Kétségkívül a Forma-1 történetének egyik legszabadelvűbb versenyzője volt az 1976-os év világbajnoka, James Hunt. A brit autóversenyző köztudottan nem vetette meg az alkoholt, a bulikat, no és persze a nőket sem – a Forma-1 rajongói mégis a Niki Laudával vívott fantasztikus küzdelmei miatt emlékeznek rá. Hunt az autóversenyzés után TV-kommentátorké
Rengeteget fejlődött első Forma-1-es idénye alatt Lance Stroll, így a kanadai úgy érzi, új versenyzőként gurulhat majd pályára a 2018-as szezonban. Stroll a Forma-3-as Európa-bajnokság megnyerése után a Williams színeiben debütált tavaly a Forma-1-ben, a bajnokság első fele pedig nehezen alakult számára. Később aztán fordult a kocka, hazai versenyé
Ha valamit elrontottunk, akkor azt ki kell javítanunk. Az egyszerű aranyszabály alól a nagy cégek mindig megpróbálnak kibújni, de szerencsére a Ford vállalja a felelősséget: a Focus RS tulajdonosai megnyugodhatnak, autójukat ugyanis garanciától függetlenül ingyenesen javítják a kékoválosok.
Bár technikai problémák miatt nem tudott jó eredményt elérni a daytonai 24 óráson, Fernando Alonso azt mondja, nagyon élvezte az amerikai kiruccanást. Azok után, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnok tavaly rajthoz állt az Indianapolis 500-on, múlt hétvégén egy újabb legendás versenyen, a daytonai 24 óráson is megmérettette magát. Alonso csapattá
Egy igazán emlékezetes jelenetről tett közzé onboard-felvételt a Forma-1 hivatalos weboldala, az F1.com. A felvételen az látható, ahogy az 1991-es Spanyol Nagydíjon az F1-ben abban az évben debütáló Michael Schumacher az első körben levadássza a brit versenyzőlegendát, Nigel Mansellt. Schumacher végül a 6. helyen zárta a barcelonai versenyt, amit v
Ha valamit elrontottunk, akkor azt ki kell javítanunk. Az egyszerű aranyszabály alól a nagy cégek mindig megpróbálnak kibújni, de szerencsére a Ford vállalja a felelősséget: a Focus RS tulajdonosai megnyugodhatnak, autójukat ugyanis garanciától függetlenül ingyenesen javítják a kékoválosok.
Február 20-án mutatja be a nagyközönségnek 2018-as Forma-1-es autóját az Alfa Romeo Sauber. Minderről a csapat számolt be kedden közösségi oldalain. Az új, C37-es kódjelű modellt egy online prezentáció keretében mutatják meg. Az istálló versenyzői Marcus Ericsson, valamint az újonc Charls Leclerc lesznek. A hinwili istálló idén Alfa Romeo Sauber né
Mi épp a múlt héten írtuk meg a vadonatúj Renault Mégane R.S. frissen közzétett technikai információit, miközben néhány szerencsés francia újságíró máris kipróbálhatta az autót. A L’argus nevű magazin egy videót is feltett a friss fejlesztésű 1,8 literes 4-hengeres turbómotorral szerelt 280 lóerős (390 Nm) ‘forró ferdehátú’gyorsulásáról, amelyben álló helyzetből – a rajtautomatika funkciót…
Az Instagramon tette közzé 2018-as sisakjának tervezetét Kimi Räikkönen. A 2007-es év világbajnoka idén is a Ferrari csapatát erősíti majd a Forma-1-ben, nemrég pedig megmutatta rajongóinak, hogyan is fog kinézni fejvédője az előttünk álló idényben. Räikkönen az alábbi fotókat tette közzé az Instagramon: This protects my head in 2018. A post shared
Közeledik az évtized vége, ami az elektromobilitás szempontjából kiemelt céldátum, hiszen számos gyártó azt ígérte, 2020-ig előáll valamiféle teljesen elektromos modellel. A Volvo sincs ezzel másképp, ám a kínai tulajdonban lévő svéd gyártó már 2019-ben villantaná újdonságát: az elektromos típus egy teljesen új ötajtós lesz.
