A miniszterelnök szerint azért kellett teleplakátolni az országot Soros György képével, mert az embereknek joguk van tudni, hogy a magyar származású amerikai milliárdos egymillió migránst akar betelepíttetni Európába – hangzott el a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felszólítja a Tesco-Global Áruházak Zrt., hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját, amelyben 99 forintért árusítják a görögdinnyét, miközben néhány napja még 249 forintért kínálták a gyümölcsöt. A NAK hatósági vizsgálatot is kezdeményez.
110 centiméteresről 120 centiméteresre növelik a Balaton vízszintjét. Mindez 60 millió köbméter többletvíz tározását teszi lehetővé a tómederben, ami hatalmas mennyiséget jelent.
Alig több, mint egy hét van a vizes VB-ig, de az építkezések még javában tartanak. Nagy a fejetlenség a méregdrágán, több mint 3,5 milliárdért rendezett megnyitó körül.
Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből az ügynevezett Czeglédy-ügyben - erről az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője beszélt.
Súlyos szabálytalanságokat tártak fel az uniós ellenőrök egy 420 milliárdos közbeszerzésnél. A kormány ennek ellenére már elkezdte a részmunkák nyerteseinek kihirdetését.
Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből az ügynevezett Czeglédy-ügyben - erről az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője beszélt az ügyészségi szervezet pénteki i sajtótájékoztatóján.
Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből az ügynevezett Czeglédy-ügyben - erről az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője beszélt az ügyészségi szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kövér László utcai zavargásokat vizionál őszre, amelyet az ellenzék a „sorosista” civilekkel hajtat végre. A kormányoldali média pedig sorra „leplezi le” a polgári engedetlenség válfajairól tartott „titokzatos” kurzusokat. Megkérdeztük a civil „ellenállókat”, mi várható ősszel.
Csalók élnek vissza üzemanyag-forgalmazó cégek nevével, a bűnbanda alkalmanként akár több millió forintos kárt is okozhat - közölte honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség pénteken.
Ezek az emberek betegek, orvoshoz kellene menniük – így reagált Gőgös Zoltán az Egyenes beszédben arra, hogy a fideszes vezetők gyűlöletkampányt folytatnak az ellenzéki pártok és Soros György ellen.
Soros György fényképével kitapétázták az országot. Az óriásplakátokra némelyikére egyelőre ismeretlen kezek biggyesztették oda, hogy „Büdös zsidó”. Vajon a kormányzati kampány antiszemita indulatokat ébresztett föl? Vagy csupán arra figyelmeztet, amit tegnap Lázár János úgy fogalmazott meg a Kormányinfón, hogy „Egy plakát akkor jó, ha felhívja egy
Fenékig átlátszó a tó vize, annyira tiszta, írják nyaralóknak szóló jelentésükben az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársai. A parti zónában megjelenő zöldalgák is a kedvező ökológiai körülményekre utalnak. A kutatók arra figyelmeztetnek: meg kell osztoznunk az élővízen a Balaton növény- és állatvilágával.