Verrasztó Evelyn ezüstöt szerzett 200 m vegyesen, Bernek Péter pedig bronzzal zárt 200 m háton az úszók lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás Európa-bajnokságának csütörtöki nyitónapján.
Bereményi Géza pályázatát támogatta a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára a szakmai bizottság, és várhatóan a főpolgármester is őt nevezi majd ki a két intézmény élére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Az IMF magyar misszióvezetője, Christoph Rosenberg az Európai Bizottság képviselőivel közösen 2011. december 13-16. között Budapestre látogat, hogy megbeszéléseket folytasson a hatóságokkal és tájékozódjon a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről" - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője az MTI-vel csütörtökön.
Az Iránban múlt héten lezuhant lopakodó CIA-drón feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt, egy intenzív megfigyelési program keretében - közölte csütörtökön a The New York Times olyan külföldi hivatalos személyekre és amerikai szakértőkre hivatkozva, akiket tájékoztattak a programról.
Az úgynevezett sortűzper még erkölcsi elégtételt sem szolgáltathatott, de az elfogadás előtt álló törvényjavaslat a bűnök jóvátételére kötelezi az elkövetőket - mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Salgótarjánban az 1956. december 8-i sortűz áldozatainak emlékére rendezett városi gyásznapon.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Fradi-pálya eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum. A volt vezérigazgató, helyettese és két igazgató ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A rendszerkockázati jelentőségű európai bankoknak összesen 114,7 milliárd euró többlettőkére van szükségük a 9 százalékos tőkemegfelelési követelmény teljesítéséhez - közölte az Európai Bankhatóság (EBA) csütörtökön.
Brüsszelben megkezdődött az euróövezet pénzügyi helyzetének stabilizálását célzó uniós csúcs. A kormányfő szerint 4-5 milliárd dolláros hitelkeret elegendő lenne a Nemzetközi Valutaalaptól, amellyel a napokban megkezdődnek a tárgyalások. Felmentését kérte a nemzeti fejlesztési miniszter. A nap legfontosabb hírei december 8-án.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Fradi-pálya eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum. A volt vezérigazgató, helyettese és két igazgató ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete egyértelmű politikai értékelést adott Magyarországról és az amerikai aggodalmak is egyértelműen politikai jellegűek. Így összegezte lapunknak Eleni Tsakopoulos Kounalakis a Heti Válaszban megjelent cikkét Balogh András. A volt bangkoki nagykövet szerint "diplomáciai mestermű" született, s cizellált stílusban kőkemény figyelmeztetés az Orbán-kormánynak.
Országszerte súlyos károkat és két személyi sérülést okozott tegnap a viharos szél, amely helyenként több mint 90 kilométer/órás sebességgel tombolt. A természeti erő nem kímélte a gyalogosokat és az autósokat sem, megnehezítette a vasúti közlekedést is. Több esetben csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb baleset.
Várhatóan március 31-re hívja össze az MSZP következő tisztújító kongresszusát a párt országos választmánya. Simon Gábor, a testület elnöke lapunknak elmondta, erről a szombati ülésen döntenek.
Kritikusan ítélheti meg saját és kormányának munkáját Orbán Viktor: az idén kabinetének egyetlen tagja sem kap jutalmat az év végén. Persze lehet, hogy a döntésnek inkább szimbolikus oka van: nem akartak milliós pénzeket felvenni, amikor különböző jogcímeken folyamatos az emberek jövedelmének "megcsapolása", ráadásul a parlamenti képviselők saját fizetésük drasztikus emelésére készülnek.
2016-ig bezárólag mentesíthetik a nyelvvizsga megszerzésének kötelezettsége alól a felsőoktatási intézmények azokat, akik – mintegy 20 ezren - diplomára várnak már három éve. Hétfőn ugyanis a kormány ezt már támogatta – ezt Pokorni Zoltán mondta ma egy konferencián. Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke Híradónk kérdésére sejtette, hogy Hoffmann Rózsa köznevelési elképzelésének nincs…
Beigazolódott a VII. kerületi szocialisták gyanúja, miszerint közpénzből is finanszírozta a fideszes Vattamány Zsolt vezette önkormányzat a november 19-i jótékonysági Erzsébet Bál szervezését - legalábbis ez olvasható ki a kerület lapunk kérdéseire küldött válaszából.
A zuglói mintát követve a csepeli önkormányzat is úgy döntött, lebontja a hajléktalanok nagy fáradsággal, hosszú évek során felépített kunyhóit. Az embereknek mindössze egy hetet hagytak arra, hogy összeszedjék holmijaikat, és új hely után nézzenek. A "takarítási akció" december 13-án lesz, amikor a hajléktalanszállók már általában maximális kihasználtsággal működnek.
Tizenhét euróövezeti ország és legalább hat további európai uniós tagállam új kormányközi szerződést köt a pénzügyi fegyelem szigorítása érdekében, Nagy-Britannia és Magyarország nem vesz részt a dokumentum elkészítésében, a svédeknek és a cseheknek meg kell szavaztatniuk a parlamenttel a döntést.