Bizonyára mindenki pontosan tudja, hogy 2018 január 31-jén, vagyis szerdán éjfélkor járnak le a 2017-es éves illetve megyei úthasználati matricák, azonban ennek ellenére jobbnak láttuk felhívni Olvasóink figyelmét erre, mert sajnos évről-évre rengetegen szaladnak bele az elfelejtett új évi matricavásárlások okán komoly büntetésekbe. Különösen olyan esetekben hajlamosak belefutni az autósok a…
Épp az imént írtuk meg az Autó Pulton, hogy most szerdán járnak le a 2017-es megyei, illetve országos autópályamatricák, és szerdai vonatkozásban máris egy újabb, szintén nem annyira vidám hírrel szolgálhatunk az autósoknak, autózóknak, a MOL ugyanis ma bejelentette, hogy január 31-től, vagyis most szerdától ismét megdrágítja a benzint.
Elárverezik a Ferrari Forma-1-es csapatának egy korábbi motorhome-ját, melyet 2001 és 2005 között a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is használt. Az Iveco márkájú lakóbuszért 39-46 millió forintnak megfelelő összeget kérnek a tervek szerint. A motorhome 12 méter hosszú, és egy 380 lóerős motorral szerelték fel. Ezt a buszt a Ferrari csapata
A Renault Forma-1-es csapata hétfőn megerősítette, igazak azok a pletykák, melyek autóbemutatójának dátumával kapcsolatban láttak napvilágot a múlt héten. A francia istálló február 20-án rántja majd le a leplet 2018-as versenyautójáról. Az F1VILÁG úgy tudja, a Renault internetes prezentációt tart majd. Közösségi oldalain az enstone-i istálló egy sz
Mi épp a múlt héten írtuk meg a vadonatúj Renault Mégane R.S. frissen közzétett technikai információit, miközben néhány szerencsés francia újságíró máris kipróbálhatta az autót. A L’argus nevű magazin egy videót is feltett a friss fejlesztésű 1,8 literes 4-hengeres turbómotorral szerelt 280 lóerős (390 Nm) ‘forró ferdehátú’gyorsulásáról, amelyben álló helyzetből – a rajtautomatika funkciót…
Közeledik az évtized vége, ami az elektromobilitás szempontjából kiemelt céldátum, hiszen számos gyártó azt ígérte, 2020-ig előáll valamiféle teljesen elektromos modellel. A Volvo sincs ezzel másképp, ám a kínai tulajdonban lévő svéd gyártó már 2019-ben villantaná újdonságát: az elektromos típus egy teljesen új ötajtós lesz.
Épp az imént írtuk meg az Autó Pulton, hogy most szerdán járnak le a 2017-es megyei, illetve országos autópályamatricák, és szerdai vonatkozásban máris egy újabb, szintén nem annyira vidám hírrel szolgálhatunk az autósoknak, autózóknak, a MOL ugyanis ma bejelentette, hogy január 31-től, vagyis most szerdától ismét megdrágítja a benzint.
