2020. augusztus 3. hétfő

aug. 3
0:14
Sainz: Egy veszélyes Grosjean, majd a balszerencse nehezítette a dolgát (F1világ)
Carlos Sainz, a McLaren versenyzője az 5. hely helyett pontok nélkül zárta a Forma-1-es Brit Nagydíjat, miután az utolsó előtti körben defektet kapott.
aug. 3
0:18
Norris: 5. hely az első hazai versenyen (F1világ)
Az 5. helyen ért célba a 2020-as szezon 4. versenyén, a Brit Nagydíjon a McLaren ifjú titánja, Lando Norris.
aug. 3
0:22
F1: Négy demonstrálót tartóztattak le, beszöktek a pályára (F1világ)
A silverstone-i és a northamptonshire-i rendőrség nyomozást indított, és négy embert letartóztattak, miután beszöktek a Forma-1-es pályára és egy molinót helyeztek el a célegyenes elején a Brit Nagydíj rajtja előtt.
aug. 3
5:48
Hamilton biztos benne, törmelékek okozták a defektjét (F1világ)
A Forma-1-es Brit Nagydíjon győztes Lewis Hamilton biztos benne, törmelékek okozták a vasárnapi verseny utolsó körében történt defektjét, mely miatt kishíján elveszítette az elsőséget Silverstone-ban.
aug. 3
6:18
Mercedes: Fontolgattuk, hogy a bokszba hívjuk Hamiltont, de… (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff azt mondja, sokat tanulhatnak a Brit Nagydíj hajrájában látott drámai pillanatokból, mely kis híján a győzelmükbe került Silverstone-ban. A szakember elárulta, Valtteri Bottas defektje után fontolgatták, hogy a bokszba hívják Lewis Hamiltont, ám végül kint tartották őt a pályán.
aug. 3
6:57
Neked nem lesz jó, ha beindul – Peugeot 3008 Hybrid4 (Autónavigátor)
Kérdések folyamatos sora követte végig a teszthetet. A Peugeot, vagyis a PSA hibrid rendszerét harmadjára, is beleszámítva már negyedjére próbáltam,
aug. 3
8:06
Az F1-es pontverseny állása a Brit Nagydíj után (F1világ)
Vasárnapi győzelmének köszönhetően tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben Lewis Hamilton, miközben csapattársa, Valtteri Bottas számára drámai véget ért a Brit Nagydíj.
aug. 3
8:48
Vettel: A magabiztosságom mélyponton van (F1világ)
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Brit Nagydíj után Sebastian Vettel, aki mindössze egyetlen pontot tudott szerezni az első silverstone-i versenyen.
aug. 3
9:36
Vettel a koronavírusról: Ennél jobban nem tudunk vigyázni (F1világ)
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője úgy érzi, a Forma-1-ben mindent megtesznek annak érdekében, hogy védekezzenek a koronavírussal szemben, azonban minimális rizikó továbbra is megmarad mindenki számára.
aug. 3
9:39
Amit ígér, betartja: érkezik a Toyota RAV4 Hybrid Black Edition (Auto Pult)
Fekete fényezés, fekete keréktárcsák és fekete kiegészítők – a Toyota RAV4 Hybrid Black Edition nem más, mint – a nevéhez illően – a fekete szín előtti tisztelgés.  A karosszérián kívül a hűtőrács, a lökhárítók alsó fele, a tükörházak, de még a légterelő szárny is fekete.
aug. 3
9:57
A Volkswagen Tiguan X lehet a konszern következő kupé-SUV-ja (Auto Pult)
Még kora tavasszal jelezték bizonyos források, hogy a Volkswagennél X utótaggal illetik a Tiguan csapott tetős verzióját. Egyelőre csak egy teljesen álcázott prototípust sikerül lencsevégre kapni, így a karosszéria részletekbe menő elemzésének még nincs itt az ideje.
aug. 3
9:57
Audi, Mercedes-Benz és Suzuki is lehet az Év Magyar Autója 2021 (Autónavigátor)
Mint nagyon sok mást is, az Év Magyar Autója díjátadót is áthúzta idén a koronavírus, az AMTS-re tervezett ünnepélyes díjátadó
aug. 3
11:09
Forma-1-es technológiát használ a Maserati új motorja (Auto Pult)
Furcsa kettősség jellemzi napjaink autóiparát: egyfelől a tömeggyártók az utolsó gramm széndioxid lefaragásával próbálják meg féken tartani termékeik árát, másfelől sorra jelennek meg a kifejezetten vagyonosoknak szánt típusok és erőforrások. A fogyasztás esetükben nem központi kérdés, hiszen a szabályok alapján lehet pazarolni, csak legyen rá kere
aug. 3
11:15
Szerdától olcsóbbak lesznek az üzemanyagok (Auto Pult)
Egy kis jó hír a hétkezdésre: szerdától csökken az üzemanyagok ára a töltőállomásokon, méghozzá egységes mértékben. A benzin és a gázolaj literje egyaránt 4-4 forinttal lesz kedvezőbb, ami 361 és 376 forintos átlagárat eredményez.
