2011. december 20. kedd

dec. 20
4:54
"Orvost hívtak" Két jelenet között elájult a magyar színésznő (ATV)
"Nem tudom, mi történt velem pontosan, egyik pillanatról a másikra elsötétült minden és elájultam."
dec. 20
5:09
Hosszú szavazások éjszakája (Alternatív Energia)
Éjszakába nyúlóan szavazott a parlament az ehétre tervezett mintegy 29 jogszabály egy részéről. A képviselők lapzártánk után vélhetően elfogadták egyebek mellett a helyi önkormányzatokról, a köznevelésről, illetve a szakképzésről szóló törvényt. Még a plenáris ülés előtt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy az Alkotmánybíróság döntése miatt december 28-án és 30-án is dolgozik a…
dec. 20
5:11
Utoljára beintett az Ab a kormánynak (Alternatív Energia)
Megsemmisítette tegnap az egyházi törvényt, valamint az új médiaszabályozás és a büntetőeljárási törvény egyes rendelkezéseit az Alkotmánybíróság (Ab). A Fidesz alkotmányos megoldásokra fog törekedni a média- és az új büntetőeljárási szabályok esetében - közölte Lázár János.
dec. 20
5:12
Világszínvonalú sugárterápiás kezelés a Pécsi Egyetemen (ATV)
A Pécsi Tudományegyetem új sugárterápiás berendezése a most elérhető legmodernebb technológia a rákgyógyításban. Milliméter pontossággal lehet vele besugározni a kóros sejteket. Pár hónap alatt több mint húsz beteget kezeltek vele, sikerrel.
dec. 20
5:27
Túszmentési gyakorlatot tartott a TEK Kőbányán (Alternatív Energia)
Túszmentési gyakorlatot tartott tegnap a Terrorelhárítási Központ (TEK) Budapest X. kerületében, az Újhegyi úton, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Oktatási Központjában. Kommandósok, rendőrök, mentők és tűzoltók egy iskolai lövöldözést követő túszmentést szimuláltak - közölte Hajdu János, a TEK főigazgatója újságírókkal.
dec. 20
5:29
Bankban pihen a pénz (Alternatív Energia)
Félpályás útlezárással tiltakozott tegnap a tavalyi vörösiszap-katasztrófa által sújtott települések lakosait képviselő civil szervezet. A demonstrálók célja, hogy a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt több mint kétmilliárd forintot a helyi lakosok beleszólása nélkül ne költhessék el. A károsultaknak szánt pénz legnagyobb részét bankban kamatoztatják, miközben az önkormányzatok tanösvényekre,…
dec. 20
6:36
Elfogadta az Országgyűlés a köznevelési törvényt (Infostart)
Az Országgyűlés keddre virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. A jogszabály három éves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát ugyanakkor 18 évről tizenhatra csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola…
dec. 20
6:38
Ingyenessé vált az első szakképesítés megszerzése (Infostart)
Az Országgyűlés keddre virradó éjjel megszavazta a szakképzésről szóló törvényt, amely egyebek mellett rögzíti, hogy az állam ingyenesen biztosítja az első, általa is elismert iskolai rendszerű szakképzés elvégzését.
dec. 20
6:40
Átalakul a rokkantellátás rendszere (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés keddre virradó éjjel a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényt. A rokkantsági nyugdíj megszűnik, a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.
dec. 20
6:42
Tarlós: a kormány úgy adott, hogy elvett, leállhat a BKV (ATV)
Tarlós István szerint előreláthatólag február elején leállhat a fővárosi tömegközlekedés, ha a BKV finanszírozásával kapcsolatos mostani parlamenti döntés változatlan marad.
dec. 20
6:44
Marad a Ford a WRC-ben (ATV)
A Ford újabb két évre szóló szerődést írt alá az hosszú távú rally-partnerével, a brit M-Sporttal, így 2012-ben és 2013-ben is folytatja Rally Világbajnokság programját. A Fiesta RS World Rally Car vezető pilótája továbbra is Jari-Matti Latvala lesz, áma korábbi világbajnok, Petter Solberg is csatlakozik a csapathoz.
dec. 20
6:46
Megszűnik a rokkantsági nyugdíj - így alakul át a rendszer (ATV)
Elfogadta az Országgyűlés keddre virradó éjjel a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényt. A rokkantsági nyugdíj megszűnik, a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.
dec. 20
6:48
„Politikai terror” A vádhatóság dönthet az államadósság felelőseiről (ATV)
Az ügyészség elé kerülhet az államadósság növekedésének okait vizsgáló albizottság jelentése, amelyet a parlament alkotmányügyi bizottságának kormánypárti többsége fogadott el. Ők viszont a számvevőszéki bizottsághoz passzolták a labdát, mondván majd ők küldjék tovább a jelentést az ügyészségnek. Az MSZP szerint ez maga a politikai terror.
