2016. március 9. szerda

márc. 9
14:42
"Kubatov fizetett verőlegényei"? Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálódik (ATV)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) február 23-án történteket - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után újságírókkal.
márc. 9
15:00
Quaestor-ügy: "Túl sok közös szelfi készült a VIP-páholyokban" (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank felelőssége is felmerül a Quaestor-ügyben, állítja a károsultak jogi képviselője.
márc. 9
15:02
Vascsővel verte agyon barátnője korábbi szeretőjét, 8 évet kapott (ATV)
Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki 2013-ban társával Kalocsán vascsővel agyonverte barátnője korábbi szeretőjét, majd a holttestet a településtől néhány kilométerre, egy csatornában elrejtette.
márc. 9
15:16
Áder János nyilatkozata a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról (Infostart)
A keményebb fellépést választotta Áder János a jegybanktörvény módosításával szemben, ugyanis előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal által szerdán kiadott nyilatkozatban. Az államfő szerint a jegybanki alapítványok közpénzzel gazdálkodnak, ezért is ellentétes az új módosítás az Alaptörvény rendelkezéseivel - számol be a Portfolio.
márc. 9
15:20
Helsinki Bizottság: Jogellenes a migrációs válsághelyzet kihirdetése (ATV)
A kormány mai bejelentése szerint az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet. A Helsinki Bizottság szerint amennyiben a kormány bevezeti a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet", akkor a saját maga által hozott szabályokat hágja át.
márc. 9
15:33
"Quaestor-gate, nem hagyjuk!" - tüntetés a Lánchídon (Infostart)
Rövid időre kétszer is lezárták a forgalmat a Lánchídon a Quaestor-károsultak demonstrációja miatt.
márc. 9
15:35
Búcsúzik az influenzajárvány (Infostart)
Levonulóban van az influenzajárvány, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb összesített adatai szerint az országban február 29. és március 6. között az előző hetinél 17 százalékkal kevesebb, 36 400 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
márc. 9
15:36
Drogozó kismamák: nem maradhatnak családjaiknál a csecsemők (ATV)
Első fokon döntött a törökszentmiklósi drogügyben érintett mindkét csecsemő nevelésbe vételéről a járási hivatal hatósági és gyámügyi osztálya a szakszolgálat javaslata alapján - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szerdán az MTI-t.
márc. 9
15:37
A hónap végéig kapnak értesítést a Quaestor-károsultak (Infostart)
E hónap végéig kaphatnak értesítést a Quaestor-károsultak arról, hogy a 6 és 30 millió forint feletti kártalanítási igényeikből mekkora összeget tart jogosnak az erre létrehozott Kárrendezési Alap.
márc. 9
15:51
Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja a "kopasz férfiak" népszavazási ügyét (Infostart)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) február 23-án történteket - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után újságírókkal.
márc. 9
15:54
"Véget kell vetni az erőszaknak!" Élesen bírálta Biden a palesztin vezetést (ATV)
Bírálta a palesztin vezetést szerdán Jeruzsálemben Joe Biden amerikai alelnök, mert nem ítélte el az izraeliek elleni legutóbbi késes támadásokat, amelyben megöltek egy amerikai diákot és egy háborús veteránt.
márc. 9
15:56
Így reagált az ellenzék Áder lépésére (ATV)
Áder János államfő előzetes normakontrollt kért a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról. A bejelentésre gyorsan reagáltak az ellenzéki pártok.
márc. 9
16:30
Eladta kisbabáját az interneten, hogy megvehesse az új Iphone-t (ATV)
Egy tinédzser apuka az interneten adta el kislányát, hogy megvehesse az általa áhított Iphone-t és egy motorbiciklit. A 18 napos babáért egymillió forintot fizettek.
márc. 9
16:45
Romlanak a magyar diákok alapkészségei (Infostart)
Romlanak a diákok alapkészségei, egyre több a szegregáció és nő az iskolát korán elhagyók száma - ez derül ki az Európai Bizottság országjelentésének oktatási fejezetéből.
márc. 9
16:48
Újabb magyar étterem kapott Michelin-csillagot (ATV)
Újabb budapesti étterem, a Vigyázó Ferenc utcai Costes DownTown kapott Michelin-csillagot, ezzel Budapesten már öt ilyen vendéglátóhely van.
márc. 9
17:06
Porszem a lengyel gépezetben - Nem hagyja magát az Alkotmánybíróság (Alternatív Energia)
A testület kedden kezdte el tárgyalni a rá vonatkozó törvény tavaly decemberi módosítását.
márc. 9
17:06
Kamuhírt közölt a brit lap? Példátlan módon reagált a királyi ház (ATV)
A legnagyobb brit bulvárlap szerdai értesülése szerint II. Erzsébet királynő Brexit-párti, vagyis azt szeretné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. Az udvar szerdán indulatos nyilatkozatban utasította vissza az állítást, majd - szinte példátlan módon - hivatalosan is panaszt tett az illetékes sajtóetikai testületnél.
