2017. november 4. szombat

nov. 4
16:12
Védőoltást javasol a bárányhimlő ellen a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (Infostart)
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete a gyermekeknek és a betegségen eddig át nem esett felnőtteknek is védőoltást javasol a bárányhimlő ellen a szövődmények, illetve maradandó károsodások elkerülése érdekében.
nov. 4
16:42
Tökéletes időnk lesz egy hétvégi túrához - használja ki (ATV)
Nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, és éjszaka fátyolfelhős lesz az ég, főként keleten, északkeleten, valamint délnyugaton azonban köd képződik.
nov. 4
16:48
Egyenlő béreket akar az Együtt (HírTV)
A nők és a férfiak közötti bérkülönbség megszüntetése mellett áll ki az Együtt.
nov. 4
17:24
Lesújtó a kép a korrupcióról (HírTV)
Ez derült ki a témában rendezett konferencia előadóinak adataiból.
nov. 4
17:42
Utasítást adott Balog a hospice megsegítésére (HírTV)
Kénytelen volt engedni a sajtó és a közvélemény nyomásának az emberi erőforrások minisztere.
nov. 4
17:54
NB I - Vereséggel búcsúzott Soprontól a Haladás (Alternatív Energia)
Swietelsky Haladás-Paksi FC 1-2 (0-0).
nov. 4
17:54
20 ezren hiányoznak a gimnáziumokból: Politikai okokat lát a tendenciában a PDSZ (ATV)
20 ezerrel csökkent a gimnáziumba járók száma 2010 óta – számolt be róla a Népszava. A PDSZ szerint a tendenciának nemcsak demográfiai, hanem politikai okai is vannak, és a kormány erőszakosan avatkozik be az oktatásba.
nov. 4
17:56
NB I - FTC-siker a rangadón (Alternatív Energia)
Ferencváros-Debreceni VSC 2-1 (0-0).
nov. 4
18:12
Visszatértek az ultrák, lángolt a Groupama Aréna (ATV)
A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 15. fordulójának rangadóján, ezzel együtt elvesztette éllovas pozícióját, miután a Videoton jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte.
nov. 4
18:18
Lázonganak a tescós dolgozók: Tömegével mondhatnak fel (ATV)
Lázonganak a tescós dolgozók: úgy tűnik, papíron maradnak a vállalat sztrájktárgyalásokon tett korábbi ígéretei, egyelőre ugyanis nemhogy nőne az áruházlánc alkalmazottainak száma, hanem tovább csökkent az állomány.
nov. 4
18:27
Massa végleg kiszáll (Alternatív Energia)
A visszavonulást tavaly is fontolgatta már, de egy évet aztán mégis hosszabbított.
nov. 4
18:36
Dráma Bodrogközben (Infostart)
Egy ember meghalt, hárman súlyos állapotban kerültek kórházba mérgezés miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócról - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
nov. 4
18:38
Balog Zoltán utasítást adott a Hospice alapítvány támogatására (Infostart)
Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
nov. 4
18:48
Magyarország függetlenségének fontosságát hangsúlyozták az emlékezők (Infostart)
A fővárosban és országszerte több rendezvényen emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 61. évfordulójára. A nemzeti gyásznap alkalmából a kabinet mellett a kormánypártok és több ellenzéki párt is felhívta a figyelmet Magyarország függetlenségének fontosságára.
nov. 4
18:48
Fagyállós kockacukorral próbáltak kutyákat megmérgezni Békéscsabán (444.hu)
A gazda szerencsére előbb észrevette a mérgezett cukrokat, mint a kutyái.
nov. 4
19:00
Két éven keresztül légpuskával kínozták gazdái a szerencsétlen kutyát (ATV)
Egy magyar kutya története járja be a brit sajtót: Bellát, a kínai harci ebet éveken át légpuskával kínozták kegyetlen gazdái, a négylábút végül skót állatmentők vették magukhoz.
nov. 4
19:24
Orbánék újabb ellenfélre számíthatnak (HírTV)
Elindulna a 2018-as választásokon a négy hónapja alakult cigány egyesület, a Romano Kraj.
nov. 4
19:33
Megdöbbentő részletek: eldobott cigaretta miatt éghetett benn lakásában a várpalotai férfi (Blikk)
A lángok egy eldobott cigaretta miatt csaphattak fel.
nov. 4
19:33
Visszatért a B-közép - Fotógaléria (Alternatív Energia)
Majdnem megtelt a Groupama aréna.
