Igazolták a nemzetközi sajtószabadság-szakértőknek a magyar médiaszabályozással kapcsolatos komoly aggodalmait azok a tárgyalások, amelyeket a múlt héten Magyarországon folytatott egy, a szólásszabadság állapotával foglalkozó szervezetek képviselőiből álló küldöttség – állította Paula Schriefer, a Freedom House alelnöke a szervezet honlapján a hétvégén közzétett blogjában.
A diplomata látogatása valószínűség része annak a tájékozódásnak, amelyet a kanadai bevándorlási miniszter indított el a magyar állampolgárok menedékkérelmei miatt.
A lépés alapvetően arra való reakció, hogy a rossz gazdasági körülmények mellett a GDP-arányos államadósság csökkentése már jövőre sem vehető teljesen biztosra.
Fokozott közúti ellenőrzésekre kell számítani az utakon egészen december végéig - mondta az InfoRádiónak Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója. Az utóbbi időben ugyanis jelentősen megnőtt a halálos közúti balesetek száma.
Hanga Ádám csapata, a Manresa győzött a Valladolid ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján; a magyar légiós tíz pontot szerzett a mérkőzésen.
Az ország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényben rögzítené a kormány, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.
Az ország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényben rögzítené a kormány, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.
Egy holttestet is találtak abban a személygépkocsiban, amelyet hétfő délelőtt tűzoltók húztak ki a Pinka folyóból Körmend-Horvátnádalja közelében - erősítette meg a katasztrófavédelem az MTI értesülését.
Greenpeace-aktivisták hatoltak be hétfőn a Párizstól 95 kilométerre található nogent-sur-seine-i atomerőműbe, hogy bebizonyítsák: "a nukleáris biztonság nem létezik" - jelentette be a nemzetközi környezetvédő szervezet helyi szóvivője. További három atomerőműnél, Blayais-ban, Chinononban és Cadarache-nél is hasonló akciókat szervezett a Greenpeace, de a rendőrség szerint sikertelenül. A kormány…
Johannes „Joopie” Heesters, a világ legidősebb aktív színésze egy hetet töltött kórházban, miután rosszul lett. 108. születésnapját végül mégis családi körben ünnepelheti, még ha meg is tiltották neki orvosai a nagy ünnepléseket.
Az LMP azt szeretné, hogy 2012-ben ne lehessen elvenni három évre a keresetpótló juttatást és a társadalombiztosító által finanszírozott egészségügyi ellátást azoktól, akiknek az idén nem sikerült harminc nap munkaviszonyt igazolniuk - írja a párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Kaufer Virág és Mile Lajos ennek érdekében önálló képviselői indítvánnyal módosítaná a szociális törvényt.
Az euróövezeti bankok egy háromszámjegyű milliárdos összeget fizetnének be egy speciális alapba, és ebből támogatnák a bajbajutott országokat. A Fed is beszállhat a finanszírozásba.
Két újabb áldozata van a hideg időjárásnak Borsod-Abaúj-Zemplénben; két férfi halt meg kihűlés következtében Edelényben, illetve Sajószentpéteren - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Pénzszállítók elleni, fegyverrel elkövetett rablássorozat elkövetőit fogták el a közelmúltban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai - közölte Csizner Zoltán, az NNI főigazgatója hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
Tagadta bűnösségét Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester az ellene és 13 társa ellen egy Andrássy úti önkormányzati ingatlan 2004-es eladása kapcsán hűtlen kezelés vádjával hétfőn a Fővárosi Bíróságon (FB) indult büntetőperben.
Tagadta bűnösségét Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester az ellene és 13 társa ellen egy Andrássy úti önkormányzati ingatlan 2004-es eladása kapcsán hűtlen kezelés vádjával hétfőn a Fővárosi Bíróságon (FB) indult büntetőperben.
A címvédő argentin Lionel Messi (FC Barcelona), valamint a portugál Cristiano Ronaldo (Real Madrid) és a spanyol Xavi (FC Barcelona) maradt versenyben a FIFA-Aranylabda megnyerésére.
A brit Legfelsőbb Bíróságtól kérhet engedélyt a fellebbezésre svédországi kiadatása ellen Julian Assange, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítója - erről az ügyben másodfokon eljáró londoni felsőbíróság döntött hétfőn.
