Az állam ügyei lassan rendbe jönnek, az új állami struktúra kialakítása lezárult, így Magyarország készen áll arra, hogy nyisson az Öböl-térség országai felé - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy nemzetközi konferencián szerdán Budapesten.
Megegyezett a kormány a szakszervezetekkel a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól. A megállapodást Hende Csaba honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum tagjai szerdán írták alá a Honvédelmi Minisztériumban (HM).
Bocsánatot kért szerdán Victor Ponta miniszterelnök a román kormány nevében azoktól az egyházaktól és magánemberektől, amelyeknek és akiknek az ingatlanait hét évtizeddel ezelőtt a román kommunista hatalom államosította.
Hosszan tartó betegség után három hete elhunyt Tocsik Márta. Az ügyvédnő a '90-es években 804 millió forintos sikerdíjáról vált ismertté, amelynek a nagy részét később vissza kellett fizetnie - számol be az origo.hu.
A jelenleg dohánytermékeket is áruló kiskereskedelmi egységek szinte biztos bevételcsökkenéssel néznek szembe, a dohány-nagykereskedők pedig több ezer kockázatos vevőt kaphatnak a „trafiktörvény” júliusi hatálybalépésével – mutat rá az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmánya. A nemzetközi hitelbiztosító szerint ráadásul az elárusítóhelyek számának drasztikus csökkenése a feketepiac…
Közös nyilatkozatot írtak alá a hallgatói szerződésről a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kerekasztal ülése után újságíróknak azt mondta: sikerült megállapodni minden kérdésben. Valóban rugalmasabb és arányosabb rendszer jött létre - emelte ki a tárca vezetője.
A Bakonykarszt Zrt. mérései szerint felhígult szennyvíz került a Balatonba, amikor a Veszprém megyei Balatonszőlősön és Pécselyen túlfolyt a csatorna. A környezetvédelmi felügyelőség nem vett vízmintát - tájékoztatták az érintett önkormányzatok, szervezetek és hatóságok az MTI-t.
A Bakonykarszt Zrt. mérései szerint felhígult szennyvíz került a Balatonba, amikor a Veszprém megyei Balatonszőlősön és Pécselyen túlfolyt a csatorna. A környezetvédelmi felügyelőség nem vett vízmintát - tájékoztatták az érintett önkormányzatok, szervezetek és hatóságok az MTI-t.
Nyilvánosságra hozhatja az Alkotmányvédelmi Hivatal azokat a hangfelvételeket, amelyek Laborc Sándor egykori NBH-főigazgató és az olajügyekkel összefüggésbe hozott Portik Tamás között lezajlott találkozókon készültek – erről döntött a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, miután az ügy kapcsán készített jelentést elfogadták. Ez a jelentés kimondja, hogy nincs olyan nemzetbiztonsági kockázat,…
A Medián friss felmérésre szerint a szavazóközönség relatív többsége továbbra is a Fideszt támogatja, ráadásul az elmúlt néhány hónapban a kormány megítélése – ha mérsékelten is - javul, és noha a legnagyobb kormánypárt negatív kampányának első számú célpontja a volt miniszterelnök, mégis valamivel többen vannak azok, akik szerint a Bajnai kormány jobb teljesítményt nyújtott, mint a mostani.
A Tisza középső szakaszán változatlanul árad, az árhullám tetőzése Kiskörénél a hétvégén, míg Szolnoknál előre láthatólag 900 centiméter alatti vízállással a jövő hét elején várható - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) védelemvezető-helyettese szerdai szolnoki sajtótájékoztatóján.
Az államkincstárnál a tervezettnél egy héttel korábban befejeződött az új informatikai rendszerre való átállás, szerdától megindult az ügyek teljes körű feldolgozása - tájékoztatta a Magyar Államkincstár szerdán az MTI-t.
Körvonalazódik a kétharmados véleménynyilvánítási szabadság határa - a szólásszabadság pont odáig tart, és nem tovább, mint ahol egy fideszes politikus véget ér. Magyarán: a hatalom emberei bármikor közzétehetik - olykor érdemben bántó - vélekedéseket, ám ha más kritizál vagy ironizál, akkor nyomban érzékennyé válnak, és különböző peres eljárásokban követelnek elégtételt. Nincs ez másképp Simonka…
Bruttó 6-6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Bruttó 6-6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az Európai Bizottság által Magyarországgal kapcsolatban mérlegelt eljárásokról számolt be, az ARD közszolgálati műsorszóró társaság pedig az Európai Parlamentben Magyarországról folytatott vitával kapcsolatban közölt összeállítást a Tagesschau.de című hírportálján. Több osztrák lap az Európai Néppárt frakciójának ülése és a…
Amíg az Európai Parlament a magyar alkotmányosságot siratta, addig Orbán Viktor Margaret Thatcher-rel tette ugyanezt. A Néppárt szónoka erősen kente az ügyet, a frakciók zöme azonban támogatta Viviane Reding EB-alelnököt.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) sikeresnek nevezte a másfél éve elindított gyógyszergyártói árversenyt, az úgynevezett vaklicitet, amelynek eredményeként tavaly hétmilliárd forint volt a lakossági megtakarítás 2011-hez képest.
