2018. február 21. szerda

febr. 21
13:06
Péntektől drágábban tankolhatunk (Autónavigátor)
Szerdán egységes mértékben csökkent a benzin és a gázolaj ára, ám utóbbi pénteken vissza is drágul.
febr. 21
13:30
Erősödve érkezett meg Európába is a frissített Ford Edge (Auto Pult)
A Ford Edge frissített verziója nemrég mutatkozott be a tengerentúlon, és bár már korábban is várható volt, hogy még idén leleplezik az amerikaiak az európai verziót, mindenképpen pozitív meglepetésként érhetett minket, hogy mindez már a Gefni Autószalonon megtörténik – a gyáriak pedig már egy teljes galériát és minden információt is a rendelkezésünkre bocsátottak.
febr. 21
13:48

14:24
Az XC40 lett az első háromhengeres Volvo – hibrid és elektromos verzió is jön (Auto Pult)
A Volvo XC40 – egészen a Genfben debütáló új V60 érkezéséig – a svédek legfrissebb üdvöskéje, és mint az új generációs kompakt kínálat eddigi egyetlen tagja, övé a megtiszteltetés, hogy megkaphatja a Volvo történetének első háromhengeres egységét. Az újdonság T3 jelöléssel debütál majd a kínálatban, és egy konnektoros hibrid hajtáslánc alapjául is felhasználják – de később érkezik a teljesen…
febr. 21
14:30
Jövő hétfőn mutatják be az új Force Indiát (F1világ)
A Toro Rossóhoz hasonlóan csak jövő hétfőn, az első tesztnap reggelén mutatja be 2018-as Forma-1-es autóját a Force India. A silverstone-i istálló az F1VILÁG értesülései szerint eredetileg február 25-én tartott volna bemutatót Barcelonában, ám miután a Ferrari kibérelte a katalán versenypályát filmforgatás miatt arra a napra, a média képviselői nem
febr. 21
15:09
Összkerékhajtást is kap a Peugeot Rifter (Autónavigátor)
Nem gondoltuk volna, hogy épp a Peugeot egyterűje fog összkerékhajtást kapni, de a Partnek Teepee-t váltó Rifter mégis kap. A PSA Peugeot egyterűjével most kiegészítették az egyterű kínálatot.
febr. 21
15:19
Az XC40 lett az első háromhengeres Volvo – hibrid és elektromos verzió is jön (Auto Pult)
A Volvo XC40 – egészen a Genfben debütáló új V60 érkezéséig – a svédek legfrissebb üdvöskéje, és mint az új generációs kompakt kínálat eddigi egyetlen tagja, övé a megtiszteltetés, hogy megkaphatja a Volvo történetének első háromhengeres egységét. Az újdonság T3 jelöléssel debütál majd a kínálatban, és egy konnektoros hibrid hajtáslánc alapjául is felhasználják – de később érkezik a teljesen…
febr. 21
15:30
Kémfotón a Toro Rosso új autója (F1világ)
Felkerült egy kémfotó az internetre a Toro Rosso Forma-1-es csapatának új autójáról. Az olasz kiscsapat ma Misanóban forgat filmet az új versenygéppel, egy lelkes rajongó pedig kileste a pályán folyó eseményeket, sőt, egy fényképet is lőtt a Toro Rosso autójáról. A faenzai kiscspat új autója hivatalosan február 26-án, Barcelonában debütál. Filmet f
febr. 21
17:36
Fotót közölt új autójáról a Toro Rosso! (F1világ)
Nem sokkal azután, hogy az internetre kikerült egy kémfotó a Toro Rosso új versenyautójáról, a csapat úgy döntött, inkább közzétesz egy hivatalosat. Az olasz kiscsapat új versenygépe elméletileg csak jövő hétfőn mutatkozik be a nagyközönségnek, ám az istálló versenyzői ma, Misanóban filmforgatás céljából már pályára vitték. Ezt követően került ki e
febr. 21
17:42
Ilyen lesz Alonso sisakja 2018-ban (F1világ)
Közösségi oldalain mutatta be 2018-as sisakját a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso. A McLaren spanyol pilótája jelentősen változtatott fejvédőjének kinézetén az előttünk álló idényre: a sisakon a kék szín dominál, és kiemelt helyet kap rajta Alonso saját vállalkozása, a Kimoa is. Ilyen lesz tehát Alonso sisakja 2018-ban: Hola 2018. •
febr. 21
18:03
Itt az új Volvo V60, kétféle hibrid hajtással (Autónavigátor)
A Volvo egyik húzómodelljének új generációjával bővül a svédek kínálata. Az új V60 a már jól ismert hajtásokkal érkezik, ám a plug-in hibrid két változatban lesz elérhető.