nov. 4
19:48
Magyar katonák vs. magyar katonák: Megvan a terv a kimentésükre (ATV)
A Kurdisztánban szolgáló magyar katonák kapcsán Harangozó Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy drámai a helyzet.
nov. 4
20:06
Pótlóbuszok a metró helyett: Már a sofőrök kimerültségéről beszélnek (ATV)
Elkezdődött a hármas metró felújítása, ma már pótlóbuszok jártak a teljes vonalon. A szakértők hétfőtől káoszra számítanak. Akkor csak a Lehel tér és Újpest központ között kell pótlásra számítani, de azt mondják nincs elég busz, nincs elég sofőr, és várhatóan nem is fér majd fel mindenki a buszokra. További részletek a videóban.
nov. 4
20:06
Tizenhatodszor is nekifut az ügynökaktáknak az LMP a parlamentben (444.hu)
Az ország jelenlegi vezetésében ott vannak a korábbi rendszer titkosszolgálati besúgói, ezért utasítják el újra és újra a javaslatot, indokol a párt.
nov. 4
20:27
Sikert sikerre halmoz a legszebb magyar fitneszmodell (Blikk)
Tatabánya – Májusi debütálása óta sikert sikerre halmoz Majlinger Nóra (22) fitneszmodell: legutóbb a testépítő és naturál-fitnesz Európa-bajnokságon állhatott fel a dobogó legfelső fokára Bosznia-Hercegovinában.
nov. 4
20:36
Pozitív plakátkampányt indít a Momentum (HírTV)
A párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány propagandaplakátjai egymás ellen fordítják az embereket.
nov. 4
20:54
Összeverekedtek a szurkolók a Fradi-meccsen, súlyos sérültek (ATV)
Három és fél év után visszatérhettek a Groupama Arénába a Ferencváros kitiltott szurkolói. A zöld-fehérek ugyan 2-1-re legyőzték a Debrecent, a mérkőzés mégsem ettől volt hangos.
nov. 4
21:03
Vajon Ön mennyit nyert? Íme, az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
nov. 4
21:12
Megemlékezések országszerte a nemzeti gyásznapon (Infostart)
Országszerte megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 61. évfordulóján. Utasítást adott a Hospice alapítvány támogatására az emberi erőforrások minisztere. Rekord számú jelölést kapott Enyedi Ildikó filmje az Európai Filmdíjakra. A nap hírösszefoglalója.
nov. 4
21:39
Ha Márton, akkor libalakoma - íme, négy program, amin muszáj részt vennie (Blikk)
Ha november idusa, akkor Márton-nap, és ha Márton-nap, akkor bizony libalakoma!
nov. 4
22:06
Házi őrizet helyett tihanyi luxus? (HírTV)
Tarsoly Csaba fényűző üzleti tréningen van Tihanyban, pedig házi őrizetben lenne a helye – állítják károsultak.
nov. 4
22:15
Elképesztő: hallás után süt és főz a világtalan szakács (Blikk)
Hatalmas szívvel, és nem kisebb lelkesedéssel ölti magára kötényét minden héten Kurucsai Szabolcs (43), aki idén szeptemberben jelentkezett egy szakácsiskolába. A főzés kisgyermekkora óta a szenvedélye volt, ám 8 évvel ezelőtt teljesen elvesztette a látását.

2017. november 5. vasárnap

nov. 5
6:24
„A legmegbízhatóbb közvélemény-kutatás a választás” (ATV)
Kovács László, az MSZP elnöke a 2002-es országgyűlési választás első fordulója után, április 7-én megjegyezte: „Nem közvélemény-kutatást, hanem választást akarunk nyerni.” A második forduló őt igazolta, azóta pedig klasszikussá elismert mondását pártállástól függetlenül emlegetik a politikusok. Megnéztük, vajon ők, a politikai elemzők és a szocioló
nov. 5
8:06
Hétfőn kezdődik a Kun-Mediátor-ügy tárgyalása (HírTV)
A Szolnoki Törvényszéken tárgyalják „Bróker Marcsi” ügyét.
nov. 5
8:24
Korniss Péter: elengedhetetlen a személyesség (Infostart)
Egy időben két kiállítás is bemutatja a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotójának, Korniss Péternek a munkásságát Budapesten. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus művészetének középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Kornis
nov. 5
8:45
Hétfőn áll bíróság elé "Marcsika" (Alternatív Energia)
Megkezdődik a Kun-Mediátor-ügy tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.
