2026. szeptember 22. kedd

szept. 22
5:42
KSH-kiadvány mutatja be az éghajlatváltozás hatásait (Vital)
Magyarországon egyszerre erősödnek a klímaváltozás hatásai és az azokhoz való alkalmazkodást, illetve a kibocsátások mérséklését célzó folyamatok
szept. 22
6:06
Az Alzheimer-kór egymillió embert érint csak Magyarországon (Vital)
Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik
szept. 22
6:06
Ezért olyan, mintha egyre gyorsabban repülne az idő, ahogy öregszünk (Éva Magazin)
Időérzékelésünk egy meglehetősen összetett dolog, aminek mibenlétét sokak és régóta kutatják. Bár megvan a tudományos magyarázata, hogy ez miért változik az életkor előrehaladtával, jó, ha tudjuk, hogy egyes módszerek – ha megállítani nem is képesek – segíthetnek, hogy lassabbnak érezzük a napjaink múlását.
szept. 22
6:06
Soha többé ne sikáld a tepsit: az alapanyag, amit eddig kidobtál, pofonegyszerűen újjávarázsolja! (Femcafe)
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton várakozó tepsit. A szélén feketére égett zsír, a lesülve maradt ételmaradványok és a kilátástalan dörzsölés gondolata azonnal elrontja a kedved.
szept. 22
6:06
Melyik az igazi? Hamis vs. Eredeti Rolex összehasonlítás I Őszintén: órákról (Kronometer)
Kezünk ügyébe került egy hamis és egy eredeti Rolex Yachtmaster Titanium. A hasonlóság megdöbbentő. Minden más kiderül az epizódból. Jó szórakozást! A korábbi részeket ITT az oldalon, vagy YouTube csatornánkon találjátok. Ha tetszett az
szept. 22
6:06
Láttuk, mit írnak egymásnak az AI-k, mégsem értettük (InStyle Men)
Virtuális világokban engedték össze az AI-ügynököket. Napokon belül saját szavakat és jelentéseket alkottak, amelyeket az ember már nehezen értett.
szept. 22
6:06
Ne sunnyogjon, ha nem fizeti a tb-t, ilyen durva inkasszót kaphat – így kérjen részletfizetést (Hóvége)
Ha nincs pénze egyben kifizetni a hátralékot, a tb tartozás rendezése részletfizetés segítségével is megoldható.
szept. 22
6:08
Hirtelen megnőtt az autó fogyasztása? Ez állhat a háttérben (Femcafe)
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó "lett szomjasabb" egyik napról a másikra: több olyan apró tényező is van, amely látványosan megdobhatja a fogyasztást.
szept. 22
6:18
Szoboszlai parádés góljáról beszél a fél világ: a Liverpool edzője sem fukarkodott a dicséretekkel (Igényesférfi.hu)
Szoboszlai Dominik csereként beállva bomba gólt lőtt a Tottenham ellen, amellyel a Liverpool bejutott a Ligakupa nyolcaddöntőjébe.
szept. 22
6:18
Magyar is van a világ 5 legfélelmetesebb étele között (Vince)
Léteznek olyan finomságok, amiknek az elfogyasztása a megfelelő óvintézkedések nélkül akár halált is okozhatnak. Többel a magyarok tányérján is rendszeresen találkozni. A Bbc Food oldal Mik a legfélelmetesebb ételek? címmel
szept. 22
6:18
Ezt hozza 2026. szeptember 22. a numerológia szerint: szabadság és változás (Bien)
2026. szeptember 22. a szabadság és a változás napja. Megmutatjuk, mit üzen ez a nap a numerológia szerint, és hogyan hangolódhatsz rá az 5-ös energiájára.
szept. 22
6:24
Sárgul a tök levele? Ezek a leggyakoribb okok, és így mentheted meg a növényt (Éva Magazin)
A tök leveleinek sárgulása sok kertészt megijeszt, pedig a jelenség mögött gyakran jól beazonosítható okok állnak. Mutatjuk, miért sárgulhatnak a levelek, és milyen lépésekkel állíthatod helyre a növény egészségét.
szept. 22
6:24
Budapesten is kóstolható az ételek Rolls-Royce-a (Vince)
Edukációs kóstolóval bontja le a kaviár körüli sztereotípiákat a budapesti Caviar & Bull étterem. Kaviár és pezsgő, ezüstkanál és ünnepi alkalmak – sokak számára még mindig ezek a képzettársítások kapcsolódnak
szept. 22
6:26
Melyik élelmiszerünkben van a legtöbb műanyag? Nem fogunk örülni a válasznak (Vince)
Egy 16 éven át tartó kutatás eredményei azt mutatják, a magyarok egyik kedvencében van a legtöbb akrilamid. Az elmúlt másfél évtizedben az akrilamiddal kapcsolatos Rasff-bejelentéseknél az érintett termékek között legtöbbször
szept. 22
6:30
Az autómentes sziget, amit annak idején hatalmas pénzért vett meg egy jótevő, de nem tartotta meg (Player)
Nem a luxusról és a kényelemről szól.
