A négyszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton azt reméli, csapata új versenyautójával nem lesznek olyan jellegű problémák, mint a tavalyi modellel. Bár Hamilton végül megnyerte a világbajnoki sorozatot 2017-ben, dolgát alaposan megnehezítette, hogy a csapatvezetés által csak „dívának” becézett W08-as modell nehezen kiismerhetőnek bizonyult. A
A Seat nemrég jelentette be, hogy modelljeinek legvadabb változata a jövőben már nem utónévként viseli majd a Cupra nevet, hanem saját márkanév alatt mutatkoznak majd be ezek a változatok. Most végre eljött az idő: a spanyolok lerántották a leplet az első hivatalos Cupra modellről, méghozzá az Ateca régóta ígért megvadított változatának képében – de az első versenyautójukat, egy Ibiza…
Kimi Räikkönen reméli, igaz a mondás, miszerint amelyik Forma-1-es autó szép, az gyors is. A „Jégember” alig várja, hogy kipróbálja a Ferrari csütörtökön bemutatott új autóját. Az olasz istálló egy maranellói bemutató alkalmával prezentálta új, SF71H kódjelű versenyautóját, mellyel a versenyzők jövő héten már meg is kezdik a felkészülést Barcelonáb
A Seat nemrég jelentette be, hogy modelljeinek legvadabb változata a jövőben már nem utónévként viseli majd a Cupra nevet, hanem saját márkanév alatt mutatkoznak majd be ezek a változatok. Most végre eljött az idő: a spanyolok lerántották a leplet az első hivatalos Cupra modellről, méghozzá az Ateca régóta ígért megvadított változatának képében – de az első versenyautójukat, egy Ibiza…
Csütörtökön pályára vitte a ‘Halóval’ felszerelt versenyautóját a Mercedes csapata. A német istálló egy videót is közzétett, melyen jól látszik, mennyit is látnak pontosan a pilóták a fejvédő mögül. A videóban Valtteri Bottas ad egy kis iránymutatást.
Ma, magyar idő szerint reggel 8 órától tartja autóbemutatóját a McLaren Forma-1-es csapata. A brit istálló új, MCL33-as kódjelű versenyautójáról csütörtökön már felkerült az internetre egy kémfotó, ez alapján pedig bizton állítható, az új versenygép papaja-narancs színben pompázik majd. Az apró részletekről azonban csak ma hull le a lepel: a csapat
Hamarosan bemutatja 2018-as Forma-1-es versenyautóját a McLaren csapata. Az MCL33-as kódjelű modell prezentációjáról az F1VILÁG élőben tudósít. A csapat nagy reményeket fűz az idei versenygéphez, hiszen abban már nem a Honda, hanem a Renault V6-os erőforrása dübörög. Az istálló változatlan felállással, a Fernando Alonso – Stoffel Vandoorne kettősse
Lehullt a lepel a McLaren Forma-1-es csapatának 2018-as versenyautójáról. Az MCL33-as versenygépet a Renault erőforrása hajtja idén. A brit istálló számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, a Honda motorjaival ugyanis képtelenek voltak jó eredményekért harcolni, és a mezőny végére csúsztak vissza. A McLarennél tavaly, szezon közben elégelték me
A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem GTO lesz a Ferrari 488 hardcore változatának neve, hanem Pista. Lássuk, miért is lesz ő az igazi erős Pista.
Habár tisztában van az idén bevezetendő Halo előnyeivel Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója, az autóbemutatón azért kifejezte, hogy egyáltalán nem tetszik neki a fejvédő. A 2018-as versenygépekre felkerült az idén bevezetendő fejvédő, a Halo, amely az idei autókon határozottan a legnagyobb változást jelenti az előző évekhez képest. A koráb
Csütörtökön hullt le a lepel a világbajnok Mercedes 2018-as versenyautójáról, melyet Lewis Hamilton és Valtteri Bottas rögtön pályára is vitt Silverstone-ban.
Izgatottan, ugyanakkor némi aggodalommal várja a jövő héten kezdődő téli teszteket a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző és csapata, a McLaren számára kiábrándítóan alakultak az elmúlt évek a Forma-1-ben, a Honda-motorok gyengesége és megbízhatatlansága miatt ugyanis képtelenek voltak jó eredményekért harcolni. A McLaren emia
A Toyota még 2014-ben mutatta be az aprócska Aygo második generációját, és bár a vagány városi mini formái még ma is frissnek hatnak, a japánok természetesen nem hagyhatták el a modellciklus felénél esedékes frissítést, ráadásul ennek kapcsán a márka legfrissebb formanyelvéhez igazították a paletta legkisebb tagját is.

