Az OECD szerint Magyarország recesszióba süllyed jövőre és a befektetői bizalom helyreállítása érdekében hitelmegállapodás megkötését sürgeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Barátaival síelni ment Staffordshire kórházának igazgatója, aki korábban azt közölte a bírósággal, hogy betegsége miatt képtelen megjelenni a törvényszék előtt.
December 1-jétől a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezi ki a miniszterelnök Gál András Leventét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) eddigi közigazgatási államtitkárát.
Támogatja a Fidesz-frakció azt a kezdeményezést, hogy a jövő évi büdzsébe betervezett 200 milliárd forintos országvédelmi alap és kamatkockázati tartalék 2012 első kilenc hónapja után legyen csak felhasználható - közölte Lázár János.
A 2005-ben mért 30 százalékról 2011-re jóval 50 százalék fölé nőtt azon fogyasztók aránya, akik környezeti szempontokat is figyelembe vesznek a termékek és áruk vásárlásakor, a csomagolások környezeti hatása és újrahasznosíthatósága a fejlett országokban már a negyedik legfontosabb döntési szemponttá vált a kényelem, a termék tulajdonságai és a mérete után - derült ki a Tetra Pak környezettudatos…
Meglehet, hogy éppen pártján belülről fogják megfúrni a fideszes Kocsis Máté hajléktalanügyi referens tervét a fővárosi hajléktalan ellátás átszervezésére vonatkozóan. A reformokkal szemben nemcsak a kerületi polgármesterek, hanem a sokmilliárdos költségvetéssel működő hajléktalan ellátás jelenlegi üzemeltetői is ellenérdekeltek lehetnek.
Már-már drámainak nevezhető a szlovák egészségügyben a helyzet, amely olyannyira kiéleződött, hogy a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter kijelentették, nem hajlandóak többet tárgyalóasztalhoz ülni az Orvosok Szakszervezetével (LOZ), az orvosokkal egyénileg akarnak tárgyalni.
A korábbi olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi - úgy tűnik- a következő választásokon újra pártja, a Szabadság Népe (PdL) jelöltjeként szeretne indulni. Egy Veronában tartott sajtótájékoztatón vasárnap Berlusconi aláhúzta: pártját meg kell erősíteni a választásokra, méghozzá a mozgalom egységesebbé tétele és lazább struktúra révén.
A németországi neonáci terrorista csoport ügyében zajló nyomozás újabb hanyagságra derített fényt. A biztonsági erők már 1998-ban konkrét bizonyítékokkal rendelkeztek arról, hogy a trió fegyvereket szeretne vásárolni az alvilágtól.
Az első orvosi vizsgálat után biztossá vált, hogy a közeljövőben nem számíthat Gera Zoltánra az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion.
Az MSZP komoly jelzésnek tartja, hogy a II. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában a részvétel csökkenése mellett egyedül a pártja által támogatott jelölt tudta növelni szavazatainak számát.
Megkezdődött a Ház hétfői ülése. Kövér László rendre intette a zajongó képviselőket, majd egy bekiabálás után közölte: "Kérem, hogy valaki kísérje ki a képviselő urat!" Ez az ülés sem múlhatott el a parlamentarizmus teljes kiforgatása, azaz kormánypárti interpelláció nélkül: a fideszes Borbély Lénárd süllyedt idáig.
Egy németországi jelentés arra az eredményre jutott, hogy a muzulmán családokban nem csökkent a nők elleni erőszak. Hamburg harcot szeretne hirdetni e tendencia ellen.
Az MSZP szerint a Fidesz aránytalan, az állampolgári akaratot nem tükröző, kispártellenes választási rendszert javasol, amely megnehezítené a közös ellenzéki jelöltek indítását.
Mintegy félszázan sérültek meg hétfőn a Kosovska Mitrovica és Zubin Potok között fekvő Jagnjenicénél, amikor az úttorlaszuk eltávolítása ellen tiltakozó helyi szerbek összecsaptak a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) osztrák és német katonáival.
Nincs olyan önkormányzati, jogalkotói cél, amely szűkítené, megnyirbálná a főváros jogköreit, és amely Budapest-ellenes fellépést jelentene - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagy figyelemmel kísért fejlesztési időszakát követően a Toyota régóta várt kompakt 2+2 üléses sportkocsija, a GT 86 november 30-án lép első ízben a nagyközönség elé az idei Tokiói Autókiállításon. A kifejezetten „soffőrközpontú” GT 86 forgalmazása 2012 nyarán kezdődik Európában. A legkisebb gázadásra is precízen és késedelem nélkül reagáló, a klasszikus sportkocsi-élmény minden fontos elemét…
Nincs olyan önkormányzati, jogalkotói cél, amely szűkítené, megnyirbálná a főváros jogköreit, és amely Budapest-ellenes fellépést jelentene - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
A Fidesz elnökségében soha nem volt szó előre hozott választásról, ahogyan az a kormánypárti képviselőcsoportban sem merült fel - jelentette ki Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján.
Végleg szögre akasztja a Batman-szárnyakat Christian Bale, aki a napokban fejezte be harmadik denevéremberes filmje, A sötét lovag - Felemelkedés forgatását.
Belgiumban tíz éves csúcsra szökött fel a hétfői, idén az utolsó államkötvény aukción értékesített papírok hozama: a tízéves lejáratú kötvényeket például 5,66 százalékos hozammal értékesítették, míg október végén egy ugyanilyen aukción 4,37 százalék volt a hozam.