szept. 22
6:30
Soha nem kapott még ilyen magas pontszámot magyar száraz fehérbor az ismert borszakértőtől (Vince)
97 pontot adott a százból egy magyar fehérborra James Suckling és csapata. James Suckling amerikai bor- és szivarkritikus a világ egyik legnagyobb boros szakembere, vezető borbírálója. 1981-től három évtizeden át
szept. 22
6:30
4 csillagjegy, aki vonzza a szerencsét és a pénzügyi sikert szeptember 27-ig - a Mérleg-szezon kezdete most nekik kedvez! (InStyle)
Lássuk, hogy a héten mely csillagjegyeket találja meg a szerencse és a pénzügyi siker!
szept. 22
6:36
Drámai változás az ázsiai tigrisszúnyogok életterében – térkép (Infostart)
Jelentősen elterjedt a WHO európai országaiban ez a szúnyogfajta.
szept. 22
6:36
Megszépült a balatonfenyvesi strand (AQUA)
Közösségi összefogással tették rendbe péntek délután a balatonfenyvesi Központi strandot. Az önkéntesek szemetet szedtek, gazoltak, valamint a vízparton és a homokpadokon heverő, korábban bedobált köveket is kihordták. Az összefogás során szemetet szedtek, gazoltak és a strand előtti területről a korábban bedobált köveket is összegyűjtötték és kiho
szept. 22
6:36
A Nordic bob most a legmenőbb fazon: Dúsabbnak mutatja a hajat, és éveket is letagadhatsz vele (Femcafe)
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes változata került reflektorfénybe, amely a fodrászok szerint a finomabb szálú hajnak is jól állhat.
szept. 22
6:36
Lehet, hogy valójában egy férfit látunk ezen az 500 éves női portrén (Hamu és Gyémánt)
Közel 80 éve található a londoni National Gallery gyűjteményében Quentin Massys egyik legkülönösebb festménye, az An Old Woman – The Ugly Duchess (Egy groteszk öregasszony – A csúnya hercegnő). A képet rengetegen ismerik, még azok is, akik soha nem jártak a múzeumban: az alak arca ugyanis Lewis Carroll Alice Csodaországban című könyvéhez készült eg
szept. 22
6:36
Fájó, vörös szem: vastagbélgyulladás is állhat a háttérben (EgészségKalauz)
A fekélyes vastagbélgyulladásról elsősorban a hasmenés, a hasi fájdalom és a véres széklet juthat eszünkbe, pedig a betegség nem mindig áll meg a bélrendszernél. A gyulladás a szemet is érintheti, és akár szemfájdalmat, vörösséget, fényérzékenységet vagy látászavart is okozhat.
szept. 22
6:38
Megelőző műtétre ment – kiderült, hogy már mellrákja van (EgészségKalauz)
A nő családjában generációkon keresztül halmozódtak a daganatos betegségek, ezért amikor kiderült, hogy ő is örökölte a BRCA2 gén egyik kóros változatát, rendszeres szűrésekre kezdett járni. Végül megelőző céllal mindkét mellének eltávolítása mellett döntött – a műtét után azonban kiderült, hogy egy apró rosszindulatú elváltozás már kialakult.
szept. 22
6:42
Szakértők szerint így tarthatod frissen az articsókát a hűtőben és a fagyasztóban (Éva Magazin)
Az articsóka kényes zöldség, de néhány egyszerű konyhai trükkel jóval tovább megőrizhető az íze és az állaga. Megmutatjuk, hogyan érdemes hűtőben vagy fagyasztóban tárolni, és mire figyelj, hogy tovább maradjon friss.
szept. 22
6:42
Felismered egyetlen képről Európa leghíresebb tereit? – Kvíz (Roadster)
Egyetlen fotó rajta egy jellegzetes épülettel, szoborral vagy szökőkúttal. Ennyi segítséget kapsz.
szept. 22
6:42
Krasznahorkai - sikerről, sajtóról, szegénységről, kapitalizmusról (InStyle Men)
Krasznahorkai László író az irodalmi Nobel-díj tavalyi átvétele óta először adott nagyinterjút a magyar sajtónak.
