A kutatások szerint drasztikusan csökken a naponta kimondott szavak száma, ami az üzenetküldés térnyerése miatt rontja a biológiai kötődést és a stresszkezelés hatékonyságát.
Sokan hétvégén próbálják előre letudni az egész heti főzést, ám a klasszikus meal prep, vagyis az előre elkészített heti menük rendszere gyakran túl merev, időigényes és fárasztó. Egy japán szemléletre épülő rendszer viszont úgy rövidítheti le a hétköznapi vacsorakészítést, hogy közben rugalmasabbá és átláthatóbbá is teszi az egész folyamatot.
A Blood Sport újdonságát a realisztikus jellege adta: a videojátékban megsérülő felhasználó valóban vért veszített. A találmányt, saját bevallásuk szerint, jó céllal készítették alkotói.
Megkezdte az előnevelt csukák kihelyezését a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a Balatonba és a Kis-Balatonba. Nagy Gábor horgászati ágazatvezető a társaság Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta, a helyi horgászszakkör tanulóit Kiss István halőr irányította, és tanította őket halismeretre, valamint a horgászat alapjaira. A csukatelepít
Minden hétvégén pizsamapartit rendeztünk, mentünk koncertre, színházba, érettségi-előkészítőre, és együtt kanalaztuk másnaposság ellen a húslevest. Újra kerek volt a világ. Képzelheted, mekkora pofára esés volt, amikor mindez egyik napról a másikra eltűnt. És fogalmam sem volt, hogy miért.
A világunk felszíne csodálatos tájakkal és látványosságokkal van tele, ám van, hogy a föld alatt rejlő kincsek még ennél is lenyűgözőbbek. Olyan föld alatti úticélokat gyűjtöttünk össze, amelyeket egyszer az életben mindenkinek látnia kell. Ezek a helyszínek nemcsak természeti szépségükkel, hanem kultúrtörténeti jelentőségükkel is ámulatba ejtenek.
Szabó István Budapesten forgatja Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének filmadaptációját, Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével.
"Intenzív tanakodás kezdődött, hogy visszatoljanak-e a műtőbe. Az egyik orvos telefonon próbálta elérni a műtősfiút, és kérte, hogy jöjjön vissza, mert azonnal szükségem van egy újabb feltáró műtétre." Olvasónk írása arról, hogyan bagatellizálta el az orvosa az intő jeleket, és hogyan vezetett ez életveszélyes állapothoz a szülésekor.
A tejfogyasztás kérdése sokak számára nemcsak hogy napi rutin, hanem egészségügyi szempontból is lényeges döntés. Az áruházak polcain azonban számtalan típus közül választhatunk, a hagyományos tehéntejtől kezdve a különféle növényi alapú italokig, amelyeket sokan immár tejeknek is hívnak. Az egészségünk megőrzése, vagy esetleg speciális igényeink k
A tavaszi öltözködés idén minden eddiginél játékosabb, frissebb és kísérletezőbb hangulatot hoz. A klasszikus nőies darabok új lendületet kapnak, miközben a kifutók tele vannak könnyed sziluettekkel, merész mintákkal és izgalmas részletekkel. Legyen szó romantikus rétegekről, áttetsző anyagokról vagy feltűnő miniruhákról, ez a szezon arra inspirál,
A valós eseményeken alapuló filmek néha olcsónak tűnhetnek, vagy úgy érződnek, mintha csak az Oscar-díjat célozták volna meg. Pedig nem kell, hogy ilyenek legyenek. Ez a műfaj ennél sokkal szélesebb, mint ahogy néha gondolnánk. A drámáktól kezdve az akciófilmekig, a romantikus filmeken át egészen a musicalekig, rengeteg film épül valós történetekre
Amanda Knox neve közel két évtizede összeforrt az egyik legismertebb nemzetközi bűnüggyel. Az amerikai nőt 2007-ben elítélték brit szobatársa, Meredith Kercher meggyilkolásáért az olaszországi Perugiában – majd évekkel később felmentették. Most, egy új dokumentumfilm kapcsán ismét a reflektorfénybe került az ügy, amely máig heves érzelmeket vált ki
Filmnézés közben mindenki elkalandozik. Egy jól elkészített film, ami még érzelmileg is jól fel van építve, akarva-akaratlanul olyan érzéseket generál bennünk, hogy néhány pillanatig egy-egy karakter helyébe képzeljük magunkat. Most kiderítheted, kit helyettesíthetnél a filmvásznon.
A Tienven–3 Mars-misszió a kínai bolygókutatási program része, indítását 2028 körülre tervezik, a Mars-minták visszahozatala pedig várhatóan 2031-ben történhet meg.
Új orvostechnikai eszközök célozzák az allergiás nátha helyi kezelését, kiegészítve a gyógyszeres terápiákat. A fototerápiás és idegi stimulációs módszerek a gyulladást csökkentik.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a 2-es típusú cukorbetegség kizárólag az elhízott embereket sújtja, pedig azoknál is kialakulhat ez az anyagcserezavar, akik optimális testsúllyal rendelkeznek.