febr. 21
18:12
Fotókon az eddig bemutatott Forma-1-es autók (F1világ)
Mindezidáig öt Forma-1-es istálló mutatta be 2018-as autóját a nagyközönségnek, a bemutatók sora azonban a héten tovább folytatódik. Elsőként a Haas csapata tartott bemutatót: az amerikai istálló múlt héten, Valentin-napon rántotta le a leplet új modelljéről, majd másnap következett a Williams csapata. Hétfőn aztán a Red Bull, kedden pedig az Alfa
febr. 21
18:36
Ki vagy te, óriás? – SsangYong Rexton G4 2.2 e-XDI 4WD Aut. (2017) teszt (Auto Pult)
A SsangYong ugyan jelenlegi formájában csak 2012 óta van jelen hivatalosan hazánkban, valójában a legrégebbi koreai gyártóról van szó, így nem csoda, hogy a nevet sokan ismerik azok közül is, akik kevésbé járatosak az autózás világában. A márka emblémája már rágósabb falat, ahogyan a márka különböző modelljeire rápillantó emberek között is jóval több zavaros tekintetet vélhetünk felfedezni, mint…
febr. 21
18:54
Megérkezett a vadonatúj Volvo V60 – már az árát is tudjuk (Auto Pult)
Ahogyan azt beígérte a Volvo, ma le is rántotta a leplet a vadonatúj V60-ról. Noha általában az adott modellcsaládból először a négyajtós kivitel mutatkozik be – vagy egyszerre rántják le a leplet a kombiról és a szedánról –, a svédek ezúttal felrúgták ezt a rendet, és csak a puttonyos verziót mutatták meg a nagyközönségnek. A friss középkategóriás természetesen testvérei megoldásaiból építkezik.
febr. 21
18:56

19:00
Videó: A Forma-1 technikai szabályváltozásai (F1világ)
Érkezik a ’Halo’, eltűnik a „cápauszony”, szélesedik a gumipaletta – megmutatjuk a 2018-as Forma-1-es szezon legfontosabb technikai újdonságait.
febr. 21
19:12
Megérkezett a vadonatúj Volvo V60 – már az árát is tudjuk (Auto Pult)
Ahogyan azt beígérte a Volvo, ma le is rántotta a leplet a vadonatúj V60-ról. Noha általában az adott modellcsaládból először a négyajtós kivitel mutatkozik be – vagy egyszerre rántják le a leplet a kombiról és a szedánról –, a svédek ezúttal felrúgták ezt a rendet, és csak a puttonyos verziót mutatták meg a nagyközönségnek. A friss középkategóriás természetesen testvérei megoldásaiból építkezik.

2018. február 22. csütörtök

febr. 22
5:39
“Amint kiérünk az autópályára, rálépek a gázra” – 20 éves a Taxi (Autónavigátor)
A rendező nem lehetett ott a forgatás első felében, mégis az utóbbi 20 év egyik legjobb autós filmjét hozta össze. Profi autóversenyzők, még profibb kaszkadőrök segítették mozivászonra a Taxit.
febr. 22
6:06
Ma érkezik a Ferrari és a Mercedes új F1-ese! Kövesd élőben! (F1világ)
Két nagyágyú, a Mercedes és a Ferrari tartja Forma-1-es autóbemutatóját a mai napon. A két eseményről az F1VILÁG élőben tudósít! A Mercedes és a Ferrari 2017-ben remek küzdelmet vívtak egymással, melyből végül előbbi csapat került ki győztesen. Az olaszok viszont nem adják fel, mindent megtesznek azért, hogy idén visszavágjanak! A Mercedes új autój
febr. 22
7:54
Kubica: Biztos voltam abban, hogy versenyezhetek Melbourne-ben (F1világ)
Robert Kubica a minap egy interjúban elárulta, „szinte biztos volt” abban, hogy a 2018-as Ausztrál Nagydíjon ismét rajthoz állhat a Forma-1-ben. A lengyel versenyző jó eséllyel pályázott a Williams ülésére, a brit istálló azonban végül úgy döntött, az előttünk álló idényben Szergej Szirotkin lesz Lanc Stroll csapattársa. A Williams mindazonáltal Ku
febr. 22
8:09
Brutális Lotus érkezik búcsú gyanánt (Autónavigátor)
Hamarosan egy teljesen új generációját mutatja be a Lotus a szuperkönnyű sportautójának. Ám előtte még egy rettenetesen erős 3-Elevent szabadítanak az utakra.