Nem csak az uniós jogszabályokkal, hanem a magyar alaptörvénnyel is ellentétes a múlt héten elfogadott választási eljárásról szóló törvény – vélekedett az ATV Start-ban Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint ezért az Európai Bizottság kérésére tervezett törvénymódosítás ezen aligha fog segíteni.
Beismerte, hogy lőtt, de önvédelemre hivatkozva nem tartotta magát bűnösnek elsőfokú perének szerdai kezdetekor tett nyilatkozatában a Győri Ítélőtáblán az a helyi presszós, aki tavaly áprilisban vita közben lelőtt két férfit. A történtekről ellentmondóan nyilatkoztak a tanúk.
A következő időszakban Duna vízgyűjtőjén kisebb árhullámok indulhatnak el, és az előrejelzések szerint Nagybajcs térségében már elsőfokú készültségnek megfelelő vízszintek alakulhatnak ki - közölte az Országos Vízügyi Főfelügyelőség.
A következő szezont megelőző felkészülés során várhatóan már teljes értékű munkát végezhet Gera Zoltán, az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion futballistája.
A Transparency International (TI) Magyarország szerint a választási eljárási törvény lehetőségeket teremt a választási csalásra 2014-ben. A szervezet az erről szóló közleményét szerdán juttatta el az MTI-hez.
Továbbra is a Fideszt támogatja a legtöbb szavazó, és a kormány megítélése mérsékelten javult az utóbbi hónapokban, de többen vannak azok, akik szerint a Bajnai-kormány jobb teljesítményt nyújtott, mint a mostani - derül ki a Medián márciusban végzett kutatásából, amelynek eredményéről szerdán tájékoztatták az MTI-t.
Egy család négy tagját ítélte el szerdán nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság azért, mert 2010-ben bántalmaztak egy velük szemben intézkedő vasúti ellenőrt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elfogadta a Klubrádióval megkötendő hatósági szerződés tervezetét a budapesti 95,3 MHz-es körzeti rádiós frekvenciára, és el is juttatta azt a rádió üzemeltetőinek - a testület szerdai ülésén hozott döntésről a hatóság szóvivői irodája tájékoztatta az MTI-t.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elfogadta a Klubrádióval megkötendő hatósági szerződés tervezetét a budapesti 95,3 MHz-es körzeti rádiós frekvenciára, és el is juttatta azt a rádió üzemeltetőinek - a testület szerdai ülésén hozott döntésről a hatóság szóvivői irodája tájékoztatta az MTI-t.
Néhány szakképzési tankönyv nem fog időben elkészülni - ismerte el a köznevelési államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: egy sor olyan tankönyv azonban már elkészült, amelyek megfelelnek az új nemzeti alaptantervnek, és ezek közül választhatnak a tanárok.
„Egy évvel a választások előtt: pártok és esélyek” címmel rendezett konferenciát a Republikon Intézet. Négy ismert politológus elemezte a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az Együtt 2014 előtt álló kihívásokat, e négy párt esélyeit, lehetséges stratégiáit. Nemcsak azt tudtuk meg, hogy a szavazóit tekintve a Jobbik a legateistább párt, hanem azt is, hogy a Fideszt többen vezetik, az ellenzéki…
Pótló autóbuszok közlekednek az M2-es metró vonalán a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar végállomás között. A pótlásra műszaki okok miatt kerül sor - közölte a BKK a Facebookon.
Egy szerelvény átmelegedett fékberendezése okozta a füstöt szerda délután az M2-es metró Széll Kálmán téri állomásánál - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
Első fokon, nem jogerősen életfogytiglani börtönre ítélte szerdán a Győri Törvényszék azt a helyi presszóst, aki tavaly áprilisban egy vita után sörétes vadászpuskával lelőtt két férfit.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori vezetője tagadta bűnösségét szerdán az ellene indított újabb korrupciós per első tárgyalásán - adta hírül a helyi média.
Hiller István szerint lényegtelenek a különbségek a demokratikus ellenzéki szervezetek között a közös célhoz, a kormányváltáshoz és a tét nagyságához képest.
A kormány szándéka, hogy folytassa a háztartások rezsijének csökkentését - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Miskolcon az MTI-nek.
Alternatív Nemzeti Választási Bizottság (NVB) létrehozásáról állapodtak meg az MSZP, a DK és az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért politikusai – áll az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség közleményében.