A Toyota Racing versenyistálló egy alapjaiban új autóval készül a 2008-as idényre, mikor elsődleges célja az lesz, hogy megszerezze oly régóta várt első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.
Bár sokan nem hittek benne, Kimi Raikkönen mégis véghezvitte azt, amire legutóbb a Forma-1-es világbajnoki sorozat első évében volt példa, és nevető harmadikként az utolsó futamon elhappolta előnyben lévő ellenfelei elől a vb-címet.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, meglepődött, amikor meghallotta, Fernando Alonso úgy döntött, elhagyja a csapatot, és máshol folytatja pályafutását.
A Williams istálló mai nap kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy az újonc Kazuki Nakajima lesz Nico Rosberg csapattársa a 2008-as idényben, mellyel az is eldőlt, hogy a német pilóta biztosan nem veszi át Fernando Alonso helyét a McLarennél a jövő évben.
A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bízik benne, hogy csapata lehangolóan sikerült idei éve a vezetőség segítségére volt abban, hogy kiderüljön, valójában mennyire erős a japán alakulat jelleme.
Spanyol lapértesülések szerint Fernando Alonso napokon belül igent mondhat a Renault-nak, miután a két fél közti tárgyalások a tervek szerint alakulnak.
Lewis Hamilton kijelentette, bár nem igen foglalkozik azzal, ki lesz a csapattársa a jövő évben, elfogadja a McLaren döntését, és szívélyesen fogadja majd újdonsült márkatársát a csapatban, ám mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megverje őt.
Az F1világ.hu első szépség- és hasonmásversenyének előregisztációs ideje hamarosan lejár, és a jövő héten kezdetét veszi a szavazás. Addig is szabad a jelentkezés, mi pedig számos újítással készülünk, hogy még kezelhetőbbé tegyük a felületet.
Az <i>Autoweek</i> értesülései szerint a Forma-1-es mezőny leendő tizenkettedik csapata lemondhat arról, hogy részt vegyen a 2008-as bajnokságban, miután egyre valószínűbb, hogy a jövő évben sem lesz engedélyezett a karosszériákkal való kereskedés a királykategóriában.
A Toyota Racing vezetése megerősítette, szerződést kötött Timo Glock-kal, és minden erejével azon van, hogy a GP2 idei világbajnoka a japán alakulatot erősítse majd 2008-ban.
A Williams istálló egykori versenyzője, Alexander Wurz elárulta, elsődleges célja, hogy ismét elinduljon a Le Mans-i 24 órás megmérettetésen, miután a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt végleg elhagyta a Forma-1-et.
A Scuderia Toro Rosso résztulajdonosa, Gerhard Berger elmondta, gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy kipróbálhatta magát a MotoGP-ben, ám hozzátette, talán kicsit későn jött el számára ez a lehetőség.
Azt követően, hogy a <i>The Guardian</i> mai számában azt írja, a Renault vezetése már tájékoztatta Fisichellát, hogy nincs helye a csapatban a 2008-as idényben, lapunk megkereste a francia gárdát, ám konkrét válasz nélkül maradtunk.
A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore szerint Fernando Alonsónak biztosan nem lett volna ilyen viharos éve, ha továbbra is a francia alakulatnál marad. Az olasz szakember biztos benne, hogy a kétszeres világbajnok jól járna a visszatéréssel.
A McLaren Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa szívesen lenne Lewis Hamilton csapattársa, ha a brit alakulat versenyzői ülést ajánlana neki a jövő évre.
A Nemzetközi Automobil Szövetség külsős szakértők bevonásával a héten megkezdte a McLaren jövő évi autójának átvizsgálását, hogy bizonyosságot szerezzen arról, nem kaptak helyet a 2008-as modellben a Ferraritól topott ötletek.
