2007. december 7. péntek

dec. 7
10:59
Elemzés: Hová tart a Forma-1? (F1világ)
Miután világunk megállíthatatlanul elanyagiasodott, félő, hogy a pénz megkülönböztető ereje hátrányba hozza a hagyományos értékeket. Minden sport tisztasága veszélyben van, ha a stiklisek anyagi forrása nagyobb, mint az ellenőrző szerveké.
dec. 7
11:26
Ralf nem akar a Force Indiánál versenyezni (F1világ)
Ralf Schumacher elmondta, nem érdeklődik a Force India még üresen álló versenyzői ülése iránt, miután tegnap kipórbálta az indiai csapat egyik versenygépét az idei év utolsó tesztprogramján Jerezben.
dec. 7
11:42
Kovalainen nyugodtan várja a Renault bejelentését (F1világ)
Heikki Kovalainen elmondta, egyáltalán nem aggódik Forma-1-es jövője miatt, jóllehet a Renault egyelőre még nem jelentette be, hogy igényt tart-e rá a 2008-as szezonban.
dec. 7
11:58
Hamilton szerint egyre élvezetesebb lesz a Forma-1 (F1világ)
Lewis Hamilton szerint sokkal élvezetesebb lesz a versenyzés a vezetést segítő elektronika betiltásával, miután a héten kipróbálta a 2008-as szabályoknak megfelelően beállított versenyautóját a spanyolország Jerezben.
dec. 7
13:09
A McLaren már maga mögött hagyná a kémügyet (F1világ)
A McLaren vezetése bízik benne, hogy mielőbb elfelejthetik az idei évet végigkísérő kémügyet, és a Motorsport Világtanács mai meghallgatásán legálisnak minősítik 2008-as versenygépüket.
dec. 7
14:30
A McLarennek még hónapokat kell várnia az ítéletr (F1világ)
A McLaren Mercdes csak négy héttel a 2008-as szezon kezdete előtt tudja majd meg, szabályosnak minősítette-e jövő évi autóját a Nemzetközi Automobil Szövetség, miután a Motorsport Világtanács mai ülésén nem született végleges döntés az ügyben.
dec. 7
14:35
A McLarennek még hónapokat kell várnia az ítéletre (F1világ)
A McLaren Mercedes csak négy héttel a 2008-as szezon kezdete előtt tudja majd meg, szabályosnak minősítette-e jövő évi autóját a Nemzetközi Automobil Szövetség, miután a Motorsport Világtanács mai ülésén nem született végleges döntés az ügyben.
dec. 7
14:52
Nyereményjáték: Válaszolj, és vidd el az F1-es DVD-t! (F1világ)
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb bajnoksága ért véget az F1-ben, ám a rajongók most lehetőséget kaphatnak arra, hogy felidézzék a legszebb pillanatokat. A kiadó jóvoltából egy olvasónk még karácsony előtt kézbe veheti a korongot.
dec. 7
15:31
Az FIA perrel fegyegeti a Sunday Times-t (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség becsületsértés miatt készen áll beperelni az angol <i>Sunday Times</i> c. hírlapot, miután azt állította, hogy az irányító testület egyfajta boszorkányüldözést folytat a McLaren Mercedes istálló ellen.
dec. 7
16:30
A Renault nem használta fel a titkos adatokat (F1világ)
Az FIA azért nem büntette meg a Renault-t, amiért szabályt sértett, mert mindössze négy tervrajzot vett szemügyre, és azokat nem használta fel idei autója tervezésénél és fejlesztésénél, tehát nem került jogosulatlan előnybe.
dec. 7
16:57
A McLaren már január elején pályára küldi új autóját (F1világ)
Annak ellenére, hogy a McLaren csak február közepén tudja meg, rajthoz állhat-e új fejlesztésű versenygépével a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, a wokingiak ügyvezetője megerősítette, már a január első tesztjén pályára szeretnék küldeni 2008-as modelljüket Jerezben.
dec. 7
17:42
A McLaren biztos benne, hogy tisztázódik a helyzete (F1világ)
A McLaren Mercedes vezetése biztos benne, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség legálisnak minősíti 2008-as versenyautóját, noha a Motorsport Világtanács mai ülésén nem született döntés az ügyben.
dec. 7
18:14
Vettel hatalmas időt ment a slick gumikon Jerezben (F1világ)
Sebastian Vettel fantasztikus időt autózott az idei év utolsó tesztnapján a spanyolországi Jerezben. A Scuderia Toro Rosso német versenyzője legjobb idejét a Bridgestone kísérleti abroncsain futotta meg, akit két tizeddel lemaradva Robert Kubica követett.

