2011. október 24. hétfő

okt. 24
12:00
Így adózhatnak az interneten kereskedők (Infostart)
Rászáll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőre az interneten kereskedőkre, legalábbis ezt vetítik előre a személyi jövedelemadózási szabályokban tervezett változtatások. A módosított rendelkezések ugyanakkor kedvezhetnek azoknak, akiket az elmúlt öt évben jogtalanul büntetett meg az adóhatóság - írja a Pénzcentrum.hu.
okt. 24
12:00
Líbia: Hivatalosan is lezárták a Kadhafi-rezsim korszakát (ATV)
Líbia ünnepel, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) három nappal a diktátor halála után a Kadhafi-rezsim korszakát hivatalosan is lezártnak nyilvánította. Az utcákon az emberek az "új időket" ünnepelték, az ÁNT azonban közölte: a jövőben azonban az iszlám jog lesz minden törvény alapja.
okt. 24
12:18
Állami kitüntetések az uniós elnökségért (Infostart)
Állami kitüntetéseket adományoz Schmitt Pál köztársasági elnök azoknak, aki a soros magyar elnökség idején kiváló teljesítményt nyújtottak.
okt. 24
12:18
A gyerekeken spórol a Fidesz: évekre jegelik a családi pótlékot (Alternatív Energia)
Legalább négy évig nem emelné a családi pótlék összegét a kormány, és - minden kommunikációjuk ellenére - a gyermekvállalási kedv fellendülésével sem számolnak. Ez derül ki abból a dokumentumból, ami a tervezett bevételeket és kiadásokat tartalmazza 2015-ig. Miközben iskolában oktatnák a felelős párkapcsolatról szóló ismereteket, megakadályozták az esemény utáni tabletta vény nélküli…
okt. 24
12:18
Magyar Nemzet: kiterjesztené a kormány a lex Biszkut (ATV)
A Fidesz múlt héten benyújtott törvényjavaslata, a lex Biszku az emberiesség elleni bűncselekmények el nem évülésének kimondásával lehetővé tenné az '56 utáni megtorlások politikai megrendelőinek és az igazságszolgáltatás szereplőinek büntetőjogi felelősségre vonását. A hétfői Magyar Nemzet azt írja: közben már készül is egy újabb tervezet, amely jóval szélesebb kört érintene, a legalsó szinteket…
okt. 24
12:20
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
okt. 24
12:54
A gázolaj drágább lesz, mint a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot ér el a dízel ára, a benziné a héten nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
okt. 24
12:54
A héten már drágább lesz a gázolaj, mint a benzin (ATV)
Emeli bruttó 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot ér el a dízel ára, a benziné a héten nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
okt. 24
12:56
Általános vitára alkalmas a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetéséről szóló javaslat (Infostart)
Általános vitára alkalmasnak találta hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslatot.
okt. 24
12:56
Politikai nagygyűlésre mentek: 34 halott, 102 sérült (ATV)
Hivatalos jelentések szerint Indiateájáról híres nyugat-bengáli Dardzsiling városa térségében legalább 34 halottja és 102 sérültje van egy hídon rendezett politikai gyűlésnek.
okt. 24
12:58
Lázár: Cél az alulról nyitott középosztály megerősítése (Infostart)
Az alulról nyitott középosztály megerősítése a 2012-es költségvetés célja - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport ülése után.
okt. 24
13:12
November 2-ig kell elszámolni az szja 1 százalékával (Alternatív Energia)
Azoknak a civil kedvezményezetteknek, amelyek 2010-ben 1 százalékos támogatásban részesültek, november 2-ig kell benyújtaniuk az összeg felhasználásáról szóló közleményt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
okt. 24
13:12
„Turistákat gyilkolnak” Szomáliából terrorizálnak az iszlamisták (ATV)
Az Egyesült Államok kenyai nagykövetsége „hiteles” információkra hivatkozva terrorveszélyre figyelmeztetett néhány nappal azt követően, hogy az afrikai ország bejelentette: katonákat küld az al-Kaidához köthető iszlám al-Sabaab terrorszervezettel küzdő Szomáliába.
okt. 24
13:30
Orbán: az új receptet nekünk kell kiizzadni - parlamenti pp (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólal föl. A Gyurcsány-párt frakciója egyelőre nem működhet. Tóbiás József leeszdéeszezte a Gyurcsány-pártot.