Kormánypárti politikusok egyelőre nem kommentálták Fellegi Tamás lemondását. Az ellenzék szerint ugyanakkor a nemzeti fejlesztési miniszter távozási szándéka egyértelműen mutatja, hogy megbukott a kormány gazdaságpolitikája, és azt is, hogy már a kormánytagok is menekülőre fogták. Az ATV Híradó összeállítása.
A nagy vitákon túl vannak, minden parlamenti párt saját megközelítéséből interpretálja az új felsőoktatási törvényt, a módosító javaslatok közül sokat sikerült beépíteni a jogszabály tervezetébe - mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek. Dux László véleménye szerint még karácsony előtt, különösebb konfliktusok nélkül megszavazza a parlament a törvényt.
A miniszterelnök egy francia lapnak adott interjút, amiben kifejtette, hogy 4-5 milliárd dollár elegendő lenne Magyarország számára az IMF-től. Orbán szerint a gyenge forint az európai bankok nehézségeivel és a német növekedés mérséklődésével magyarázható.
Az Iránban múlt héten lezuhant lopakodó CIA-drón feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt, egy intenzív megfigyelési program keretében - közölte csütörtökön a New York Times külföldi hivatalos személyekre és amerikai szakértőkre hivatkozva, akiket tájékoztattak a programról. Teherán szerint egyébként "elektronikus csapdát" állítottak az amerikai kémrepülőgépnek.
Kommandós megszállásként élik meg a fővárosi kórházak az intézmények államosításával megbízott munkacsoportok jelenlétét - fogalmaznak a Népszabadság pénteki cikkében.
A Népszabadság arról ír, hogy kommandós megszállásként élik meg a fővárosi kórházak az államosítással megbízott munkacsoportok jelenlétét. A Magyar Nemzet a chipsadóból fedezett egészségügyi bérkiegészítésről ír.
Az utóbbi évtizedek leghevesebb, helyenként 260 kilométeres sebességet meghaladó szélvihara tört rá csütörtökön Skóciára és Anglia északi vidékeire. Csütörtök estére több tízezer háztartás maradt áram nélkül, és az orkán komoly közlekedési fennakadásokat is okozott.
A Ford, amely az UEFA Bajnokok Ligájának Hivatalos Partnere és Hivatalos Autószállítója immáron 20 éve, s ezzel egyben a sorozat legrégebbi támogatója, bejelentette, hogy 2015 júniusáig meghosszabbítja szponzori szerződését: mint a vállalat közleményében szerepel, a szenvedélyes, kiemelkedő teljesítményeknek és technikai bravúroknak színteret adó, kimagasló minőségű játékot biztosító UEFA Bajnokok…
A régiós devizáknál jelentősebben gyengül a forint a bankközi devizapiacon; pénteken 9:20-kor egy euró 307,9 forintot ért a reggeli 305,38 és a csütörtök délutáni 303,06 forint után.
Nemcsak a városházi vezetők, hanem a Fővárosi Önkormányzat mintegy ezer dolgozója is jutalomban részesül. A Népszabadság úgy tudja, átlagosan 300 ezer forintot kapnak a bérmaradványból, amelyet a Városháza indoklása szerint nem lehet átcsoportosítani.
Xavi 1998-ban, Louis van Gaal irányítása alatt mutatkozott be a felnőtt csapatban, azóta többek között 397 bajnokin és 121 Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepelt gránátvörös-kékben.
Kiürítik a metró Deák Ferenc téri állomását péntek reggel, miután füst árasztotta el az alagutat - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-nek.
Az Országgyűlés mai ülésnapján kezdi tárgyalni a családok védelméről szóló kereszténydemokrata törvényjavaslatot, továbbá a kormány területfejlesztésre vonatkozó indítványát és a fideszes Láng Zsolt mobiltefonos fizetési rendszerről szóló előterjesztését.
Fegyelmi eljárást indított Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere ellen, és felfüggesztette tisztségéből csütörtöki ülésén a város fideszes többségű képviselő-testülete.
A BKV a közlekedési rendet az utazási igényekhez igazítja az ezüst- és aranyvasárnapi hétvégéken is az utazási igényekhez, így ahol az szükséges, sűrítik a járatokat.
A TV2 Tények című műsora csütörtökön arról számolt be, hogy a Budapesten egy pénzszállító autóból elrabolt több mint egymilliárd forintból mindössze 60 millió forintot találtak meg a napokban elfogott két férfinál.
Az ausztrál legfelsőbb bíróság pénteki döntése nyomán a canberrai kormány megfellebbezheti azt a bírósági ítéletet, amely eddig akadályozta a háborús bűnnel vádolt Charles Zentai kiadatását Magyarországnak.
Fellegi Tamás a kormány egyik legsikeresebb minisztere - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy a chipsadóból befolyó pénzekből a kabinet háromhavi pótlék összességét jelentő juttatást visz be egy összegben az egészségügybe, a jövőben pedig 100 százalékkal emeli a kormány az egészségügyi pótlékok mértékét.
Erre azért került sor, mert a szakosztály junior csapata három mérkőzésre sem tudott kiállni, és a szabályzat alapján ilyen esetben a felnőtt együttest is kizárják.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalék volt a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).