A telekomadó megszüntetését, a bankadó megfelezését és Intézkedési tervet küldött pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) nevében a miniszterelnöknek Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, felsorolva az mindazt, amit véleményük szerint a kormánynak vállalnia kellene a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon. A javaslatok között szerepel a távközlési különadó megszüntetése, a bankadó…
Erősödött hétfőn a forint részben a magyar-IMF együttműködés körvonalazódására adott piaci reakciónak, részben a jegybanki kamatemelési várakozásoknak köszönhetően.
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke.
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke hétfőn az MTI-nek.
Jogerősen egy év nyolc hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Somogy Megyei Bíróság hétfőn egy 16 éves balatonlellei fiút, aki meg akarta öletni az apját. A bíróság a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztette, egyúttal elrendelte a kamasz pártfogói felügyeletét.
Az eurózóna nem fog szétesni, meg kell állítani a jelenlegi pánikot - mondta Martonyi János külügyminiszter egy, az unió következő költségvetési ciklusáról rendezett konferencián a tudományos akadémián. Az európai leminősítéseket a tárcavezető alaptalannak nevezte.
Médiakommentárral segíti az új médiaszabályozás értelmezését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a CompLex Kiadó; a kötet célja, hogy segítse az új médiaszabályozás pontos értelmezését, értő alkalmazását, s ezáltal a jogkövető gyakorlatok kialakulását - közölte az NMHH hétfőn az MTI-vel.
Átlépte hétfőn a 30 százalékos "álomhatárt" a tíz éves lejáratú görög állampapírok kamatszintje: az egy héttel ezelőtti 28,169 százalék helyett most már 30,072 százalékos kamatra hajlandóak csak a pénzpiacok hitelezni a görög államnak.
Szó sincs arról, hogy az ország elleni összeesküvés, vagy Orbán Viktor, esetleg Matolcsy György leváltására irányuló spekuláció állna Magyarország leminősítésének hátterében – vélekedtek elemzők az ATV Start című műsorában.
Az MSZP szerint nem egyes városi intézmények államosítása, hanem a képviselő-testület feloszlatása és új önkormányzati választás kiírása jelenthet megoldást Esztergom problémáira.
Egy férfit keres a rendőrség a november 15-én a budapesti Thököly úti ékszerüzletben történt gyilkossággal összefüggésben - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI-t
Schiffer András a jövőben nem vesz részt a választójogi törvényjavaslattal kapcsolatos bizottsági munkában. Az LMP politikusa parlamenti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a hétfői alkotmányügyi bizottsági ülésről a szocialista képviselőkkel együtt kivonult.
Megerősítette a Mol befektetési ajánlású, stabil kilátású adósbesorolásait hétfőn a Fitch Ratings, méltatva a magyar olajcég megfontolt kockázatkezelési gyakorlatát.
Jogerősen nyolc hónapi fogházra ítélte halálos közúti baleset okozása miatt a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság hétfőn Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót.
Jogerősen egy év nyolc hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Somogy Megyei Bíróság hétfőn egy 16 éves balatonlellei fiút, aki meg akarta öletni az apját. A bíróság a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztette, egyúttal elrendelte a kamasz pártfogói felügyeletét.
Jogerősen nyolc hónapi fogházra ítélte halálos közúti baleset okozása miatt a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság hétfőn Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót.
Jogerősen nyolc hónapnyi fogházra ítélte halálos közúti baleset okozása miatt a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság hétfőn Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót.
Szabálytalanul működő, szennyezett, a higiéniás szabályoknak meg nem felelő kínai büfé működését függesztették fel Monoron, és az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság munkatársai 100 kilogramm alapanyagot és terméket is lefoglaltak - tájékoztatta Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t hétfőn.
Lázár János szerint a jövő évi magyar költségvetés érdemi módosítására nem lesz szükség, adott esetben azonban a tartalék növelése lehet a megoldás. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy az "elmúlt hét eseményei" után a bizalmuk a nemzetgazdasági miniszterben 110 százalékra nőtt.
Távozik posztjáról Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Gál a 2010-es választás után az új kormány egyik kulcsfigurája volt, aki személyzeti és több általános közigazgatási ügyben az egész kormányzatra kiterjedő irányító pozíciót kapott. A hétfőn bejelentett döntés értelmében eddigi kabinetfőnöke veszi át a helyét. Gál a jövőben kormánybiztos…
A jövőben elektronikusan rögzítik a kalauzok a bliccelő utasok adatait, ezzel hatékonyabban lehet az adatokat feldolgozni - közölte a MÁV-START Zrt. hétfőn.
Nincs olyan önkormányzati, jogalkotói cél, amely szűkítené, megnyirbálná a főváros jogköreit, és amely Budapest-ellenes fellépést jelentene - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió a héten újabb súlyos szankciókkal sújtja Szíriát, hogy megbüntesse a Bassár el-Aszad rendszere ellen tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakért - közölte hétfőn egy neve elhallgatását kérő európai diplomata.
Fél százalékpontos kamatemelést valószínűsít a legnagyobb eséllyel a londoni elemzői közösség az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. Egyes citybeli jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki, jóllehet nem ez az alapeseti előrejelzés.
Míg Európában egyre kevesebben dohányoznak, Magyarországon egyre többen, a kormány éppen ezért a dohányzás visszaszorítására törekszik - derült ki a Fidesz frakcióvezetőjének sajtótájékoztatóján. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója szerint a dohányárusítás korlátozása visszaszoríthatja a fogyasztást és egészségvédelmi szempontból hasznos lehet.