aug. 3
11:15
Tovább folytatódik az árcsökkenés a benzinkutakon (Autónavigátor)
Habár a Brent kőolaj ára picit hullámzott az elmúlt héten, ez végül nem gyakorolt hatást a hazai üzemanyagárakra, viszont a
aug. 3
15:27
Lopott bringa buktatta le a katalizátor-tolvajokat (Autónavigátor)
Néhány nappal azután, hogy egy férfi feljelentést tett a XI. kerületi Rendőrkapitányságon az ellopott kerékpárja miatt, rábukkant egy közösségi oldal
aug. 3
18:45
Ébresztő! Fogyasztási szokásaink miatt siklik ki az autóipar (Auto Pult)
Egekbe repült árak, igénytelen műszaki megoldások, túlkomplikált motorok, szűkülő választék és bonyolult kezelhetőség – nincs könnyű dolga annak, aki a hagyományos ismérvek alapján, a klasszikus értékrendet maga előtt tartva szeretne jó üzletet kötni az új autók piacán. Pedig ezt a helyzetet nem csak a politikai döntéshozók és autógyárak, hanem mi
aug. 3
18:51
Elbúcsúzik a BMW négyturbós dízelmotorja (Autónavigátor)
Szeptemberben ér véget a háromliteres gázolajos négyturbós kivitelének gyártása, addig viszont ünnepi szériával búcsúztatja csúcsdízeljét a BMW. A B57 jelű
aug. 3
20:15
Ez bizony fájhatott, nem is kicsit! (Autónavigátor)
- olvasható az ORFK OBB által megosztott videónál. Megnézni is fájdalmas, hogy miként állítja meg az autósort jobbról előző villanyrollerest

2020. augusztus 4. kedd

aug. 4
0:06
Binotto: Legalább egy autóval mindent kihoztunk a csomagunkból… (F1világ)
Vegyes eredményekkel zárta a Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban a Ferrari csapata: miközben Charles Leclerc dobogóra állt, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel végigszenvedte a hétvégét.
aug. 4
0:10
Räikkönen: Semmilyen szempontból nem ilyen versenyre számítottunk (F1világ)
Kimi Räikkönen, az Alfa Romeo versenyzője szerint fontos lenne tudniuk, hogy hol tudnak még fejlődni, miután a Brit Nagydíjon is a mezőny végén végeztek.
aug. 4
0:14
Albon szerint nem érdemelte meg a büntetést (F1világ)
Alexander Albonnak, a Red Bull versenyzőjének mozgalmas hétvégéje volt a Brit Nagydíjon, éppen ezért örül, hogy jövő héten is Silverstone-ban versenyezhetnek: így a mostani tapasztalatokból építkezhetnek.
aug. 4
0:18
Egész Európában, így Kiskunhalason is egyre nő a Jeep népszerűsége (X) (F1világ)
Mexikóból Melfibe, Dél-Olaszországba költözött a Jeep Compass üzeme. A gyártó így gyorsabban válaszolhat az európai piac igényeire és a megnövekedett helyi keresletre. Be is mutatták a legújabb modelljüket, melyek megtekinthetőek a kiskunhalasi Jeep Márkakereskedésben (6400 Kiskunhalas, Keceli út 19-23.)
aug. 4
0:22
Ma lenne 31 éves Jules Bianchi (F1világ)
Ma lenne 31 esztendős Jules Bianchi, a 2015-ben tragikus baleset következtében elhunyt francia autóversenyző, akire ígéretes pályafutás várt a Forma-1-ben.
aug. 4
6:51
Még ma is gyönyörű az Alfa Romeo ikonikus sportautója (Autónavigátor)
Az Alfa Romeo 8C Competizione egyszerre tette tiszteletét az autógyártás korai időszakai előtt és vetítette előre a márka jövőjét. A
aug. 4
7:54
A Ferrari levelet írt az FIA-nak, tudni akarják, miért szabályos a Racing Point (F1világ)
Miután a Renault ismételten óvást nyújtott be a Racing Point autója ellen, a Ferrari is arra kéri az FIA-t, tisztázzák, hogy az istálló miért felel meg a sportszabályzatnak.
