Ha eddig a leopárdminta volt a ruhatárunk legmerészebb darabja, itt az ideje váltani: 2026 tavaszán a tigrisminta hódít. A kifutóktól kezdve a street style összeállításokig mindenhol felbukkan, és már a divatvilág legnagyobb nevei is előszeretettel viselik.
Elsőre talán furcsának tűnhet, ám valójában egy olyan idegtudományi alapokon nyugvó technikáról van szó, amely segít tudatosabbá válni, csökkenti a hibákat és javítja a koncentrációt.
Az Icelandair légitársaság kampányának célja, hogy bemutassa, lehetetlen rossz fotót készíteni Izland tájairól: gejzírek, fekete homokos strandok, élénk színű gleccserek és az északi fény teszik az országot a fotósok paradicsomává. A szigetország nemzeti légitársaságának „igazán gyenge fotós” (really bad photographe’) elnevezésű programja lehetőség
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Magyar riport, 1948 című időszaki tárlata mellett most különösen érdemes felkeresni az intézményt, mivel idén látható utoljára a világ első állandó Robert Capa életmű-kiállítása is.
Az Időkép számolt be róla, hogy több webkamerájuk is elcsípte azt a zölden izzó tűzgömböt, amely közép-európai, azaz magyar idő szerint éjjel 2 óra 21 perckor húzott át a déli égbolton.
Azzal valószínűleg már sokan tisztában vagyunk, hogy a bőrápolás nem korlátozódik csupán a krémekre és szérumokra, hanem sokszor a fürdőszobából ered ez a mindennapi rítus. A zuhanyzás, amely napi rutinunk szerves részét képezi, ha nem megfelelően végezzük, komoly kihívások elé állíthatja bőrünk egészségét és hidratáltságát.
Van, amikor a test előbb mondja ki, hogy baj van, mint mi magunk. Személyes írás arról szól, hogyan vezetett az összeomlás, a kórházi kezelés és a mély önismereti munka a túlélő üzemmódból egy élhetőbb, szabadabb élet felé.
A világ egyetlen generáció alatt is rengeteget változik, és az utódok már nem fogadnak el olyan dolgokat, ami a szüleik idejében még természetesek voltak.
A társadalomban hosszú ideje elterjedt nézet, hogy a korai kelés a siker záloga. Azonban nem minden életkorban előnyös ez a szokás. Különösen a gyermekek esetében jelentheti a korai ébredés a nap sikeres kezdete helyett inkább az iskolai teljesítmény és az egészségi állapot romlását.
A Föld egyik legnagyobb erejű vulkánkitörését produkáló japán Kikai-kaldera alatt ismét magmával telítődik a mélyben húzódó tározó, állítja egy friss kutatás. A tudósok szerint a folyamat segíthet jobban megérteni, miként töltődnek újra az ilyen óriási vulkáni rendszerek, és ezzel pontosabbá válhat a jövőbeli kitörések előrejelzése is.
Az áprilisi streamingkínálat egyszerre hoz visszatérő kedvenceket, régóta várt folytatásokat és egészen bizarr, valós történeteket. A disztópikus drámától a Star Wars-univerzumon át a true crime-ig, minden műfaj képviselteti magát – mutatjuk, mit érdemes nézni a Netflixen, Disney+-on és a Prime Videón.
A születési kövek nemcsak szép díszek, hanem egyedülálló energetikai hatásokkal is bírnak az ezotéria hívői szerint. Ha eddig nem voltál tisztában a születési köved jelentőségével, most itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedj vele!
A randizás elején minden ígéretesnek tűnhet, de a valódi szándékok gyorsan kiderülnek a viselkedésből. Egy pszichológus szerint van öt árulkodó jel, ami azt mutatja: a másik fél nem tekint téged igazán fontosnak. A párkeresés világában sok szó esik a „green flagekről”, vagyis a pozitív jelekről. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos f
Már önmagában sem volt tökéletes a párkapcsolatuk, hiszen csak titokban találkozgathattak, de a nőt érzelmileg a padlóra küldte egy másik, sokkal súlyosabb felfedezés.