2008. november 4. kedd

nov. 4
15:24
Hamilton három vb-címre, és a szuperjárgányra hajt (F1világ)
Bár korábban azt az ígéretet kapta, hogy első bajnoki címével együtt övé lehet a narancssárga álomautó, Lewis Hamilton a szezonzáró után elmondta, Ron Dennis csapatfőnök változtatott álláspontján, és 3 vb-címhez kötötte a 8 millió dolláros ajándékot.
nov. 4
16:30
Dennis lemondhat a csapatvezetői posztról (F1világ)
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elhintette, nem kizárt, hogy a jövőben lemond a csapatvezetői feladatokról, és más szerepkörben folytatja tovább a munkát, méghozzá a McLaren új, sportkocsik gyártására specializálódott részlegén.
nov. 4
20:21
Coulthard csalódott, de csak a szépre emlékezik (F1világ)
David Coulthard bevallotta, nagyon sajnálja, hogy már az első kanyarban kiesett a hétvégi szezonzáró Brazil Nagydíjon, és így ért véget pályafutása a Forma-1-ben, ám hozzátette, csak a szépet viszi magával, amiből van bőven.
nov. 4
21:27
A Honda csak november végén dönt Barrichellóról (F1világ)
Nagyon úgy tűnik, hogy a Forma-1 történetének legtapasztaltabb versenyzője, Rubens Barrichello csak a hónap végén tudja meg, maradhat-e a Hondánál, miután a japán gárda hétfőn megerősítette, tesztlehetőséget biztosít Bruno Sennának novemberben.
nov. 4
23:06
Irvine: Hamiltonnak a Ferrarihoz kell igazolnia (F1világ)
A Ferrari egykori versenyzője, Eddie Irvine figyelmeztette a Forma-1 újdonsült világbajnokát, Lewis Hamiltont, hogy gondolkodjon el a csapatváltáson, mert ha jót akar magának, előbb vagy utóbb, de az olaszokhoz kell, hogy igazoljon.

2008. november 5. szerda

nov. 5
8:57
Hamilton nem célozza meg Schumacher rekordját (F1világ)
Minden idők legfiatalabb világbajnoka, Lewis Hamilton kijelentette, nem célja, hogy megdöntse minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher rekordját, melyet hét világbajnoki címével tart a Forma-1-ben.
nov. 5
10:03
Hátrányt jelenthet a KERS használata a Forma-1-ben (F1világ)
A Williams istálló résztulajdonosa, Patrick Head, aki korábban technikai igazgatóként tevékenykedett, úgy gondolja, a csapatoknak kétszer is meg kell majd gondolniuk, hogy az új rendszerrel kezdik-e meg a jövő évet az F1-ben.
nov. 5
10:36
McLaren: Hamilton megérdemelten lett világbajnok (F1világ)
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis szerint minden bizonnyal a hétvégi Brazil Nagydíj volt a sport történek valaha volt legizgalmasabb és legdrámaibb fordulatokkal tarkított szezonzárója, ahol versenyzője megérdemelten szerezte meg a vb-címet.
nov. 5
13:54
Hamilton a McLarennél fejezné be pályafutását (F1világ)
Azt követően, hogy megszerezte pályafutása első vb-címét az F1-ben, Lewis Hamilton kijelentette, esze ágában sincs elgondolkodni a csapatváltáson, és boldog lenne, ha jelenlegi csapatánál fejezhetné be pályafutását a jövőben.
nov. 5
15:00
A Ferrari változtatna a pontrendszeren (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy gondolja, hogy nagyon sürgősen át kellene alakítani a pontrendszert a Forma-1-ben, mert a jelenlegi szisztéma a legkevésbé sem igazságos.
nov. 5
15:33
Hivatalos: Alonso 2010-ig marad a Renault-nál! (F1világ)
A Renault hivatalosan is megerősítette, hogy további két évvel meghosszabbította a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerződését, aki mellett jelenlegi csapattársa, Nelsinho Piquet kap majd helyet a 2009-es idényben.
nov. 5
16:39
Ismét változik a jövő évi F1-es versenynaptár (F1világ)
A Motorsport Világtanács (WMSC) mai ülését követően kiadta a legfrissebb jövő évi Forma-1-es versenynaptárat, melyben továbbra sem kapott helyet a Kanadai Nagydíj, de néhány változás mégis szembetűnő lehet.
nov. 5
18:18
Az FIA megreformálja steward-rendszert 2009-ben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy a jövő évtől sokkal átláthatóbbá teszi a sportfelügyelők munkáját, és a nézők még a döntéshozás menetébe, illetve részleteibe is betekintést nyerhetnek, ezzel elkerülvén az esetleges vitákat.
nov. 5
18:48
Jövőre jönnek a háromversenyes motorok az F1-ben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség szerdán kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy a jövő évtől egy motornak legalább három versenyhétvégét kell majd kibírnia a Forma-1-ben.
nov. 5
21:00
Massa személyesen akar gratulálni Hamiltonnak (F1világ)
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa, aki mindössze egy ponttal bukta el a vb-címet Lewis Hamiltonnal szemben az idei évben, elmondta, személyesen szeretne gratulálni a McLaren brit versenyzőjének pályafutása első bajnoki címéhez.
nov. 5
22:06
Már csak három hely kiadó a Forma-1-ben (F1világ)
Azzal, hogy a Renault szerdán hivatalosan is megerősítette jövő évi versenyzői felállását, már csak három szabad hely maradt a jövő évre a Forma-1-ben.

