Ross Brawn hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, azért nem tért vissza egykori csapatához és vállalt csapatvezetői állást a Hondánál, mert jóval nagyobb kihívást keresett, mint amit a Ferrari kínálni tudott volna neki a következő idényben.
Ugyan még nem jött el a karácsony, az F1világ.hu már most kedveskedni szeretne olvasóinak, akik ha jól időzítik válaszukat kérdésünkre, egy teljesen egyedi 2008-as Forma-1-es versenynaptárral lehetnek gazdagabbak.
Annak ellenére, hogy kedden visszatér a versenypályára, és a Ferrari színeiben megkezdi a tesztelést Barcelonában, Michael Schumacher kijelentette, döntése végleges volt tavaly Olaszországban, és nem fontolgatja visszatérését a Forma-1-be.
Bár ennél gyengébben már nem is teljesíthetett volna a Honda az idei évben, a Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn biztos benne, hogy sokkal könnyebb lesz a dolga, mint mikor először a Ferrarihoz csatlakozott.
A Forma-1-es csapatok vakációja befejeződött, és a mai nappal kezdetét vette az első téli tesztprogram a spanyolországi Barcelonában, ahol három napon át folyik majd a munka. A mezőny összes résztvevője jelezte részvételi szándékát.
A Forma-1-es csapatok vakációja befejeződött, és a mai nappal kezdetét vette az első téli tesztprogram a spanyolországi Barcelonában, ahol három napon át folyik majd a munka. A mezőny összes résztvevője jelezte részvételi szándékát.
A Forma-1-es csapatok kivétel nélkül megkezdték a tesztelést a spanyolországi Barcelonában, ahol keddtől csütörtökig folyik majd a munka. A mezőnyben ketten is új festéssel rukkoltak elő, és a Honda odaadta idei autóját az Agurinak.
A rali háromszoros világbajnoka, Sebastian Loeb a jövő hónapban kipróbálhatja magát a Forma-1-ben, ugyanis a Renault vezetése bejelentette, tesztlehetőséget biztosít a francia versenyző számára.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság november 15-én tárgyalja a McLaren fellebbezését, melyet a brazil sportfelügyelők döntése ellen nyújtott be még a szezonzárót követően.
Büszkék lehetünk honfitársunkra, Kittka Andrásra, aki nemzetközi szinten is hatalmas dolgot vitt véghez a motorsportban, ugyanis ő lett a Bridgestone által szervezett e-Reporter verseny idei győztese, mi pedig interjút készítettünk vele…
Büszkék lehetünk honfitársunkra, Kittka Andrásra, aki nemzetközi szinten is hatalmas dolgot vitt véghez a motorsportban, ugyanis ő lett a Bridgestone által szervezett e-Reporter verseny idei győztese, mi pedig interjút készítettünk vele…
Azt követően, hogy a Honda kinevezte csapatvezetőjének, Ross Brawn ellátogatott a japán gárda brackley-i főhadiszállására, ahol elárulta, mi vezérelte abban, hogy egy olyan csapathoz igazoljon, amely borzalmasan zárta az idei évet.
A téli tesztek első napján a Ferrari diktálta a tempót. Michael Schumacher hétszeres világbajnokhoz méltóan tért vissza a pályára, és mindenkit maga mögé utasítva az élen végzett. A második az olaszok tesztelője, Luca Badoer lett, akit de la Rosa követett a McLarennel.
A Renault istálló finn versenyzője, Heikki Kovalainen a téli tesztek első napját követően elmondta, véleménye szerint sokkal élvezetesebb a vezetés a kipörgésgátló használata nélkül, és biztos benne, hogy a jövő évben sokkal látványosabb lesz a sport.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone kijelentette, ha a Fellebbviteli Bíróság csütörtöki meghallgatásán elveszik Kimi Raikkönen idei világbajnoki címét, akkor komolyan elgondolkodik visszavonulásán.
Azt követően, hogy a téli tesztek első napján brillírozott, Michael Schumacher a mai délelőtti edzést is megnyerte. A hétszeres világbajnok majd’ egy teljes másodpercet adott de la Rosának, aki a második helyre kormányozta a McLarent.
A Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn jövőre a Honda csapatvezetőjeként lesz jelen a Forma-1-es versenyeken, és a hírek szerint már össze is állított egy listát, kiket szeretne maga körül látni a jövőben.
A Ferrari olasz tesztpilótája, Luca Badoer elárulta, egy cseppet sem lepődött meg azon, hogy egykori márkatársa, Michael Schumacher bombaformában tért vissza a királykategóriába, és rögtön első tesztnapján az élre repítette tűzpiros autóját.
Michael Schumacher megállíthatatlan. Nem elég hogy az első tesztnap az élen végzett és a mai délelőtti edzést is megnyerte, a délután folyamán 1:20.475-ös idejével új pályacsúcsot futott az év elején átalakított katalán ringen.
A McLaren Mercedes ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh is úgy gondolja, hogy hatalmas csapás lenne az egész Forma-1 számára, ha a Fellebbviteli Bíróság honlapi meghallgatásán Lewis Hamiltonnak ítélnék az idei világbajnoki címet.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerint sokkal érdekesebb lesz a küzdelem a jövő évben, mikor az egységesített elektronikai rendszer (ECU) segítségével végleg kiszorítják a kipörgésgátlót a Forma-1-ből.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerint sokkal érdekesebb lesz a küzdelem a jövő évben, mikor az egységesített elektronikai rendszer (ECU) bevezetésével végleg kiszorítják a kipörgésgátlót a Forma-1-ből.
Adrian Sutil elárulta, boldog lenne, ha a jövő évet jó barátja, Lewis Hamolton csapattársaként kezdhetné meg a McLaren Mercedes színeiben. A német pilóta korábban már versenyzett egy csapatban a brit újonccal, akkor csak egy hajszállal kapott ki tőle az F3-ban.
A Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a tesztek második napján sem talált legyőzőre a spanyolországi Barcelonában. A német pilóta mögött a McLaren tesztelője, Pedro de la Rosa végzett, akit Heikki Kovalainen követett a Renault-val. Massa a negyedik lett.
Szépség- és hasonmásversenyünk előregisztációs ideje lejárt, és kezdetét vette a szavazás. Ettől függetlenül még egy ideig szabad a jelentkezés, de siessetek, hogy ne kerüljetek túl nagy hátrányba a többiekkel szemben!
A Ferrari egykori versenyzője, Michael Schumacher elárulta, nem számított arra, hogy egy év kihagyás után ennyire gyors lesz az e heti teszteknek helyet adó Barcelonában, ahol az első két nap ő diktálta a tempót.
Kimi Raikkönennek nincs miért aggódnia a Fellebbviteli Bíróság mai meghallgatása miatt, pedig extrém esetben akár el is veszítheti az idei évben megszerzett világbajnoki címét, állítja a Forma-1 egykori világbajnoka, Damon Hill.
A Renault istálló technikai igazgatója, Bob Bell szerint a jövő évben bevezetésre kerülő egységesített elektronika hatalmas technológiai visszalépés a Forma-1-ben, és a csapatoknak nem lesz egyszerű a váltás.
A Ferrari egykori versenyzője, Michael Schumacher úgy gondolja, hogy Kimi Raikkönen marad a Forma-1 világbajnoka, és a Fellebbviteli Bíróság mai ülésén elutasítja a McLaren fellebbezését a brazil sportfelügyelők döntése ellen.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy sikeresen megegyezett az illetékesekkel, így 2010-ben megrendezésre kerülhet az első Indiai Nagydíj, méghozzá Új Delhiben.
A Nemzetközi Fellebbviteli bíróság meghallgatása a délelőtt folyamán megkezdődött, ahol vagy megerősítik a Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen világbajnoki címét, vagy új bajnokot hirdetnek Lewis Hamilton személyében.
Annak ellenére, hogy több internetes portálon megjelent a hír, miszerint a Toyota Racing versenyistálló január 10-én mutatja be TF108-as kódszámra keresztelt versenyautóját, a kölni bázisú csapat sajtószóvivője lapunknak elmondta, jövő héten jelentik be a bemutató pontos időpontját és helyszínét.
