A Tienanmen tér mellől egy kevésbé frekventált helyre költöztették át Konfuciusz ókori kínai filozófus szobrát. A lépés után az interneten találgatások kezdődtek arról, hogy politikai döntés született-e.
A főváros továbbra is szeretné megvalósítani a Budai Fonódó villamosprojektet, ám ha a Bem rakparti villamosösszekötés elhagyását ultimátumként kapja a Főváros és a döntést véglegesen, hivatalos állásfoglalásban közlik: nem marad más választása, mint elállni a megvalósítástól.
Megújíthatja a Zöld Pardon és a Café del Rio közterület-használati engedélyét a XI. kerületi önkormányzat a képviselő-testület csütörtök este hozott határozata értelmében. Az engedély október végéig szól, akkor el kell bontaniuk az építményeket. A ZP már a döntés előtt megnyitotta kapuit a közönség előtt.
Felsorakoztak az olimpiai bajnok vízilabdázók. Ezúttal szárazföldön kellett helytállniuk. Méghozzá a városmajori óvodában, ugyanis csatlakoztak a Föld napja alkalmából szervezett akcióhoz és fát ültettek. Kemény Dénes szövetségi kapitány és a válogatott tagjai a környezet védelmére akarták felhívni a figyelmet. „Én állandóan az erdőben vagyok. Főleg, amikor a hobbymnak szentelem magam. És, annál…