Péntek délelőtt pályára vitte a McLaren vadonatúj versenyautóját Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok a spanyolországi Navarrában gurult pályára az MCL33-as kódjelű modellel, melyben már a Renault V6-os erőforrása dübörög. Our #MCL33 takes to the track for the very first time. ???? For everything you need to know about our car, head over to #TEAMS
A kínai, vagy más néven holdújév nemrég kezdődött el, és a távol-keleti országban ez az esztendő a kutya éve lesz. Ennek örömére a Land Rover úgy döntött, hogy kutyás tartozékokkal kedveskedik az állatbarát tulajdonosok számára, melyek könnyebbé és biztonságosabbá teszik négylábú barátaink számára az utazást – és ha ez nem lenne elég, a Barbourral közösen néhány csinos kiegészítőt is megalkottak.
Pályára vitte 2018-as Forma-1-es versenyautóját a Haas csapata. Az amerikai istálló még február 14-én az interneten mutatta meg az első fotókat új, VF-18-as kódjelet viselő autójáról, melyet a minap Barcelonában vitt pályára. A bejáratásról néhány fotót is közzétett a Haas, íme: Always ready to lend a hand to his teammate. Thanks @KevinMagnussen ????
A Williams Forma-1-es csapatának kötelékében folytatja pályafutását Oliver Rowland. A brit versenyző a csapat „hivatalos fiatal versenyzőjeként” csatlakozik a grove-i istállóhoz, és leginkább a csapat szimulátorában dolgozik majd. Rowland persze lehetőséget kap arra is, hogy kipróbálja a Williams új, FW41-es modelljét, hiszen a fiatal versenyzők te
A kínai, vagy más néven holdújév nemrég kezdődött el, és a távol-keleti országban ez az esztendő a kutya éve lesz. Ennek örömére a Land Rover úgy döntött, hogy kutyás tartozékokkal kedveskedik az állatbarát tulajdonosok számára, melyek könnyebbé és biztonságosabbá teszik négylábú barátaink számára az utazást – és ha ez nem lenne elég, a Barbourral közösen néhány csinos kiegészítőt is megalkottak.
Már korábban is pletykáltak róla, hogy a BMW M részlege egy izgalmas koncepcióval készül a Genfi Autószalonra, azonban eddig csak találgatásokkal találkozhattunk. Most egy jól értesült forrás már szinte biztosra veszi, hogy a bajorok a hamarosan bemutatkozó 8-as sorozat négyajtós, Gran Coupé változatát viszik majd el tanulmányként, méghozzá rögtön M köntösben.

Enyhén, már-már láthatatlanul frissült az Infiniti Q50, de a lényegen ez nem sokat változtat: a prémium japán középkategóriás szedán kiváló ár-érték aránnyal, pazar összeszerelési minőséggel és egészen potens hajtásláncokkal sorakozik fel a rajtvonalra. Köztük a 364 lóerős, összkerékhajtású hibriddel, amiben nem igazán van kivetnivaló.
Pénteken, Navarrában először vezethette a McLaren Forma-1-es csapatának 2018-as versenyautóját Fernando Alonso. A spanyol versenyző és csapata filmforgatást tart a spanyol versenypályán, ennek során pedig a szabályok szerint maximum 100 km-t tehetnek meg a Pirelli demóabroncsaival. Alonso első etapja után egy videóban üzent a rajongóknak: a spany
Alig telt el néhány nap mióta a Porsche bemutatta a jelenleg futó 911-es legújabb, és egyben utolsó frissített változatát a GT3 RS képében, a németek máris megosztottak velünk néhány hivatalos fotót és információt a még idén bemutatkozó vadonatúj generációról – persze mielőtt bárki megörülne, csak egy alaposan álcázott prototípusról van szó.
Enyhén, már-már láthatatlanul frissült az Infiniti Q50, de a lényegen ez nem sokat változtat: a prémium japán középkategóriás szedán kiváló ár-érték aránnyal, pazar összeszerelési minőséggel és egészen potens hajtásláncokkal sorakozik fel a rajtvonalra. Köztük a 364 lóerős, összkerékhajtású hibriddel, amiben nem igazán van kivetnivaló.
