2013. április 5. péntek

ápr. 5
5:00
Ilyen még nem volt: elhagyhatta a kórházat Robi, a műszíves fiú (ATV)
Kiengedték a kórházból azt a 18 éves fiút, aki két hónapja kapott műszívet a kardiológiai intézetben. Ő az első olyan beteg az országban, aki családi környezetben lábadozhat a műszíves kezelés mellett. Robi szülei vidéken élnek, nehéz körülmények között, ezért a fiút budapesti rokonai fogadták be. A család házát a Magyar Vöröskereszt sterilizálta, hogy megfelelő legyen Robi számára.
ápr. 5
5:18
Sztrájk helyett tárgyalás (Alternatív Energia)
Tolerálja a kormány béremelési törekvéseit, ezért a húszszázalékos bérkövetelésről nem, csak a munkaidő szabályozásáról kezd tárgyalásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Mendrey László elnök közölte, ezért visszavonják vagy "felfüggesztik" sztrájkfelhívásukat. Eközben a felsőoktatási államtitkár bejelentette: hallgatói szerződés helyett "csak" egy nyilatkozattal szentesítik a…
ápr. 5
5:18
Kiakadt a Fidesz: Obama emberei érkeztek Bajnai stábjába (ATV)
Obamát győzelemre segítő amerikai tanácsadókat is alkalmaz a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014. A volt miniszterelnök szerint azért furcsa, hogy a Fidesz támadja őket ezért, mert 2008 óta a kormánypárt is alkalmaz amerikai szakértőt, ráadásul a világ legismertebb gyűlöletkampány-szakértőjét. A Fidesz közben ismét bírálta Bajnai Gordont azért, mert szerinte csökkenteni akarja a bankadót. A…
ápr. 5
5:20
Kritizálja Péterfalvi a folyamatos megfigyelést (Alternatív Energia)
Túlmennek a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő jog szükséges, arányos korlátozásának mértékén a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényhez benyújtott kormánypárti módosító javaslatok Péterfalvi Attila szerint.
ápr. 5
5:22
Ötmilliárdra hízott a Századvég megbízása (Alternatív Energia)
Mostanra megközelíti a bruttó ötmilliárd forintot az az összeg, amelyet az elmúlt három év különféle keretszerződései alapján fizethet ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Századvég-konzorciumnak közvélemény-kutatásra, tanulmánykészítésre és tanácsadásra - számolt be a Napi Gazdaság.
ápr. 5
5:24
Éveken át molesztálta tanítványait (Alternatív Energia)
Fegyházbüntetésre ítélhetik azt az általános iskolai tanárt, aki éveken át molesztálta, beteges játékokra kényszerítette 8-11 év közötti tanítványait. A 2011. április 29-e óta előzetes letartóztatásban lévő T. Gábor ügyében ma dönthet a Dunakeszi Városi Bíróság. A férfi 2006 szeptemberétől 2010 szeptemberéig a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola tanára volt és osztályfőnökként,…
ápr. 5
5:26
Szennyvíz a Balatonban (Alternatív Energia)
Ömlik a szennyvíz a Balatonba, a csatornák ugyanis nem bírták el a rendkívüli mennyiségű csapadékot. Útpadkákat és partfalakat kezdett ki a belvíz, útlezárásokra összesen öt megyében volt szükség. A meteorológiai jelentések szerint a hétvégén rosszabbra fordulhat a helyzet, és ma jelentős mennyiségű csapadékra számítanak. Az is előfordulhat, hogy nem lesz elég szakember a vészhelyzetben.
ápr. 5
5:36
Kapocs a nyóckerben (Alternatív Energia)
A Kapocs Alapítvány 1992. márciusában a Petőfi Csarnokban jött létre, majd a VIII. kerületbe költözött, a Mátyás térre. Elsősorban 14-24 év közötti fiatalokat céloz meg, akik alkalmazkodási, lelki problémákkal küzdenek, intézményes kapcsolataik nem, vagy alig működnek. Többnyire elszigetelten, magas szocializációs kockázatok között és alapvető ismeretek hiányában nőnek fel.