márc. 9
17:21
A Fidesz-KDNP tiszteletben tartja az államfő véleményét (Infostart)
A Fidesz-KDNP tiszteletben tartja az államfő véleményét és várja az Alkotmánybíróság döntését a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról - áll szerda délutáni közleményükben.
márc. 9
17:24
Fulladás, irritáció: Vegyi fegyverrel támad az Iszlám Állam (ATV)
Mérgező anyagokat vetett be az Iszlám Állam, miközben egy észak-iraki települést bombázott. Az esetről a helyi kormányzó számolt be a Reutersnek.
márc. 9
17:39
A gazdagréti tanuszodából két év alatt csak az alapkő készült el (Infostart)
Az ingatlan tulajdonosi helyzetének rendezése akadályozza egyelőre a gazdagréti tanuszoda megépítését - ezt mondta Újbuda sajtóreferense az InfoRádiónak. Hőnyi Gyula hozzátette: ha ez megtörténik, akkor megkezdődhet a fél milliárd forintos beruházás.
márc. 9
17:39
Vonatgázolás Kunszentmártonnál - Késnek a szerelvények (Alternatív Energia)
60-90 perccel hosszabb menetidővel kell számolni az érintett szakaszon.
márc. 9
17:41
Különös tendert írt ki az orosz védelmi minisztérium (Alternatív Energia)
És mit szólnak az állatvédők? - Öt palackorrú delfint akarnak venni mintegy 4 millió forint értékben.
márc. 9
17:42
Kézipoggyászban csempészett be egy kislányt egy nő Franciaországba (ATV)
Előállítottak egy nőt a párizsi Roissy repülőtéren, miután egy négyéves kislányt rejtett el a kézipoggyászában egy Isztambulból érkező járaton - közölték szerdán a repülőtéri hatóságok.
márc. 9
17:43
Szünetel a beléptetés a röszkei határátkelőkön (Alternatív Energia)
A 24 órában üzemelő tompai határátkelőt, illetve a 19 óráig működő tiszaszigeti és ásotthalmi határátkelőt javasolják.
márc. 9
17:44
Golgota-ügy: Bírósághoz fordul Pákh Imre (ATV)
Bírósághoz fordul a Golgota című Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatt a festmény tulajdonosa, Pákh Imre.
márc. 9
17:57
Pákh Imre bírósághoz fordul a Golgota védetté nyilvánítása miatt (Infostart)
Bírósághoz fordul a Golgota című Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatt a festmény tulajdonosa, Pákh Imre.
márc. 9
17:57
Áder alkotmányos vétót emelt (Alternatív Energia)
Az államfő az Alkotmánybíróságnak küldte el a jegybanki és a postatörvényt.
márc. 9
17:59
Szünetel a beléptetés a röszkei határátkelőkön (Infostart)
Technikai okok miatt szünetel a beléptetés a röszkei autópálya-határátkelőhelyen és a röszkei közúti határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán délután az MTI-t.
márc. 9
18:00
Génmódosított szúnyogokat vetnének be a zikavírus ellen (ATV)
Három évig is eltarthat, mire sikerülhet kifejleszteni a zikavírus elleni vakcinát, és az is előfordulhat, hogy ez már túl későn lesz az amerikai kontinensen néhány hete kitört súlyos járvány kezeléséhez - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán a Genfben összegyűlt szakértők ülését követően.
márc. 9
18:15
Idegenforgalmi ügynökség vezethetné az első ligába a magyar turizmust (Infostart)
Kormánybiztost neveznének ki a turisztikai ágazat felügyeletére, aki a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve felelne a területtel kapcsolatos állami feladatokért - írta Magyar Idők. A biztosról, valamint az ágazat állami feladatainak újjászervezéséről ma dönthet a kormány.
márc. 9
18:51
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket az odesszai orosz konzulátusnál (Alternatív Energia)
Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő "száraz" éhségsztrájkot folytat.
márc. 9
18:51
Stoiber: Magyarország nehéz partner, nem lehet megszelidíteni (ATV)
Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök szerint Európa az eddigi legnagyobb válságát éli meg a menekültek miatt, és ennek a kihívásnak csak együtt, közösen lehet megfelelni.
márc. 9
19:09
Ismét beborul, eső is lehet (Alternatív Energia)
Hajnalban 0, +5, napközben 9- 14 fok között alakul a hőmérséklet.
márc. 9
19:09
Késekkel rakta tele bőröndjét egy iszlamista, átengedték a francia reptéren (ATV)
Őrizetbe vettek egy 31 éves radikális iszlamista francia állampolgárt Marokkóban, miután a bőröndjében késekkel, egy gázpalackkal és egy fekete maszkkal érkezett Franciaországból a Ryanair egyik járatával - erősítették meg szerdán a francia hatóságok a Presse-Océan regionális napilap értesülését.
