Folyamatosan érkeznek bejelentések lapunkhoz a ferencvárosi parkolóórák hibás működésével kapcsolatban. Az automatákba épített időmérők nem járnak pontosan, emiatt sok autóst - köztük lapunk egyik munkatársát is - már több alkalommal megbüntettek az ellenőrök. Hasonló problémák mutatkoznak az elektronikus díjfizetés körül Budapest különböző pontjain, sokakat az érvényességi időn belül büntetnek…
Hivatalos vizsgálatokra támaszkodva cáfolta a Greenpeace vádjait a hét almásfüzitői vörösiszap-tározót kezelő Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV). A nemzetközi környezetvédő szervezet szerint az egyik tározó - a részben fedetlen 7-es számú - szivárog és instabil, ráadásul a TKV Zrt. hatósági engedélyek alapján azt veszélyes hulladék komposztálásból is származó mesterséges talajjal boríthatja be.
Zenés szimpátiatüntetést rendeztek tegnap este az MTVA Kunigunda úti székháza előtt éhségsztrájkoló köztévések mellett. A Lomnici-retusálás miatt több mint két hete éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka szakszervezeti vezetők keddi kirúgása visszaütött az MTVA-ra, amely tegnap megpróbálta elzavarni a tiltakozókat. A botrány miatt érdekvédők és civilek tiltakoznak, a Demokratikus…
Kampányfinissel búcsúztatják az évet az amerikai republikánus elnökaspiránsok. Nem véletlenül, hiszen jövő héten indul az előválasztások sorozata. Az első helyszín hagyományosan Iowa állam, ahol január 3-án dönthetik el a republikánus szavazók, hogy kit látnának szívesen Obama elnök kihívójaként a jövő novemberi elnökválasztáson.
Január 1-jén hatályba lép az új választójogi törvény, először alkalmazni azonban csak a következő általános parlamenti választásokon fogják, addig a most érvényes szabályok maradnak irányadók azzal, hogy az időközi országgyűlési képviselő-választások választókerületi beosztását törvényben határozza meg az Országgyűlés. A például az ajánlószelvény-gyűjtés szabályait is rögzítő választási eljárásról…
Létrejött a Magyarországi Református Egyház (MRE) jövőképbizottsága, amely abban segíti az egyházat, hogy a küldetését minél hatékonyabb formában tudja megvalósítani, és üzenetével el tudja érni a különböző társadalmi rétegeket - mondta Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek adott interjújában.
Bezárták a biztonsági őrök azt a kerítést, amelyet az éhségsztrájkolók köré húztak fel a napokban. Előtte a fizikailag legyengült tüntetőket erőszakkal próbálták meg kiterelni az MTVA előtti területről.
Második napja tart Kim Dzsing Il temetése Észak-Koreában. Az állami televízió felvételei alapján hatalmas tömeg, és alakzatban felsorakozott katonák búcsúztatják a „Kedves Vezetőt” Phenjan főterén.
Turistáknak is lehetőségük lesz jövő nyáron, hogy leereszkedjenek a tenger mélyén nyugvó Titanic roncsaihoz; a szokatlan túra 39 ezer fontba, azaz több mint 14 millió forintba kerül.
Nem hoz jelentős változásokat a munka világában a jövő júliustól hatályba lépő új Munka törvénykönyve, amelynek sok pontjáról majd csak a gyakorlati alkalmazás során derül ki, hogy milyen hatása lesz - vélekedik a nemrég elfogadott jogszabályról a GKI és a Kopint-Tárki kutatója, és az MTI által megkérdezett munkajogász.
Létrejött a Magyarországi Református Egyház (MRE) jövőképbizottsága, amely abban segíti az egyházat, hogy a küldetését minél hatékonyabb formában tudja megvalósítani, és üzenetével el tudja érni a különböző társadalmi rétegeket - mondta Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke.
Hatalmas detonáció rázta meg csütörtök reggel Mianmar korábbi fővárosát. A janguni robbanásban legalább 20 ember meghalt és mintegy 95-en megsérültek – jelentette az állami MR TV hírcsatorna.
Törökország légitámadást hajtott végre egy kurd falu mellett – a bombázásban legalább 23 ember éltét vesztette – közölték török hírügynökségek. A kurd fegyvereseknek szánt bombák azonban üzemanyag-csempészekkel végeztek.
Nem hoz jelentős változásokat a munka világában a jövő júliustól hatályba lépő új Munka törvénykönyve, amelynek sok pontjáról majd csak a gyakorlati alkalmazás során derül ki, hogy milyen hatása lesz - vélekedik a nemrég elfogadott jogszabályról a GKI és a Kopint-Tárki kutatója, és az MTI által megkérdezett munkajogász.
A Magyar Nemzet írása szerint kiárusítás van a drogshopokban. A Népszabadság cikkéből kiderül, hogy nagy árengedményeket kínálnak az év végére a szállodák.
Súlyos munkabalesetet, arcsérülést szenvedett szerdán Spanyolországban egy magyar bányacég munkatársa - jelentette a Diario de León című napilap internetes kiadása, amely értesülést megerősített Tóth Vilmos gijóni tiszteletbeli konzul.
A biztonsági szolgálat emberei csütörtökön kora reggel erőszakkal próbálták eltávolítani az éhségsztrájkolókat az MTV-székház elől, illetve rájuk zárni az ott felállított mobilkerítést – közölte a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete. Rendőrök érkeztek a helyszínre, akik mindenkit igazoltattak. Az érdekképviselet közölte azt is, hogy az éhségsztrájk folytatódik.