Felipe Massa diktálta a tempót délelőtt a tesztek utolsó napján Barcelonában. A Ferrari brazil versenyzője mögött a Renault finn pilótája, Heikki Kovalainen végzett, akit a Toyota tesztelője, Franck Montagny követett a harmadik helyen.
Michael Schumacher úgy gondolja, időbe fog telni, míg a Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn helyre tudja pofozni a Hondát, és a japán gárda megkezdi a felzárkózást.
A McLaren Mercedes ügyvédje, Ian Mill arra kérte a bíróságot, hogy változtassa meg a szezonzáró Brazil Nagydíj végeredményét, és vegye el Kimi Raikkönentől az idei világbajnoki címet, mert az Lewis Hamiltont illeti meg.
A Ferrari ügyvédje, Nigel Tozzi szerint visszafordíthatatlan következményei lehetnek annak, ha a McLarennek sikerül elérnie, hogy Kimi Raikkönennek át kelljen adnia megérdemelten szerzett bajnoki címét Lewis Hamiltonnak.
A McLaren Mercedes vezetősége tisztázta magát, és ismét kijelentette, egyáltalán nem az a célja, hogy a bíróságon nyerje meg a bajnokságot, sokkal inkább azért harcolt a mai meghallgatáson, hogy megtudja, mi állt a brazil sportfelügyelők döntésének hátterében.
Azt követően, hogy az első kép nap Schumacher diktálta a tempót, a tesztek zárónapján a Ferrari brazilja, Felipe Massa végzett az élen. A második a Renault pilótája, Heikki Kovalainen lett, akit Montagny követett a Toyotával a harmadik helyen.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher a héten visszatért a pályára, hogy a téli tesztek első állomásának helyet adó Barcelonában segítse egykori csapata, a Ferrari munkáját.
A Toyota Racing versenyistálló péntek reggel kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy Franck Montagny megüresedett helyét Kamui Kobayashi veszi majd át, és ő lesz a csapat harmadikszámú versenyzője jövőre.
Jenson Button elmondta, véleménye szerint Ross Brawn érkezése hatalmas lendületet adhat a Hondának, és már alig várja, hogy megkezdhesse a munkát a Ferrari egykori technikai igazgatójával.
Heikki Kovalainen bevallotta, továbbra sem tudja, hol folytatja pályafutását a következő évben, ám annyit biztosan tud, hogy egy versenyképes autóval, és egyenlő feltételekkel szeretné megkezdeni a 2008-as világbajnokságot.
A GP2 idei világbajnoka, Timo Glock minden bizonnyal a Toyota Racing versenyistálló színeiben kezdheti meg a jövő évet a Forma-1-ben, miután a Szerződéseket Felügyelő Bizottság (CRB) úgy döntött, a japán gárda jogszerűen igazolta le a német versenyzőz.
Közel egyhónapos szünet után a héten ismét felbőgtek a motorok, és kezdetét vette a tesztelés a Forma-1-ben. A holtszezon első tesztprogramjának a spanyolországi Barcelona adott otthont, ahol a mezőny összes csapata megkezdte a felkészülést a jövő évre.
Bár a Szerződéseket Felügyelő Bizottság (CRB) határozata alapján a Toyota szabadon leigazolhatja a GP2 idei bajnokát, Timo Glock-ot a következő idényre, a kölni bázisú csapat egyelőre még nem döntött 2008-as versenyzői felállásáról.
Bár a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság meghallgatása csütörtök este véget ért, egyelőre még mindig nem tudni, milyen döntés született a benzin-ügyben, ami akár hatással is lehet az idei világbajnokság végkimenetelére.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen hivatalosan is megerősítette, hogy Timo Glock többé már nem a BMW Sauber versenyzője, miután a Szerződéseket Felügyelő Bizottság úgy döntött, a német pilóta szabadon átigazolhat a Toyotához.
A Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalosan is megerősítette, a Fellebbviteli Bíróság elutasította a McLaren Mercedes fellebbezését, melyet a brazil sportfelügyelők döntése ellen nyújtott be még a múlt hónap végén, mert úgy ítélte meg, az nem volt elfogadható.