A budapesti metróvonalakon a járatok 99,68 százaléka közlekedik menetrend szerint, a leggyakrabban a 3-as metrón utazók várakoznak, ott a legmagasabb a meghibásodások aránya.
Párizs – Szinte a semmiből bukkant fel a francia elnökválasztás legfőbb esélyesévé avanzsáló függetlenként induló Emmanuel Macron, aki 23,9 százalékkal megnyerte a most vasárnapi első fordulót.
Az ellátási költségek és egyéb tartozások levonása után a legtöbb rabnak gyakorlatilag semmi pénze nem marad a börtönben keresett munkabérből, ami nagy feszültséget szül, és sokan megtagadják a munkát - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.
Orbán Viktor az Alkotmánybíróságra bízhatja a lex CEU megsemmisítését, ha Juncker nyomására az Európai Néppárt kész helyzet elé állítja: a visszavonás a záloga a Fidesz ki nem zárásának. Alkotmányjogászok szerint a törvény „pimaszul egyértelműen” alkotmányellenes, a miniszterelnöknek viszont a múlt héten még az volt az álláspontja, hogy „ha háború,
Akik a magyar igazságszolgáltatás szerint amúgy nem is vádolhatók semmivel csak azért, mert megakadályozták, hogy Nyakó István időben adja le a népszavazási kérdését.
Nem járnak a gödöllői és a sülysápi vonatok, a szolnoki zónázók pedig mindenhol megállnak, miután meghibásodott a biztosítóberendezés a Keleti pályaudvaron - közölte a Mávinform hétfő délelőtt az MTI-vel.
A 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy minden szál Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármesterhez, egykori pártjához és a szocialista párthoz vezet.
„Az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót, hogy a többiek elgondolkozzanak” – áll egy Facebook-bejegyzésben, amit az Index szerzett meg.
Fizikailag akarta bántani a szovjet emlékművet festékkel megdobáló Komáromy Gergelyt a csecsen Magomed Dasajev, és erről a budapesti orosz nagykövetség egyik munkatársa is tudott – írja az index.hu egy zárt Facebook-csoportban elhangzott üzenetváltás alapján.