A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Miért távolodnak el a férfiak attól a nőtől, aki mindig mindent egyedül akar megoldani? Megmutatjuk, hogyan hathat a túlzott önállóság a párkapcsolati dinamikára.
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem szakértői szerint érdemes újragondolni a berögzült szokásainkat.
1998-ban indult útnak Chiléből, azóta közel 50 ezer kilométert tett meg gyalog és úszva, a saját erejéből. Karl Bushby különös világ körüli expedíciója 28 év után hamarosan véget érhet: a brit kalandor már Belgiumban jár, és engedélyt kapott arra is, hogy átússza az út egyik utolsó nagy akadályát, a La Manche csatornát.
Az esküvőm napján elhangzott egy alig háromszavas párbeszéd anyukámmal, ami azóta is velem van. Két generáció, két világkép és az érzelmekhez való teljesen eltérő viszonyunk sűrűsödött össze abban a törékeny pillanatban.
Trieszt több mint százéves strandján ma is fal választja el a nőket és a férfiakat, a helyiek számára azonban ez nem korlátozást, hanem egy különleges városi hagyományt és szabadságot jelent.
Szédülsz, elsötétül előtted a világ felálláskor, vagy gyakran érzed magad gyengének? Ezek az alacsony vérnyomás leggyakoribb tünetei, de azt is mutatjuk, mikor érdemes orvoshoz fordulni.
Holnap könnyen összecsúszhatnak a feladatok, miközben mindenki egyszerre szeretne valamit. A nap mégsem attól lesz sikeres, hogy estére minden sort kipipáltunk, hanem attól, hogy képesek voltunk jól beosztani az energiánkat, és szükség esetén segítséget kérni.
A Semmelweis Egyetem kutatói olyan modellt fejlesztettek ki, amely az időjárási adatok alapján három nappal előre jelezheti a szívmegállások esetszámának növekedését.
1876 körül egyik napról a másikra nyoma veszett a huszonéves Blanche Monnier-nek. A jómódú, tekintélyes francia családból származó fiatal nőt korábban szépségéről ismerték Poitiers társasági köreiben, majd egyszerűen eltűnt a nyilvánosság elől. Közel negyed évszázaddal később derült ki, hogy mindvégig családja házának egyik elsötétített szobájában
A fogyás alapelve kvázi egyszerű, ugyanis ha tartósan kevesebb energiát viszünk be, mint amennyit felhasználunk, csökken a testsúlyunk. Az olyan könnyen megjegyezhető szabályok, mint hogy az eredmény 60 százalékban az étkezésen, 40 százalékban pedig a mozgáson múlik, segíthetnek megérteni, hogy mindkettőnek fontos szerepe van. A valóságban azonban
Takarító, szakács, bébiszitter, sofőr, korrepetitor, beszerző, rendezvényszervező és adminisztrátor: egy átlagos anya akár egyetlen nap alatt is több különböző munkakör feladatait végzi el, természetesen fizetés nélkül. De mi lenne, ha mindezt egyik napról a másikra szakemberekkel kellene helyettesíteni? Kiszámoltunk, mennyibe kerülne, ha minden eg
A 25 éves Claire Chaussee élete legfontosabb napjára készült, ám az utolsó pillanatban rájött, hogy a precíz tervezés ellenére porszem került a gépezetbe.
Sokszor halljuk, hogy "biztos hormonális", amikor valaki egyik nap alig eszik, másnap meg mindent felfalna a hűtőből. A kutatások szerint ebben tényleg van valóságalap, bár a téma korántsem annyira egyértelmű, mint amilyennek a közösségi médiában feltüntetik.
Az idei WMN Fesztiválon a Nők a holttérben – a női egészség láthatatlansága című beszélgetésen Jakupcsek Gabriella műsorvezető, íróval és dr. Sipos Andrea szülész-nőgyógyász, életmódorvossal jártuk körbe, miért tudunk még mindig ilyen keveset a menopauzáról, miért tanultak meg nők generációi csendben szenvedni, és hogyan változik az életünk, amikor
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
A 2017-ben alakult Duckshell testvérpárjával, Muzslai Franciscóval és Muzslai Benedikttel beszélgettünk a külföldi koncertezésről, arról is, milyen hatással van a brazil származásuk az életükre és a zenéjükre.
