2013. május 16. csütörtök

máj. 16
16:24
Elkészült a százezredik Porsche Panamera (Auto Pult)
Kevesebb, mint négy évre volt szüksége a Porschénak ahhoz, hogy a Lipcsében épült üzemében 100.000 Panamerát gyártson le. A jubileumi példány a minap gördült le a gyártósorról és többek között azt is bizonyítja, hogy a zuffenhauseniek az utóbbi években milyen diadalmenetet teljesítettek.
máj. 16
16:26
Rejtélyes modellel húzza el a mézesmadzagot a Volvo (Auto Pult)
A svédek készülnek valamire, ez már nem újdonság számunkra, azonban a frissen közzétett videós ízelítő alapján már nagyjából azt is megtudhatjuk, melyik modell legújabb kiadását időzíti következőnek a gyártó. A felvétel a hangzatos „Leave the World Behind”, azaz a magunk mögött hagyjuk a világot szlogennel ülteti el a magot.
máj. 16
16:28
A szenzitív autó - bemutatkozik a Mercedes-Benz S-osztály (Auto Pult)
A Mercedes S-osztály köztünk jár, hiszen a típus képviselői hazánkban is ott állnak minden utcasarkon, s ezekben a pillanatokban is itt parkol egy Lorinser S600-as az irodánk ablaka alatt. A látszat szerint tehát egy egyszerű halandóval van dolgunk, melynek jelenléte már-már természetesnek mondható. A látszat azonban csal, hiszen a népszerű üzleti limuzin legújabb generációja pillanatnyilag annak…
máj. 16
16:30
Egy emelettel fel – Peugeot 2008 menetpróba (Auto Pult)
Elzász mesés erdőségeiben, 6 Peugeot gyár közelében fogtuk próbára a márka kis crossoverét. A 208-alapokon nyugvó 2008-as generációk között húzódó szakadékot hidal át, de tágas belső terével akár családi kedvenc is lehet.
máj. 16
18:48
Kívánatos sportautókkal támad a Gran Turismo 6 (Auto Pult)
Noha a számítógépes és konzolra írt játékok világa nem a mi asztalunk, néhány finom falat esetében kénytelenek vagyunk kitérőt tenni. Az ízelítők után a Sony hivatalosan is leleplezte népszerű autós játéka, a Gran Turismo hatodik epizódját a sorozat 15 éves évfordulóján. A helyszínt a patinás Silverstone biztosította.
máj. 16
19:06

2013. május 17. péntek

máj. 17
11:18
Hatputtonyos klón – Mercedes CLS Shooting Brake 350 CDI teszt (Auto Pult)
A legdinamikusabb négyajtós megalkotása lebegett a Mercedes-Benz szeme előtt, amikor 2004-ben piacra dobta a CLS-t. Azóta már a konkurensek megszaporodó számából is tudjuk, hogy igazi fejőstehénné nőtte ki magát a négyajtós kupék szegmense, így a csillagos márka hódító tevékenységét új irányokba állította, hogy Shooting Brake utónévvel az immár második generációját taposó típusból megszülethessen…
máj. 17
11:54

12:30
Bizonyíték, nem ígéret – Mégane RS-t aláz a Renault Twizy (Auto Pult)
Sokan csak jó tréfának gondolták a Forma-1-es géneket magában rejtő, a száguldó cirkuszban látott KERS-sel gazdagodott apró elektromos szösszenet feltámadását, azonban a franciák ezúttal videofelvétellel is bizonyítják, hogy hóbortos villanyautójuk bizony lenyomja a márka nagyobb sportgépeit.
máj. 17
13:42
Nem készül elég Volvo V60 Plug-in Hybrid, fokozni kell a termelést (Auto Pult)
A Volvo ezúttal olyan problémába ütközött, amit örömmel küszöbölhet ki: olyan nagy igény van a V60-asból készített, konnektorról is tölthető hibrid modellre, hogy a jelenlegi gyártástempó képtelen kielégíteni a vásárlók megrendeléseit. Épp ezért a svédeknek mintegy 90 %-kal majdnem meg kell duplázniuk a termelést.
máj. 17
15:30
Már versenypályán mutatja magát a 806 lóerős Porsche 918 Spyder (Auto Pult)
Egyes autógyártók alapos titkolózással fokozzák a rajongók és a vásárlók izgalmait, mások szép lassan csepegtetve az információkat tartják fenn a média és a közönség figyelmét. Persze mindkét módszer hatásos lehet, amennyiben okosan csinálják, a Porsche a 918 Spyderrel azonban kétségkívül jól teszi, hogy megosztja a legfrissebb híreket.
máj. 17
16:06

16:08

16:10

2013. május 20. hétfő

máj. 20
15:12
Múltidéző Speedsterrel ünnepli centenáriumát az Aston Martin (Auto Pult)
Korábban az Aston Martin már bejelentette, hogy méltóképp ünnepli meg a márka fennállásának századik évfordulóját, s épp ezért a kínálat tagjaiból jubileumi modelleket faragnak a britek. Ezúttal a V12 Vantage alapjaira épült CC100 Speedster mutatkozik be, nosztalgikus életérzéssel megtöltve.