2008. november 6. csütörtök

nov. 6
12:48
A Ferrari kivizsgálja az idei problémákat (F1világ)
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali ígéretet tett Felipe Massának, hogy az olasz gárda egy alapos vizsgálatsorozatba kezd, hogy kiderítse, mi okozta azokat a megbízhatósági problémákat, melyek miatt elbukta az idei bajnokságot.
nov. 6
13:21
Ecclestone: Nincs rasszizmus a Forma-1-ben (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon híreszteléseknek, melyek szerint egyre erősödne a fajgyűlölet a sportban, miután rengeteg támadás érte Lewis Hamiltont az idei szezonban.
nov. 6
13:54
A Ferrarinak nem lesz problémája az új szabályokkal (F1világ)
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari probléma nélkül, gördülékenyen tud majd alkalmazkodni a jövő évben bevezetésre kerülő új szabályokhoz, és ismét képes lesz harcba szállni a futamgyőzelmekért, illetve a bajnoki címért.
nov. 6
15:33
A McLaren dicsérte Massa idei teljesítményét (F1világ)
A McLaren vezetése elismerően beszélt Felipe Massáról, aki a végsőkig harcban volt a világbajnoki címért az idei évben, és a trófea csak a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó körének utolsó kanyarjában csúszott ki a kezéből.
nov. 6
21:00
Január végén jön az új McLaren (F1világ)
A McLaren a harmadik versenyistálló, amely elárulta, mikor leplezi le vadonatúj, már az új szabályoknak megfelelően megépített versenyautóját.

