2016. március 8. kedd

márc. 8
21:05
Irán ismét megmutatatta elrettentő erejét (ATV)
Ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat egy hadgyakorlat keretében, több rakétát indított el az ország különböző részeiből - jelentette kedden az ISNA iráni hírügynökség.
márc. 8
21:06
Magyarország átadta a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség soros elnökségét Romániának (Infostart)
Magyarország kedden hivatalosan átadta a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét a tisztséget a következő 12 hónapban betöltő Romániának, az átadási ünnepséget Berlinben, a nemzetközi szervezet főtitkárságának székhelyén tartották.
márc. 8
21:21
Hatalmas mennyiségű kokaint foglaltak le (ATV)
Majdnem három tonna kokaint talált Antwerpen kikötőjében egy Kolumbiából érkezett hajó banánszállítmánya közé rejtve a belga határőrség - tájékoztatott közleményében a belga pénzügyminisztérium a határőrség információira hivatkozva kedden.
márc. 8
21:24
Ennyi munkaadó tervez létszámbővítést (Infostart)
A munkaadók 16 százaléka tervez létszámbővítést 2016 második negyedévében a Manpower munkaerőpiaci szolgáltató cég kedden közzétett felmérése szerint.
márc. 8
21:39
WHO: egyre több a bizonyíték a zika és kisfejűség összefüggésére (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre több a bizonyíték a zikaláz és a kóros kisfejűség (mikrokefália) ok-okozati összefüggésére, ezért a helyzetre továbbra is nemzetközi szintű egészségügyi vészhelyzetként kell tekinteni.
márc. 8
21:57
Magyarország nem szerepel ezen a brüsszeli listán (ATV)
Az Európai Bizottság szerint a tizennyolc vizsgált uniós tagállam közül Bulgáriában, Franciaországban, Horvátországban, Olaszországban és Portugáliában túlzott a makrogazdasági egyensúlyhiány. Magyarország nem küzd ezzel a problémával a brüsszeli testület keddi közlése szerint.
márc. 8
22:00
Balog: minden igaz hit kultúrát hoz létre (Infostart)
A kultúra és a hit összetartoznak, mert minden igaz hit kultúrát hoz létre, és minden igazi kultúra mögött ott a hit - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Fasori Református Templom újjáépített orgonáját bemutató kedd esti hangversenyen.
márc. 8
22:15
Elvi megállapodás jött létre az EU és Törökország között - a nap hírei (Infostart)
A magyar kormányfő a rendkívüli csúcstalálkozó után úgy vélte: eredményre vezetett a magyar-osztrák-szlovén-horvát fellépés. Az alapkészségek hiányosságait, a szegregációt és a korai iskolaelhagyást kifogásolta az Európai Bizottság Magyarországról szóló ország jelentése.
márc. 8
22:15
Valószínűleg megölték az IÁ egyik csúcsvezetőjét (ATV)
Amerikai katonai és hírszerzési források szerint az Iszlám Állam "Omár, a csecsen" néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta "hadügyminisztere" valószínűleg amerikai légicsapás áldozata lett Szíriában.