okt. 24
13:32
Pálffy szerint téves az a feltételezés, hogy Hoffmann megbukott volna (ATV)
Nem érti a KDNP szóvivője, hogy miért kezdtek éhségsztrájkba a szegedi egyetemisták, hiszen őket már nem is érintik a felsőoktatásban tervezett változások.
okt. 24
13:48
Még nem jött létre Gyurcsány frakciója (Infostart)
Az Országgyűlés elnökének helyettesítését ellátó Lezsák Sándor alelnök a Demokrata Párt frakcióalakítással kapcsolatos leveléről megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson külföldön tartózkodó Kövér László házelnökkel, és az egyeztetés szerint a házelnök a Magyar Szocialista Párt frakciójából kilépett képviselők frakcióalakítási ügyével kapcsolatos döntések meghozatalát az október 30-i…
okt. 24
13:48
Jutalom az adósságcsinálásért? (Alternatív Energia)
A Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak 2002-2004 között majd 14,5 millió forint jutalom ütötte a markát, miközben városa, Debrecen az eladósodottsági lista dobogós helyén tündököl - írja közleményében Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője.
okt. 24
13:48
"Biztonsági okokból" Visszahívták az amerikai nagykövetet (ATV)
A BBC szerint diplomáciai források megerősítették, hogy az Egyesült Államok visszahívta szíriai nagykövetét. Robert Ford akkor került a szíriai hatóságok célkeresztjébe, amikor ellátogatott az ellenzék városába és részvétét fejezte ki a meggyilkolt emberi jogi aktivisták családjainak.
okt. 24
13:50
Orbán: Ragaszkodnunk kell saját megoldásainkhoz (Infostart)
A miniszterelnök szerint egyhamar nem várható gyors növekedés az európai gazdaságban, amire Magyarország válasza az, hogy "a magunk útját kell járnunk", ragaszkodni kell a saját megoldásainkhoz, és továbbra sem szabad megijedni a bátor megoldásoktól, nem szabad azzal törődni, mit szólnak ehhez mások.
okt. 24
14:06
Önkormányzati jutalmak - A Jobbik országosan is vizsgálódna (Alternatív Energia)
A Jobbik a pécsi és a debreceni önkormányzati jutalmak nyilvánosságra kerülése után minden helyi alapszervezetétől azt kéri, hogy kérjék ki a helyi önkormányzatok jutalomlistáját és hozzák azokat nyilvánosságra - jelentette be hétfőn Budapesten Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő.
okt. 24
14:24
Vita a megyei önkormányzati vagyon átadásáról (Alternatív Energia)
Eltérően ítélték meg a megyei önkormányzatok intézményeinek, illetve vagyonának állami tulajdonba adását az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti és az ellenzéki képviselők.
okt. 24
14:24
Mégis él a "halott" ifjabbik Kadhafi – Szudánban költi az ország aranyát (ATV)
A megbuktatott és lelőtt líbiai vezető, Moammer Kadhafi fia, a szintén halottnak vélt Szaif al-Iszlám él. Egy szudáni lap szerint augusztus végén hagyta el Szirtet és hat páncélozott terepjáróval sikeresen elkerülte a rá vadászó felkelő csapatokat.
okt. 24
14:26
Molnár: mandátumot vissza nem adunk (ATV)
Eszük ágában sincs visszaadni listán szerzett mandátumukat a szocialista frakcióból kilépő képviselőknek.
okt. 24
14:42
Házi őrizetbe helyezték Tasnádi Pétert (Alternatív Energia)
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy hónapra házi őrizetbe helyezte Tasnádi Pétert.
okt. 24
15:00
Fegyházbüntetésre ítéltek egy asszonyt, aki 38 késszúrással megölte a férjét (Alternatív Energia)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntette miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélte hétfőn nem jogerősen a Zala Megyei Bíróság azt a nagykanizsai asszonyt, aki ittas állapotban 38 késszúrással megölte házastársát.
okt. 24
15:00
Kapolyi: nem tárgyaltunk Gyurcsányékkal a DK csatlakozásáról (ATV)
Az MSZDP kész a baloldali pártokkal való együttműködésre, de kizárólag a szociáldemokrata értékek mentén.
