Megjelent a Kutyabarát Balaton Élménykalauz. Az ingyenes kiadvány, amely az interneten is elérhető egy térkép, amely feltünteti azokat a szálláshelyeket, éttermeket, cukrászdákat, fagyizókat és múzeumokat, ahol szívesen látják a kutyákat - mondta az InfoRádiónak az élménykalauz alapítója. Sziládi-Kovács Tibor hozzátette: a Balatonnál jelenleg két o
A hivatalos rendőrségi statisztikák szerint évről évre nő azoknak a gyerekeknek, fiataloknak a száma, akik egy rövid időre hátat fordítanak környezetüknek, de később hazatérnek. Ugyanakkor évi 80-100 gyermek nyomtalanul tűnik el, és a nyomozóhatóság 1 év után sem tudja megmondani, hogy mi történt velük, hol vannak. Értük száll ma este a levegőbe 20
Országszerte fellázadtak az állatok, betörnek a városokba, utcákon randalíroznak, de megesik, hogy emberre is támadnak, mintha csak valóra válnának a horrorfilmek rémségei.
Az év legcsaládiasabb vasárnapját rendezték meg Budapesten. A fesztiválon az egyszülős családoknak is segítenek, ugyanis kedvezményes áron táborozhatnak gyermekeik. Az emberi erőforrások minisztere az ATV Híradónak azt mondta, hogy a kormány kiáll az egyszülős családok mellett és mint mindenki, így ők is igénybe vehetik a kormány család támogatási
Elképesztő produkciókkal igyekezett széppé varázsolni a rászoruló gyerekek vasárnapját a Hungária Nagycirkusz a Blikk-kel szervezett közös gyereknap alkalmából.