ápr. 5
5:38
Nincs Hepatitis-járvány a hajléktalanok között (Alternatív Energia)
"Kirekesztő és az emberi méltóságot sértő a VII. kerületi ERŐMŰVHÁZ vezetésének az a kérése, hogy az ott működő szociális egyesület a Hepatitis A járvány miatt csak a hátsó lépcsőházba engedje be a hajléktalanokat" - értékelt lapunknak Bence Rita, a Társaság a Szabadságjogokért betegjogi programvezetője.
ápr. 5
5:40
A Holdig utaztatják a politikusokat (Alternatív Energia)
Ha el lehetne autózni a Holdig, akár oda is eljuthatnának a költségtérítési lista élmezőnyében szereplő képviselők abból a pénzből, amit benzinre kaptak ebben a ciklusban az államtól - számolta ki a Blikk. A lap kikérte az Országgyűléstől annak a tíz képviselőnek a nevét, akik a legtöbb költségtérítést vették fel idén március 1-jéig.
ápr. 5
6:12
Közeleg a beiratkozás - így készüljenek a szülők (Infostart)
A tankötelezettség alsó korhatárának csökkentése miatt idén várhatóan nagyobb lesz az első osztályba beiratkozó gyerekek száma, mint tavaly. Egy törvénymódosítás miatt a maximális osztálylétszámot túl lehet majd lépni 20 százalékkal, de az egyik pedagógus-szakszervezet szerint ez nem megoldás.
ápr. 5
6:30
Ha Észak-Korea támad, Amerika megdöntené a kommunista rezsimet (ATV)
Az Egyesült Államok megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet, ha Phenjan nukleáris csapásra, vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 500 amerikai katonával szemben - közölte csütörtökön amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva internetes kiadásában a The Washington Times konzervatív napilap.
ápr. 5
6:32
Íme: erre kérte Orbánékat az ENSZ (ATV)
Az ENSZ arra kérte a magyar kormányt, hogy számolja fel a fogyatékkal élő nők kényszer-sterilizációját, teremtsen esélyeket számukra a munkaerőpiacon és az oktatásban, vessen véget többszörös diszkriminációjuknak. A civilszervezetek átfogó felmérést sürgetnek róluk, mert szerintük e nélkül nem lehet döntéseket hozni. A kormány közben bejelentette, hogy uniós pénzből csaknem 12 milliárd forintot…
ápr. 5
6:34
"Bin Laden, arab tavasz, Irak, Kína" - Hillary Clinton könyvet ír (ATV)
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy könyvet ír, amelyben összegzi az Egyesült Államok világban betöltött helyére vonatkozó nézeteit.
ápr. 5
6:36
Szigorítottak a fegyvertartás szabályain Connecticutban (ATV)
Megszigorították a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat Connecticut államban, amelynek Newtown nevű városában egy férfi decemberben 27 embert - köztük 20 kisiskolást - gyilkolt meg.
ápr. 5
6:38
Kevesebb lesz idén a méz (ATV)
Kevesebb lesz idén a méz az időjárás miatt - írta a pénteki Napi Gazdaság.
ápr. 5
6:40
Ma a Dalkiával köt stratégiai megállapodást a kormány (ATV)
Stratégiai együttműködési megállapodást köt a magyar kormány és a Dalkia Energia Zrt. ma Budapesten.
ápr. 5
6:42
28 milliárdot tudtak tavaly visszaszerezni az adóellenőrök (ATV)
Összesen 121 milliárd forintnyi visszaélést leplezett le tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, a legnagyobb fogások áfacsalások voltak - közölte a pénteki Magyar Nemzet.
ápr. 5
6:44
Ma elítélhetik P. Lászlót (ATV)
Várhatóan ítéletet hirdet ma a Pécsi Törvényszék a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával vádolt P. László büntetőperében.
ápr. 5
6:48
Eb-selejtező: Magyarország legyőzte a nagy rivális horvátokat (ATV)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 20-18-ra legyőzte Horvátország együttesét Veszprémben, Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így három forduló után hibátlan mérleggel vezeti a négycsapatos csoportot.
ápr. 5
6:50
Nukleáris fegyverek: kinek mije van? (ATV)
Az Egyesült Államok hajtotta végre a legtöbb tesztet, az oroszoknak van a legtöbb atombombája tartalékban, Kína fejlesztett a leggyorsabban, Izrael pedig a legtitkosabban: katonai atomprogramját a mai napig homály fedi. Néhány érdekes tény az atomfegyverek világából – a CNN összefoglalója nyomán.
