cserébe egyik nap olasz kagyló, másik nap svájci sajt lehet a menün, és megszűnik a valóság. A Golden Eagle luxusvonat konyhafőnöke árulta el a munkája rejtelmeit.
Ha valamilyen cukormentes vagy édességmentes diétát követsz, akkor a legnehezebb dolgod valószínűleg az édes finomságok pótlásával van. Nem egyszerű ugyanis olyan egészséges édességeket találni a boltokban, amik valóban finomak is és amiket szívesen megeszel. Ha azonban rá is bukkansz egy-kettőre, hamar megunod majd őket. A legjobb megoldás ilyenko
A mozaikcsaládok vagy patchwork-családok különböző kifejezések a vegyes családokra vagy „mostohacsaládokra”. Ez a mára már szintén gyakori családi felállás akkor fordul elő, amikor egy gyermekes személy újraházasodik. Kettő-öt évbe is telhet, amire az új családnak teljesen sikerül alkalmazkodni a vegyes családi dinamikákhoz.
Napóleon, a vikingek, Albert Einstein – a történelem szereplői, akikről mind tudunk, vagy tudni vélünk valamit. A közkeletű elképzelések azonban sokszor egy-egy félreértésen alapulnak. Te például tudtad, hogy az alábbi "tények" közül egyetlen egy sem igaz?
Mindenki jó valamiben, csak meg kell találnia, hogy mi az. Te tudod már, hogy milyen területen lennél képes megvalósítani magadat, és átélni az alkotás örömét?
Szeptember közepét írtuk, péntek délután az iskolatáskám a sarokban landolt. Erre a napra vártam már azóta, hogy az utolsó lekvárosüveg alján megríkattuk a kanalat: hiába kapartuk, nem jutott mindkét karéj kenyérre, csak mutatónak. Jancsi ingatta is a fejét: baj lesz ebből, hugi, nem maradt a mágnás pitébe, még csak mutatónak se…
Hailey Bieber bőrápoló termékcsaládja és mindig elegáns ruhatára mellett trendteremtő manikűrjeiről is ismert. És bár a Rhode alapítója és a minimalista "mázas fánk" körmök kéz a kézben járnak, kreatív tippjeiről se feledkezzünk meg.Terhessége alatt Bieber olyan játékos körömlakkokat viselt, mint a strasszal kirakott cseresznyevirág dizájn vagy épp
Az országunkkal közvetlenül szomszédos Ausztriában található Lechre a legtöbben úgy gondolnak, mint egy kifinomult síterepre, amivé a szép hegyi falu az első hó leesésekor azonnal átalakul. Lech azonban már ősszel is csodálatos úti cél lehet, mert a falut körülölelő hegyek kiválóan alkalmasak túrázásra és a hegyi kerékpározásra. Különlegessége pedi
Népszerű utazási célpontnak számít a Bécstől délre található Myra vízesések völgye és a környék meseszép kirándulóhelyeinek a felfedezése, ahová mindenkinek érdemes ellátogatnia, aki szereti a természetet és nem riad vissza némi lépcsőzéstől a szép látvány kedvéért.
Remélhetőleg sokan kiélvezték a nyári hetet, mivel Magyarországon is szép lassan beköszönt az ősz. Ráadásul egy agresszív ciklon tör be a Kárpát-medencébe.
Ha a Dél-Alföldre jellemző szóhasználatról van szó, biztosan te is hallottad már, hogy sokan úgy tartják, arrafelé rengetegen "ö"-zve beszélnek (például öszik, mögy, löszök). Különösen igaz ez "Szögeden" és környékén, de a Duna-Tiszta köze magyarországi és szerbiai területeit és a Bánság vidékét is ide sorolhatjuk, ugyanis ezeken a területeken is a
Amíg iskolába járunk, könnyű barátokat szerezni, mert egész nap korunkbeli fiatalokkal vagyunk körülvéve, felnőttként viszont már kihívás új, szoros barátságokat kötni.