Bizonyára mindenki pontosan tudja, hogy 2018 január 31-jén, vagyis szerdán éjfélkor járnak le a 2017-es éves illetve megyei úthasználati matricák, azonban ennek ellenére jobbnak láttuk felhívni Olvasóink figyelmét erre, mert sajnos évről-évre rengetegen szaladnak bele az elfelejtett új évi matricavásárlások okán komoly büntetésekbe. Különösen olyan esetekben hajlamosak belefutni az autósok a…
Két kivétellel most már valamennyi Forma-1-es csapat bejelentette 2018-as autóbemutatójának időpontját. A prezentációk sorát jelen állás szerint a Williams kezdi majd meg: a brit istálló február 15-én, Londonban rántja le a leplet új modelljéről, majd február 20-án következik a Sauber és a Renault. Február 22-én aztán két nagyágyú, a Mercedes és a
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint a dolgok leegyszerűsítése lenne az, ha azt mondanánk, a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne szigorú stílusa miatt bukott el a maranellói istálló a 2017-es évad során. A Ferrari remek formában kezdte az évet, és a nyári szünet előtt még a Mercedes előtt járt a pontversenyben. Később azonban az olasz
Hosszú idő után először ismét tényekre, nem pedig reményre alapozza optimizmusát a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző 2018-ban is a McLaren versenyzőjeként vág neki a Forma-1-es bajnokságnak, a brit istálló azonban idén már nem a Honda, hanem a Renault erőforrásait használja. Miután az elmúlt 3 év kiábrándítóan al
A Fiat Tipo 1988. január 26-án debütált először a Fiat Ritmo utódjaként, amely korábban a Fiat 128-at váltotta. A modell a megjelenése után elnyerte az Év Autója címet, majd 1995-ös leköszönéséig sok család bevált mindenese volt. Őt a Fiat Brava/Bravo modellpáros váltotta, azonban az elnevezés 2015-ben visszatért, sőt, háromtagú családdá bővült a sorozat.
Biztosan ismered az Isettát, a BMW háború utáni válságautóját. Az első valódi mikroautó sokak életét megkönnyítette, rendkívül alacsony fogyasztás mellett
Hétvégi csapatósnak, vagy akár első autónak is teljesen bevállnak az alább felsorolt kis gyűjtemény példányai. Átnéztük a Használtautó.hu kínálatát, és
Újra légitársasága van Niki Laudának! Az osztrák versenyzőlegenda visszavette az irányítást a NIKI légitársaság felett. De vajon hogyan érinti ez a Mercedes F1-es csapatát? A háromszoros Forma-1-es világbajnok néhány napja vette át az irányítást a 2003-ban alapított légitársaság felett, mely a továbbiakban LaudaMotion néven működik tovább. Felmerül
Most már bizonyított: a Volkswagen, a BMW és a Daimler is érintett volt olyan emissziós tesztekben, amelyek során ketrecbe zárt majmokat kényszerítettek potenciálisan halálos kipufogógázok belélegzésére. De mit jelent ez a valóságban? Miért gondolták, hogy erre szükség lehet? Mi zajlik a háttérben? Megpróbáltunk mindenre választ találni.
Korábban számos jelentés és információ utalt arra, hogy az NSX kistestvérének formájában utódot kap a Honda S2000. Ám most hivatalos forrásból kaphattunk megerősítést arról, hogy a projekt jóval a megvalósulás előtt lezárult: nem kap utódot a mókás kis roadster.
Sajtóhírek szerint Lewis Hamilton lehet az új tulajdonosa annak a Forma-1-es McLarennek, mellyel Ayrton Senna utolsó monacói győzelmét aratta 1993-ban. A brazil egykori autóját ugyanis hamarosan elárverezik, szakértők szerint mintegy 6 millió dollárért kelhet el. Senna a McLaren MP4/8A kódjelű modellel aratta utolsó győzelmét Monaco utcáin – a braz
A Hyundai fontos újdonsággal készül a márciusi Genfi Autószalonra: a koreaiak európai csúcsmodelljükről, a méretes Santa Fe SUV vadonatúj generációjáról készülnek lerántani a leplet. Szükség is volt a vérfrissítésre, a jelenleg futó, két hosszúsággal (a ‘sima’ 4,7, a Grand kivitel pedig 4,9 méter hosszú) is elérhető Santa Fe ugyanis már 2013-tól húzza az igát, így nem számít frissnek a…
Rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás megmérettetésen is a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso – jelentette be a McLaren kedden. Alonso a United Autosport színeiben múlt hétvégén rajthoz állt a daytonai 24 óráson, és bár műszaki hiba miatt nem tudott jó eredményt elérni, úgy tűnik, ez nem szegte kedvét, és már idén számos hosszú
Bejelentették a 2018-as Világ Év Autója választás tíz döntős helyezettjét, vagyis a tavalyi év nemzetközi zsűri által legjobbnak vélt újdonságait. A lista nagy meglepetést nem hoz, de ennek ellenére érdemes ránézni.