ápr. 5
7:24
Hazai gyermekvállalás: nem a pénz a legfontosabb (Metropol)
13-15 millió forint – egy felmérés szerint ennyibe kerül manapság egy gyerek felnevelése.
ápr. 5
7:24
Megint késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon (ATV)
35-40 perc késésre számíthatnak a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalon közlekedők, mert Karcag és Püspökladány állomások között péntekre virradó éjszaka elromlott a biztosítóberendezés - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
ápr. 5
8:00
Újabb árhullám érkezik a Tiszán (Infostart)
Lelassult és összetorlódott az áradás a Tisza magyarországi szakaszán - mondta az InfoRádió reggeli műsorában Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. ****
ápr. 5
8:00
Kevés helyen lehet otthon szülni (Metropol)
Az elsőként megalakult A Te Szülésed Kft.-n kívül, amelynek Hódmezővásárhelyen van a telephelye, még két budapesti szolgáltató szerzett engedélyt otthonszülések levezetésére.
ápr. 5
8:00
301 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Alig változott a forint árfolyama péntek délelőtt a bankközi devizakereskedelemben: tíz órakor az eurót 300,88 forinton jegyezték, míg az előző este 300,95 forinton.
ápr. 5
8:02
Újrakezdődtek a tárgyalások Irán atomprogramjáról (ATV)
Irán atomprogramjáról kezdődtek pénteken újabb tárgyalások Teherán és a hatok csoportja között a kazah nagyvárosban, Almatiban - közölte egy nyugati diplomata.
ápr. 5
8:18
Orbán Viktor: az EU nem csak a tények alapján dönt a deficiteljárás ügyében (Infostart)
A miniszterelnök szerint Magyarország nem bízhat abban, hogy az Európai Unió kizárólag a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében. Orbán Viktor ezt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, amelyben indokoltnak nevezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy nappal korábban meghirdetett növekedési hitelprogramját.
ápr. 5
8:36
Nem bízhatunk a méltányosságban (Metropol)
A miniszterelnök szerint Magyarország nem bízhat abban, hogy az Európai Unió kizárólag a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében.
ápr. 5
8:36
Túlzottdeficit-eljárás: Orbán szerint nem bízhatunk az EU-ban (ATV)
A miniszterelnök szerint Magyarország nem bízhat abban, hogy az Európai Unió kizárólag a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében. Orbán Viktor ezt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, amelyben indokoltnak nevezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy nappal korábban meghirdetett növekedési hitelprogramját.
ápr. 5
8:38
Puskásunk van, Bethlen István lehet a legújabb (Metropol)
Több mint ezer köztéri alkotás van a fővárosban, az első még a 17. században készült.
ápr. 5
8:38
Péterfalvi: nem szerencsés, hogy otthonokban is lehet adatokat gyűjteni (ATV)
Nem a legjobb megoldás született az állampolgárok lakásán történő adatgyűjtéssel kapcsolatban, de legalább született valami – ezt Péterfalvi Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 5
8:54
A főváros benyújtotta fellebbezését a CET-ügyben - lapszemle (Infostart)
A főváros benyújtotta fellebbezését a CET-ügyben a Pécsi Törvényszéken múlt héten született ítélet kapcsán - írja a Népszabadság. Januárig visszamenőleg kaphatják meg az újabb fizetésemelésüket az egészségügyben dolgozók - értesült a Magyar Nemzet.
ápr. 5
8:54
Folytatódik a belvárosi templom felújítása (Metropol)
A főváros által támogatott munkálatok őszre fejeződhetnek be.
ápr. 5
8:54
Meghalt a világhírű filmkritikus (ATV)
Hetvenévesen elhunyt Roger Ebert - közölte csütörtökön a világhírű amerikai filmkritikus írásait évtizedek óta megjelentető Chicago Sun-Times című lap a Twitter közösségi portálon.
ápr. 5
9:12
Összeomlott egy hétemeletes ház: 35 halott, köztük 11 gyerek (ATV)
Eddig 35 halálos áldozatról tud az indiai rendőrség, köztük 11 gyerekről, de sokan rekedtek a romok alatt.