aug. 4
7:56
Még mindig nem tudni, rajthoz állhat-e Perez hétvégén (F1világ)
A Racing Point Forma-1-es csapatánál továbbra sem tudják, hogy Sergio Perez rajthoz állhat-e a hétvégi, 70. évforduló Nagydíján. A mexikói versenyző koronavírus-tesztje múlt csütörtökön lett pozitív, a brit karanténszabályok azonban nemrég megváltoztak, ami bonyolítja a helyzetet.
aug. 4
8:39
Automatikusan villanyüzemre váltanak a hibrid Fordok (Autónavigátor)
Egyre több nagyváros vezeti be szerte Európában az úgynevezett alacsony kibocsátási zónákat, ahova csak hibrid, elektromos vagy egyéb alternatív meghajtású
aug. 4
8:48
Mercedes: Könnyen elszállhatott volna az előnyünk Silverstone-ban (F1világ)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff rámutatott, a múlt hétvégi Brit Nagydíjon könnyen semmissé válhatott volna a német istálló előnye a világbajnokságon, a silverstone-i versenyen történtek tehát ismét emlékeztették őket arra, nem sebezhetetlenek.
aug. 4
11:27
Az alap 5-ös BMW is addig vadítható, hogy M5-ösnek tűnik (Autónavigátor)
Manapság az új autók személyre szabhatósága eddig soha nem látott méreteket ölt: a luxusmárkáktól már megszokhattuk, hogy vagyonokért szinte bármit
aug. 4
12:12
Csak egy szabadedzés lesz az imolai F1-es hétvégén! (F1világ)
A Forma-1 kedden megerősítette, hogyan alakul majd az ősz közepére tervezett imolai „csonka” hétvége programja.
aug. 4
13:24
Haas: Nem működik jól a büntetési rendszer a Forma-1-ben (F1világ)
Nem működik jól a büntetési szisztéma a Forma-1-ben – ezt mondja a Haas csapatát irányító Günther Steiner.
aug. 4
13:27
A Zagato éleszti újra az IsoRivoltát (Autónavigátor)
Csodálatos autókat adott már az autós világnak a Zagatzo karosszériaépítő műhely, és most újabb döbbenetes mutatványra készülnek. Felélesztik az Iso
aug. 4
13:51
Szokatlan módon átalakított Ferrarit árulnak Ausztráliában (Auto Pult)
Viszonylag ritkán kerül eladósorba olyan autó, mint a képeken szereplő vörös csoda. Ha oldalról nézzük, egy rendesen elnyújtott limuzint látunk. Na de ha a jármű elejére pillantunk, egy régi ismerős köszön ránk: bizony, a Ferrari 360 Modena arca fogadja a gyanútlan nézelődőt. A hátsón is az olasz autó vonásait figyelhetjük meg. Az ügy magyarázatot
aug. 4
14:39
Lengyelországból jöhet az elektromos autók Volkswagen Bogara? (Auto Pult)
Számos autógyár üzemel Lengyelországban, de mivel az FSO 2011-ben felhagyott az autók gyártásával, nincs nemzeti autómárkájuk. Ezen a helyzeten szeretne változtatni egy 2016-ban létrejött összefogás: négy energetikai cég lépett szövetségre a lengyel állammal, hogy az általuk megalapított ElectroMobility Poland nevű társulás autókat gyárthasson.
aug. 4
14:45
GT Open futam lesz a hétvégén a Hungaroringen – magyar versenyzővel (Auto Pult)
Augusztus második hétvégéjén hazánkban veszi kezdetét az egyik legrangosabb európai GT bajnokság, az International GT Open versenysorozata. A koronavírus járvány miatt a Forma 1-es versenyhétvégéhez hasonlóan sajnos ez is zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, de az Autó Pult helyszíni tudósítással és fényképgalériával igyekszik valamelyest kárpóto
aug. 4
15:48
Kiderült: Nem törmelék okozta Hamiltonék defektjét! (F1világ)
Nem törmelékek okozták a Forma-1-es Brit Nagydíj hajrájában látott defekteket – erősítette meg a száguldó cirkusz kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.