2007. december 8. szombat

dec. 8
14:57
Megkezdték a slick gumik tesztelését az F1-ben - videó (F1világ)
Az idei év utolsó tesztprogramja került megrendezésre ezen a héten a spanyolországi Jerezben, ahol a Forma-1-es csapatok kivétel nélkül megjelentek.
dec. 8
15:20
Kérdezz-felelek Kimi Raikkönennel (F1világ)
A Ferrari újdonsült világbajnoka, Kimi Raikkönen a szezonzáró Brazil Nagydíj óta először ült vissza Forma-1-es versenygépébe az idei év utolsó tesztprogramjának helyet adó spanyolországi Jerezben, ahol megkezdte a felkészülést a jövő évre.
dec. 8
16:42
Komoly megszorítások várhatók 2008-tól az F1-ben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség a jövő évtől újabb megszorításokat vezet be a költségek csökkentése érdekében. Az irányító testület pénteken kiadott közleményéből többek között az is kiderül, hogy a jövőben limitálva lesz a szélcsatorna használata a Forma-1-ben.
dec. 8
17:31
Michael: Ralf hagyja ki a jövő évet! (F1világ)
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher azt tanácsolta öccsének, Ralf Schumachernek, hogy mielőtt még eldöntené, folytatni szeretné-e pályafutását a Forma-1-ben, menjen pihenőre, és hagyjon ki egy évet.
dec. 8
17:36
Michael szerint Ralfnak ki kellene hagynia a jövő évet (F1világ)
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher azt tanácsolta öccsének, Ralf Schumachernek, hogy mielőtt még eldöntené, folytatni szeretné-e pályafutását a Forma-1-ben, vonuljon egy év pihenőre.
dec. 8
20:25
Raikkönen magasba emelte a világbajnoki trófeát (F1világ)
Bár a 2007-es Forma-1-es világbajnokságnak már jó egy hónapja vége, a Ferrari újdonsült bajnoka, Kimi Raikkönen tegnap emelhette magasba a győzelmi serleget, ugyanis pénteken került megrendezésre az FIA díjkiosztó gálája.

2007. december 9. vasárnap

dec. 9
15:48
Díjat kapott a búcsúzó Amerikai Nagydíj (F1világ)
Az Amerikai Nagydíj nyerte el az év legjobban megszervezett versenyének járó díjat a Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken megrendezett évadzáró gáláján Monacóban.
dec. 9
16:48
A Bridgestone elégedett a slick gumik teljesítményével (F1világ)
Az idei évtől egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás a héten bevetette kísérleti abroncsait a spanyolországi Jerezben, hogy a begyűjtött információk segítségével minél jobban felkészíthesse új termékeit a 2009-es debütálásra.