ápr. 5
9:14
Róna: a bankrendszer milliárdokat bukik Matolcsyék terve miatt (ATV)
A bankrendszer 6-9 milliárd forintot bukik, ha 2 százalékos marzzsal adja ki a kis- és középvállalkozóknak a Magyar Nemzeti Bank által nyújtott 250 milliárd forintos forrást – ezt Róna Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 5
9:16
KSH: 5,4 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban (ATV)
Februárban az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest és 0,3 százalékkal volt nagyobb, mint az előző hónapban - jelentette az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
ápr. 5
9:48
Apadnak a zalai vízfolyások (Infostart)
Az elmúlt hétvégi jelentős csapadék és a hét eleji újabb havazás és esőzés által elindított árhullámok péntekre mindenütt levonultak a zalai vízfolyásokon, megelőzés miatt a Principális-csatornán azonban még tovább magasítják homokzsákokból a nyúlgátat.
ápr. 5
9:48
Adóforintokból épül a Fidesz-imázs (Alternatív Energia)
Melyik uniós országban csökken 10 százalékkal a rezsi idén januártól - teszi fel a kérdést kék háttér előtt Fidesz-narancsszín keretben, feltűnő betűkkel, hatalmas óriásplakátokon, több napilapban és online hírportálokon is a kormány. Az utóbbi hetekben minden egyes médiafelületet elözönlő "tájékoztatási akciósorozat" jól jelzi: az adófizetők pénzén pártjának kampányol majd a kormány a 2014-es…
ápr. 5
9:48
Jávor: hiába az új hitel, nem lesz rá kereslet (ATV)
Matolcsy György bejelentése nem ördögtől való, de Magyarország mély recesszióban van, a kis- és középvállalkozások nem azzal foglalkoznak, hogy bővítsék a hitelkeretüket, hanem hogy visszafizessék a meglévőt – ezt Jávor Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 5
10:06
Haha: szómágia, amit a kormány csinál (ATV)
Az, hogy szerződés helyett csak egy nyilatkozatot kell majd aláírniuk a hallgatóknak a következő tanévtől, csak szómágia – ezt Barabás Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 5
10:24
Szamárra rakták a bombát - halott is van (ATV)
Egy szamárra helyezett pokolgép robbant fel pénteken a kelet-afganisztáni Lagmán tartományban egy rendőrőrsnél, egy rendőr meghalt, három civil megsebesült.
ápr. 5
10:42
Brutális támadás érte Páva Zsolt pécsi polgármester lányát (Infostart)
A pécsi polgármester lányát péntek hajnalban érte a szexuális célú támadás. Sikerült védekeznie, de orr- és arccsontja eltört.
ápr. 5
10:42
Meg akarták erőszakolni - brutálisan megverték Páva Zsolt lányát (ATV)
Meg akarták erőszakolni Páva Zsolt pécsi polgármester 20 éves lányát, aki azonban nem hagyta magát, ezért brutálisan megverte támadója.
ápr. 5
11:00
Megtámadták a pécsi polgármester lányát (Metropol)
Páva Zsolt lánya el tudott menekülni a helyszínről, de súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg kórházban kezelik. Információk szerint a rendőrség egy 20-25 év körüli, 160-165 centi magas, barna hajú, borostás férfit keres.
ápr. 5
11:00
Tovább árad a Marcal, javul a helyzet Zalában (ATV)
Tovább árad a Marcal, a katasztrófavédelmi egységek egy olyan út megvédésén dolgoznak, amely Egyházaskeszőt köti össze a külvilággal - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója pénteken az MTI-t.
ápr. 5
11:18
Megtámadták Páva Zsolt pécsi polgármester lányát (Alternatív Energia)
Erőszakos támadás érte Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát péntek hajnalban. Az áldozat el tudott menekülni a helyszínről, de súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg kórházban kezelik - tájékoztatta a polgármester az MTI-t.
ápr. 5
11:18
Soros: az EKB a lassú halálba vezeti Európát (ATV)
Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére - idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját.
ápr. 5
11:36
1529 kilométeren folyik árvízi védekezés (Alternatív Energia)
Mindenütt rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem, illetve megvannak a munkához elengedhetetlen speciális eszközök - közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője pénteken Szegeden.

Keresés