dec. 20
6:54
Barroso két törvény visszavonására szólította fel Orbán Viktort (Infostart)
Az Origo értesülései szerint személyes hangvételű levélben szólította fel José Manuel Barroso a magyar miniszterelnököt a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvény visszavonására. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Orbán Viktor valóban kapott levelet az Európai Bizottság elnökétől, de "nincs felhatalmazásunk tőle arra, hogy ezt ismertessük a…
dec. 20
7:00
Kiújulhat a feszültség Irakban - terrorizmus miatt körözik az alelnököt (ATV)
Letartóztatási parancsot adtak ki hétfőn Irakban Tárik al-Hasemi alelnök ellen a terroristaellenes törvények alapján, miután állítólag a kormányzati szerveknek sikerült vallomásra bírni a politikus testőreit, akik elismerték, hogy merényleteket terveztek és hajtottak végre.
dec. 20
7:02
GKI: a vártnál is nagyobb lesz jövőre a gazdasági recesszió (ATV)
A korábban prognosztizált 1 százalék helyett jövőre 1,5 százalékos gazdasági visszaeséssel számol a GKI Gazdaságkutató Zrt.
dec. 20
7:04
Minden iskola állami lesz, átszabták a rokkantellátást - ezekről döntöttek éjjel a honatyák (ATV)
Hajnalig nyomták a gombot az Országgyűlésben. A költségvetést negyed ötkor szavazták meg.
dec. 20
7:15
Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés kedd hajnalban elfogadta a 2012. évi költségvetést, amelyen még a hétfői ülésnapon is változtattak a képviselők a kormány kezdeményezésére. A büdzsé előző heti átírása után a végleges fő számok csak a határozathozatal előtti órákban alakultak ki, a parlament így 576,2 milliárd forintban állapította meg az ország jövő évi hiányát, míg a bevételi főösszeget 14.340,9 milliárd…
dec. 20
7:18
Félezer szlovák településnek lesz magyar helységnévtáblája (ATV)
Jóváhagyta a kisebbségi helységneveket tartalmazó, valamint a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket hétfőn a szlovák kormány. A dokumentumokat Rudolf Chmel (Híd magyar-szlovák párt) emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes terjesztette a kormány elé.
dec. 20
7:20
1500 milliárdos kiigazítás: módosították a költségvetést (ATV)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a 2012-es büdzsé egy irreális időkben hozott, reális költségvetés. "Ez nem semmi, ez egy szép eredmény" - fogalmazott.
dec. 20
7:30
Orbán: Végig kell csinálni a tárgyalást az IMF-fel - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint Szócska Miklós nem tudott arról, hogy megnyitnák a kapukat az egészségügyben a magánbiztosítók előtt. A Népszabadság a Fidesz hétfői frakcióüléséről számol be.
dec. 20
7:36
Jean Todt gratulált Szalayéknak (ATV)
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős jeles rendezvényen vett részt a hét végén: Szarajevóban kiosztották az összes autós szakág díjait a Közép-Európai Zóna Trófeában.
dec. 20
7:54
Kövér legyőzte Pintért: nem tárgyalnak az új titkosszolgálatról (ATV)
Kövér László házelnök Pintér Sándor belügyminiszter feletti győzelmének tartják a Fideszben, hogy levették a parlament hétfőre kitűzött napirendi pontjai közül a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) megtárgyalását - írja a hvg.hu. NIBEK ettől még lehet.
dec. 20
7:56
Economist: "Matolcsy háborút akart, most megkapta" (ATV)
A gazdasági lap blogja az IMF-tárgyalás megszakításáról ír.
dec. 20
7:58
Soha nem volt ilyen nagy az államadósságunk (ATV)
Bár a központi költségvetés nettó adóssága 20 326 milliárd forintra csökkent, a bankoknak kölcsönadott pénzzel együtt 21 426 milliárdra nőtt.