2007. december 10. hétfő

dec. 10
8:12
Rosberg újabb két évre aláírt a Williams istállóhoz (F1világ)
A Williams istálló hivatalosan is megerősítette, hogy Nico Rosberg sikeresen meghosszabbította szerződését a grove-i bázisú csapattal, ami azt is jelenti egyben, hogy a fiatal német versenyző biztosan nem igazol a McLarenhez Fernando Alonso helyére.
dec. 10
12:04
Schumacher még nem tudja, kell-e tesztenie az új Ferrarit (F1világ)
Azt követően, hogy részt vett az idei év utolsó két tesztprogramján, Michael Schumacher megerősítette, bármilyen meglepő is, de nem kívánja kivenni a részét a Ferrari jövő évi autójának fejlesztésében.
dec. 10
12:09
Nyereményjáték: Válaszolj, és vidd el az F1-es DVD-t (F1világ)
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb bajnoksága ért véget az F1-ben, ám a rajongók most lehetőséget kaphatnak arra, hogy felidézzék a legszebb pillanatokat. A kiadó jóvoltából egy olvasónk még karácsony előtt kézbe veheti a korongot.
dec. 10
12:15
Schumacher még nem tudja, kell-e tesztelnie az új Ferrarit (F1világ)
Azt követően, hogy részt vett az idei év utolsó két tesztprogramján, Michael Schumacher megerősítette, bármilyen meglepő is, de nem kívánja kivenni a részét a Ferrari jövő évi autójának fejlesztésében.
dec. 10
12:36
Az FIA keményen visszavágott Brundle-nak (F1világ)
Az FIA visszavágott az ITV kommentátoraként tevékenykedő Martin Brindle-nak, miután az egykori F1-es versenyző azzal vádolta meg a szövetséget, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa azokat, akik kritizálják a testületet a kémügy miatt.
dec. 10
13:35
Rosberg magabiztosan tekint a jövőbe (F1világ)
A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg biztos benne, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye a jövőben a Forma-1-ben.
dec. 10
13:46
Schumacher és az új Ferrari (F1világ)
Azt követően, hogy részt vett az idei év utolsó két tesztprogramján, Michael Schumacher megerősítette, bármilyen meglepő is, de nem kívánja kivenni a részét a Ferrari jövő évi autójának fejlesztésében.
dec. 10
13:56
Rosberg hisz a Williams sikerében (F1világ)
A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg biztos benne, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye a jövőben a Forma-1-ben.
dec. 10
14:12
Hivatalos: Alonso visszatér a Renault-hoz (F1világ)
Ahogy arra számítani is lehetett, a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso hétfő délután hivatalosan is megerősítette, visszatér egykori csapatához, és a Renault színeiben folytatja pályafutását a jövő évben.
dec. 10
14:28
Piquet lesz Alonso csapattársa a Renault-nál (F1világ)
A Renault vezetése hivatalos közleményében megerősítette, hogy Nelsinho Piquet lesz Fernando Alonso csapattársa a 2008-as idényben. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel Kovalainen a McLarennél folytatja pályafutását a jövő évben.
dec. 10
14:44
Január végén mutatkozik be az új Renault (F1világ)
A Renault istálló mai közleményében bejelentette, hogy vadonatúj autója a jövő hónap végén gördül először pályára a spanyolországi Valenciában.
dec. 10
14:50
A Renault januárban mutatja be az R28-ast (F1világ)
A Renault vezetése mai közleményében bejelentette, hogy vadonatúj versenygépét a jövő hónap végén viszi először pályára a spanyolországi Valenciában.
dec. 10
15:55
Alonso tudja, hogy kemény év vár rá a Renault-nál (F1világ)
Fernando Alonso nem ringatja magát álomvilágba, és óvatosan nyilatkozik jövő évi esélyeiről, ugyanis tisztában van azzal, hogy időbe fog telni, míg az idei gyengélkedés után ismét visszatér a mezőny élére a Renault.
dec. 10
16:27
Az FIA talált valamit a McLaren új autójában (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley elmondta, az irányító testületnek "jó oka" volt arra, hogy elhalassza döntését a McLaren ügyében, és egy újabb meghallgatás hívjon össze a jövő évben.
dec. 10
18:50
A Renault megköszönte Fisichellának és Kovalainennek (F1világ)
A Renault ügyvezető igazgatója, Flavio Briatore köszönetet mondott Giancarlo Fisichellának, és Heikki Kovalainennek, miután a francia gárda bejelentette, egyikükre sem tart igényt a 2008-as idényben.
dec. 10
23:42
A Renault köszönetet mondott egykori versenyzőinek (F1világ)
A Renault ügyvezető igazgatója, Flavio Briatore köszönetet mondott Giancarlo Fisichellának, és Heikki Kovalainennek, miután a francia gárda bejelentette, egyikükre sem tart igényt a 2008-as idényben.