okt. 24
15:02
Október 23. - Állami kitüntetések (Alternatív Energia)
Magyarország Köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából.
okt. 24
15:02
Merkel Sarkozyt saját oldalára állítja (ATV)
Bár az euró-mentőernyő kiterjesztése miatt kialakult vitában Nicolas Sarkozy francia elnök beadta a derekát, konkrét döntéseket először csak szerdán hoznak, amikor az uniós kormányok újra összegyűlnek Brüsszelben.
okt. 24
15:18
Mentőbaleset Vas megyében - A kórházban belehalt sérüléseibe az egyik sérült (Alternatív Energia)
Életveszélyes az állapota a hétfő délutáni Vas megyei mentőbaleset egyik sérültjének, további egy ember súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
okt. 24
15:19
Betegen szállt a mentőbe, életveszélyes sérülés lett belőle (ATV)
Életveszélyes az állapota a hétfő délutáni Vas megyei mentőbaleset egyik sérültjének, további egy ember súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
okt. 24
15:20
Tóbiás: Gyurcsánnyal együtt a gyurcsányizmus is távozott az MSZP-ből (Alternatív Energia)
Egy korszak lezárult, Gyurcsány Ferenccel együtt a gyurcsányizmus is távozott az MSZP-ből - értékelt hétfői sajtótájékoztatóján Tóbiás József, a szocialisták frakcióigazgatója.
okt. 24
15:21
Kórházba került - megműtik az aranylabdás magyar focilegendát (ATV)
A ferencvárosi labdarúgóklub hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Albert Flórián, az egyesület legendás játékosa a múlt héten kórházba került, állapota kielégítő, de a héten megoperálják.
okt. 24
15:23
Hatalmas áradásra számítanak - 9 millió ember veszélyben (ATV)
A thaiföldi árvíz elérte a bangkoki Dong Muang repülőteret, a thai főváros két repterének egyikét, amely egyben a katasztrófaelhárító parancsnokságnak is otthont adott, így azt máshova kellett költöztetni. Továbbá öt másik helyszínen a lakosság ingóságait az épületek felsőbb emeletein kellett elhelyezni, az embereknek pedig menedékszállásokra kellett költözniük – közölte Szukhumbhand Paribatra…
okt. 24
15:36
Önkormányzati jutalmak - Csepelen több mint 81 millió forintot fizettek ki (Alternatív Energia)
Több mint 81 millió forintot fizetett ki a XXI. kerületi önkormányzat polgármesteri és alpolgármesteri jutalmakra 2002 és 2010 között - közölte az önkormányzat hétfőn az MTI-vel.
okt. 24
15:54
Mendrey: Elbocsátásokhoz vezet a köznevelési törvény elfogadása (Infostart)
A pedagógusok többség továbbra is elutasítja a köznevelési törvény tervezetét - mondta az InfoRádiónak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, aki az egyeztetéseken történtekkel sem elégedett.
okt. 24
15:54
"Közösség tagja elleni erőszak" miatt ítéltek el egy roma fiút (Alternatív Energia)
Mintegy felére csökkentette a Fővárosi Bíróság hétfőn jogerősen annak a hét vádlottnak a börtönbüntetését, akiket korábban azzal vádolt meg az ügyészség, hogy magyarsága miatt bántalmaztak egy diákot a fővárosban két évvel ezelőtt
okt. 24
15:54
Párttá alakul a 4K! (ATV)
Párt létrehozását kezdeményezi a Negyedik Köztársaság mozgalom (4K!) - tájékoztatta Nagy András, a civil szerveződés szóvivője hétfőn az MTI-t.
okt. 24
16:12
Parkoló autónak rohant egy motoros Budapesten (Alternatív Energia)
Egy parkoló gépkocsi kinyíló ajtajának rohant egy motoros hétfő délután a főváros I. kerületében, a Fő utcában, a motorost kórházba szállították - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
okt. 24
16:12
Fellegi: Kína már vásárolt magyar államkötvényeket (ATV)
A korábbi megbeszélések alapján a közelmúltban Kína már végrehajtott forint és devizaalapú magyar államkötvény vásárlást - jelezte egy londoni sajtótájékoztató keretében a Reuters tudósítása szerint Fellegi Tamás.