dec. 20
8:00
Négy Audi a legjobban értéktartó modellek között (ATV)
Négy Audi is kategóriája legjobban értéktartó modelljeként végzett az Auto Bild magazin és EurotaxSchwacke felmérésén, az Audi A4 Avant, a Q5, az A6 Avant és az A7 Sportback egyaránt elnyerte a „Wertmeister 2012“ díjat. Évente elkészített tanulmányában a két említett partner a német piacon mintegy nyolcezer modell az elkövetkező négy évre számított értékvesztését vizsgálja, ami kétségkívül…
dec. 20
8:02
Megbuktatnák Orbánt – ultimátumot kapott? (ATV)
Hárompontos ultimátumot kapott Orbán Viktor az Európai Bizottság Magyarországon tárgyaló delegációjától, tudta meg a hvg.hu. A jegybanktörvény-tervezet és az egykulcsos adót kétharmados törvénybe rögzítő javaslat visszavonását kérik, emellett közölték, hogy csak a szigorú ellenőrzéssel járó IMF-hitelhez járulnak hozzá. A hvg.hu értesülései szerint a kormányban és a Fideszben úgy vélik, az Európai…
dec. 20
8:12
Az Audi A6 (ATV)
Két rangos díjat is kaptak az Audi tervezőmérnökei az A6 könnyűszerkezetű karosszériájáért. Franziska Moennig, az „Automotive Circle International” elnökségének igazgatónője a neckarsulmi Audi Forumban gratulált a győztes csapatoknak. A tervezőknek és konstruktőröknek az acélt és alumíniumot vegyesen alkalmazó építési móddal, valamint a továbbfejlesztett kötési technikákkal, illetve gyártási…
dec. 20
8:27
Folytatódik a jegybanktörvény és a házszabály módosításának tárgyalása (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés mai ülésén folytatja a jegybanktörvény és a házszabály módosításáról szóló előterjesztések tárgyalását, majd megkezdi a dohánytermékek kiskereskedelmét átalakító kormánypárti javaslat általános vitáját.
dec. 20
8:30
Az új Impreza is megkapta az „IIHS LEGBIZTONSÁGOSABB VÁLASZTÁS” díját (ATV)
A Fuji Heavy Industries Ltd. (FHI), a Subaru autók gyártója örömmel vette a Subaru of America, Inc* bejelentését, hogy a Közúti Biztonsági Biztosító Intézet (IIHS; az amerikai gépjármű-biztosítók által támogatott nonprofit szervezet) a 2012 LEGBIZTONSÁGOSABB VÁLASZTÁSA felmérésben a lehető legmagasabb osztályzattal értékelte az észak-amerikai régióban forgalmazott valamennyi Subaru-modellt –…
dec. 20
8:32
Folytatja dinamikus növekedését a ŠKODA (ATV)
A ŠKODA újabb értékesítési rekordot dönt a 2011-es évben. A gyártó 2011. november végéig 816 800 járművet szállított ki, és ezzel a cseh márka történelmében először ért el több mint 800 ezres évi gyártási darabszámot, amellyel már a 2010-es év teljes értékesítési eredményét (762 600 jármű) is egyértelműen túlszárnyalta. Az előző év első tizenegy hónapjához képest 16,3 százalékkal nőttek az…
dec. 20
8:34
Simor: a jegybanktörvény idei elfogadása hazárdjáték (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az unió és az IMF delegációja a jegybanktörvény miatt ment idő előtt haza. Simor András szerint a törvény idei elfogadása hazárdjáték az ország pénzügyi stabilitásával szemben. Rogán Antal fideszes bizottsági elnök ellenben úgy véli, a rendelkezésre álló időkeret elég ahhoz, hogy az összes módosítót figyelembe vegyék. Ma folytatódik a jegybanktörvény…
dec. 20
8:36
Japán 42 lopakodó vadászgépet vásárol (ATV)
Japán az amerikai Lockheed Martin cég F-35-ös lopakodó vadászgépeivel erősíti meg öregedő légierejét.
dec. 20
8:45
Használt Volvo buszokat szerezne be a BKV (Alternatív Energia)
Használt, szóló, Volvo 7700-as, vagy ezekkel a típusokkal műszakilag megegyező buszokra írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a BKV.
dec. 20
8:48
Stagnál a forintárfolyam (ATV)
Lanyha év végi üzletmenetben alig változtak az árfolyamok keddre virradóra a nemzetközi deviza piacokon, a forint a hétfői árfolyamszinten stagnál.
dec. 20
8:50
Sötét ködből születő csillagot kaptak lencsevégre (ATV)
Az Sh2-239 katalógusjelű nebula körülbelül 400 fényévnyire van a Földtől a Bika (Taurus) csillagkép déli csücskében, a Perszeusz-csillagkép határán helyezkedik el - olvasható a Space.com csillagászati hírportálon.
