Nincs szó a Magyar Nemzet újságírójának, Lukács Csabának a bemártásáról az észak-koreai hatóságok előtt - ezt próbálja bizonyítani az Ökumenikus Segélyszervezet azzal a levéllel, amelyet ma hoztak nyilvánosságra. Ebben Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-főigazgatója 2013-ban Phenjan bécsi nagykövetétől kér találkozót, hogy beutazási
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az EU olyan fejlesztési stratégiát készül elfogadni, amely pozitívumként állítja be a bevándorlást, ezért Magyarország megvétózza a dokumentum elfogadását.
Hihetetlen sikert értek el a Herman Ottó Múzeum dolgozói, elsők lettek az USA-ból indult Museum Dance Off nevű versenyen. A megméretés során egy videót kellett készíteni, amelyen a műtárgyak között táncolnak, ezzel mutatva, hogy a múzeumok nem unalmas helyek.
Olyan kreatívügynökséggel is szerződést kötött Schmidt Mária az 1956-os emlékév szervezésekor, amellyel nemrég még a „Soros-hálózat” egyik tagjaként riogatott a kormánypárti sajtó.
A nemzeti fejlesztési miniszterhez került a nemzeti rendezvényszervezés, a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gondoskodik - más szervezetekkel együttműködve - a nemzeti ünnepek megszervezéséről és lebonyolításáról. Az erről szóló két jogszabály a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Szomszédjai és barátai is megdöbbentek, amikor megtudták: nagy valószínűséggel Sz. Attila (48) követte el az utóbbi idők egyik legbrutálisabb bűncselekményét a Pest megyei Újlengyelben.
Kelet-európai nők százai indulnak el Nagy-Britanniába egy boldogabb élet reményében - ahol aztán bűnbandák szexrabszolgáivá válnak! A BBC felderített egy új, borzalmas hálózatot, amely megállás nélkül nyeli el megtévesztett áldozatait - magyarokat is.
A rendszerváltás utáni Magyarország sikertelenségéről beszélt Tölgyessy Péter alkotmányjogász az Eötvös csoport budapesti rendezvényén. Előadásában hangsúlyozta: az állam nem tudta gazdaságát felzárkóztatni, a nyugati minták követése nem sikerült, és a keletre történő piaci nyitás sem hozott jelentős eredményt.
Elszállította a rendőrség és az önkormányzat a Futrinka Egyesület kutyáit a piliscsabai telepről – értesült az InfoRádió. A környéken élőket zavarta a lovardát tavaly év vége óta bérlő szervezet négylábúinak ugatása. A rend helyreállításáért birtokvédelmi eljárást indítottak a lakók. Az egyesület szerint azonban a 18 eb nem volt hangos, mindannyian
A magyarok nem szeretik nagyon a demokráciát, a cégeink nagyon gyengék, a diákok harmada funkcionális analfabéta. Az ország sikertelensége összetettebb annál, hogy sokat lopnak.
A jelenlegi két év helyett legfeljebb egy évre szóló hűségidőt köthetnének a távközlési szolgáltatók az ügyfelekkel az elektronikus hírközlésről szóló törvényt módosító kormánypárti javaslat szerint - írja csütörtöki számában a Népszava és a Világgazdaság.