Nem kap jövőre állami támogatást a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház. Mindkét teátrum minisztériumi fenntartású színház. A két igazgató Szűcs Miklós és Balázsovits Lajos nem kívántak nyilatkozni, szerdán viszont mindketten, de külön-külön, sajtótájékoztatót tartanak.
Magyarország szuperhőse egy nő lett. Pásztor Eszter, a Bódvalenke freskófalu-projekt vezetője, aki az Európai Unió 2010-es Szegénység elleni küzedelem évének volt az egyik arca. Az Év Magyar Szuperhőse díjat a Magyar Képregény Szövetség Hungarocomix 2011 kiállításán adták át. Pásztor Eszterről és a bódvalenkei freskófalu történetéről Böjte József készített 62 perces dokumentumfilmet.
Negyven esztendő után immár hosszú hónapok óta hiányzik a New York-i Metropolitan zenekarának éléről az együttes legendás karmestere és főzeneigazgatója, James Levine. Megjelenése minden előadás előtt hatalmas ovációt vált ki, jobban ünnepli a közönség, mint valami agyon reklámozott filmsztárt.
A ferencesek által fenntartott budai Szent Angéla Gimnázium diákjaiból, öregdiákjaiból és tanáraiból álló énekkar az idei karácsonyt Palesztinában tölti, és az éjféli misén abban a templomban énekel, melyre ilyenkor az egész világ figyel: a Kisjézus szülőhelyéül szolgáló barlang fölé épült ősi bazilikában.