dec. 20
8:52
Itt a Caddy gázüzemű változata (ATV)
A Volkswagen Haszonjárművek Caddy „bestsellerének” új generációja tavaly jelent meg a piacon. Az akár 21 százalékkal alacsonyabb széndioxid-kibocsátással működő TDI- és TSI-motorok, valamint a még tovább mérsékelt üzemeltetési költségszint avatja az új Caddy-család tagjait az egyik leginnovatívabb városi kishaszonjárművé. Most már Magyarországon is rendelhető a Caddy gázüzemű változatában…
dec. 20
9:00
Kezdődik az egyeztetés az EU-paktumról (Infostart)
Kedden megkezdődik az egyeztetés a fiskális paktum-tervezetről - mondta az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága hétfői ülésén Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár.
dec. 20
9:06
Ennyi volt, vége? Angliába költözhet a sztárpár (ATV)
"Az utóbbi hónapokban már úgy készültek, hogy visszaköltöznek, a gyerekeiknek is már keresik a legmegfelelőbb iskolákat."
dec. 20
9:57
Parlamenti igen az új köznevelési törvényre: minden iskola állami fenntartású lesz (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés keddre virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. A jogszabály három éves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát ugyanakkor 18 évről tizenhatra csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola…
dec. 20
9:59
Juhász Ferenc: nem bújok mentelmi jogom mögé (Alternatív Energia)
Nem vesz részt a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésén Juhász Ferenc szocialista képviselő, aki azt kéri, hogy a testület - ügye "érdemének vizsgálata mellőzésével" - mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó javaslattal éljen az Országgyűlés felé.
dec. 20
10:30
Véget értek a munkálatok a Margit hídon (Infostart)
A szorosan a Margit hídhoz köthető felújítási munkálatok véget értek - a többi között erről számol be Tarlós István főpolgármester. Néhány részfeladat azonban még hátra van, a hivatalos határidőt korábban a Fővárosi Közgyűlés 2012. június 15-re módosította.
dec. 20
10:32
Kipihenik a képviselők az éjszakai szavazás fáradalmait (Infostart)
Hét képviselő kezdte meg az Országgyűlés mai plenáris ülését azt követően, hogy a törvényhozás hajnali negyed ötkor döntött a jövő évi költségvetésről.
dec. 20
10:33
Erzsébet-utalvány papír és elektronikus alapon (Alternatív Energia)
Elkészítette az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletszabályaira vonatkozó rendelet tervezetét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Lesz papír alapú és elektronikus utalvány is, a jegy havonta 5 ezer forintig minősül béren kívüli juttatásnak - derül ki a kormányzati portálon közzétett tájékoztatásból.
dec. 20
10:34
Juhász Ferenc és Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a szakbizottság (Infostart)
A szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság - mondta Rubovszky György (KDNP), a testület elnöke kedden újságíróknak a bizottság ülése után.
dec. 20
10:36
A magyar külügy figyelmezteti Phenjant (ATV)
A magyar Külügyminisztérium kedden közleményben hívta fel Phenjan figyelmét a nukleáris helyzettel és az ország emberi jogi helyzetével kapcsolatos nemzetközi aggályokra.
dec. 20
10:54
Mentelmi jog: a szakbizottság kiadná Juhászt Ferencet és Horváth Zsoltot (ATV)
A szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a parlament mentelmi bizottsága, mindkét ügy közvádas - tájékoztatta Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke kedden az újságírókat a bizottság ülése után. Simor András MNB-elnök vagyonnyilatkozatairól később tárgyalnak.
dec. 20
10:56
Választási rendszer: a könnyítéssel is saját győzelmét erősíti a Fidesz (ATV)
Egészen biztos, hogy a Fidesz gesztusként fogja kommunikálni, hogy egy jelölt csatasorba állításához végül nem 1500, csak 1000 ajánlószelvényt kell összegyűjteni. Pedig csak annyi történt, hogy az egypárti választási rendszer utolsó fogaskerekét is a helyére illesztették - írja a Political Capital (PC). A Ház tegnap szavazott Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat…
dec. 20
11:12
Krivacsevicset kölcsönadta a soproni női kosárcsapat (ATV)
A csapat anyagi helyzetének stabilitása érdekében a női kosárlabda-bajnokságban címvédő Uniqa-Euroleasing Sopron kölcsönadta Krivacsevics Tijanát a spanyol Rivas Ecópolis együttesének.
dec. 20
11:14
Újabb kétes ügy került elő a német államfő múltjából (ATV)
Újabb kétes ügy került elő a német államfő múltjából: a Bild című lap keddi beszámolója szerint egy dúsgazdag vállalkozó több mint 40 ezer eurót költött Christian Wulff életrajzi jellegű interjúkötetének reklámozására Alsó-Szászországban 2007-ben, a tartományi választási kampány idején. A politikus akkor a kereszténydemokrata CDU listavezetője volt a tartományban.

Keresés