2016. március 9. szerda

márc. 9
5:09
Nyerésben Ankara és Orbán (Alternatív Energia)
A magyar kormányfő utóbb már nem állította, hogy megvétózta volna a kvótákat.
márc. 9
5:11
Oktatás: egyetért önmagával a kormány (Alternatív Energia)
A pedagógus szakszervezeteket már nem hiányolják a köznevelési kerekasztalról.
márc. 9
5:13
Szakított az Országos Roma Önkormányzattal az Emmi (Alternatív Energia)
Az roma önkormányzat Farkas Flórián vezetése alatt milliárdos támogatást kapott.
márc. 9
5:15
Mit titkolna az újraírt MNB-törvény? (Alternatív Energia)
Matolcsy Györgyék számolatlanul költik a közpénzt, "jut abból fideszes politikusoknak és haveroknak is".
márc. 9
5:27
Helyreigazítás (Alternatív Energia)
márc. 9
5:29
Alig romlik a pénzünk (Alternatív Energia)
Hosszú távon fékezi a gazdaságot az alacsony infláció. "Túlárazott" nyugdíjak.
márc. 9
5:45
A kormány segíti a multik adócsalását? (Alternatív Energia)
Ezzel is javítani akarja a költségvetés helyzetét.
márc. 9
5:47
Adóadatcsere az uniós tagállamok között (Alternatív Energia)
márc. 9
5:49
Többet árt a házi feladat, mint használ? (Alternatív Energia)
A magyar diákok iskolai terheltsége jóval meghaladja a nemzetközi átlagot.
márc. 9
5:51
MTVA Sajtóosztály (Alternatív Energia)
márc. 9
5:53
Gyerekek az iskolán kívül (Alternatív Energia)
Számos országban továbbra is a lányok az elsők, akiktől megtagadják a tanuláshoz való jogot.
márc. 9
5:55
Elbizonytalanodott külhoni magyarok (Alternatív Energia)
Egy korszak vége körvonalazódik a határon túli magyar politizálásban és érdekvédelemben.
márc. 9
5:57
"Több százan is meghalhatnak évente a kormány miatt" (ATV)
Több száz ember is meghalhat évente a kormány tervezett szabálymódosítása miatt - legalábbis ezt állítják a kéményseprők. A tervek szerint ugyanis ritkítanák a kémények kötelező ellenőrzését. Csakhogy, a szakemberek szerint már most is rengeteg veszélyes kémény van, amiket rendszeresen kell ellenőrizni. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese viszont azt mondja: nem zárja ki egymást a…
márc. 9
5:57
Bloomberg mégsem indul (Alternatív Energia)
Négy államban szavaztak - Clinton és Trump a favorit.
márc. 9
5:59
Az euróövezet „leghitelesebb” államai (Alternatív Energia)
Ciprus vált a trojka mintaországává - Athén nem látja az alagút végét.
márc. 9
6:01
Kihagyná a kormányból Bugárékat a Szabadság és Szolidaritás (Alternatív Energia)
Nem hajlandó koalícióra lépni a legtöbb mandátumot szerzett Smerrel a voksoláson második helyen végzett Szabadság és Szolidaritás (SaS).
márc. 9
6:03
Cáfolja az al-Shabab a súlyos veszteséget (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok csak kis létszámú katonai erőt állomásoztat Szomáliában.
márc. 9
6:03
Mario Vargas Llosa saját hazájáról ír (Alternatív Energia)
Művében a totalitárius rendszerekről rántja le a leplet.
márc. 9
6:05
Újabb iráni rakétateszt (Alternatív Energia)
Ezzel érvényben lévő szankciókat sértettek meg.
márc. 9
6:05
Búcsú Láng Józseftől (Alternatív Energia)
Egész életében küzdött a porba ragadás rémképével.
márc. 9
6:07
Tengerjárók miatt tiltakoztak (Alternatív Energia)
Vízágyúval oszlatták fel a megmozdulásokat.
márc. 9
6:07
A Kalitkás nő párizsi rejtélyei (Alternatív Energia)
A párizsi Musée du Luxembourgban nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeum remekműveiből.
márc. 9
6:09
Zsidai Roy a Bóta Caféban (Alternatív Energia)
Csak a Budai Várban négy éttermet működtet.
márc. 9
6:11
Kiállítás a nagyszentmiklósi aranykincsről (Alternatív Energia)
Mivel a megtalálók a kincs létét eltitkolták, nem kaptak semennyi pénzt a kamarától.
márc. 9
6:13
Ambros Martín lehet a kapitány (Alternatív Energia)
Pálinger Katalin, a női szakágért felelős alelnök lapunknak elmondta: felmerült a spanyol tréner véglegesítése.
márc. 9
6:15
Védők nélkül maradt a Benfica (Alternatív Energia)
Hosszabbítás is elképzelhető a Bajnokok Ligája két szerdai mérkőzésén.
márc. 9
6:17
Doppingolt Sarapova (Alternatív Energia)
"Már tíz éve szedem ezt az orvosságot, de idén január 1-én felkerült a tiltott anyagok listájára, amiről nem tudtam."
márc. 9
6:18
A Klik három lépcsőben fizeti ki a tartozásokat (ATV)
Három ütemben fizeti ki a tartozásait a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - értesült a Magyar Idők.
márc. 9
6:20
Trump tarolt, Sanders megszorongatta Clintont (ATV)
Donald Trump, republikánus elnökjelölt-aspiráns változatlanul erős az amerikai Délen, két szövetségi államban, Michiganban és Mississippiben tartott előválasztáson aratott nagyarányú győzelmet, a demokratáknál pedig Hillary Clinton ugyan győzött Missisippiben, de alulmaradt Michigan államban Bernie Sanderssel szemben. Idahóban Ted Cruz texasi szenátor nyert.
márc. 9
6:36
Észak-Korea újabb fenyegető lépései (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt állította szerdán, hogy országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerelhető méretűre kicsinyíteni atomtölteteit. Észak-Korea adatokat lopott vezető dél-koreai tisztségviselők okostelefonjairól - közölte szerdán a dél-koreai titkosszolgálat (NIS).
márc. 9
6:39
Mit mondott Kövér László 2004-ben? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
márc. 9
6:41
A politikusok miért iszonyodnak a kérdésektől? (Alternatív Energia)
Találtuk: http://medianaplo.blog.hu/Zöldi László
márc. 9
6:43
A „Stádium" állami szerződése a bíróság előtt (Alternatív Energia)
Népszava, 1927. március 9.
márc. 9
6:45
Macedóniában már a tűzparancsot készítik elő (Alternatív Energia)
Macedónia lézersokkolót, gumibotokat, kemény gumigolyók kilövésére alkalmas gránátvetőket, valamint sokkoló-bombákat kér.
márc. 9
6:47
Kedves Viktor bácsi! (Alternatív Energia)
A tanárnénitől és plébános úrtól, azt hallom, hogy hazudni és lopni nem szabad.
márc. 9
6:49
Titok (Alternatív Energia)
Eddig is voltak titkok az Orbán kormány körül, de a hatalom meggyengülését jelzi, hogy egyre többen kíváncsiak rá.
márc. 9
6:51
Alma a fájától (Alternatív Energia)
A holokauszt egésze mítosz lenne?
márc. 9
6:53
Működ (Alternatív Energia)
A magyar reformok működnek – olvashatjuk az óriásplakátokon, nézhetjük, hallhatjuk a televízióban, rádióban.
márc. 9
6:54
Drágultak az üzemanyagok (Infostart)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
márc. 9
6:54
Lezuhant Irakban egy amerikai katonai gép (ATV)
Lezuhant egy amerikai katonai felderítő repülőgép Észak-Irakban, de a személyzet mind a négy tagja ép bőrrel megúszta a becsapódást, sérüléseket sem szenvedtek - közölte kedden a Pentagon.
márc. 9
7:12
A Jobbik alelnökét ismét kitiltották Romániából (ATV)
Szávay Istvánt, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, a párt alelnökét három évre kitiltották Romániából. Az indoklás nélküli döntés miatt a politikus az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

Keresés