A nappali az otthon egyik legfontosabb tere, ezért különösen sokat számít, milyen dekorációs elemek kerülnek ide. Van néhány gyakori hiba, amely olcsó, össze nem illő vagy túlzsúfolt hatást kelthet – mutatjuk, mire érdemes figyelni, és hogyan lehet stílusosabbá tenni a helyiséget.
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap ugyanazok a beidegződések pörgetik feleslegesen a villanyórát és a vízórát.
Olyan érzésed van, hogy a szeptemberi iskola- és óvodakezdéssel együtt a kórokozóknak is becsengettek? Nem vagy ezzel egyedül, mert a kisgyerekes családok egy része már túl van az első betegségszezonon, a másik felük pedig azon aggódik, hogy mikor dőlnek ki valami vírus miatt. Lássuk, mit javasolnak a gyermekorvosok immunerősítés céljából!
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
A hétköznapi beszélgetésekben elhangzó fordulatok sokszor többet mondanak egy emberről, mint elsőre gondolnánk. Egyes mondatok mögött védekezés, önhittség vagy éppen az önreflexió hiánya állhat – és ezek hosszú távon a kapcsolatokra is rányomhatják a bélyegüket.
Mitől lesz valaki igazán vonzó? A szépség számít, de önmagában kevés. Vannak nők, akik belépnek egy szobába, és minden tekintet rájuk szegeződik és nem feltétlenül azért, mert a legszimmetrikusabb az arcuk, hanem mert kisugárzásuk és szokásaik egyszerűen ellenállhatatlanná teszik őket. De vajon mely tulajdonságok azok, amelyek valóban ellenállhatat
Az asztrológia szerint ez a négy csillagjegy különösen családcentrikus: mutatjuk, kik azok, akik mindig ott vannak a szeretteik mellett, ha szükség van rájuk.
Egy régi fénykép hátulján talált név után egy nő negyven évvel később tudta meg, hogy volt egy bátyja, akinek a létezéséről és tragikus haláláról egész életében nem tudott.
Az epilepsziát sokan a nagy rohamokkal, az eszméletvesztéssel és a görcsökkel azonosítják. Bár ezek a tünetek valóban jellemzőek, nagyon fontos tudni, hogy az epilepszia sokkal változatosabb képet mutathat. Sok olyan tünet létezik, amelyek kevésbé ismertek, és amelyek nehezíthetik a betegség felismerését. Az alábbiakban olyan tüneteket gyűjtöttünk
A gyerekkorban látott szülői minta sokkal mélyebben befolyásolja a későbbi párkapcsolatokat, mint elsőre gondolnánk. Akik szeretettel, tisztelettel és valódi odafigyeléssel felépülő kapcsolatban nőttek fel, felnőttként is érzékenyebbek bizonyos toxikus viselkedésekre.
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Vitorlázni tanulnak a diákok a balatonalmádi Györgyi Dénes Általános Iskolában a testnevelésórán. A vízi sport idén ősszel került a tananyagba abban az iskolában, ahová egykor Vadnai Jonatán is járt, aki idén szerzett világbajnoki címet a sportágban, és amelynek szintén diákja volt testvére, Vadnai Benjámin olimpikon vitorlázó. Az iskola ötödik osz
Türkizkék víz, fehér homok, pálmafák és a parton sorakozó hatalmas gránitsziklák – többnyire ezekkel a képekkel találkozunk, ha szóba kerülnek a Seychelle-szigetek. A szigetcsoport azonban földtörténeti szempontból is ritkaságnak számít,…
Hiába érkeztek meg a legújabb generációs csúcsmodell-kihívók, a DxOMark átfogó kameratesztjei alapján egy tavalyi telefon megőrizte első helyét a mobilfotózás élmezőnyében.
Szeptember elején már egészen más fényében áll a kertünk. A reggelek hűvösebbek, a füvön újra megül a harmat, érnek az almák és a körték, és a gesztenyefák levelei barnulni kezdenek.
Kisebb mennyiség és koncentráltabb bogyók jellemezték a 2026-os termést, de vajon milyen hosszútávú következtetéseket lehet levonni az idei évből? Erre is keresi a választ a vince.hu-nak írt rövid elemzésében Varga