Alig telt el néhány nap mióta a Porsche bemutatta a jelenleg futó 911-es legújabb, és egyben utolsó frissített változatát a GT3 RS képében, a németek máris megosztottak velünk néhány hivatalos fotót és információt a még idén bemutatkozó vadonatúj generációról – persze mielőtt bárki megörülne, csak egy alaposan álcázott prototípusról van szó.
Nem szokatlan, hogy az autógyártók néha más termékek felé is elkalandoznak. Ezt tette most a Land Rover is, ugyanis a Bullit Group vállalattal közösen piacra dobtak egy okostelefont, amely mindennel fel van vértezve, amire csak szükség lehet az angol márka vásárlóinak – ráadásul akárcsak a gyártó négykerekűi, a mobil is strapabíró lett.

Amit lehet, azt megünnepelnek a BMW sportrészlegénél. Nem csak megemlékezéssel, egyedi modellekkel, most épp az M4 kabrióból készült limitált kiadás, fergeteges színekkel.
Szolid külsőt öltött a Volvo XC60 csúcsgépe, a 407 lóerős T8, amely nem csak teljesítményével vett le minket a lábunkról. Lássuk, mit ad nekünk bő 25 millióért.
A héten természetesen az autóbemutatók vitték a prímet a Forma-1-ben, de azért akadtak még hírek, melyekre érdemes volt odafigyelni! Szokásunkhoz híven összeszedtük az elmúlt hét legfontosabb híreit. A hét a Red Bull autóbemutatójával kezdődött – az RB14-est Daniel Ricciardo rögtön pályára is vitte… majd összetörte. Kedden aztán két csapat, a Saube
Nem tart a riválisok versenyautóitól a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel. A német versenyző csapata csütörtökön rántotta le a leplet SF71-H kódjelű modelljéről, ám szintén bemutatkozott a Mercedes, korábban pedig a Red Bull versenygépe is. Vettel azt mondja, nem tart attól, hogy idén esélytelen lesz a Ferrari, de kétségkívül a Merce
Készül a 3-as BMW legújabb generációja, a G20-ként emlegetett modellt most álcázva fotózták. A formán van több kivehető részlet és egy erősen ismerős első lámpa, ami nem BMW-s.
A hazai autóipari szoftvereket, főként navigációs rendszereket fejlesztő NNG új területen nyit fejlesztőközpontot. Sanghajban 50 fővel indul el a fejlesztés.
Előszeretettel használják kémfilmekben a BMW termékeit a hollywoodi rendezők. A következő film, amelyben főszerepet kap egy bajor luxusautó, a Jennifer Lawrence nevével fémjelzett Vörös veréb lesz.
Black Edition névre keresztelte az Opel azt a csomagot, amelyet a Corsa, Astra, és a Mokka X is megkap. Mutatjuk, hogy miben is lesz különc ez a triumvirátus.
Jövőbe tekintő technikai előadássorozatot tartott a Mazda, amely során a következő 3-as és a Skyactiv-X motor prototípusát is próbára tettük. Ígéretes a jövő a japán gyártónál!
Sokakat megfogott már a szamurájok korszakának romantikája. A téma meghódította többek között a mozivásznakat és a regények lapjait, most pedig a tuning műfaját is elérte. A Vilner fantasztikus Lancert épített a japán történelemből merítve!
Szombaton pályára vitte 2018-as F1-es autóját a Renault. Az R.S.18-as versenyautóval az istálló filmet forgatott Barcelonában. A csapat hétfőn az első kollektív teszten hivatalosan is megkezdi a felkészülést a mezőny többi tagjával szemben Pályán a Renault új autója: First few laps of the Renault R.S.18 done for our filming day! And isn’t she a
Filmforgatás keretében vitte pályára a Williams új versenyautóját Robert Kubica. A lengyel pilóta idén a Williams tartalék- és fejlesztőversenyzője lesz. A csapat filmforgatás céljából gurult pályára az új, FW41-es modellel. Kubica pályán az új Williamsszel: Williams Martini Racing (@williamsmartiniracing) által megosztott bejegyzés, Febr 25., 2018