febr. 22
8:30
Fotók: Ilyen lesz Bottas sisakja 2018-ban (F1világ)
Megmutatta 2018-ban használatos sisakját a Mercedes Forma-1-es versenyzője, Valtteri Bottas. A finn versenyző közösségi oldalára töltötte fel a fotókat új fejvédőjéről, melyet az előttünk álló idényben használ majd. Ilyen lesz Bottas sisakja 2018-ban: So here it is! My new helmet design for 2018! How do you like it? ???? Thank you for all the entries
febr. 22
10:30
Videó: Így készül a Mercedes F1-es autójának festése (F1világ)
Igazán érdekes videót tett közzé nemrég a Mercedes Forma-1-es csapata. A német istálló azt mutatja meg, hogyan készül F1-es autójának festése.
febr. 22
10:30
Kardfogú vadmacska – minden részlet a vadonatúj Peugeot 508-ról (Auto Pult)
A Peugeot kedvelői már régóta várják, hogy a franciák végre előrukkoljanak a középkategóriás 508 utódjával, és ez idő alatt az elvárások természetesen folyamatosan nőttek. Amíg a rajongók aggódva várták már a bemutatót, a gyáriak nyugodtan dolgoztak, és ennek eredményeképp most végre leleplezték a vadonatúj 508-ast, ami nem csak látványos lett, de természetesen minden modern igényt is képes…
febr. 22
10:42
Mivel díszíti a magyar az autóját? (Autónavigátor)
Nem elég becézgetni autónkat, ahhoz, hogy valóban a magunkénak érezzük, egyedivé is kell tenni - vélik sokan.
febr. 22
10:48
Kardfogú vadmacska – minden részlet a vadonatúj Peugeot 508-ról (Auto Pult)
A Peugeot kedvelői már régóta várják, hogy a franciák végre előrukkoljanak a középkategóriás 508 utódjával, és ez idő alatt az elvárások természetesen folyamatosan nőttek. Amíg a rajongók aggódva várták már a bemutatót, a gyáriak nyugodtan dolgoztak, és ennek eredményeképp most végre leleplezték a vadonatúj 508-ast, ami nem csak látványos lett, de természetesen minden modern igényt is képes…
febr. 22
11:30
Kémfotón a McLaren 2018-as F1-es autója! (F1világ)
Miközben a világ a Mercedes és a Ferrari autóbemutatójára figyel, az internetre felkerült egy kémfotó az épp szállítás alatt lévő új McLarenről! A brit istálló pénteken mutatja be a nagyközönségnek új, MCL33-as kódjelű modelljét, melyet ma sikerült lencsevégre kapni egy repülőtéren. A fotók tanúsága szerint az új McLaren papaja-narancs színben pomp
febr. 22
11:36
Az első fotók a Mercedes új F1-es autójáról (F1világ)
Felkerültek az internetre az első fotók a Mercedes új, W09-es kódjelű versenyautójáról. Az elmúlt években domináló istálló az előttünk álló idényt is nagy reményekkel várja, habár a csapatnál pontosan tudják, nem lesz könnyű dolguk, ha újra meg akarják védeni a világbajnoki címet. Az istálló nem sokkal ezelőtt megtette első köreit új autójával, mel
febr. 22
12:18
Videók a Mercedes új F1-eséről (F1világ)
Bár a hivatalos prezentáció még nem történt meg, a Mercedes csapata Silverstone-ban már pályára vitte a W09-es modellt. A csapat új autójával Valtteri Bottas körözhetett egy kicsit Silverstone-ban, délután pedig Lewis Hamilton is lehetőséget kap majd. Videók a 2018-as Mercedesről:
febr. 22
12:19
Minden szinten feljebb lépett – íme, az új Hyundai Santa Fe (Auto Pult)
A számtalan ízelítő és kiszivárgott fotó illetve videó után végre elérkezettnek látta a pillanatot a Hyundai, hogy lerántsa a már eddig is félig lelógó leplet a vadonatúj Santa Féról, és megosztották velünk a részleteket is. A nagy meglepetés ugyan a korábbi részletek ismeretében elmaradt, de azért így is kaptunk bőven új és izgalmas információkat az újdonságról – nézzük hát, hogy mire képes.
