2013. április 5. péntek

ápr. 5
5:54
Újra válságba került a görög koalíció (Kripto Akadémia)
Ismét válságba került a görög kormánykoalíció, a három párti kabinet két pártja ugyanis nem hajlandó áldását adni a trojka által előírt intézkedésekre. Antonisz Szamarasz kormányfő válságtanácskozást hívott össze.
ápr. 5
6:12
Basescunak tett engedményt Ponta (Kripto Akadémia)
Kivonultak a kormányülésről tegnap a liberális miniszterek, a kétharmados román kormánykoalícióban kezdettől létező, az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbb feszültség elmélyült.
ápr. 5
6:14
Kínának is kínos a kis Kim (Kripto Akadémia)
Észak-Korea sértődött dúvadként viselkedik. Folyamatosan háborúval fenyegeti Dél-Koreát, s az Egyesült Államokat, amely ellen atomcsapást is kilátásba helyezett. A háborús retorika aggasztó ugyan, de minél messzebbre megy a fenyegetésekkel az ország, annál inkább csökken a rezsim túlélésének esélye: Kínának is kezd elege lenni a kis vezérből.
ápr. 5
6:16
Connecticut példát mutat (Kripto Akadémia)
Több mint tizenhárom órán át tartó vita után Connecticut állam törvényhozása szigorú fegyvertartási szabályokat fogadott el. A honatyák eltökélték, példamutató döntést hoznak azt követően, hogy a connecticut-i Newtownban tavaly decemberben egy ámokfutó 26 embert, köztük 20 kisgyereket mészárolt le.
ápr. 5
6:48
Washington megdöntheti a kommunista rezsimet (Metropol)
Az észak-koreai légierő és légvédelem leküzdéséhez mintegy 50 órára lesz szükség.
ápr. 5
6:50
Házomlás Indiában, két tucatnál is több halott (Metropol)
Összedőlt Indiában egy épülőfélben lévő hétszintes épület, a rendőrség szerint a házomlásban legalább 28 ember meghalt és hatvanan megsérültek.
ápr. 5
7:24
Észak-koreai támadás esetén Washington megdöntené a kommunista rezsimet (Infostart)
Az Egyesült Államok megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet, ha Phenjan nukleáris csapásra, vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 500 amerikai katonával szemben - közölte csütörtökön amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva internetes kiadásában a The Washington Times konzervatív napilap.
ápr. 5
8:00
40 éve nyílt meg a World Trade Center (Metropol)
Több éves előkészítés után 1966-ban kezdődött el az építkezés New York Manhattan városrészében.
ápr. 5
8:36
A demencia a legdrágább betegség az Egyesült Államokban (Kripto Akadémia)
Noha a rák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek sokkal több emberéletet követelnek, mégis a demencia az Egyesült Államok legdrágább betegsége, amely évi 157-215 milliárd dollárjába kerül az amerikai társadalomnak és a családoknak - derült ki a RAND Corporation nevű nonprofit szervezet legfrissebb jelentéséből.
ápr. 5
10:24
Szamárra helyezett pokolgép robbant egy afgán rendőrőrsnél (Metropol)
Egy szamárra helyezett pokolgép robbant fel pénteken a kelet-afganisztáni Lagmán tartományban egy rendőrőrsnél, egy rendőr meghalt, három civil megsebesült.
ápr. 5
10:42
Sok amerikai szavazó szerint Obama az Antikrisztus (Infostart)
A választásra jogosult amerikaiak egynegyede véli Barack Obama elnökről, hogy ő (lehet) az Antikrisztus, 29 százalék hisz a földönkívüli életben, 37 százalék átverésnek tartja az éghajlatváltozást, 28 százalék pedig attól tart, hogy egy nagyhatalmú elit összeesküdött a világ egy globális diktatúra általi irányítására - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet az…
ápr. 5
10:42
Az amerikaiak negyede szerint Obama az Antikrisztus (Metropol)
29 százalék hisz a földönkívüli életben, 37 százalék átverésnek tartja az éghajlatváltozást.
ápr. 5
11:18
Észak-Korea háborúval fenyegeti ellenségeit (Infostart)
Észak-Korea továbbra is háborúval fenyegeti ellenségeit. Déli szomszédja szerint Csendes-óceáni partvidékére mozgatta át azt a rakétát, amivel az Egyesült Államok csendes-óceáni szigeteit fenyegetné. Közben Dél-Koreában és Japánban már arról beszélnek, hogy atomfegyverekre lehet szükségük.