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke hétfőn nyújtotta be módosító indítványát a új választási törvényhez.
Vádat emelt a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társa ellen az ügyészség a társaság gazdálkodásával kapcsolatos büntetőügyben - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Magyarország várhatóan 2020 után lép be az eurózónába - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a miniszterek panelbeszélgetésén hétfőn a budapesti Corvinus Egyetemen tartott "Európa válaszúton: stratégiák a versenyképesség és a növekedés erősítésére" című konferencia keretében.
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát.
Azonosítottak és - szakkifejezéssel: - elfogtak egy rádiókapcsolatot nem létesítő finn repülőgépet vasárnap a honvédség vadászgépei; a gép engedéllyel, de előzetes bejelentkezés nélkül repült át az ország légterén - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn.
A támaszpont elhagyását azután követelte a pakisztáni kormány, hogy a NATO-erők november 26-án egy légicsapásban 24 pakisztáni katonát öltek meg a pakisztáni-afganisztáni határon.
Napirend előtt a pénteki szakszervezeti megállapodásról vitatkozott az MSZP és a kormány az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén. Az obligát elmúltnyolcévezésből most is kaptunk. Kövér László - helyt adva egy szocialista beszólásnak - államtitkári mikrofont kapcsolt ki. 2011. december 5-e sem telhetett el kormánypárti interpelláció nélkül. Nem győzzük hangsúlyozni: ez a parlamentarizmus alja, amit…
A Blikk internetes oldala pénteken számolt be arról, hogy a november végén az Azori szigeteken megtartott Európai Régiók Gyűlésen 12 fideszes megyei közgyűlési elnök is részt vett. Az ellenzéki pártok felháborodtak, Lázár János frakcióvezető elbeszélget az utazókkal.
Egy LMP-s és egy jobbikos képviselő közös módosító indítvány nyújtott be az Országgyűlésnek, amellyel megdupláznák a női képviselők számát a parlamentben.
Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöki tisztségéről Kónya Péter. Ezzel egy időben kezdeményezte a Magyar Honvédség vezérkari főnökénél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését, mert a jövőben politikai pályára lépve kívánja képviselni a rendvédelmi dolgozók érdekeit.
Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöki tisztségéről Kónya Péter, ezzel egy időben kezdeményezte a Magyar Honvédség vezérkari főnökénél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését. Döntését hétfőn közölte az MTI-vel, és tudatta, hogy a jövőben politikai pályára lépve kívánja képviselni a rendvédelmi dolgozók érdekeit.
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke hétfőn nyújtotta be módosító javaslatát az új választójogi törvényhez.
Hatvanhat ország átlagánál a magyarok nyitottabbak a külföldi munkavállalásra, a magasabb fizetésért és a karrierlehetőség miatt keresnek munkát a határokon túl. Ezt mutatja a világ piacvezető állásportáljait tömörítő nemzetközi szervezet, a The Network és az Intelligence Group 2011-es felmérése.
Jogerősen két év - öt esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta hivatalos személy elleni, társtettesként elkövetett erőszak bűntette miatt a Csongrád Megyei Bíróság hétfőn Túri Csabát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnökét.
Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöki tisztségéről Kónya Péter, ezzel egy időben kezdeményezte a Magyar Honvédség vezérkari főnökénél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését. Döntését hétfőn közölte az MTI-vel, és tudatta, hogy a jövőben politikai pályára lépve kívánja képviselni a rendvédelmi dolgozók érdekeit.
Szerdán találkozik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Irina Ivascsenkóval, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetőjével - jelentette be a miniszter hétfőn Budapesten.
Tagadta bűnösségét Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester az ellene és 13 társa ellen egy Andrássy úti önkormányzati ingatlan 2004-es eladása kapcsán hűtlen kezelés vádjával a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn indult büntetőperben.
Lázár János szerint a kormány nem adta föl az államadósság elleni háborút. A Fidesz frakcióvezetője ezt annak kapcsán mondta, hogy egy tervezet szerint négy évvel elhalasztanák annak a szabálynak a hatályba lépését, amely szerint nem növelhető 50 százalék fölé a GDP-arányos államadósság,