Az állam senkivel nem osztozik a rendfenntartás jogán és kötelességén - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, aki ismertette azt a pénteken megjelent kormányrendeletet, amely szankcionálja, ha valaki a rendőrséggel való egyeztetési kötelezettség megszegésével polgárőr-tevékenységet folytat és azt is, ha valaki azt a látszatot kelti, mintha jogosultsága lenne a rend…
Hosszú évek óta először szokatlan hideggel és heves esővel várta Jeruzsálem a nagypénteki zarándokokat, ezért a vártnál jóval kevesebben járták végig ezen a napon Jézus keresztútját.
Richard Field amerikai-magyar üzletember, aki a Magyar Vöröskereszt önkénteseként pénteken Gyöngyöspatán járt, az MTI-nek megerősítette: a roma asszonyokat és gyerekeket a Véderő mozgalom hétvégére tervezett katonai tábora miatt költöztették ki vasárnapig a településről. Azt mondta, ha a Véderő "gyakorlata" befejeződik, a romák hazautaznak.
A Vöröskereszt paramilitáris csoporttól fenyegetett civileket evakuál Magyarországon. Az egykori magyar fajvédőkre hajazó Véderő nevű szervezet ugyanis fegyveres kiképzőtábort szervez Gyöngyöspatán, miközben a település vezetésével sem hajlandó tárgyalni.
Egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a szikszói kettős gyilkosság elkövetőinek kézre kerítése érdekében - közölte Gaskó Bertalan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint elmondta: az idős házaspárt szerdán találták holtan Szikszói lakásukban. A 83 éves férfi és 79 éves felesége halálát idegenkezűség okozta, egyes források szerint mindkettejüket…
A miniszterelnök szóvivője szerint hazugságok azok a híresztelések, amelyek szerint Gyöngyöspatán "bármifajta hirtelen szükségből elkövetett kitelepítésről" lenne szó.
65 csoport több mint 22 országból – ennyien jelentkeztek a Hit Gyülekezete által meghirdetett világméretű akcióra, mellyel a szervezők a Feltámadásra hívják fel a figyelmet. A tervek szerint április 24-én világszerte több ezer újjászületett keresztény ünnepli majd egy speciális tánccal Jézus Krisztust.
Fanfárok és ünnepélyes őrségváltási ceremónia köszönti az új alkotmányt húsvét hétfőn a budai várban, a Sándor-palota előtt, miután az államfő délben aláírja az ország új alaptörvényét.
Pályázaton nyert 100 millióból fejleszti a Velencei-tavi turizmust Gárdony és Velence, most pedig közösen további 150 millióra nyújtanak be pályázatot. Az idén először fogott össze a két Velencei-tavi város és a pályázathoz közös nonprofit turisztikai kft-t alakítottak. Olyan hirdető felületeken jelenik meg májustól a Velencei-tó, amilyenekre eddig nem volt példa.
Politikai menedékjogot szeretnének kapni a romák az USA-tól és Kanadától - közölte a Roma Sajtóközpont pénteken. "Itt nincs jövőnk, megölték minden reményünket" - mondta Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom egyik vezetője.
Pintér Sándor belügyminiszter lemondását szorgalmazza Egyed Zsolt, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, mert szerinte a megyében a közbiztonság romlik "úgyszólván megszűnt". A politikus pénteken Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján utalt a szerdai szikszói gyilkosságra, melynek során egy idős házaspárt öltek meg. Azt is mondta, hogy a megyében jószerivel minden hónapban történik…
Nyilvános televíziós vitára hívja ki Vona Gábor a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnököt - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra a Jobbik országgyűlési képviselője.
A miniszterelnök szóvivője szerint hazugságok azok a híresztelések, amelyek szerint Gyöngyöspatán "bármifajta hirtelen szükségből elkövetett kitelepítésről" lenne szó. Szijjártó szerint a vöröskereszttől azt a tájékoztatást kapták, hogy az ő közreműködésükkel egy régebb óta szervezett üdültetésre éppen pénteken utaztak el családok Gyöngyöspatáról.