Fernando Alonso elmondta, ha tehetné sem változtatná meg a múltat, és szép emlékekkel távozik a McLarentől. A spanyol versenyző ugyan szakított csapatával, és még kérdéses, hol folytatja pályafutását, elégedetten nyilatkozott az idei évéről.
A McLaren Mercedes brit újonca, Lewis Hamilton már alig várja, hogy kipörgésgátló nélkül versenyezhessen a jövő évben, mikor betiltásra kerülnek a vezetést segítő elektronikai berendezések a Forma-1-ben.
Felipe Massa természetesen szívesebben ünnepelt volna a dobogó legmagasabb fokán hazai közönsége előtt, azonban elmondta, nem volt megterhelő számára segíteni Raikkönennek, aki a Brazil Nagydíjon aratott győzelmével megszerezte a vb-címet.
A Nemzetközi Automobil Szövetség beidézte a Renault képviselőit, akiknek még a Motorsport Világtanács decemberi ülése előtt választ kell adniuk a saját kémügyük kapcsán felmerült, eddig még tisztázatlan kérdésekre.
Miközben egyes források szerint Fernando Alonso menedzsere szerdán Madridba utazott, hogy találkozzon a Red Bull birodalom fejével, Dietrich Mateschitz úrral, lapunk megkeresésére a csapat sajtószóvivője érdekes kijelentést tett.
Giancarlo Fisichella más csapatokkal is felvette már a kapcsolatot arra az esetre, ha a Renault leigazolná a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót a következő évre, árulta el az olasz menedzsere.
A Renault készen áll együttműködni a Nemzetközi Automobil Szövetséggel és a McLarennel, hogy tisztázza magát a legújabb kémügyben. A francia alakulatot azzal vádolják, hogy titkos információkat lopott a wokingiaktól.
A Forma-1 újdonsült világbajnoka, Kimi Raikkönen sokakat kétségbe ejtett, mikor elárulta, nem tervez hosszú távon a Forma-1-ben, és karrierjét a Ferrarinál fejezi be. A kérdés már csak az, hosszabbít-e az olaszokkal, mert ha nem, már 2009-ben visszavonulhat.
Az ausztrál Phillip Island versenypálya készen áll arra, hogy Forma-1-es futamoknak adjon otthont a jövőben, ha mégis úgy alakulna, elveszik az Ausztrál Nagydíj rendezésének jogát a melbourne-i Albert Parktól, erősítette meg Andrew Fox a pályát üzemeltető cég tulajdonosa.
A Forma-1 egykori világbajnoka, Damon Hill attól tart, hogy a kémügy legújabb fejleményei, és az, hogy a szövetség csalás gyanúja miatt beidézte a Renault illetékeseit, akár tönkre is teheti a sportot.
Timo Glock jövője a Szerződéseket Felügyelő Bizottság (CRB) kezében van, ugyanis mind a BMW Sauber, mind pedig a Toyota Racing azt állítja, érvényes szerződése van a német versenyzővel a 2008-as idényre.
Heikki Kovalainen a jövő héten visszatér a versenypályára, hogy megkezdje a Renault téli tesztprogramját a spanyolországi Barcelonában, bár továbbra sem elképzelhetetlen, hogy a McLarennél folytatja versenyzői pályafutását.
A Renault vezetése kijelentette, nem használta fel a McLarentől szerzett titkos információkat Forma-1-es autója tervezésénél és építésénél, így nincs mitől tartania a december elején megrendezésre kerülő meghallgatáson.
A Champ Car immáron négyszeres világbajnoka, Sebastien Bourdais csak nevet azokon a híreszteléseken, melyek szerint egy évvel elhalasztaná debütálását a Forma-1-ben, csak hogy felszabaduljon egy hely Fernando Alonso számára a Red Bull Racing istállónál.
A Renault vezetése kijelentette, nem használta fel a McLarentől szerzett titkos információkat Forma-1-es autója tervezésénél és építésénél, így nincs mitől tartania a december elején megrendezésre kerülő meghallgatáson, ahol választ kell adnia a történtekre.
