Az ellenzéki pártok nem csak a megnyitót tartják drágának, összességében véve kritizálják az építményeket és a koncepciót. A Parlamenttel szemben felállított - esztétikailag sokak által kifogásolt - ugrótorony például önmagában 3,5 milliárd forintba került. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi politikusa rendkívüli hajós sajtótájékoztatóján azt mondta:
A tíz legjobb balatoni strandból csupán egyet találunk meg a déli parton, legalábbis a Kék Hullám Zászló értékelése alapján, amelyet a Balatoni Szövetség adott át.
Gödöllő - Járműszerelvény és utánfutót vontató személygépkocsi ütközött össze az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán a 29-es kilométerszelvényben péntek délután. Gödöllőnél torlodásra kell számítani.
Az egri strand úszómesterének köszönheti életét egy négyéves kisgyerek, akit a vízből kellett kimenteni, majd újraéleszteni. A kisfiú a szülei figyelmetlenségét kihasználva ment a medencébe, ahol kapálózni, fuldokolni kezdett. A fürdőzőkre vigyázó fiatal nő olyan gyorsan cselekedett, hogy mire a mentők a helyszínre értek, már beszélni is lehetett
Az illegális migráció egyértelműen nemzetbiztonsági kérdés. Aki Magyarország biztonságára tör, azzal szemben származásra, vallási hovatartozásra, vagyoni állapotra tekintet nélkül érvényesítik a magyar állam politikai és jogi erejét - szögezi le Orbán Viktor a Heisler András Mazsihisz-elnöknek írt, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke álta
Az illegális migráció egyértelműen nemzetbiztonsági kérdés. Aki Magyarország biztonságára tör, azzal szemben származásra, vallási hovatartozásra, vagyoni állapotra tekintet nélkül érvényesítik a magyar állam politikai és jogi erejét - szögezi le Orbán Viktor a Heisler András Mazsihisz-elnöknek írt, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke álta
Tóba hajtott egy férfi egy Vadna mellett található szabadidőparkban, őt és utasát rendőrök mentették ki az autóból pénteken - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Vadna - Lesodródott az útról, fának csapódott majd tóba csúszott egy autó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település külterületén. A 32 éves sofőr és 20 éves utasa életét szabadnapos, éppen a tónál horgászó rendőrök mentték meg.
Barcs - Három fa dőlt a vasúti sínekre a Somogy megyei Barcs-Középrigóc állomás előtt, a Barcs-Szigetvár vasúti vonalon péntek este. A tűzoltók a fák feldarabolásával távolítják el azokat a sínekről.
A miniszterelnök válaszolt a sorosozás leálítását kérő Mazsihisz-elnöknek. Nem lesz leállítva, mert Orbán szerint Heisler András se akarhatja, hogy származásuk szerint tegyen különbséget magyar állampolgárok között.
Óriási robbanás következhet a hazai lakáspiacon Lázár János bejelentése alapján, amelyben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) használt lakásokra való nagyobb kiterjesztéséről beszélt. – Az otthonteremtési kedvezmény őszi kormányzati értékelésekor szóba kell hozni azt is, hogyan lehet növelni a támogatást használt lakások vásárlása esetében
Óriási robbanás következhet a hazai lakáspiacon Lázár János bejelentése alapján, amelyben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) használt lakásokra való nagyobb kiterjesztéséről beszélt.
Előfordul, hogy hetente többször is a közelben lévő kórházak valamelyikébe kell átvinni beteget az Országos Kardiológiai Központból. Mindezt műtét közben. A szívátültetést is végző kórházban ugyanis nincs CT berendezés. A főigazgató azt reméli: év végéig megoldódik a probléma és hozzájutnak a szükséges géphez. További részletek a videóban.
Már kőművesből is lehet egynapos átképzéssel pincér a Balaton partján, akkora a munkaerőhiány. Sorra zárnak be, vagy ki sem nyitottak az éttermek. Vendégek vannak, de a szakácsok és felszolgálók eltűntek.
Az egészségügy olyan jól teljesít, hogy jelenleg nem tudják beadni a magyar újszülöttek és kisgyerekek egyik alapoltását, az orvosok azt sem tudják, mikor lesz oltóanyag.
Megkérdeztük a szövetségi kapitányt, aki elmondta: az elnök hivatalba lépése óta hall hasonló pletykákat. Sós Csaba szerint van igazsága Hosszú Katinkának, és szurkol neki.