2007. december 11. kedd

dec. 11
0:20
Szépség- és Hasonmásverseny: Eredményhirdetés (F1világ)
Az F1világ.hu első szépség- és hasonmásversenyét hatalmas érdeklődés övezte. A megmérettetés szombaton lezárult, és mindkét kategóriában megszülettek a végső eredmények.
dec. 11
10:38
Hamilton politikamentes Forma-1-et szeretne (F1világ)
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton bízik benne, hogy a politika háttérbe szorul majd a jövő évben, és nem lesznek olyan botrányok, melyek végigkísérték a világbajnokságot 2007-ben.
dec. 11
10:55
Alonso két évre szerződött a Renault-hoz (F1világ)
A Renault sajtószóvivője lapunknak megerősítette, hogy Fernando Alonso kétéves szerződést kötött a francia alakulattal, így a spanyol bajnok a 2009-es idény végéig biztosan marad.
dec. 11
12:17
A Renault egyre biztosabb a sikerben (F1világ)
A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore elmondta, csapata mielőbb rendezni szeretné sorait, hogy már a jövő évben megkezdhesse a felzárkózást, és visszatérjen a mezőny élére a Forma-1-ben.
dec. 11
13:08
Sötétben kezdődik meg a Szingapúri Nagydíj (F1világ)
A Szingapúri Nagydíj szervezői megerősítették, hogy a Forma-1 történetének első éjszakai versenye szeptember 28-án, helyi idő szerint este nyolc órakor kezdődik majd meg.
dec. 11
15:35
Már kapható a Talmácsi és a 101 éves magyar motorsport (F1világ)
A Magyar Motorsport Szövetség 100 éves jubileumát méltóképpen próbálta már tavaly is megünnepelni, de a sors kiszámíthatatlansága úgy hozta, hogy a 101 éves jubileum és Talmácsi Gábor győzelme egybeesett.
dec. 11
15:46
Kovalainen számára nincs hely a Toyotánál (F1világ)
Bár egyes források szerint a Renault-tól távozó Heikki Kovalainen a McLarennél vagy a Toyotánál folytatja pályafutását, lapunk megtudta, hogy a finn versenyző számára nincs szabad hely a kölni bázisú csapatban.
dec. 11
16:43
Schumacher felcsapott taxisofőrnek (F1világ)
Michael Schumacher újabb rekordot állított fel, ugyanis ő lett Németország leggyorsabb taxisofőrje, miután átvette a volánt egy hivatásos taxistól, hogy családja időben a reptérre érjen.
dec. 11
18:47
Kovalainent nem lepte meg a Renault döntése (F1világ)
Heikki Kovalainen elmondta, egyáltalán nem lepte meg a Renault tegnapi döntése, miszerint a francia gárda nem tart rá igényt a jövő évben. A finn pilóta megerősítette, két másik csapattal áll tárgyalásban.

2007. december 12. szerda

dec. 12
10:52
Coulthard aggódik a gumimelegítők betiltása miatt (F1világ)
David Coulthard arra kéri a Versenyzők Érdekvédelmi Szövetségét, hogy akadályozza meg a gumimelegítők betiltását a Forma-1-ben. A Red Bull Racing skót versenyzője ugyanis nem szeretné, ha megismétlődne az, ami Ayrton Senna halálához vezetett.
dec. 12
11:29
Nyereményjáték: Válaszolj, és vidd el az F1-es DVD-t! (F1világ)
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb bajnoksága ért véget az F1-ben, ám a rajongók most lehetőséget kaphatnak arra, hogy felidézzék a legszebb pillanatokat. A kiadó jóvoltából egy olvasónk még karácsony előtt kézbe veheti a korongot.
dec. 12
11:31
Rosberg sokat vár a Williams istállótól (F1világ)
Nico Rosberg ismét megerősítette, biztos benne, hogy csapata sikerre viszi a jövőben, és a Williams istálló pár éven belül ismét visszatérhet a mezőny élére a Forma-1-ben.
dec. 12
14:54
A Force India még idén dönt versenyzőiről (F1világ)
A Force India résztulajdonosa, Vijay Mallya megerősítette, csapata még ebben az évben véglegesíti jövő évi versenyzői felállását, hogy az újévben teljes erőbedobással készülhessen a 2008-as bajnokságra.

Keresés