Autós figyelemfelhívó demonstrációt tartott délután három órától négy szakszervezeti szövetség egy időben 15 megyeszékhelyen, négy megyeközpontban pedig tüntettek azt követelve a kormánytól, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat az érdekképviseletekkel a munka világát, a nyugdíjakat, és az oktatást érintő valamennyi kérdésben.
Nem bírálja el a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Fővárosi Bíróság elnöki posztjára benyújtott pályázatokat. Baka András a kinevezési moratóriumára vonatkozó törvényjavaslatra hivatkozva döntött így - mondta az InfoRádiónak Szűcs Péter, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője.
A főváros saját tervező kft.-t szeretne létrehozni, amely hatékonyabban és olcsóbban tudná ellátni a kisebb és közepes feladatokat - jelentette be György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes csütörtökön a Fenntartható város - válaszok a jövő kérdéseire című konferencián.
Továbbra is hosszú sorokban várakoznak a rendvédelmi dolgozók a budapesti Alkotmány utcában kialakított "szavazófülkéknél", hogy a csütörtöki demonstráció keretében jelképesen visszavonják a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly leadott szavazataikat. Szijjártó Péter "nem tartja szép dolognak a bohóctréfát", a magyar kormányfő szóvivője szerint a nemzeti ügyek kormánya az emberek pártján áll.
Rendőrök, tűzoltók, börtönőrök tüntetnek Budapesten, a Parlamenthez közeli Alkotmány utcában a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átalakítása ellen; a demonstráció résztvevői, akik csütörtök délutánra megtöltötték az utca nagy részét, jelképesen meg akarják vonni a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly leadott szavazatokat. Több rendvédelmi szakszervezet elhatárolódott a megmozdulástól.
Székelyföld "etnikai rögeszméje csapda", hiszen az ott élő románok és magyarok érdeke elsősorban az, hogy a régió gazdasága fejlődjön - jelentette ki Mircea Geoana, a román szenátus elnöke.
Tizenöt megyeszékhelyen tartottak csütörtökön autós figyelemhívó demonstrációt, négy megyeközpontban pedig tüntettek a szakszervezetek, a gépkocsis megmozdulásokon a szervezők közlése szerint megyénként átlagosan 100, országszerte összesen pedig körülbelül 1.800 autó vett részt.
Nem pontosan tudni, hogy bölcs kormányzati ötlet volt-e a bohócforradalomra gyülekezők előtt, a közeli Vértanúk terén a Főügyész felesége című Galgóczi Erzsébet-Nemere László filmet gigakivetítőn bemutatni. A szervezők szerencséjére kevesen nézték, még kevesebben vélték megtalálni a párhuzamot a történet és napjaink íródó történelme között.
Az Orbán-kormány igazságügyi államtitkára is aggályosnak tartja az ügyészségnek példátlan jogköröket ígérő, a gyanúsítottak alapjogait korlátozó törvényjavaslatot. Elképzelhető, hogy Répássy Róbert vagy valamely szakbizottság módosító indítványt ad be a büntetőeljárási törvény tervezetéhez, amely a hivatalos álláspont szerint jó, bár a kormányon kívül mindenki abszurdnak tartja. A kormány által…
Megkezdte munkáját csütörtökön az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma - jelentette be Tállai András államtitkár a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján. A testület létrehozásáról októberben kormányrendelettel döntöttek.
Amerikai képviselők egy kétpárti csoportja a bíróságon próbál meg érvényt szerezni a kongresszus azon alkotmányos jogának, hogy a jóváhagyása nélkül az elnök ne indíthasson háborút. A lépés oka, hogy Barack Obama csaknem károm hónappal ezelőtt adott utasítást a Líbia elleni légicsapások megindítására. A Fehér Háznak a honatyákhoz eljuttatott jelentése szerint azonban Washington nem visel háborút…
Új taxidrosztrendelet léphet életbe Budapesten, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén elfogadja György István főpolgármester-helyettes előterjesztését.
Országszerte tüntettek a szakszervezetek, egyeztetést követelnek a munka világát, a nyugdíjakat, és az oktatást érintő kérdésekben. A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat visszavonását kéri a Társaság a Szabadságjogokért. Országszerte megemlékezéseket tartottak Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésének évfordulója alkalmából.
Autós figyelemfelhívó demonstrációt tartott délután három órától négy szakszervezeti szövetség egyidőben 15 megyeszékhelyen, négy megyeközpontban pedig tüntettek azt követelve a kormánytól, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat az érdekképviseletekkel a munka világát, a nyugdíjakat, és az oktatást érintő valamennyi kérdésben.
Továbbra is hosszú sorokban várakoznak a rendvédelmi dolgozók a budapesti Alkotmány utcában kialakított "szavazófülkéknél", hogy a csütörtöki demonstráció keretében jelképesen visszavonják a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly leadott szavazataikat - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
A kormányfosztó szavazatok összeszámlálása után a szervezők felszólították a "bohócügyi Schmitt Pál köztársasági elnököt", hogy írjon ki új választásokat.