A Honda Racing vezetése szerint a Nemzetközi Automobil Szövetségnek el kellene gondolkodnia azon, hogy maximálja a csapatok költségvetését, ezzel tartva kordában a rohamléptekben növekedő költségeket a Forma-1-ben.
A Red Bull fiókcsapata az egyedüli a mezőnyben, amely egy átmeneti autóval vág neki a 2008-as idénynek. A Toro Rosso vezetése a tervek szerint csak az európai futamok első állomásán mutatja be vadonatúj modelljét, mely az RB4-es átdolgozott változata lesz.
A Ferrari vadonatúj versenygépe, elődje továbbfejlesztése lesz, azonban kiirtják belőle annak gyengéit, hogy minden eddiginél ütőképesebb legyen, állítja az olaszok főtervezője, Nicolas Tombazis.
A Honda Racing vezetése biztos benne, hogy a brit gárda maga mögött hagyja az idei, borzalmasan sikerült szezont, és legalább olyan jó formában kezdheti meg a 2008-as bajnokságot, ahogy a 2006-ost befejezte.
Alaptalanok azok a híresztelések, melyek szerint Giancarlo Fisichella csak abban az esetben kaphatja meg a Force India egyelőre még betöltetlen versenyzői állását, ha jól tejelő szponzorokat visz a kiscsapathoz, értesült az <i>Autosport</i> magazin.
Ahogy arra a Force India megalakulása után számítani is lehetett, a Toyota Motorsport és a Kingfisher Airlines vezetősége közös megegyezéssel felbontotta eredetileg a jövő év végén lejáró szerződését, jelentette be a kölni bázisú alakulat mai nap kiadott közleményében.