aug. 4
16:12
Benézte a Mercedes: Tartalékversenyző nélkül maradt Silverstone-ban (F1világ)
A Mercedes egyik szerződtetett tartalékversenyzője sem tud beugrani a hétvégi 70. évforduló Nagydíjára abban az esetben, ha Lewis Hamilton vagy Valtteri Bottas véletlenül megfertőződik a koronavírussal, a német istálló ugyanis elsiklott egy idén bevezetett új szabály felett.
aug. 4
19:36
Red Bull: Sikerült közelebb kerülnünk a Mercedeshez (F1világ)
Rengeteget tanulhat a múlt hétvégi Brit Nagydíjból a Red Bull Forma-1-es csapata, az új fejlesztések ráadásul jó irányba terelték az istállót – erről beszélt Christian Horner csapatfőnök, aki az F1VILÁG.HU-nak nyilatkozva a vasárnapi verseny után arról beszélt, a második silverstone-i hétvége is bőven tartogat majd kihívásokat.
aug. 4
20:03
Ezt a Lamborghinit csak zárt pályán lehet vezetni (Autónavigátor)
Belegondolni is durva, hogy a Lamborghini Essenza némelyik paramétere arról árulkodik, hogy a GT3-as versenyautójuknál is ütősebb szerkezet. Pedig ez
aug. 4
22:57
Nem kis vállalás – új lengyel autómárka érkezik (Autónavigátor)
Manapság egyre többször halljuk, hogy a tradicionális autógyárakat még az ág is húzza, hála a szabályozások és rendeletek hadának, illetve

2020. augusztus 5. szerda

aug. 5
0:21
Bemutatkozott a McLaren F1 spirituális utódja, mi pedig újra szerelmesek vagyunk (Auto Pult)
Gordon Murray, a McLaren F1 alkotója új szuperautót épített. A nevével fémjelzett T.50-es modell pedig iszonyat menő lett. Miközben az egy autóra jutó legek száma a plafont súrolja, az egész koncepció aprólékos kidolgozottsága csak úgy sugározza az átgondoltságot, és ami a legfontosabb: olyan dolgokat kínál, amit máshol nem lehet megkapni.
aug. 5
6:06
A legjobb belső kamerás felvételek a Brit Nagydíjról (F1világ)
Bőven tartogatott látványos pillanatokat a 2020. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat negyedik versenye, a Brit Nagydíj.
aug. 5
6:45
Nem is kicsi! Mercedes-Benz GLA 200d teszt (Autónavigátor)
Hogy mi a kicsi a Mercedesnél, az mindig relatív. 1982-ben 4,42 méteres hosszúsággal debütált a Baby Benz, azaz a 190E,
aug. 5
6:54
Hamilton: Nem ilyen F1-es bajnokságra vágytam (F1világ)
Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka elárulta, egyáltalán nem vágyott az ideihez hasonló Forma-1-es bajnokságra, sokkal jobban szeretné, ha kerék-kerék elleni csatákat vívhatna ellenfeleivel.
aug. 5
7:42
Ricciardo: Beszélni fogunk Grosjean veszélyes manővereiről (F1világ)
A következő versenyzői értekezleten fel fogja hozni témaként Romain Grosjean agresszív védekezési manővereit a Renault Forma-1-es csapatának versenyzője, Daniel Ricciardo.
aug. 5
8:18
Pirelli: A csapatok által elutasított új gumik bírták volna (F1világ)
A csapatok által végül megvétózott, 2020-as specifikációjú abroncsokkal nem lett volna probléma a múlt hétvégi Brit Nagydíjon – ezt állítja a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli, mely nemrég kiderítette, mi okozta több versenyző defektjét a vasárnapi verseny utolsó köreiben.
aug. 5
8:48
17 másodperc csend: Vettel nem tudott mit mondani Binottónak (F1világ)
Kiábrándítóan alakult a múlt hétvégi Brit Nagydíj a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel számára. A német versenyző elismerte, nem tud összecsiszolódni a Ferrari autójával, és továbbra is úgy tűnik, nagyon „egészségtelen” a kapcsolata az istálló vezérkarával.
aug. 5
9:03
E videó alapján sincs nehéz dolguk a rendőröknek (Autónavigátor)
Tavaly év vége óta láthatók a rendőrség ún. Pofátlan(TAN)ítás videói, melyek a jelöletlen autókból rajtakapott szabálytalankodókat mutatják. Bár meglehetősen behatárolható,
aug. 5
11:33
12 100-at forgó szívó V12-es van ebben a szuperautóban (Autónavigátor)
Gordon Murray neve ismerős lehet azoknak, akik követik az autósportot, de nem csak pár éve. Számos sikeres Forma-1-es versenyautó köthető

Keresés