20:00
Szeptemberben érkezik hazánkba az Infiniti Q50 (videóval) (Auto Pult)
A Q50 szedánnal az Infiniti kifejezetten szépen csengő húrokat pendít meg, hiszen a márka célkitűzései szerint az újdonság nem csak egyszerűen kényelmes luxus- és utazóautó lesz, de a tervezés során kiemelt szempont volt a sportosság kritériumainak teljesítése is. A Genfi Autószalonon történő bemutatkozása után az újdonság szeptemberben érkezik a hazai piacra.
máj. 20
20:36

2013. május 21. kedd

máj. 21
9:12
Jeles önvezető – minden információ a felfrissült BMW 5-ösről (Auto Pult)
A BMW nem hagyja kiöregedni globális sikermodelljét, így megújította az 5-ös sorozatot, felvéve a kesztyűt a konkurensek egyre erősödő felhozatalával. A friss szedán, Touring és Gran Turismo modellek minden eddiginél fejlettebb technikai arzenállal rendelkeznek, így már azon sem lepődünk meg, hogy képesek maguktól vezetni.
máj. 21
9:48
Videón a Porsche 911 GT3 technikai finomságai (Auto Pult)
A Porsche az utóbbi két évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, aminek a gyümölcsét a márka mai modelljeiben fokozottan élvezhetjük. A duplakuplungos automataváltó vagy a merész lépésként meghúzott hétfokozatú manuális szerkezet, a négykerékkormányzás vagy az aktív motortartó bakok mára már álomból valósággá váltak.
máj. 21
10:42

10:44
Tündérek és földönkívüliek veszik el Hamilton Mercedes A45 AMG-jét (Auto Pult)
A Mercedes-Benz rizikós játékban húzott lapot a 19-re az A45 AMG megalkotásával, ugyanis a az öt- és hathengeres riválisokkal szemben mindösszesen négy hengerből préselték ki az ellenlábasokénál bőségesebb teljesítményt, ám úgy tűnik a recept bevált, ugyanis a földönkívüliek mindenképp meg akarják kaparintani az izmos stuttgarti jószágot.
máj. 21
10:46
Jeles önvezető – minden információ a felfrissült BMW 5-ösről (Auto Pult)
A BMW nem hagyja kiöregedni globális sikermodelljét, így megújította az 5-ös sorozatot, felvéve a kesztyűt a konkurensek egyre erősödő felhozatalával. A friss szedán, Touring és Gran Turismo modellek minden eddiginél fejlettebb technikai arzenállal rendelkeznek, így már azon sem lepődünk meg, hogy képesek maguktól vezetni.
máj. 21
11:00
Tündérek és földönkívüliek veszik el Hamilton Mercedes A45 AMG-jét (Auto Pult)
A Mercedes-Benz rizikós játékban húzott lapot a 19-re az A45 AMG megalkotásával, ugyanis a az öt- és hathengeres riválisokkal szemben mindösszesen négy hengerből préselték ki az ellenlábasokénál bőségesebb teljesítményt, ám úgy tűnik a recept bevált, ugyanis a földönkívüliek mindenképp meg akarják kaparintani az izmos stuttgarti jószágot.
máj. 21
11:18
Versenypálya eladó - új tulajdonos a Nürburgring élén? (Auto Pult)
Sajnos azt kell mondjuk, a Nürburgring szebb napokat is megélt már, manapság ugyanis rájár a rúd a zöld pokolként ismert aszfaltcsíkra. Korábban már többször is megkongatták a vészharangot a versenypálya csődjére hivatkozva, ám mindeddig úgy tűnt, talán sikerül megmenteni a legendát. Ezúttal új tulajdonos próbálkozhat majd a feltámasztással.

13:06
560 lóerő, 3 liter, nyugalom és tombolás - itt az új táblamagazin (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet ide kattintvatermészetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
máj. 21
14:00
A téli gumi nyári használatának veszélyei (Auto Pult)
A hosszúra nyúlt idei téli szezon után a vezetők egy része úgy gondolhatja, hogy egész évben fent hagyja autóján a téli gumiabroncsokat. Ez azonban nem feltétlenül kifizetődő gondolat, amelyre Dr. Andreas Topp, a Continental téliabroncs-fejlesztőrészlegének vezetője is felhívja a figyelmet.
máj. 21
14:36
Különleges csomaggal erősödött a BMW M5 és M6 (Auto Pult)
Bár a 2011-es Frankfurti Autószalonon leleplezett F10-es kódjelű BMW M5 alig több mint egy éve van csak piacon, a bajorok máris átfésülték valamelyest a komoly sportautókat is megszégyenítő teljesítménnyel büszkélkedő szedánt. A beavatkozás ugyanakkor nem meglepő, hiszen a teljes 5-ös sorozatot frissítették a bajorok. Az új Competition csomag ráadásul további lóerőket csikart ki az M5 és az M6…
máj. 21
15:12
Csütörtöktől drágul a benzin és a gázolaj is (Auto Pult)
Az elmúlt időszak az üzemanyagok árát tekintve viszonylag csendesen telt el, a mélypontra esést szolid drágulás követte, ezúttal pedig sajnos megint rossz hírünk van az autósok számára, hiszen pünkösd után egy nappal eltolódva csütörtöktől megint emelkednek az árak: a 95-ös 4, a gázolaj 2 forinttal lesz drágábban kapható a hazai töltőállomásokon.
máj. 21
16:42

