Egyes népegészségügyi mutatókban, így a szinte teljes körű oltási programban, valamint a fertőző betegségek ellenőrzésének eredményességében a nemzetközi élmezőnyben van Magyarország - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Szolnokon.
Több menetrendi változás lép életbe szombaton a budapesti tömegközlekedés menetrendjében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel. A bérletpénztárak egy része júniustól hosszabb ideig, este tizenegyig tart nyitva.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az elmúlt évtizedek legnehezebb tanévét tudhatják maguk mögött. Ezt a tömörülés pénteken, a közelgő pedagógusnap alkalmából közölte az MTI-vel.
Vasárnap több demonstrációt tartanak Budapesten, amelyek miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni, így a tömegközlekedés rendje is változhat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Még nem szállítottak Szíriának Sz-300-as orosz légvédelmi rendszereket – közölte értesülését pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap. A Kommerszant című lap szerint Bassár el-Asszad kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvát az al-Manár libanoni televíziónak tett kijelentéseivel.
Baltával támadt a szomszédjára egy férfi Kunszálláson. A támadót a rendőrök elfogták, az áldozatot kórházba szállították a mentők - értesült a HavariaPress.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Stágel Bence. A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében személyes okokra hivatkozik.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Stágel Bence. A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében személyes okokra hivatkozik.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Stágel Bence. A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében személyes okokra hivatkozik.
Magyarország elkötelezett az Európai Unió mellett, nem neonáci ország és nem szereti a diktatúrát, a kormánnyal pedig ugyan rengeteg probléma van, de azt nem lehet mondani, hogy bármi köze lenne az antiszemitizmushoz vagy a rasszizmushoz - mondta az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője pénteken Berlinben.
A jegybank elnöke szerint hosszú ideig nem lesz a növekedési hitelprogramhoz hasonló kezdeményezésük. A termelés megháromszorozását tervezi a kormány új stratégiai partnere, a japán Bridgestone gumiabroncsgyártó.
Magyarország elkötelezett az Európai Unió mellett, nem neonáci ország és nem szereti a diktatúrát, a kormánnyal pedig rengeteg probléma van ugyan, de azt nem lehet mondani, hogy bármi köze lenne az antiszemitizmushoz vagy a rasszizmushoz - mondta az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) választási szövetség vezetője pénteken Berlinben.