2008. november 7. péntek

nov. 7
10:00
A FOTA dolgozik az ötmillió eurós motorok tervén (F1világ)
A Forma-1-es csapatvezetők továbbra is azon vannak, hogy előálljanak egy olyan javaslattal, amely lehetővé tenné számukra, hogy évi ötmillió euróért biztosítsák a motorokat a független csapatoknak, amivel elkerülhetnék ez egyenmotorok bevezetését a sportban.
nov. 7
11:39
A slick gumik miatt csúszhat a KERS bevetése (F1világ)
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a csapatok továbbra sem biztosak abban, hogy előnyt jelent-e számukra a jövő évben bevezetésre kerülő, vadonatúj kinetikus energiatároló rendszer használata, mert a slick gumik visszatérésével, számos hátránya lehet az új eszköz bevetésének.
nov. 7
12:45
Di Grassi is tesztelni fog a Hondával Barcelonában (F1világ)
A Renault tesztpilótája, Lucas di Grassi is meghívást kapott a Honda Racing istállótól, hogy teszteljen náluk a hónap végén Barcelonában.
nov. 7
13:51
Hamilton: Tenni kell a rasszizmus ellen az F1-ben (F1világ)
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nem lehet felületesen átsiklani az őt ért rasszista támadások felett, amiket a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint az ellendrukkerek csak viccnek szántak az idei évben.
nov. 7
15:30
A BMW a bajnoki címet célozza meg 2009-ben (F1világ)
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen ismét megerősítette, hogy a német-svájci alakulat továbbra is a bajnoki címet célozza meg a következő idényben, miután nem is fejezhette volna be gyengébben az idei évet.
nov. 7
15:32
Sato újabb tesztlehetőséget kapott a Toro Rossótól (F1világ)
A Scuderia Toro Rosso másodszor is tesztlehetőséget biztosít Takuma Satónak, aki a hónap végén pályára gördülhet a spanyolországi Barcelonában, ahol a Red Bull fiókcsapata tovább folytatja a versenyzők kiértékelését.
nov. 7
16:03
Hamilton: Tenni kell a rasszizmus ellen a Forma-1-ben (F1világ)
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nem lehet felületesen átsiklani az őt ért rasszista támadások felett, amiket a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint az ellendrukkerek csak viccnek szántak az idei évben.
nov. 7
16:05
A Force India felbontotta szerződését a Ferrarival (F1világ)
A Force Indiát már semmi és senki nem akadályozhatja meg abban, hogy technikai együttműködési szerződést kössön a McLaren Mercedes istállóval, miután az indiai csapat hivatalosan is megerősítette, felbontotta szerződését jelenlegi motorszállítójával, a Ferrarival.
nov. 7
16:36
Kolles és Gascoyne távozik a Force Indiától (F1világ)
Azt követően, hogy megerősítette, felbontotta szerződését a Ferrarival, a Force India bejelentette, hogy nagyszabású átszervezésbe kezd, melynek keretén belül távozik a csapattól Colin Kolles és Mike Gascoyne.
nov. 7
17:42
Az FIA kinevezte új elnökhelyettesét (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken kiadott közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy az amerikai Autósport Bizottság elnöke, Nick Craw lesz az irányító testület új elnökhelyettese.
nov. 7
19:21
A riválisok párbajra hívják Hamiltont (F1világ)
David Coulthard és Jenson Button arra kérte a Forma-1 újdonsült bajnokát, Lewis Hamiltont, hogy tegyen meg mindent azért, hogy részt tudjon venni a Bajnokok Versenyén (RoC), melyre a jövő hónapban kerül sor a Wembley-ben.

2008. november 8. szombat

nov. 8
12:24
Schumacher: Nem nekem való a csapatvezetői szerep (F1világ)
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher elárulta, azért nem akarta átvenni Jean Todt helyét a Ferrarinál, mert a csapatvezetői feladatok túlságosan sok időt elvettek volna magánéletéből.
nov. 8
15:42
A Ferrari is tesztelni fog Bahreinben (F1világ)
A tavalyi évhez hasonlóan, a Ferrari az idei téli tesztidőszakban is ellátogat Bahreinbe, ahol a Toyotával együtt készül majd a 2009-es szezonra.
nov. 8
16:15
Schumacher megbocsát Massának (F1világ)
Michael Schumacher nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa állítólag dalban ócsárolta őt a szezonzáró utáni partin, ahol természetesen nem volt hiány alkoholban.

2008. november 9. vasárnap

nov. 9
14:48
Hamilton: Soha nem volt bajom Alonsóval (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy soha nem volt vita közte és egykori csapattársa, Fernando Alonso között, jóllehet a tavalyi évben igencsak nagy volt a feszültség a McLaren istállón belül.
nov. 9
23:03
Fogyniuk kell a versenyzőknek a KERS miatt (F1világ)
A Red Bull Racing ausztrál pilótája, Mark Webber attól tart, hogy a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) használata hátrányos helyzetbe sodorhatja a nagyobb súlyú versenyzőket a Forma-1-ben.