febr. 22
12:42
Élő közvetítés a Mercedes F1-es autójának bemutatójáról (F1világ)
Silverstone-ban nemrég pályára vitte már a W09-es modellt, a Mercedes azonban hivatalosan csak 13 óra 10 perckor mutatja be a nagyközönségnek 2018-as betontorpedóját. Az eseményt élőben közvetíti az F1VILÁG. Az új autót Valtteri Bottas próbálhatta ki először, délután azonban Lewis Hamilton is lehetőséget kap majd. Élő tudósítás a Mercedes autóbemut
febr. 22
12:54
Képgaléria: A Mercedes 2018-as autója (F1világ)
Csütörtökön, Silverstone-ban vitte pályára 2018-as autóját a Mercedes.
febr. 22
12:54
A fényűzés netovábbja – csomagtérből kihajtható székeket kap a Rolls-Royce SUV-ja (Auto Pult)
A Rolls-Royce Cullinan még idén bemutatkozik, és az angolok már több hivatalos fotót is megosztottak az autóról korábban – igaz, csak egy álcázott prototípusról. A gyáriak ismét megmutattak egy részletet az autóból, és bár csak egy feláras extráról van szó, ez is tökéletesen mutatja, hogy a Rolls-Royce új szintre kívánja emelni a luxust a kategóriában.
febr. 22
12:56
Minden szinten feljebb lépett – íme, az új Hyundai Santa Fe (Auto Pult)
A számtalan ízelítő és kiszivárgott fotó illetve videó után végre elérkezettnek látta a pillanatot a Hyundai, hogy lerántsa a már eddig is félig lelógó leplet a vadonatúj Santa Féról, és megosztották velünk a részleteket is. A nagy meglepetés ugyan a korábbi részletek ismeretében elmaradt, de azért így is kaptunk bőven új és izgalmas információkat az újdonságról – nézzük hát, hogy mire képes.
febr. 22
12:57
Váratlanul izgalmas lett az új Peugeot 508 (Autónavigátor)
A franciák mindig is formabontó külsőkkel halmozták el a modellpalettájukat, a Peugeot most megint egy igazán extravagáns modellt hozott, az új 508 elegáns és mérhetetlenül izgalmas.
febr. 22
13:12
A fényűzés netovábbja – csomagtérből kihajtható székeket kap a Rolls-Royce SUV-ja (Auto Pult)
A Rolls-Royce Cullinan még idén bemutatkozik, és az angolok már több hivatalos fotót is megosztottak az autóról korábban – igaz, csak egy álcázott prototípusról. A gyáriak ismét megmutattak egy részletet az autóból, és bár csak egy feláras extráról van szó, ez is tökéletesen mutatja, hogy a Rolls-Royce új szintre kívánja emelni a luxust a kategóriában.
febr. 22
13:24
A Mercedes is bemutatta 2018-as F1-es autóját (F1világ)
Csütörtökön, Silverstone-ban mutatta be 2019-es Forma-1-es autóját a Mercedes. A német istálló még a prezentáció előtt pályára vitte az új betontorpedót. A brackley-i gárda a V6-os hibrid motorok 2014-es bevezetése óta dominál a királykategóriában, tavaly azonban a Ferrari méltó ellenfélnek bizonyult. A Mercedest azonban végül még az olaszok sem tu
febr. 22
13:30
Még sportosabb lesz Genfben a Škoda Octavia RS – egyéb újdonságok is jönnek (Auto Pult)
A Škoda teljesen új modellel ugyan nem készül a Genfi Autószalonra, de így sem maradunk majd izgalmak nélkül a csehek standján: a frissített Fabia és a Vision X tanulmány mellett több új modellváltozat is bemutatkozik majd, és mindközül a legizgalmasabb talán az Octavia RS 245-höz megalkotott Challenge Plus csomag lesz, amiről bár képet egyelőre nem osztottak meg (a kezdőképen az RS 245 látható)…

14:00
Wehrlein lesz a Mercedes tartalékversenyzője 2018-ban (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője lesz 2018-ban a Saubertől kiebrudalt Pascal Wehrlein. Az már korábban kiderült, hogy a német versenyző a stuttgarti gyártó színeiben idén ismét a DTM-ben versenyezhet, a Mercedes F1-es csapatának csütörtöki autóbemutatóján azonban kiderült, Wehrlein nem kerül ki teljesen a Forma-1 körforgásából a
febr. 22
14:30
Élő közvetítés a Ferrari autóbemutatójáról (F1világ)
Csütörtökön 15 órakor mutatja meg a világnak 2018-as Forma-1-es autóját a Ferrari. Az eseményről az F1VILÁG élőben tudósít. A maranellóiak prezentációját bárki nyomon követheti az interneten: ehhez nem kell mást tenni, mint IDE KATTINTVA elnavigálni a Ferrari weboldalára. Alább pedig élőben tudósítunk az olaszok autóbemutatójáról.