Ideje okosan védeni okostelefonjainkat, amelyek teljes értékű számítógéppel érnek fel - figyelmeztet a legismertebb adatbiztonsággal foglalkozó hazai cég. A Kürt Zrt. számtalanszor találkozott olyan helyzettel, amikor az eszközhöz a hozzáférést nem védte jelszó vagy PIN-kód. Az is gyakori probléma, hogy a tárolt adatokról nem készülnek biztonsági mentések, tehát az eszköz elvesztése, ellopása…
Vona Gábor, mint aktív facebook júzer szólította meg Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szintén aktívan él a web2 lehetőségeivel. A Jobbik elnöke tévévitát szeretne a magyar-cigány együttélésről - minél hamarabb, mert "életek múlhatnak rajta".
Csaknem negyedmilliárd forint lakbér- és rezsitartozást halmoztak fel a salgótarjáni önkormányzati bérlakásban élők, évente 8-900 fizetési meghagyást küld ki a város vagyongazdálkodási cége, ennek ellenére tömeges kilakoltatással egyelőre nem számolnak a nógrádi megyeszékhelyen. Inkább épületeket bontanak el, hogy az adósság ne nőjön tovább újabb nemfizetők miatt.
Emberi maradványokat találtak a közép-csehországi Pardubicében működő, a Semtex robbanószert is gyártó vegyi üzemben két napja bekövetkezett robbanásos baleset helyszínén - közölte pénteken a cseh rendőrség.
Megjelentek a véderősök Gyöngyöspatán, de a létszámuk alig haladja meg a 20 főt - számol be helyszíni tudósítónk. Soraik azonban ritkulnak: a kapitányt és több tagot rendőrök vezettek el. A vád garázdaság és megfélemlítésre alkalmas öltözet viselése.
A Népszabadság szerint egyfordulós választás jöhet 2014-ben, a Magyar Nemzet arra következtet Kósa Lajos szavaiból, hogy megszűnhetnek az egyéni választókerületek. Gulyás Gergely fideszes politikus az InfoRádiónak azt mondta, nagyságrendi szempontból a parlament előtt lévő választójogi törvénytervezetből kell kiindulni.
Százezer forintra büntethetik a jövőben azt, aki a jogszabály felhatalmazása nélkül igyekszik fenntartani a közrendet. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Szó sincs a gyöngyöspatai romák evakuálásáról, a Magyar Vöröskereszt egy régebb óta szervezett üdültetésére utazott el több család pénteken a településről - közölte Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, illetve Selymes Erik, a jótékonysági szervezet főigazgatója. Közben a rendőrök előállították Eszes Tamást, a hétvégére a Heves megyei községbe katonai alapismereteket oktató tábort hirdetett…
Legalább 15 tüntetőt agyonlőttek, többet pedig megsebesítettek a biztonsági erők Szíriában, amikor éles lőszerrel próbálták feloszlatni a demonstrálókat az arab ország több városában - közölték szemtanúk és emberjogi aktivisták.
Vona Gábor, mint aktív facebook júzer szólította meg Orbán Viktor miniszterelnököt A Jobbik elnöke tévévitát szeretne a magyar-cigány együttélésről, minél hamarabb, mert "életek múlhatnak rajta" - közölte az atv.hu.
Bár a választásra jogosult 8 millió ember közül csak 920 ezren válaszoltak a kormány alkotmányügyi kérdőívére, a levelezés és az űrlapok feldolgozása így is több mint félmilliárd forintba került - tudta meg a Blikk.
Egyedül Budapestre tér vissza Sting a tavalyi turnéállomások közül. Az énekes az óriási sikerre való tekintettel hosszabbította meg Symphonicity elnevezésű koncertkörútját, amelyen legnagyobb slágereit énekli szimfonikus zenekari kísérettel.
A magyar színész ügyében, akit első fokon több mint 2 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, enyhítő körülmény lenne, ha párjával második közös gyermeküket várnák.
Megerősítette jelenlétét a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón a hét közepén történt kettős gyilkosság után - közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője
Az MSZP budapesti elnöksége nem tárgyalt róla, így megerősíteni sem tudják azt a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc is beszédet mondana május elsején a városligeti szocialista megmozduláson.