Legalább tizenöt Renault mérnök tudott a McLaren Mercedes titkos információiról, ami a Forma-1-ben kirobbant legújabb kémügy középpontjában áll, értesült a brit <i>Autosport</i> magazin.
A Nemzetközi Automobil Szövetség visszavágott Damon Hillnek, aki tegnapi nyilatkozatában azt állította, hogy a napokban kirobbant újabb kémbotrány, illetve az irányító testület következetlen ítéletei, akár tönkre is tehetik a Forma-1-et.
A Red Bull egykori versenyzői, Vitantonio Liuzzi és Christian Klien is pályára gördülhet a Force India istálló színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő tesztprogramon a spanyolországi Barcelonában.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elismerte, a kedvezőbb adózási feltételek nagyban közrejátszottak abban, hogy úgy döntött, elhagyja Angliát és Svájcba költözik.
A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button szerint honfitársa, Lewis Hamilton talán soha nem lesz ennyire közel a világbajnoki cím megszerzéséhez, mint az idei évben volt.
Brit lapértesülések szerint a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone válságértekezletet tartott pénteken Londonban, mert attól tart, hogy a hét elején kirobbant újabb kémügy akár tönkre is teheti a királykategóriát.
A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore biztos benne, hogy csapata nem tett semmi rosszat, és alaptalanok azok a vádak, melyek szerint a francia gárda felhasználta volna a McLarentől szerzett titkos információkat idei autója tervezésénél és fejlesztésénél.
Az F1világ.hu első Szépség- és hasonmásversenyének előregisztációs ideje hamarosan lejár, és szerda este kezdetét veszi a szavazás. Addig is szabad a jelentkezés, mi pedig számos újítással készülünk, hogy még kezelhetőbbé tegyük a felületet.
Ugyan még nem jött el a karácsony, az F1világ.hu már most kedveskedni szeretne olvasóinak, akik ha jól időzítik válaszukat kérdésünkre, egy teljesen egyedi 2008-as Forma-1-es versenynaptárral lehetnek gazdagabbak.
Annak ellenére, hogy még fogalma nincs arról, ki lesz a csapattársa a következő idényben, Lewis Hamilton magabiztosan várja a 2008-as szezont, mikor elmondása szerint ő lesz majd a McLaren elsőszámú versenyzője.
Brit lapértesülések szerint a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a Honda Racing csapatfőnöke a 2008-as idényben. Bár egyelőre mindenki csak találgat, a hírek szerint még a mai nap folyamán bejelentést tesz a japán gárda.
Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing vezetősége hivatalosan is megerősítette, hogy a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője a 2008-as idényben.
Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing vezetősége hétfőn kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője a jövőben.
Azt követően, hogy a Honda hivatalos közleményében megerősítette, a Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője, az olaszok is nyilvánosságra hozták új strukturális felépítésüket.
Mint azt kedves olvasóink észrevehették, a múlt héten elindítottuk olvasói rovatunkat, melynek keretén belül az F1világ.hu magazin munkatársa, Érsek Zsolt minden héten válaszol az olvasók kérdéseire. A kérdésekre adott válaszokat minden héten tesszük közzé.
Mint azt kedves olvasóink észrevehették, a múlt héten elindítottuk olvasói rovatunkat, melynek keretén belül az F1világ.hu magazin munkatársa, Érsek Zsolt minden héten válaszol az olvasók kérdéseire.
Niki Lauda és Alain Prost egykori Forma-1-es versenyzők egyszerűen nem értik, miért van szükség arra, hogy a sport hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher visszatérjen a pályára a héten megrendezésre kerülő barcelonai teszteken.
Niki Lauda és Jean Alesi egykori Forma-1-es versenyzők egyszerűen nem értik, miért van szükség arra, hogy a sport hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher visszatérjen a pályára a héten megrendezésre kerülő barcelonai teszteken.