febr. 22
14:42
Az összkerékhajtás örömére – itt a Peugeot Rifter 4x4 koncepció (Auto Pult)
A Peugeot Rifter tegnap mutatkozott be, és némileg meglepő módon – ugyanis a Peugeot palettáján eddig még a crossoverekhez sem volt elérhető ilyen lehetőség – egy összkerékhajtású verziót is kapott az autó. Ennek örömére az oroszlános márka rögtön elkészített egy izgalmas koncepciót is, amely ezt az újdonságot kívánja hirdetni, és nem mellesleg kifejezetten vagányra sikeredett.
febr. 22
15:18

15:20
Európában előzte be a Tesla a német prémiumokat (Auto Pult)
Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a prémiumok szegmensében a jól ismert német hármas uralkodik Európában. Összességében mindez igaz is, azonban kategóriákra lebontva már lehetnek érdekességek. Ilyen például az is, hogy az elektromos Tesla Model S az öreg kontinensen maga mögé utasította az BMW 7-es és Mercedes-Benz S-osztály párosát a 2017-es eladások tekintetében.
febr. 22
15:24
Megérkezett a Ferrari 2018-as versenyautója! (F1világ)
Világbajnoki reményekkel várja a 2018-as Forma-1-es idényt a Ferrari. A patinás olasz istálló csütörtökön mutatta be vadonatúj versenyautóját. A Ferrari változatlan felállással, a Sebastian Vettel – Kimi Räikkönen kettőssel vág neki a világbajnokság küzdelmeinek, és miután az elmúlt idényben méltó ellenfelei voltak a Mercedesnek, idén is nagy az op
febr. 22
15:36
Európában előzte be a Tesla a német prémiumokat (Auto Pult)
Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a prémiumok szegmensében a jól ismert német hármas uralkodik Európában. Összességében mindez igaz is, azonban kategóriákra lebontva már lehetnek érdekességek. Ilyen például az is, hogy az elektromos Tesla Model S az öreg kontinensen maga mögé utasította az BMW 7-es és Mercedes-Benz S-osztály párosát a 2017-es eladások tekintetében.
febr. 22
15:42
Képgaléria: A Ferrari 2018-as versenyautója (F1világ)
Csütörtökön mutatta be 2018-as versenyautóját a Ferrari.
febr. 22
15:45
Mire képes egy 1000 lóerős Merci G-osztály? (Autónavigátor)
Alapesetben sem lehet panasz a Mercedes-AMG G 63 erejére, most azonban kereken 1000 lóerőre pumpálták a lóerők számát. Videón mutatjuk, hogy mit tud!
febr. 22
16:00
Fotó: Räikkönen büszkén pózol az új Ferrarival (F1világ)
Büszkén pózolt a Ferrari új versenyautójával annak csütörtöki bemutatóján a korábbi világbajnok, Kimi Räikkönen. A finn versenyző idén is Sebastian Vettel csapattársa lesz majd a Scuderiánál, és reményei szerint a győzelmekért, illetve a bajnoki címért harcolhat majd. A Ferrari új modelljének mai bemutatója után Räikkönen az Instagramon tette közzé
febr. 22
16:06
Fotók: Hamilton is pályára vitte a vadonatúj Mercedest (F1világ)
Lewis Hamilton is kipróbálta a Mercedes csütörtökön bemutatott új versenyautóját. A brit versenyző a bemutató helyszínén, Silverstone-ban körözhetett a W09-es kódjelet viselő modellel. A négyszeres világbajnok csapattársa, Valtteri Bottas szintén megtett néhány kört az új autóval.

Keresés