Gyöngyöspatára látogat Pintér Sándor, a belügyminiszter fél hétkor fogja tájékoztatni a helyszínen a sajtó képviselőit. Közben a rendőrök többeket is előállítottak - jogellenes cselekményekre hivatkozva - a Véderő nevű szervezet tagjai közül, akik önvédelmi tábort szerveztek a faluban a romák házainak közvetlen közelében.
Gyöngyöspatára látogat Pintér Sándor, a belügyminiszter fél hétkor fogja tájékoztatni a helyszínen a sajtó képviselőit. Közben a rendőrök többeket is előállítottak - jogellenes cselekményekre hivatkozva - a Véderő nevű szervezet tagjai közül, akik önvédelmi tábort szerveztek a faluban a romák házainak közvetlen közelében.
A dán rendőrség gyanúja szerint részeg volt annak a teherhajónak a kapitánya, amely péntek reggel futott zátonyra a dán partoknál - közölte egy dán rendőrségi szóvivő az AFP francia hírügynökséggel. A sót szállító hajó a 18 kilométer hosszú Nagy-Baelt függőhíd közelében, a parttól kevesebb mint száz méternyire feneklett meg.
Akik szeretik Orbán Viktor, és hisznek a kormányfőnek, azoknak ünnep az új Alkotmány elfogadása, az ország másik fele viszont gyásznapra gondol - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a hétfőn elfogadott alkotmány értékelésekor.
Második világháborús robbanószereket találtak egy étterem kerthelyiségében Budapesten, a Stadionoknál péntek délután - közölte Kerekesné Benedek Mária, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj megbízott kommunikációs tisztje.
Nyolc embert állított elő a rendőrség délután Gyöngyöspatáról garázdaság miatt - erről beszélt a településre látogató belügyminiszter. Pintér Sándor szégyennek nevezte a Heves megyei faluban történteket.
Már úton van az Atlanti-óceánra az a francia roncskiemelő mentőhajó, amellyel a 2009-ben az óceánba zuhant Air France-gép roncsait fogják felhozni. A darus mentőhajó pénteken indul el Dakar kikötőjéből a négyezer méteres mélységben fekvő roncsokhoz, amelyeket pár hete találtak meg. A mentés várhatóan jövő hét kedden indulhat.
Puskás Ferencre magyar futball-legendára emlékeztek pénteken a magyar EU-elnökség alkalmából Pekingben egy nagyszabású rendezvényen, ahol levetítették a Puskás Hungary című filmet is.
Nyolc embert állított elő a rendőrség garázdaság miatt péntek délután Gyöngyöspatán - közölte a belügyminiszter a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.
A francia kormány a schengeni rendszerrel kapcsolatos kötelezettségei felfüggesztését fontolgatja a tunéziai és a líbiai bevándorlók áradata miatt - közölte pénteken a francia elnöki hivatalhoz közel álló forrás.
Méltatlanság, bizalomvesztés, illetve nem megfelelő munkavégzés esetén fel kell, létszámcsökkentés miatt pedig fel lehet menteni a jövőben a kormánytisztviselőket és a köztisztviselőket - a többi között ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet pénteken nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Nyolc embert állított elő a rendőrség délután Gyöngyöspatáról garázdaság miatt - erről beszélt a településre látogató belügyminiszter. Pintér Sándor szégyennek nevezte a Heves megyei faluban történteket.
Az elmúlt hónapokban láthatóan megnőtt a magyar gazdaság iránti befektetői bizalom, miután gazdaságpolitikáját illetően a kormány kezd visszatérni az ésszerűség talajára – véli Martin József Péter közgazdász.
Reggelig tartó virrasztásra készülnek a gyöngyöspatai roma férfiak, hogy a házaikat őrizzék. Többen azt mondták péntek este az MTI tudósítójának, hogy nem kirándulásra vitték a helybéli asszonyokat és gyermekeket, hanem "a településre költöző Véderőtől való félelmük miatt" kerestek nekik ideiglenes szállást.