okt. 24
16:14
Vona Gábor: újabb népszavazás kell Magyarország uniós tagságáról (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint az Európai Unió jelenlegi formájában fenntarthatatlan, ezért a legvalószínűbb, hogy fel fog bomlani. Vona Gábor pártelnök szerint ezért egy szakértői bizottságnak fel kellene mérnie Magyarország EU-n kívüli esélyeit és újra népszavazást kellene tartani a témában.
okt. 24
16:14
Izraeli Filmhét: Fesztiváldíjas és kultfilmek a Puskin moziban (ATV)
A közelmúlt fesztiváldíjas produkcióiból és korábbi, már kultfilmmé vált alkotásokból láthat válogatást a csütörtökön kezdődő Izraeli Filmhét közönsége a fővárosi Puskin moziban.
okt. 24
16:16
A családi pótlék befagyasztása ellen tiltakozik az MSZP (Alternatív Energia)
A szocialisták megdöbbentőnek tartják, hogy - egyes hírek szerint - a kormányzat 2015-ig be kívánja fagyasztani a családi pótlékot. Varga László képviselő hétfői sajtótájékoztatóján ennek kapcsán azt mondta, hogy a családi pótlék befagyasztása, mivel a következő években jelentős inflációval lehet számolni, jelentős értékvesztést jelent.
okt. 24
16:30
Orbán Viktor: A kormány elkötelezett az ország európai uniós tagsága iránt (Infostart)
Amíg az adósságot nem csökkentjük, nincs lehetőség arra, hogy a válságot magunk mögött hagyjuk és a megtermelt javakat az ország építésére fordítsuk - mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásának viszonválaszában, az Országgyűlés hétfői ülésén. A kormányfő viszonválasza után a képviselőcsoportok tagjai mondták el napirend előtti felszólalásaikat.
okt. 24
16:30
Önvédelem okán felmentették a markóci emberölés vádlottját (Alternatív Energia)
Önvédelemnek értékelte tettét, ezért felmentette a Baranya Megyei Bíróság hétfőn hozott elsőfokú, nem jogerős határozatában azt a férfit, aki megölte a rá késsel támadó barátját 2007 decemberében Markócon.
okt. 24
16:30
Megfelezték a „magyarveréssel” vádolt romák büntetését (ATV)
Mintegy felére csökkentette a Fővárosi Bíróság hétfőn jogerősen annak a hét vádlottnak a börtönbüntetését, akiket korábban azzal vádolt meg az ügyészség, hogy magyarsága miatt bántalmaztak egy diákot a fővárosban két évvel ezelőtt.
okt. 24
16:32
Négy polgármester-jelöltet vettek nyilvántartásba Jászladányban (Alternatív Energia)
A polgármesteri tisztségre négyen, míg a nyolc képviselői helyre harmincketten pályáznak a Szolnok megyei Jászladányban, ahol november 20-án időközi helyhatósági választást tartanak a képviselő-testület önfeloszlatása miatt - közölte a település jegyzője hétfőn az MTI-vel.
okt. 24
16:32
Újra van fűtés a Pest megyei iskolákban (ATV)
Újraindította a fűtést a szolgáltató azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben a fenntartó megyei önkormányzat tartozása miatt hónapokkal ezelőtt kikapcsolták a gázt – közölte a megyeháza sajtófőnöke hétfőn.
okt. 24
16:48
Kihűlt és meghalt egy férfi a kunszentmiklósi tanyavilágban (Alternatív Energia)
Meghalt egy férfi kihűlés miatt a Kunszentmiklóshoz közeli dűlőúton - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
okt. 24
16:48
RT: Szívrohamot kapott, és talán meg is halt Mubarak (ATV)
Kadhafi volt líbiai vezető halála láttán szívrohamot kapott, és talán meg is halt az őrizetben lévő Hoszni Mubarak bukott egyiptomi elnök, aki ellen civilek meggyilkolása illetve korrupció vádjával indítottak eljárást Kairóban - közölte egyiptomi forrásokra hivatkozva a Russia Today című orosz hírportál.
okt. 24
16:50
"Hazai turizmus" Egyre több rossz fogú külföldi jön (ATV)
Az utóbbi öt évben 150 százalékkal ötvenezerre emelkedett a közép-kelet-európai, közöttük magyar fogorvost választó olaszok száma - derül ki a Codacons olasz fogyasztóvédő egyesület felméréséből.

Keresés