Egy ukrán és nemzetközi szakemberekből álló tanács úgy véli, hogy legalább 13 millió dolláros támogatásra lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyan felvegyék a harcot a tüzekkel szemben az erőmű körüli, sugárzással fertőzött erdőkben. A csernobili erőmű pontosan 25 éve robbant fel, azóta több ezer erdőtűz pusztított a radioaktivitással szennyezett, lezárt zónában.
Az országos tiszti főorvosi hivatal egyik háttérintézményének bázisán az év második felére állhat fel a népegészségügyi központ - mondta Paller Judit országos tiszti főorvos kedden Győrött, egy szakmai konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A dohányosoknak annyi, az Országgyűlés Európa egyik legszigorúbb "cigaretta-törvényét" fogadja ma el, illetve szó lesz még az amerikai és a magyar légimarsalokról is. Addig is cigányoznak, szocialistáznak, félrekommunikálnak.
A Hunvald-ügy keddi tárgyalásán Gál György első rendű vádlott és Hunvald György másodrendű vádlott arról beszélt, hogy szerintük miért nem volt semmi törvénysértő abban, ahogyan önkormányzati lakásokat a polgármesteri keret terhére kiutaltak.
Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról, illetve hogy a választott pártvezetők jövedelmi, vagyoni helyzetét vessék össze a valósággal, saját és családtagjaik életvitelével. A volt miniszterelnök emellett gátat vetne a pártfunkciók halmozásának. Kezdeményezését az MSZP hétfői…
Újabb Véderősök jelentek meg Gyöngyöspatán, mostmár egyenruhában - állítják a helyi romák. Farkas Pál, roma referens elmondta, hogy a szervezet országos megbízott parancsnoka azt tervezi, indulni fog a polgármesteri címért és már azon dolgozik, hogy állandó lakcíme legyen Gyöngyöspatán.
A Pew Kutatási Központ hétfőn közzé tett felmérése szerint az egyiptomiak többsége semmissé tenné az Izraellel megkötött békeszerződést - ezt azonban csak egy újabb háborúval tudnák megvalósítani.
Jobbára tagadta bűnösségét Kardos Péter, a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának egykori szabad demokrata elnöke a sok száz milliós korrupciós ügyek miatt indított Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
Továbbra is több százan kénytelenek otthonuktól távol lenni a belvíz miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss tájékoztatása szerint még mindig 406-an vannak, akiknek ideiglenesen el kellett hagyniuk házaikat.
A különböző egyházak nem versenyeznek azon, ki tud több hívet szerezni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fabinyi Tamás. Az evangélikus püspök beszélt arról is, hogy meg kell újítani az istentiszteletek nyelvezetét.
Egyetlen szakmai kollégium, hatvan tagozat és tanács segíti ezentúl az egészségügyért felelős miniszter munkáját. Lezárult a három-háromfős szakmai tagozati, továbbá az 5-15 fős szakmai kollégiumi tanács jelölésének határideje - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.
Az MSZP és az LMP a felelős a Gyöngyöspatán a hétvégén kialakult hisztériáért - állította kedden az országgyűlésben napirend előtt Kocsis Máté. A Fidesz képviselője felszólította az ellenzéki pártokat, hagyják a társadalmi és etnikai feszültség gerjesztését, mert ennek következményei lesznek.
Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról, illetve hogy a választott pártvezetők jövedelmi, vagyoni helyzetét vessék össze a valósággal, saját és családtagjaik életvitelével. A volt miniszterelnök emellett gátat vetne a pártfunkciók halmozásának. Kezdeményezését az MSZP hétfői…
A brit monarchia azt reméli, hogy Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének köszönhetően a királyi család visszaszerezheti hosszú ideje megkopott népszerűségét. A köztársaságpártiak azonban arra számítanak, hogy II. Erzsébet után eljöhet a monarchia eltörlésének az ideje.
"Szigorú szabályokat szeretnénk alkotni a párt gazdálkodására, vezetőinek jövedelmi, vagyoni helyzetének átláthatóságára, ellenőrizhetőségére" - írja blogján és Facebook-profilján Gyurcsány Ferenc.
A náci Németországra emlékeztető címet adott a Die Welt annak a cikknek, amely a magyar Alkotmány elfogadásával foglalkozik. A német lap szerint Magyarország múltja lehet, hogy dicsőséges, de a jelen olyan rosszul néz ki, hogy azt a korábbi jelképekkel kell megszépíteni.
Becsületsértés vétsége miatt egy év próbára bocsátotta Novák Elődöt - a Jobbik jelenlegi országgyűlési képviselőjét - a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden - közölte a bíróság a Fővárosi Bíróság honlapján. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott fellebbezett.
