A parlament sarkalatos törvényben rögzítette, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos. Az ország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabályban lefektetett államadósság-csökkentési szabályt először a 2016-os költségvetés elkészítésénél kell alkalmazni, addig a 2011. tavaszi konvergenciaprogramban rögzített hiányszámok szerint kell tervezni a büdzsét.
A kormány eredeti szándékaival ellentétben nem lesz a nemzetbiztonsági szolgálatok egyike az újonnan létrejövő Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK), miután a parlament kormánypárti többsége elfogadta Kövér László javaslatát.
Az Európai Bizottság tüzetesen tanulmányozza a magyar miniszterelnök és a magyar hatóságok által a különböző brüsszeli aggodalmakra adott válaszokat - közölte pénteken az MTI-vel Dennis Abbott, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ügyeletes szóvivője.
Magyar bankok osztályzatait és kilátását rontotta pénteken a Standard & Poor's, annak nyomán, hogy a héten visszaminősítette a magyar szuverén adósbesorolásokat is.
Minden olyan ellenzéki képviselőt kiengedtek péntek délután a budapesti Gyorskocsi utcai fogdából, akit az LMP délelőtti, a Parlamentnél tartott demonstrációjáról állítottak elő. A rendőrség összesen 43 embert - köztük 15 országgyűlési képviselőt - állított elő. Az LMP frakcióvezetője szerint a párt országgyűlési képviselővel és aktivistáival szemben alkalmazott "rendőri erőszak 2006-ot idézi.
Megszavazta az Országgyűlés pénteken a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényt. Ez az egyike annak a két jogszabálynak, amely elfogadásának elhalasztását kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt - közölte a rendőrség.
Véletlenül nyomot nem gombot Orbán Viktor kormányfő a családvédelmi törvény egyszerű többséget igénylő pontjainak szavazásakor - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI kérdésre. A sarkalatos törvényt pénteken fogadta el a parlament.
A következő általános választás eredményeként 199 tagú lesz az Országgyűlés - így döntött a parlament pénteken. A vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak.
Martonyi János külügyminiszter szerint sem a jegybanktörvény módosítása, sem a pénzügyi stabilizációról szóló jogszabály elfogadása nem gördíthet akadályt az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás elé. Mint a külügyminiszter pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megállapodás belső gazdasági, jogi és külső feltételei is adottak, Magyarország érdeke pedig…
A következő általános választás eredményeként 199 tagú lesz az Országgyűlés - így döntött a parlament pénteken. A vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a nemzetiségek kedvezményesen juthatnak mandátumhoz, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak.
Véget ért az LMP demonstrációja péntek délután negyed három körül a Parlamentnél. A rendőrség az LMP összeláncolt politikusain és szimpatizánsain kívül a Demokratikus Koalíció több tagját is előállította, és elvittek tizenegy szocialista politikust is. Azóta a tiltakozók utolsó csoportja is elhagyta a helyszínt. Az LMP az irodaházban a délután négyre, szintén a Kossuth térre tervezett tüntetés…
Elkezdődött a tüntetés, nehéz megítélni, de az atv.hu tudósítója szerint 3-5 ezer ember lehet Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Parlament közötti téren. Az ATV Híradó szerint Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is megjelent a tüntetésen. Székely Tamás a Szolidaritás Mozgalom társelnöke arról beszélt, hogy elég volt az Orbán-Simicska korszakból, és azt mondta, hogy összehívják az…
Az Országgyűlés pénteken elfogadta az állami kitüntetésekről szóló törvényt, amely rögzíti a Magyar Szent István Rend, Magyar Corvin-lánc, Magyar Becsület Rend valamint Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetések alapítását és újraalapítását.
Elfogadta a parlament pénteken a stabilitási törvényt, amely részletesen szabályozza a Költségvetési Tanács (KT) szervezeti és működési szabályait is. Eszerint a KT-nek annak alapján kell vizsgálnia a büdzsét, hogy az megfelel-e az alaptörvényben rögzített államadósság-szabálynak.
Rohamtempóban szavazott a családvédelmi, az új választási rendszert megalkotó, valamint a gazdasági stabilitási törvényről pénteken a parlament - ez utóbbi kétharmados jogszabályban rögzítené az egykulcsos szja-t. Ezzel párhuzamosan lehetőséget teremtettek az MNB és a PSZÁF összevonására az új alaptörvény átmeneti rendelkezései közé illesztett módosító javaslattal. Az LMP a Parlamenthez láncolta…
Az Országgyűlés kormánypárti többsége pénteken támogatta azt az új alaptörvény átmeneti rendelkezései közé illesztett módosító javaslatot, amely alkotmányos alapot teremt arra, hogy később összevonják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, s ellátásukra egy új szervezet jöjjön létre.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot, és a legfőbb ügyész is eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség - határozott a parlament pénteken kormánypárti szavazatokkal az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslathoz fűzött bizottsági módosító indítvány elfogadásával.
Egy éve folyamatos, nemzetközi és hazai nyomás nehezedik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsára, amit a tanács politikai provokációként értékel, ennek egyik példája a 95,3 MHz-es frekvencia pályáztatásának ügye - mondta a testület szóvivője pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján, amely a héten kihirdetett három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvenciával kapcsolatos…
Az Országgyűlés kormánypárti többsége pénteken támogatta azt az új alaptörvény átmeneti rendelkezései közé illesztett módosító javaslatot, amely alkotmányos alapot teremt arra, hogy később összevonják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, s ellátásukra egy új szervezet jöjjön létre.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot, amely értelmében 5 ezer, illetve 300 ezer forintra emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb, valamint legmagasabb összege.
