A Magyar Diaszpóra Tanács aggodalmának ad hangot mindazon döntések miatt, amelyek csorbítják a Kárpát-medencei magyar közösségek jogát az anyanyelvi oktatáshoz. A testület VII. plenáris ülésén, csütörtökön Budapesten elfogadott zárónyilatkozatában szolidaritásukat fejezi ki az új ukrán oktatási törvény alapján jogsértést szenvedő kárpátaljai magyar
Tízmilliárd forintból valósítja meg a kormány azt az adatközpontot, amiben az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák.
A zaklatási botrány miatt mondta le mára tervezett sajtótájékoztatóját a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az ATV Híradó stábját azzal fogadták, hogy az elmúlt napok történései miatt nem tartják meg az eseményt. A csatorna már szerdán tudósított arról, hogy egy vidéki színház is érintett lehet a zaklatási botrányban, így kíváncsiak voltak egy nem
A néhány héttel korábbi eset után ismét illegális parlagfű készítményeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az Ambrózia olajkapszula, a Parlagfű virágeszencia és a Parlagfű tea elnevezésű...
Jövő pénteken indul hazánkban a Black Friday, azaz a fekete péntek, a nagy leárazások napja. Sokan rengeteget spórolnak, míg mások joggal mérgesek, mert lemaradtak a kiszemelt portékáról.
Ingóságnál kézi és jelzálog, ingatlannál csak jelzálog létezik a magyar jogban – mondta az InfoRádinónak Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Akár egymillió forint értékű körmöc- és nagybányai aranypénzek üthetik a markát annak, aki licitál a Darabanth Aukciósház őszi árverésén. Összesen 108 16-20. századi érme kerül kalapács alá.
A kormány szükségesnek látja a Fonó Budai Zeneház felújítását, ezért a felújítás előkészítése érdekében 50 millió forint átcsoportosítását rendeli el - olvasható szerdai Magyar Közlönyben.
Ötven millió forintot biztosít a kormány a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Budapesti Planetárium felújításának előkészítésére a központi költségvetésből.
Stábunk kezében maradt egy vas kapudísz a nemrég felújított Várkert Bazár bejáratáról, de egyéb hiányosságokat is találni a több, mint tízmilliárd forintból felújított komplexumban. A DK bejelentés tesz az Európai Csalás Elleni Hivatalnál, hogy így hívják fel a figyelmet a mintegy 20 millió eurós támogatás sorsára, Lázár János pedig azt ígéri: azon
Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezője évekkel ezelőtt nyilvános helyen fogdosott egy színitanodás lányt – legalábbis ezt állítja Kátai István színész. A színművész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nevezte meg a rendezőt és mondta, hogy ennek az esetnek többen is szemtanúi voltak.
Az Európai Unió tagállamainak többsége, valamint az unió meghatározó intézményeiben tevékenykedő politikusok jelentős része láthatóan azért tesz, hogy megvalósuljon a Soros-terv, ami egy "kézzelfogható és fenyegető valóság" - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándo
Apor Vilmos győri püspök előbb alkudni próbált a lányok elhurcolására készülő szovjet katonákkal, ám ez nem vezetett eredményre: az alku vitává fajult, a vita pedig lövöldözésbe torkollott.
A diaszpórában lévő szervezetek kicsit Magyarország nagykövetei, el tudják mondani hazánk álláspontját - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
"Kocsis Zoltán isteni ihletettségű géniusz volt, a zene hajlíthatatlan és rendíthetetlen szolgálója" - mondta a Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtök este a pécsi Kodály Központban.
Összefogtak egy Veszprém megyei falu lakói, mert tűz miatt fedél nélkül maradt egy család. A három fivér a volt tűzoltószertárban kapott szállást, a falu lakói pedig segítettek berendezni azt. A konyhai felszereléstől, a szobabútorig összeadtak mindent. Később pedig egy faházat is vásárolnak nekik. További részletek a videóban.
A kormányszóvivő szerint látható, hogy a Soros-párti erők kampánya újra erőre fog kapni; ott vannak az asztalon Brüsszelben azok a tervek, amelyekről kérdéseket tesznek fel a nemzeti konzultációban, és azok az erők, amelyek ezek megvalósításán szervezkednek, dolgoznak az Európai Parlamentben.
Jéggé dermedt az ijedtségtől a solti kocsma közönsége, amikor az egyik asztalnál könyveit áruló és dedikáló Stadler József egyik pillanatról a másikra rosszul lett.
Meghallotta a művészek panaszait a kormány? Többször is írtunk arról, hogy milyen megalázóan alacsony nyugdíjat kapnak népszerű művészeink, múlt héten Koós János (79) énekes árulta el a Vasárnapi Blikknek, hogy mindössze 67 ezer forintot kap a nyugdíj gyanánt.
A Kétfarkú Kutya Párt a legrosszabb politikusát indítja az V. kerületben, hogy ezzel is segítse az ellenzéki pártok egymás elleni harcát. A Viccpárt jelöltje Rogán Antal körzetében csupa valótlan dolgot ígér, a humor jegyében.
Nem született végleges döntés a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, mivel bizonyos részletkérdések még nyitva vannak – mondta a Magyar Időknek Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának csütörtöki ülését követően.
Nem mérlegelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, hogy a Jobbik mit fog szólni a volt szocialista miniszterelnök, Horn Gyula szobrának letakarásához - mondta a mozgalom vezetője a Magyar Időknek.
Az újság egy vádaskodó cikket jelentetett meg a Ryanair légitársaságról. Csakhogy azt az írásban elfelejtették megemlíteni, hogy az ügyben érintett saját tulajdonosuk, Szauer Péter is. A cikk valóságtartalma is kétséges - állítja a 888.hu., aki szerint a névtelen írás mögött maga, Szauer áll.