A jelenlegi készletekből hónapokon keresztül korlátozás nélkül el lehet látni Magyarországot földgázzal - közölte a Magyar Energia Hivatal. Decemberben a hazai gázfogyasztás 16 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Ingyenes műtétet ajánl fel a venezuelai kormány azoknak a nőknek, akik a francia gyártmányú PIP-mellimplantátumból kaptak. A francia Poly Implant Prothese cég szilikonbetétével élő nők a kijelölt kórházakban jelentkezhetnek plasztikai beavatkozásra: csak az implantátum eltávolítása ingyenes, az újabb betétek elhelyezéséért már fizetni kell.
Mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda úti épületénél az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont csütörtök reggel - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet és a Magyar Állami Földtani Intézet összevonásával április 1-jével kezdi meg működését a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
Mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap óbudai, Kunigunda úti épületénél az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont csütörtök reggel.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból január 1-től igényelhető a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás - közölte a Magyar Agrárkamara csütörtökön.
Mintegy 400 millió forint működési hitelt vett fel Nagykanizsa önkormányzata, ezzel párhuzamosan takarékossági intézkedéseket hoztak és részben emelték az építményadót is - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.
Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatók "tiszta lappal indulhatnak" jövőre, és az intézkedés hozzájárul a munkahelyek megtartásához, a bérek rendezéséhez.
Életveszélyesen megsérült egy nevelő a Fővárosi Önkormányzat gyermekotthonának a bócsai intézetében, amikor egy 17 éves és egy 13 éves fiatal vaslapáttal leütötte, majd többször is fejbe rúgta, hogy elvegyék tőle az autója kulcsát - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten. Az államtitkár a Magyar Rezidens Szövetség néhány vezetőjével is egyeztet - már csak három napja maradt, hogy megállapodjon a rezidensekkel és a…
Súlyosan megrongálódott a Sea Shepherd nevű környezetvédelmi szervezet japán bálnavadászokat üldöző hajója, a Brigitte Bardot csütörtökön az antarktiszi vizeken. A baleset komoly csapás a bálnavédőkre, mivel egy másik hajójukat a sérült bárka mentésére kellett küldeni, így már csak egy hajójuk üldözheti a bálnavadászokat.
Holtan találtak meg egy 71 éves, egy hete eltűnt férfit a kutatására indult rendőrök, polgárőrök és helyi lakosok szerdán Sajónémetinél, a Sajó medrénél - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Növelné az orosz gázóriás az idén üzembe állított Északi Áramlat kapacitását: az eredeti tervekhez képest két további, egy harmadik és egy negyedik csővezeték megnyitásával a szállítható éves gázmennyiséget 110 milliárd köbméterre növelné - közölte csütörtökön Alekszander Miller, a Gazprom vezére.
Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.
Az elszámoltatási kormánybiztos a jövő év elején tesz büntetőfeljelentést a MALÉV privatizációs és visszavásárlási ügyében - ezt maga Budai Gyula erősítette meg sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.
Az elszámoltatási kormánybiztos a jövő év elején tesz büntetőfeljelentést a MALÉV privatizációs és visszavásárlási ügyében - ezt maga Budai Gyula erősítette meg sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.
Holtan találtak meg egy 71 éves, egy hete eltűnt férfit a kutatására indult rendőrök, polgárőrök és helyi lakosok szerdán Sajónémetinél, a Sajó medrénél.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) levélben kérte a rend és a zavartalan működés helyreállítására a közmédia gyártóbázisának tulajdonosát - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az a napokban megjelent hír, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) 20 százalékkal emeli a díjait Szolnokon, két okból sem valós: a társaság - bár a székhelye Szolnokon van - ott nem szolgáltat, másrészt a díjakat sehol sem a szolgáltató, hanem a helyi önkormányzat állapítja meg - mondta Rácz Attila, a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
Meghatározza a "kommunista bűncselekmény" fogalmát az a módosító javaslat, amelyet az emberi jogi bizottság nyújtott be a fideszes Gulyás Gergelynek az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló előterjesztéséhez, a törvényjavaslat címét is megváltoztatni indítványozva.
Szűrések ezreit, tízezreit végezhetik el a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatói a jövőben, miután az intézményben hamarosan kötelező két féléves prevenciós képzést indítanak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szél Ágoston. Az egyetem általános rektor-helyettese beszélt arról is: a megérti, hogy a rezidensek a munkájukból szeretnének megélni.
Mivel nem biztosítja a választópolgárok számára személyes adataik kezelésének letiltási jogát, ezért szerdai döntésével az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a választási eljárási törvény azon rendelkezését, amely a kampányban lehetővé tette a jelölő szervezetek és jelöltek számára, hogy a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait - díjfizetés ellenében - megkapják.
Az Államadósság Kezelő Központ 33 milliárd forintnyi forrást akart szerezni a három-, öt- és tízéves állampapírok eladásával, de összességében csupán 15 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. A 3 éves kötvényből valamennyi ajánlatot elutasított az adósságkezelő. Olaszországban ezzel szemben sikeres kötvényaukcióra került sor: a hároméves lejáratú papírok 5,62 százalékos hozammal fogytak, egy…
Meghatározza a "kommunista bűncselekmény" fogalmát az a módosító javaslat, amelyet az emberi jogi bizottság nyújtott be a fideszes Gulyás Gergelynek az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló előterjesztéséhez.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon: csütörtökön kora délután az eurót 311,90 forinton jegyezték, kora délelőtt még 310,28 forinton állt a szerda délutáni 308,70 forint után.
A szocialista vezetésű minisztériumok ideje alatt egyetlen alkalommal sem kapott sem felső vezető, sem más személy jogszabálytól eltérő módon sem lakásbérletet, sem vásárlási jogot - áll az MSZP csütörtöki közleményében, amelyet az ellenzéki párt Budai Gyula szavaira reagálva juttatott el az MTI-hez.