2008. november 10. hétfő

nov. 10
0:09
Hamilton megtarthatja trófeáit (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy sikerült megegyeznie a McLaren csapatfőnökével, Ron Dennisszel, melynek értelmében néhány trófeáját megtarthatja, és a számára fontosabb ereklyéket nem kell leadnia a wokingi alakulatnak.
nov. 10
10:36
Kovalainen harcba szállna Hamiltonnal 2009-ben (F1világ)
Heikki Kovalainen készen áll arra, hogy javítson teljesítményén, és egy sokkal erősebb versenyzőként, jövőre harcba szálljon Lewis Hamiltonnal a vb-címért, miután elmondása szerint nem volt megelégedve azzal, ahogy első éve alakult a McLarennél.
nov. 10
11:42
Button lobbizik Barrichellóért a Hondánál (F1világ)
Jenson Button arra ösztönzi a Honda vezetését, hogy tartsa meg Rubens Barrichello szolgálatait a következő idényre, mert véleménye szerint sokkal jobban jár a csapat, ha két tapasztalt versenyzővel vág neki 2009-nek.
nov. 10
12:12
A Ferrari elnöke összetörte TV-jét a befutó után (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy annyira ideges volt a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó körében történtek miatt, mikor kicsúszott a bajnoki cím Felipe Massa kezéből, hogy dühében összetörte televízióját.
nov. 10
12:45
A Force India szerződést kötött a McLaren Mercedesszel (F1világ)
Ahogy arra számítani lehetett, a Force India vezetése hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy technikai partneri együttműködést kötött a McLaren-Mercedes istállóval, melynek keretén belül nem csak a motort, hanem más elemeket is kap majd 2009-ben.
nov. 10
14:57
A Ferrari megerősítette Rossi tesztjének időpontját (F1világ)
A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy a MotoGP hatszoros világbajnoka, Valentino Rossi a jövő héten kap tesztlehetőséget az olaszországi Mugellóban.
nov. 10
15:30
Hamilton még nem fogta fel a történteket (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy még a mai napig nem fogta fel teljesen a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó köreiben történteket, mikor szinte már vesztett helyzetből fordított, és nyerte meg pályafutása első világbajnoki címét a Forma-1-ben.
nov. 10
18:45
McLaren: A Force India dönt a versenyzőiről (F1világ)
A McLaren vezetése ugyan elhintette, hogy javasolni fog versenyzőket új partnerének, a Force Indiának a jövő évre, a hétfői sajtótájékoztatón megerősítette, nem fogja ráerőltetni akaratát a silverstone-i bázisú csapatra.
nov. 10
20:24
Brawn kiegyenlítené a motorok teljesítményét (F1világ)
A Honda csapatfőnöke, Ross Brawn támogatja a motorok teljesítményének kiegyenlítését, mert véleménye szerint a jelenlegi helyzetben, mikor elvileg nem szabad fejleszteni az egységeket, igazságtalan, ha hosszú távra rögzülnek a különbségek.
nov. 10
20:57
A Toro Rosso ajánlatot tett Montoyának (F1világ)
A Scuderia Toro Rosso csapatvezetője, Franz Tost megerősítette, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is megkereste a többszörös futamgyőztes Juan Pablo Montoyát, hogy megkérdezze tőle, érdekli-e egy versenyzői ülés az olaszoknál a jövő évre.

2008. november 11. kedd

nov. 11
11:12
Coulthard figyelmeztette Hamiltont (F1világ)
David Coulthard úgy gondolja, hogy Lewis Hamiltonnak nem kell feltétlenül tartania magát ígéretéhez, és igenis tovább kell lépnie, ha a jövőben netán visszaesik a McLaren teljesítménye.
nov. 11
11:45
Piquet: Nem voltam felkészülve a Forma-1-re (F1világ)
Nelsinho Piquet beismerte, hogy nem volt megfelelően felkészült debütáló éve elején az F1-ben, ám úgy gondolja, hogy képes lesz javítani teljesítményén, miután a Renault vezetése meghosszabbította szerződését a 2009-es idényre.
nov. 11
13:24
Hakkinen szerepet vállal a tehetségek felkutatásában (F1világ)
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Mika Hakkinen bejelentette, hogy új karrierbe kezd, és az ifjú tehetségek felkutatására, illetve kinevelésére fekszik majd rá a jövőben.

Keresés