nov. 5
8:48
Eltitkolt katasztrófa: budapesti házra zuhant egy utasszállító (ATV)
Ön szerint minden embernek jár a legdrágább, azaz sokszor a legjobb orvosság, ha rákos? Egy új törvény szerint nem! Korrekt ez így? A héten erről szavazhat! Ön mit tenne, ha hajléktalanok élnének az ablaka alatt? Nagyvárosi nyomor és mocsok az orrunk előtt, a hivatalok pedig egymásra mutogatnak. Az eltitkolt Malév-katasztrófa: budapesti házra zuhan
nov. 5
8:50
"Mindegy, mit mondanak a politikusok, a törvények elég garanciát nyújtanak" (ATV)
Titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelnék a külföldről támogatott civilszervezeteket. Orbán Viktor múlt heti bejelentésére a Transparency International annyit közölt, hogy elég a honlapjukon nyomozni, ott mindent megtalálnak. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint mindegy, hogy mit mondanak a politikusok, a törvények elég garanciát nyújtanak. Tov
nov. 5
9:12
Elképesztő a szakemberhiány (HírTV)
Több tízezer karbantartó, víz-, gáz- és villanyszerelő, illetve építőipari munkás hiányzik a magyar piacról.
nov. 5
9:36
A Fidesz-szavazók egyharmada is elismerte, hogy jellemző Magyarországra a korrupció (ATV)
Még a Fidesz-szavazók egyharmada szerint is jellemző Magyarországra a korrupció. A polgárok többsége ezt súlyos problémának tartja, ennek ellenére elfogadják a helyzetet, mert nem tudnak, vagy nem is akarnak tenni a jelenség ellen. További részletek a videóban.
nov. 5
9:51
Túl későn - A devizahitel lesz a téma (Alternatív Energia)
nov. 5
10:00
Arcok 1956-ból - Micsinai István (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Micsinai Istvánt mutatjuk be.
nov. 5
10:06
Bíróságok: lojalitás kontra szakmaiság 1-0? (HírTV)
„Konkrét utasításokkal hívják fel olykor a bírákat a fontosabb ügyek ítélethirdetése előtt. Aki nem úgy táncol, ahogy fütyülnek, fegyelmit kaphat.”
nov. 5
10:30
Kiégett egy fürdőszoba (Infostart)
Berendezési tárgyak gyulladtak meg Nyírvasváriban, a Vasvári Pál utca egyik lakóházának fürdőszobájában.
nov. 5
10:36
Gémesi: Most sem csak a kormány váltásáról kell beszélni (ATV)
Végre van két párt, amelyik komolyan veszi az együttműködést, nem a különbözőségekről, hanem a hasonlóságokról beszélünk egymással – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gémesi György. Az Új kezdet párt elnöke bejelentette, hogy tudomásul vették, egyedül nem tudnak indulni, kerestek együttműködő partnert, és az LMP befogadta őket.
nov. 5
11:18
Figyelemfelhívó futás a Margitszigeten (HírTV)
Közös margitszigeti futással hívta fel a figyelmet a Movember Magyarország a prosztatarákszűrés fontosságára.
nov. 5
11:24
Elhunyt Pápai Erzsi (ATV)
83 éves korában elhunyt Pápai Erzsi Jászai-díjas színésznő.
nov. 5
11:36
Itt az új csodavakcina, de nem jut mindenkinek (Infostart)
A gyermekeknek vagy gyermekek között mozgó felnőtteknek érdemes használniuk egy újonnan megjelent influenza elleni vakcinát, a négy komponensű splitoltóanyagot – mondta az InfoRádiónak Kulcsár Andrea infektológus, a Szent László Kórház főorvosa.
nov. 5
12:00
Szili Katalin: Gyurcsány egyedül maradt (Infostart)
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel - mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az M1-en.
nov. 5
12:03
Új adókedvezményt jelentett be Varga Mihály (Blikk)
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.
nov. 5
12:12
Nem is gondolná, mennyi mindenért vonhat le tőlünk pénzt a bank (HírTV)
Akár százféle jogcímen vonhat le tőlünk pénzt a pénzintézet különféle tranzakciókra.
nov. 5
12:24
Kivándorolt magyarokkal dolgozott együtt a politikus (HírTV)
Hazaváró címmel tízpontos programtervet dolgozott ki a külföldön élő magyarokkal közösen Ujhelyi István.

Keresés