16:44

16:46

16:48
A téli gumi nyári használatának veszélyei (Auto Pult)
A hosszúra nyúlt idei téli szezon után a vezetők egy része úgy gondolhatja, hogy egész évben fent hagyja autóján a téli gumiabroncsokat. Ez azonban nem feltétlenül kifizetődő gondolat, amelyre Dr. Andreas Topp, a Continental téliabroncs-fejlesztőrészlegének vezetője is felhívja a figyelmet.

2013. május 22. szerda

máj. 22
9:12
Túlvilági dimenziók – vezettük a McLaren szupersportautóját (Auto Pult)
A hat kilométer hosszú Slovakiaring célegyenesében a digitális sebességmérő már bőven 260 km/h feletti értéket mutat, az utastér mögött üvöltő 3,8 literes, két turbófeltöltővel lélegeztetett benzinmotor dallamai pedig olyan intenzitással hagyják el a sportkipufogórendszer lapos végződéseit, hogy a nyitott tető ellenére a szélzajból szinte semmit sem érzékelek. A technikás pálya első kanyarja…
máj. 22
9:30

10:06
Kompakt szedánnal hódít a Mitsubishi – az Attrage megérkezett (Auto Pult)
A Mitsubishi júliusban Thaiföldön mutatja be új generációs kompakt szedánját, de az első fotó már megérkezett róla. Az Attrage globális státusszal bír, ám hazai forgalmazása még kétséges.

2366 km 1 literből – magyar siker az Eco-marathonon (Auto Pult)
A magyar diákok komoly sikereket értek el a Shell hatékonysági versenyén. A Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának az idei versenyen sikerült megőriznie az előkelő második helyét, hiszen egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tettek meg a prototípus kategóriában.

Nem a Jeep Grand Cherokee-ra építi hobbiterepjáróját a Maserati (Auto Pult)
A Fiat csoport hiába kötött közelebbi barátságot évekkel ezelőtt a Chryslerrel, többek között a Lanciához édesgetett amerikai modellek átfaragása sem hozott átütő sikert, de a példának okáért a Levante személyében az újabb próbálkozások sem maradnak el, s a Maserati hobbiterepjáróvá alakulása az ígéretek szerint sikerrel kecsegtet.

A legtakarékosabb benzines autó – 3 milliótól indul a Mitsubishi Space Star (Auto Pult)
Noha ismerősen cseng fülünknek a Space Star elnevezés, ezúttal mégsem praktikus egyterűről van szó. A Mitsubishi takarékos és költséghatékony, korábban Mirage néven megismert kisautójához használja a Space Star nevet az öreg kontinensen. Az autó a genfi premiert követően szép csendben megérkezett hazánkba, s az importőr már be is árazta a törpét, aminél városi közlekedésre bizony nem könnyű jobbat…

17:54
Indukciósan tölthető elektromos autón dolgozik az Infiniti (Auto Pult)
Hivatalos forrásból láttak napvilágot bizonyos információk, amelyek értelmében az Infiniti mérnökei már gőzerővel dolgoznak egy teljesen elektromos alsó-középkategóriás modell megalkotásán. A cég vezetősége nem titkolja, hogy a technika lelke a Nissan Leaftől érkezne, ami nem meglepő, hiszen a Leaf 109 lóerős elektromotorja igazán dinamikus menetteljesítményeket biztosít a nem éppen kistermetű…
máj. 22
18:12
Mindig van feljebb – Frankfurtban debütál a radikálisabb Ferrari 458 (Auto Pult)
A Ferrari a hírek szerint egy igazi finomsággal fog meglepni minket a szeptember közepén megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon: az olaszok standján állítólag a kedvelt és elismert 458 Italia még inkább felpaprikázott változata kerül majd reflektorfénybe, amely minden bizonnyal az egyik legkívánatosabb négykerekű (lesz) e földkerekségen.
máj. 22
18:14

18:30

19:42
A Mercedes-Benz és Schumacher főszerepelt a Nürburgringen (Auto Pult)
Az elmúlt hétvége a pünkösdi pihenés helyett néhányaknak az autóversenyzésről szólt, nevezetesen a 24 órás nürburgringi viadal nyomán hördültek fel a diadalra éhes hengerek a tulajdonosváltásra készülő, legendás aszfaltcsíkon. A küzdelem szokás szerint gigászi volt, de az aranyat természetesen csak egyvalaki nyakába akasztották.

Keresés