ápr. 5
12:12
Madárinfluenza: Fertőzött szárnyasokra leltek Sanghajban (Infostart)
Először mutatták ki a Kínában eddig hat áldozatot követelő H7N9-es típusú madárinfluenzát állatokon - a fertőzött szárnyasokat egy sanghaji piacon találták.
ápr. 5
12:12
Sanghaj: Madárinfluenzával fertőzött szárnyasokat találtak (Metropol)
Először mutatták ki a betegség H7N9-es típusát állatokon. Már 6 ember halt meg az új madárinfluenzától.
ápr. 5
12:30
Észak-Korea két rakétát telepített keleti partjára (Metropol)
Két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát szállítottak a keleti partvidékére, az USA rakétaelhárító rendszert küldött a térségbe.
ápr. 5
12:30
Madárinfluenza: Fertőzött szárnyasokra leltek Sanghajban (Kripto Akadémia)
Először mutatták ki a Kínában eddig hat áldozatot követelő H7N9-es típusú madárinfluenzát állatokon - a fertőzött szárnyasokat egy sanghaji piacon találták.
ápr. 5
13:06
Japán fenyegetésnek van kitéve (Metropol)
Peking kelet-kínai-tengeri magatartása Japán területére, vizeire, légterére és állampolgáraira is veszélyt jelenthet.
ápr. 5
14:00
A vatikáni bank sorsáról cikkezik az olasz sajtó (Kripto Akadémia)
Az IOR vatikáni bank sorsát találgatta a pénteki olasz sajtó Jorge Mario Bergoglio volt szóvivőjének kijelentéseit követően.
ápr. 5
14:36
Phenjan a gazdaságra összpontosíthat (Metropol)
A nukleáris fegyverek birtoklásának köszönhetően az ország nagyobb mértékben összpontosíthat majd a gazdaságra.
ápr. 5
14:54
Bajnai kiállt a határon túliak jogaiért (Kripto Akadémia)
Korszakváltásra van szükség a nemzetpolitikában, de ez nem jelentheti jogok elvételét. Tiszteletben tartjuk a határon túli magyarok újonnan szerzett állampolgárságát és szavazati jogát - jelentette ki Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Alapítvány alapítója az általa vezetett szervezet és a Közép-európai Egyetem közös nemzetpolitikai konferenciáján.
ápr. 5
15:12
Az Európai Bizottság tanulmányozza a tavalyi hiányadatot (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság tanulmányozza az államháztartási hiányra vonatkozó, napokban közzétett magyar adatokat, és a vizsgálat eredményének fényében dönt majd a túlzottdeficit-eljárásról - válaszolta pénteken újságírói kérdésre Olivier Bailly, a bizottság szóvivője.
ápr. 5
16:06
Phenjan elküldené a diplomatákat (Metropol)
Az orosz és a brit követség is kivár, utóbbiak a korábbi fenyegetésekhez hasonlónak ítélik Phenjan kijelentését. Fidel Castro szerint nagy a veszély.
ápr. 5
17:18
Rakéták csapódtak be Damaszkusz egyik lakónegyedében (Metropol)
Legalább öten meghaltak és többen törmelékek alá rekednek a rakétatámadásban.
ápr. 5
18:12
Phenjan a nagykövetségek kiürítését javasolta (Infostart)
A Phenjanban működő külföldi nagykövetségek kiürítését javasolta Észak-Korea az érintett államoknak.
ápr. 5
19:24
Madárinfluenza - Óvintézkedések Hongkongban (Kripto Akadémia)
Hongkong óvintézkedéseket hozott az új madárinfluenza-vírus miatt azt követően, hogy egy hétéves kislányon, aki Sanghajban járt, gyanús tüneteket észleltek. A szárazföldi Kína keleti részén eddig hat halálos áldozata van a H7N9-nek.
ápr. 5
19:26
Zéró toleranciát sürgetett Ferenc pápa a pedofil papokkal szemben (Kripto Akadémia)
Zéró toleranciát sürgetett a papok által elkövetett nemi visszaélésekkel szemben Ferenc pápa pénteken a Hittani Kongregáció prefektusával, Gerhard Ludwig Müllerrel tartott találkozóján.
ápr. 5
19:42
Több tucatnyi embert maga alá temetett egy ház (Metropol)
A szerencsétlenség idején 100-150 ember tartózkodott az épületben, legalább 47-en meghaltak.
ápr. 5
20:54
Tóásó-ügy - Győri Enikő Madridban is segítséget kért (Kripto Akadémia)
Tóásó Előd érdekében is fellépett Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára pénteki madridi tárgyalásain - közölte a tárca az MTI-vel.

Keresés