Egy 150 éves rejtély nyomába indulhatunk a Magyar Nemzeti Múzeum Teleki László kiállításán. A Határozati Párt vezetőjének az 1861. május 7-ről 8-ára virradó éjszakán - a sorsdöntő parlamenti összecsapás előtti napon - elkövetett öngyilkosságáról már másnap megindultak a pletykák, hogy talán nem is minden úgy történt, ahogy az újságok írták.
A Der Spiegel című német hírmagazin terjedelmes riportot közölt az Új Színház körüli fejleményekről tegnap megjelent számában - adta hírül a szinhaz.hu.
Hónapokig rossz volt a tévém. Visszaszoktam az értelmes létbe. Olvastam. Aztán megcsináltattam a nyomorult dobozt. És újra nézhettem a Hongkongtól Hollywoodig gyártott tömény hülyeséget. Hatodosztályú szépfiúk zagyvaságokat szövegelnek, hosszúlábú hölgyek ide-oda rohangásznak, autókból ki- és beszállnak, időnként pofozkodnak, időnként csókolóznak. Sose gondoltam, hogy a végén mégis dicsérni…
A repertoár fele mindenképpen lekerül jövő februárban az Új Színház műsoráról, miután az új vezetés mellett a jogtulajdonosok nem hosszabbították meg a lejáró szerződéseket. Márta István tudomása szerint többen a színház elhagyására készülnek, január 31-ig azonban nem adják fel a küzdelmet az új pályázat kiírásáért.