szept. 22
6:48
Civilek beengedése az iskolákba: hadd döntsenek végre az egyes sulik, diákok, tanárok és szülők! (WMN)
Miért ne dönthetné el egy iskolai közösség, hogy kitől szeretne hallani a szexről, a függőségekről vagy a bántalmazásról? A civil szervezetek iskolai jelenlétének kérdése az Orbán-kormányok alatt ideológiai csatatérré vált, miközben talán éppen az veszett el, amiről az egésznek szólnia kellene: a gyerekek igényei és az iskolák autonómiája. Szia, Ta
szept. 22
6:48
Amikor a szemléletváltás mindent megváltoztat: 5 lépés a belső békéhez és a lelki ellenállóképességhez (Igényesnő.hu)
Biztosan veled is előfordult már, hogy egy apró bosszúság – egy elszalasztott busz, egy elhúzódó megbeszélés vagy egy hirtelen jött akadály – az egész napodat felülírta. Ilyenkor a vállad feszültté válik, a gondolataid elborulnak, és úgy érzed, minden szándékosan ellened esküdött fel. De valóban a helyzet maga az, ami megnyomorítja a napodat, vagy
szept. 22
6:54
Nem akarok többé büszke lenni arra, hogy mennyi mindent kibírok (Bien)
Sokáig kifejezetten büszke voltam arra, hogy mennyi mindent kibírok – a stresszt, a bizonytalanságot, a hosszú napokat. Közel a 40-hez, visszanézve ez azért elég furcsa.
szept. 22
7:00
Gyakran fáj a fejed délután? 6 hétköznapi ok, amire talán nem gondolnál (Life&Body)
Délelőtt még semmi bajod, ebéd után azonban egyre gyakrabban jelentkezik a tompa nyomás vagy lüktetés? A délutáni fejfájás hátterében egészen hétköznapi dolgok is állhatnak. Mutatunk 6 gyakori tényezőt, amelyre érdemes odafigyelned. A fejfájás rendkívül gyakori panasz, és önmagában az, hogy délután jelentkezik, még nem árulja el, mi áll a hátterébe
szept. 22
7:06
McConaughey nem meri megtudni, Harrelson a testvére-e (InStyle Men)
Évek óta tartja magát a gyanú, hogy Matthew McConaughey és Woody Harrelson féltestvérek. Egy DNS-teszt eldönthetné, de egyikük nem akarja.
szept. 22
7:06
10 napos őszi szünet jön: ennek a szülők nem biztos, hogy örülni fognak (Hóvége)
Őszi szünet 2026: 10 napig nem lesz iskola, télen pedig 16 napos pihenő jön. Mutatjuk a tanév összes fontos dátumát.
szept. 22
7:18
Így varázsolhatsz stílusos oázist a legkisebb erkélyből vagy teraszból (Spa Trend Online)
Amikor kevés a rendelkezésre álló hely a szabadban, minden egyes döntésnek súlya van. Legyen szó egy belvárosi apró erkélyről vagy egy kisebb lakóparki teraszról, a cél mindig ugyanaz: olyan környezetet teremteni, ahol a kényelem, a praktikum és a vizuális harmónia találkozik. Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy a szűkös négyzetmétereket látva fel
szept. 22
7:24
Házasság horoszkóp: Melyik csillagjegy mellett lehet a legkiegyensúlyozottabb életed? (Bien)
Mutatjuk, melyik jegy milyen társ mellett találhatja meg az érzelmi biztonságot, a harmóniát és a hosszú távú összhangot.
szept. 22
7:30
Megvan az Év étterme, kiválasztották a legjobbak legjobbjait is (Infostart)
Elismeréseket adott át a Dining Guide.
szept. 22
7:36
Ezért nem mindegy, hogy vendégnek vagy ügyfélnek hív az étterem (Roadster)
Szakmabeliek vitáznak arról, mit árul el a szóhasználat a vendéglátás valódi filozófiájáról.
szept. 22
7:48
Nagy túrákra termett a csehek új csúcsmodellje – Škoda Peaq-vezetés (Player)
A Škoda eddig is a piac legtágasabb, legpraktikusabb autóit kínálta, de a most bemutatkozó Peaq egészen más ligában játszik. Hét üléssel, hatalmas csomagtérrel, 91 kilowattórás akkuval és olyan prémium felszereltséggel érkezett a kínálat csúcséra, amilyeneket még sosem láttunk a márkánál. Az összkerekes változat volánja mögött a tiroli utakon jártu
szept. 22
7:54
10 őszi trend, amiért megőrülnek a divatrajongók – te melyiket vállalod be? (Bien)
Ha te sem szeretnéd, hogy valaki megelőzzön, a következő darabok közül érdemes még most beszerezned egyet.
