Szokatlanul viharos volt az idei balatoni szezon mondta a Siófoki Obszervatórium vezetője az InfoRádióban. Horváth Ákos hozzátette, a szélsebesség rekordot is döntött.
A télhez és a fűtési szezonhoz közeledve a BRFK rendkívüli halálesetek osztályának főhadnagya mesélte el az alábbi kihűléssel kapcsolatos bizarr esetet.
Esetlegesnek érzi az új szövetségi kapitány kinevezését a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki szerint az MLSZ-nek nincs egységes szakmai koncepciója, amely mentén dolgozni lehetne. Ezért szinte a nulláról kell felépíteni a felnőtt válogatottat, a 2020-as EB-re viszont kimondatlanul is kötelező kijutni, hiszen négy meccset is Budapesten játszanak.
Aláírásgyűjtést indít a Demokratikus Koalíció annak érdekében, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak az anyaországi választásokon. A külhoni magyarok szervezetei felháborodtak a kezdeményezésen, amit a Fidesz mellett az MSZP és az LMP is elítélt.
A 3-as metró felújítása alatt az utasok csupán 60-70 százalékát tudják majd elszállítani a pótlóbuszok - mondta a projektindító sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester.
Emeli bruttó 4-4 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
A 100 ezer főnél népesebb vidéki városok közül Miskolcon és Nyíregyházán lehet a legolcsóbban lakást vásárolni. A másik végletet Győr jelenti, itt a legmagasabbak a lakásárak, a második helyen Kecskemét áll. Átlagosan 2600 lakáspiaci...
Röszke – Kamion rakterében próbált Magyarországra jutni két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A párt értékelése szerint a hatóságok az azeri korrupciógyanús pénzekkel kapcsolatos ügy "elkenésére" játszanak. Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt arról, milyen válaszokat kapott az ügyben tett feljelentésére.
Siófok – Bezár a legendás siófoki szálloda, bár a tulajdonos egyelőre nem árulta el, hogy mik a tervei az ikonikus épülettel. Egy biztos: a kiárusításon akár Ön is vehet egy s mást.
Megtagadta Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja által az újabb paksi reaktorblokkok építéséről benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Átlagosan 15 százalékkal drágulhat a kötelező biztosítás - legalábbis az előzetes kalkulációk szerint. A biztosítók most tették közzé a jövő évre vonatkozó tarifáikat. Újdonság, hogy több biztosítónál sem lehet havi díjfizetést választani a jövőben. További részletek a videóban.
Aranyosapáti – Gyermeke szeme láttára ütötték rúgták a kártyást, mert nem tetszett társainak, hogy nagyobb összeget nyerve haza akart menni. A bíróság most hozott ítéletet.
Gyermeke szeme láttára ütötték rúgták a kártyást, mert nem tetszett társainak, hogy nagyobb összeget nyerve haza akart menni. A bíróság most hozott ítéletet.
Háborúkban és katasztrófahelyzetekben is biztonságos adattrezort hozna létre a kormány, ahol az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák. A HVG birtokába jutott előterjesztésben szerepel az is, hogy a projekt megvalósításánál - nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva - kezdeményezni fogják a közbeszerzés alóli felment
Sopron – Mödling – Több mint két hete keresik Németh Csabát, aki soproni otthonából indult az osztrák Mödling városába dolgozni október 18-án. Reggel 7 óra 10 perckor még látták a határon, azóta azonban semmit nem tudnak róla.
Egyelőre nem ad 50 millió forintot a kormányzat az egyetlen, végstádiumban lévő betegeket ápoló felnőtt hospice háznak. Kérdésünkre is csak azt írták: vizsgálják a támogatási kérelmet. Pedig ha ez így marad, akkor januárban már lehet, hogy be kell zárniuk. Egy, a hospice házban fekvő férfi, aki nem is tudja, hogy mi lenne vele, ha nem ápolnák őt ot