A kijevi fellebbviteli bíróság megerősítette pénteken Julija Timosenko, hivatali visszaéléssel vádolt egykori ukrán miniszterelnök hét évre szóló börtönbüntetését.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot, amely értelmében 5 ezer, illetve 300 ezer forintra emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb, valamint legmagasabb összege.
Hivatalosan továbbra sem tudni, miért az Autórádió Kft. nyerte a Klubrádió 95.3-as frekvenciáját. Erre az Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság mai, nemzetközi sajtótájékoztatója sem adott választ. Az indokokról Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője "mezei" újságíróként kérdezte Kiricsi Karolát, ám a hatóság szóvivője úgy fogalmazott: vélhetően tudatos volt, hogy a Klubrádió "látványosan" gyenge…
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve azokkal összefüggő egyes törvények módosítását. A változtatások a felszámolási eljárások gyorsítását, a fizetésképtelenségi, cégeljárási eljárási szabályok hatékonyabbá tételét, a hitelezők érdekeinek védelmét és a gazdasági életben tapasztalt visszaélések megszüntetését célozzák.
Az Országgyűlés kormánypárti többsége pénteken név szerinti szavazáson támogatta azt az új alaptörvény átmeneti rendelkezései közé illesztett módosító javaslatot, amely alkotmányos alapot teremt arra, hogy később összevonják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, s ellátásukra egy új szervezet jöjjön létre.
Az Országgyűlés pénteken felfüggesztette Horváth Zsolt veszprémi fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát. A képviselők 264 igen szavazattal, 11 ellenében és 5 tartózkodás mellett döntött erről.
Az Országgyűlés pénteken felfüggesztette Horváth Zsolt veszprémi fideszes országgyűlési képviselő, valamint a szocialista Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter mentelmi jogát.
Az Országgyűlés pénteki ülésén felfüggesztette a szocialista Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter mentelmi jogát. A Ház egyhangúlag 278 igen szavazattal döntött erről; az indítványt az érintett is támogatta.
Többheti kórházi kezelés után, pénteken hazatért londoni otthonába az énekes. A művész Symphonica címmel kezdett, Budapestet is érintő óriás koncertturnét.
Nincs olyan pozitív fejlemény a magyar gazdaságban, amely egy jottányit is megalapozná a kormány optimizmusát – ezt Békesi László egykori pénzügyminiszter mondta pénteken az ATV Start című műsorában.
Az Országgyűlés pénteki ülésén felfüggesztette a szocialista Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter mentelmi jogát. A Ház egyhangúlag 278 igen szavazattal döntött erről; az indítványt az érintett is támogatta.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta az új felsőoktatási törvényt, eszerint magyar állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal, és önköltséges formában folytathatják a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatási hallgatók. A törvény melléklete a jelenlegi állapotnak megfelelően állami, egyházi és magán egyetemeket és főiskolákat rögzít.
A parlament pénteki döntése értelmében jövőre megszűnnek a korábban kötelezően létrehozott regionális és kistérségi fejlesztési tanácsok, a területfejlesztési feladatok egységesen a megyei önkormányzatokhoz kerülnek, a regionális fejlesztési ügynökségek pedig állami kézbe kerülnek.
Kakuk L. Tamást nevezte ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hír- és hírháttér műsorai főszerkesztőjének pénteken Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője az MTI-vel.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) pénteken a Szojuz orosz űrhajó, fedélzetén egy orosz, egy amerikai és egy holland űrhajóssal – közölte az orosz űrrepülési ellenőrző központ (CUP).
Kakuk L. Tamást nevezte ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hír- és hírháttér műsorai főszerkesztőjének pénteken Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője az MTI-vel.
Amerikai hírszerzési ügynökségek arra figyelmeztették a washingtoni vezetést, hogy a biztonságos Irak megteremtése érdekében elért sikereket könnyen iszlamista villongások árnyékolhatják be, miután az Egyesült Államok kivonja katonai erejét a közel-keleti országból.
Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont az új államháztartási törvény elfogadása alapján másik alrendszerként megmarad az önkormányzati.
A debreceni klub pénteken, közleményben jelentette be a 38 esztendős futballista kontraktusának meghosszabbítását. Az új megállapodás 2012. december 31-ig szól.
Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont az új államháztartási törvény elfogadása alapján másik alrendszerként megmarad az önkormányzati.
A Fejér megyei Ráckeresztúr képviselő-testülete csütörtöki ülésén - képviselői indítványra - úgy döntött, hogy feloszlatja magát - tájékoztatta Hekman Tibor jegyző pénteken az MTI-t.
Több szempontot is mérlegelt Pokorni Zoltán amikor pénteken nemmel szavazott az új felsőoktatási törvényre; a fideszes politikus döntését egyebek között azzal indokolta, hogy olyan elemek is megjelentek a jogszabályban, amelyek szűkítik a szegényebb gyermekek lehetőségeit. A szakbizottság kormánypárti elnöke az MTI-nek nyilatkozva kifogásolta a pedagógusképzésre vonatkozó passzusokat is.
Több szempontot is mérlegelt Pokorni Zoltán amikor pénteken nemmel szavazott az új felsőoktatási törvényre; a fideszes politikus döntését egyebek között azzal indokolta, hogy olyan elemek is megjelentek a jogszabályban, amelyek szűkítik a szegényebb gyermekek lehetőségeit. A szakbizottság kormánypárti elnöke az MTI-nek nyilatkozva kifogásolta a pedagógusképzésre vonatkozó passzusokat is.