Állásfoglalást kért a megyei főügyészségtől Földesi Norbert szocialista önkormányzati képviselő a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola, a Vörösmarty Mihály Tagiskola és a Weöres Sándor Óvoda tervezett értékesítése ügyében - áll az Észak Online cikkében.
Az MSZP és az LMP a felelős a Gyöngyöspatán a hétvégén kialakult hisztériáért - állította kedden az országgyűlésben napirend előtt Kocsis Máté. A Fidesz képviselője felszólította az ellenzéki pártokat, hagyják a társadalmi és etnikai feszültség gerjesztését, mert ennek következményei lesznek. Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára egyetértett ezzel, és többször is megismételte, hogy a…
A következő két hétben nem járőröznek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesült tagjai - írja keddi közleményében a szervezet. Megfogalmazásuk szerint átadják a terepet a kormánynak. Ugyanakkor azt is hozzáteszik: nem ígérik, hogy civil állampolgárként nem vesznek részt "esti egészségügyi sétákon".
Öt családot lakoltattak ki önkormányzati bérlakásból április 15-e óta Székesfehérváron. 70 bírósági eljárás van folyamatban, és 37 jogerős bírósági ítélet megszületett már lakáskiürítésre. Több tízmillió forint bérleti díjjal tartoznak az emberek - tudta meg a Független Hírügynökség Németh Mátyástól, az önkormányzati bérlakásokat kezelő Széphő Zrt. jogi képviselőjétől.
A kétharmados fideszes képviselő-testület egy olyan megállapodást készít elő, amely tönkreteszi a város intézményeit, a szolgáltatások színvonalát pedig alapszintre süllyeszti – állítja Esztergom független polgármestere, aki szerint a helyzet néhány hónapon belül tarthatatlan lesz, a rendszer előbb-utóbb össze fog omlani.
Becsületsértés vétsége miatt egy év próbára bocsátotta Novák Elődöt - a Jobbik jelenlegi országgyűlési képviselőjét - a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden - közölte a bíróság a Fővárosi Bíróság honlapján.
Szakértői előrejelzések szerint több mint félmilliárd font plusz bevételre számíthat a brit kiskereskedelem a pénteki trónörökösi esküvőhöz kapcsolódó fogyasztási többletköltekezésből, amelynek zömén valószínűleg az élelmiszerboltok és az ajándéktárgyakat árusító üzletek osztozhatnak.
Az első uszály kiemelése után egy hídelemet emeltek ki a Dunából, a Margit híd lábánál kedd délután - tájékoztatott Tóth Kata, az MH2009 Konzorcium szóvivője. A vízben egy másik elsüllyedt uszály is van, ezt a tervek szerint szerda délelőtt hozzák a felszínre.
Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik.
A vakvezető kutyák országos világnapjához idén első alkalommal Magyarország is csatlakozik, több városban is rendezvényeket tartanak április 27-én a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány szervezésében.
ENSZ-szakértők egy csoportja szerint háborús és emberiesség elleni bűnnek minősíthető a Srí Lankán 2009-ben, a polgárháború végén meggyilkolt több ezer civil halála, ezért vizsgálatot javasoltak, Ban Kimun ENSZ-főtitkár szerint azonban erre nincs felhatalmazása.
Wittner Mária nem hajlandó leszokni, egy másik fideszes képviselő, Sebestyén László viszont azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a dohányzást szigorító törvény csak megerősítette abban, amit feleségének ígért: abbahagyja a cigarettázást. Mindezt az országgyűlési képviselők a keddi zárószavazás előtt mondták, amely megtiltaná 2012-től a nyilvános zárt helyeken, így a Parlamentben is a…
Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. A Fidesz szerint gyakorlatilag semmilyen gazdasági hátrány nem éri a vendéglátóipart, az érdekelteket megosztja az új szabályozás.
A Balaton-parton fogták el a napokban a Repülős Gizi néven ismertté vált veterán tolvajt. A Fonyódi Rendőrkapitányság besurranásos lopás miatt indított eljárást ellene .
Mesterházy Attila szerint az MSZP legfontosabb feladata a hitelesség visszaszerzése, de a szocialista párt nem foglalkozhat elsősorban önmagával. A pártelnök ezt Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezésére reagálva mondta az MTI-nek.
271 igen 37 nem 14 tartózkodás mellett az országgyűlés elfogadta a dohányzás szigorításáról szóló törvényt. Heintz Tamás a törvényjavaslat egyik fideszes benyújtója a szavazás utáni tájékoztatón elmondta: az új jogszabály értelmében 2012-től tilos lesz cigarettázni minden munkahelyen, gyermekjóléti és egészségügyi intézményben, a vendéglátóhelyek zárt tereiben, kivéve a szivarszobákat.