Bár tavaly némileg enyhültek az autópálya-matrica használattal kapcsolatos szabályok, nem érdemes kicentizni a vásárlást. A 2017-es e-matricák szerda éjfélig érvényesek,
Egy kicsit változtatott autóbemutatójára vonatkozó tervein a Toro Rosso csapata – az olasz istálló a vártnál korábban mutatja be 2018-as modelljét. Franz Tost, az istálló csapatfőnöke még néhány hete azt mondta, a Honda-motoros versenygépről február 25-én hull majd le a lepel Barcelonában, ma azonban a Toro Rosso közösségi oldalain jelentette be, a
A Forma-1-es világbajnokság mellett az Endurance-világbajnokság (WEC) számos versenyén is rajthoz áll majd 2018-ban Fernando Alonso. Mindezt a McLaren csapata jelentette be kedden azok után, hogy Alonso múlt hétvégén részt vett a daytonai 24 órás megmérettetésen. A spanyol versenyző célja továbbra is az úgynevezett tripla korona – azaz az F1-es Mon
Egy kicsit változtatott autóbemutatójára vonatkozó tervein a Toro Rosso csapata – az olasz istálló a vártnál később mutatja be 2018-as modelljét. Franz Tost, az istálló csapatfőnöke még néhány hete azt mondta, a Honda-motoros versenygépről február 25-én hull majd le a lepel Barcelonában, ma azonban a Toro Rosso közösségi oldalain jelentette be, a b
Korábbi versenyautóihoz hasonlóan már egy hangárban pihen a Red Bull Forma-1-es csapatának tavalyi modellje. Az RB13-as versenygéppel az osztrák istálló 3 versenyt nyert tavaly, a csapatnál pedig abban bíznak, utódja, az RB14-es konstrukció már bajnokesélyes is lehet az F1-ben. Azt egyelőre nem tudni, az új masináról mikor hull le a lepel. Az Insta
Michelisz Norbert szerződést kötött a Hyundai Motorsporttal: a 2018-as évben gyári pilótaként csatlakozik a BRC Racing Teamhez, hogy egy Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval rajthoz álljon a világbajnokság helyébe lépő, újonnan alakult FIA túraautó-világkupa (WTCR) 2018-as szezonjában.
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elismerte, a 2017-es során elkezdte „túlgondolni” a dolgokat, és „természetellenesen” versenyzett, ez pedig rányomta a bélyegét teljesítményére. Miközben csapattársa, Lewis Hamilton újra világbajnok lett a Forma-1-ben, a nyári szünet után pedig magabiztos győzelmeket szerzett, Bottas hanyatló formát mutatott.
A teljes idényre leigazolta Fernando Alonso kétszeres Forma-1 világbajnokot a Toyota Gazoo Racing csapata. Ezzel egy régi álom teljesül az idén 37 éves spanyol pilóta számára, de aligha túlzás azt mondani: az egész FIA WEC közösség, versenyzők és rajongók egyaránt érdeklődve várják, hogyan alakul majd a 2018-as hosszú távú világbajnokság egy ilyen illusztris idegenlégióssal a mezőnyben.
A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint Szergej Szirotkin személyében a lehető legjobb versenyzőt választotta a 2018-as Forma-1-es idényre. Bár az ülésre Robert Kubica is jó eséllyel pályázott, a Williams végül úgy döntött, Lance Stroll csapattársa idén Szirotkin lesz majd, miközben a lengyel pilóta tartalék- és fejlesztőversenyzőként s