márc. 9
19:11
Élő adásban omlott össze a híres színész - Videó! (Alternatív Energia)
Amikor a műsor házigazdája hősnek minősítette a dédijét, Hoffmann nem tudta palástolni a rátörő heves érzelmeket.
márc. 9
19:27
Elképesztően sok sportolót érint az új doppingbotrány (ATV)
Maria Sarapova korábbi világelső teniszező hétfőn jelentette be, hogy pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon. Szervezetében kimutatták azt a meldonium nevezetű szert, amelyet január 1-jével rakott fel a tiltott szerek listájára a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség. Azóta sportolók sora bukott le ezzel a szerrel.
márc. 9
19:45
Kovács: Nem kell pótdíjat fizetni akkor sem, ha átlépjük az 5 percet (ATV)
Nem kell pótdíjat fizetnünk a parkolásnál még akkor sem, ha túllépjük a parkolójegy-vásárlásra szánt ötperces türelmi időt – állítja a Magyar Autóklub jogásza.
márc. 9
19:47
"Csak ő győzheti le Trumpot" Carly Fiorina beállt Ted Cruz mögé (ATV)
A keddi amerikai előválasztások után készült legfrissebb felmérések szerint a jövő keddi, sorsdöntőnek mondott előválasztásokon a republikánus táborban Donald Trump, a demokratáknál pedig Hillary Clinton győzelme várható. Közben Ted Cruz mellé állt a Hewlett Packard igazgatója.
márc. 9
20:03
Tiltakozó autósok zártak le egy határátkelőhelyeket Kárpátalján (Alternatív Energia)
A hatóságok korlátozó intézkedéseket alkalmaznának a külföldi rendszámmal közlekedő autók tulajdonosaival szemben.
márc. 9
20:03
Ádáz harcok folynak Palmüránál, komoly veszteségeket szenved az IÁ (ATV)
Az elmúlt napok legádázabb harcai zajlanak a szíriai Palmüra közelében, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely tavaly májusában foglalta el az ókori romvárost, komoly veszteségeket szenved a szíriai hadseregtől - közölte szerdán a TASZSZ orosz hírügynökség.
márc. 9
20:21
Szomáliában csaptak le az amerikai kommandósok, sorra lövik ki a terroristákat (ATV)
Szárazföldi akciót hajtottak végre szerdán az al-Shabaab szélsőséges iszlamista csoport ellen amerikai különleges egységek Szomáliában, és a terrorszervezet több mint tíz tagjával végeztek - számoltak be szomáliai források.
márc. 9
20:23
"Megsértette" az elnököt, hosszú időre börtönbe kerülhet a török újságíró (ATV)
Huszonegy hónap szabadságvesztésre ítélték szerdán a török hatóságok a Birgün című baloldali lap újságíróját, akit azzal vádoltak meg, hogy megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt.
márc. 9
20:36
Tán reszketni méltóztatik? (Alternatív Energia)
márc. 9
20:54
Bakondi a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről (Infostart)
A biztonság érdekében terjesztette ki a kormány az egész országra a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az intézkedés célja, hogy hatékonyabban lehessen ellenőrizni az országba belépni szándékozó menedékkérőket és a hatóságok határozottabban léphessenek fel az…
márc. 9
20:57
Leleplezték az Iszlám Állam 22 ezer tagját (ATV)
Az Iszlám Állam több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába - állítja a televízió.
márc. 9
21:30
Erre ugranak a magyarok március 15-én (Infostart)
Biztatóan magasak a szálláshelyfoglalási adatok a hosszú hétvégékre az egész ország területén, a szállodák jelentős része megtelt - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
márc. 9
22:24
Előzetes normakontrollt kért az államfő a jegybanktörvény módosításáról - a nap hírei (Infostart)
Kiterjesztette az ország egész területére a migrációs válsághelyzetet a kormány. Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot.
márc. 9
23:51
Ennyire számít európainak Magyarország (Infostart)
Jelentősen megnőtt az érdeklődés az európai uniós politika iránt Magyarországon és az EU-tagországok átlagában egyaránt - derült ki az Eurobarometer címmel szerdán ismertetett közvélemény-kutatásból.

2016. március 10. csütörtök

márc. 10
5:15
"Nem hagyjuk! Tolvajbanda!" Így tüntettek a Quaestor-károsultak - felvétel (ATV)
Quaestor-károsultak demonstráltak a cég csődjének első évfordulóján. Azért tiltakoztak, mert sokan még mindig nem kaptak teljes kártalanítást és nem tudni, mennyi vagyona is volt a Quaestornak. Ez a kárrendezés miatt lenne fontos, ezért azt mondják, nem hagyják veszni a pénzüket. Az ügyben várhatóan májusban indul a büntetőper.
márc. 10
5:48
Válaszol: Szelényi Zsuzsanna az Együtt parlamenti képviselője (Alternatív Energia)

Keresés