szept. 22
8:00
Sakk, kritikus gondolkodás és illúzió: jön a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál! (Vince)
2026. september 26-án, szombaton 10:00 és 17:30 óra között a Magyar Nemzeti Galériában rendezik meg a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivált, amelynek középpontjában idén a kritikus gondolkodás, az illúzió és a
szept. 22
8:06
Használt kínai konténerekből épült 126 milliós kilátó Csömörön, amit a városligeti ’56-os emlékmű alkotója tervezett (Telex)
Ha felmegy rá az ember, rájön, mi szükség van egy 20 méter magas építményre a 243 méter magas Szent István-hegyen. A Rozsdafarkú kilátó nevet nem csak a rozsdás vaslemezek miatt kapta.
szept. 22
8:12
Partnertalálkozó, konferencia vagy gála? 4 ikonikus budapesti helyszín különleges alkalmakra (SzMo)
Egy üzleti esemény sikerét nemcsak a program határozza meg: legalább ennyit számít a környezet, a vendéglátás és az, hogy a helyszín mennyire tud alkalmazkodni a rendezvény céljához. Mutatunk négy különleges budapesti helyet, ahol egy kisebb workshop és egy nagyszabású gála is emlékezetes élménnyé válhat.
szept. 22
8:12
Sokáig az éves fürdéshez igazították az esküvők időpontját (Hamu és Gyémánt)
Nem véletlenül számít a június napjainkban is az esküvők egyik legnépszerűbb időszakának. A nyár eleji időpont vonzereje ugyanis jóval régebbre nyúlik vissza a modern esküvői szezon kialakulásánál: már az ókori Rómában különleges jelentőséget tulajdonítottak ennek a hónapnak.
szept. 22
8:18
Kajatrükk: így lesz olyan finom a másnapi hideg pizzád, mint amilyen előző nap volt frissen (Player)
A másnapos pizza külön műfaj. Van, aki egyenesen hidegen szereti, más viszont nem elégszik meg ennyivel, és inkább visszahozná azt az élményt, amit előző nap kapott. Erre az egyik legjobb eszköz az air fryer, ami meglepően hatékonyan bánik a megmaradt pizzával.
szept. 22
8:18
Sárgás foltok a szemhéjon: a magas koleszterinszint is állhat a háttérben (EgészségKalauz)
A szemhéjon megjelenő sárgás foltok elsőre egyszerű bőrelváltozásnak tűnhetnek, pedig a xanthelasma a bőr alatt felhalmozódó koleszterinből alakul ki.
szept. 22
8:42
A penész lefestése nem megoldás: így szabadulhatsz meg tőle tartósan (Éva Magazin)
A penész nemcsak esztétikai gond, hanem egészségügyi kockázat is, ezért a lefestése önmagában messze nem elég. Szakértők szerint először az okot kell megszüntetni, különben a foltok rövid időn belül újra megjelennek.
szept. 22
8:42
Radiohead-feldolgozástól Liszt kései műveiig – Világsztárokkal és különleges produkciókkal érkezik a Liszt Ünnep (Roadster)
Kortárs zene, klasszikusok, tánc, irodalom és képzőművészet találkozik októberben Budapesten, az idei Liszt Ünnep programja pedig ismét jóval messzebbre nyúlik egyetlen műfajnál.
szept. 22
8:48
"Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi" – A mai férfiak miért utálják a nőket? (Bien)
A modern nőgyűlölet semmi korábbihoz nem hasonlítható – de vajon mi állhat valójában a háttérben? Egy irodai ebédlős beszélgetés adta az ihletet ehhez az őszinte elemzéshez.
szept. 22
9:18
Visszafogott természetesség vagy maffiafeleség: derítsd ki, melyik sminktrend illik az arcodhoz (Bien)
Természetes, visszafogott smink vagy karakteres maffiafeleség-look? Mutatjuk, melyik őszi sminktrend emeli ki legjobban az arcod vonásait.
szept. 22
9:30
436 emberrel végzett a tigris, még a hadsereget is bevetették ellene (Hamu és Gyémánt)
Éveken keresztül rettegésben tartotta Nepál és India falvait egy bengáli tigris, amelynek számlájára végül 436 ember halálát írták. A champawat-i tigrisként ismert nőstényt minden idők legtöbb emberi áldozatot követelő tigriseként tartják számon. Történetének azonban van egy különösen tragikus részlete: valószínűleg egy korábbi sérülése miatt kezde
szept. 22
9:42
Húsz cégvezető, nyitott laptopok, és a kérdés, amit ma mindenki feltett magának (Spa Trend Online)
Nem az informatikust küldték el maguk helyett. Ők maguk mentek.

Keresés