Főleg kidőlt fák és leszakadt faágak okoztak gondot a hétfő este, éjszaka az országon átvonuló viharokban. Többen meg is sérültek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Több mint háromezer személlyel szemben tart nyilván tízmillió forintot meghaladó adótartozást a NAV. A listán ismert neveket is találni, többek között bróker Marcsika rokonságát, Kozsót vagy éppen Portik Tamást.
A hétfő esti viharok után a hőmérséklet nem nagyon esett vissza mára, sőt, a párás, meleg időben még többet fogunk izzadni, azonban csak egy napig, nemsokára ugyanis jócskán visszaesik a hőmérséklet:
Az egységesen 9 százalékos adókulccsal is kiszámítható és tervezhető sportfinanszírozási csatorna marad a társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Világgazdaságnak.
Száraz István pedig mobilapplikációt fejleszthessen és Tiborcz Istán hoteléig is ingyenwifi épülhessen. A most kiderült gyanús tételekkel együtt már 170 milliárd forintnál járhat az úszó világbajnokság költségvetése.
A hétfő éjszakai vihar miatt több mint 200 helyen volt szükség a tűzoltók segítségére. A legtöbb riasztást Somogy, Fejér és Pest megyében kapták. Kidőlt fák, leszakadt faágak és jégeső okozott sérüléseket és komoly károkat.
A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága jelenleg vizsgálatot folytat az indulhatunk.hu oldalt üzemeltető SzállásOutlet Kft.-vel szemben, miután a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) korábban bejelentést tett az oldal szolgáltatásainak értékesítésével kapcsolatban - közölte a fővárosi kormányhivatal az MTI érdeklődésére kedden.
Az autószervizekben működő műszaki vizsgálóállomás csak a szerviz telephelyén és csak a közlekedési hatóság által kiadott engedély, valamint sikeres auditálás után működhet. Az auditálás két évig hatályos. Az erről szóló és jövő év május 20-án hatályba lépő kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól az LMP abban a beadványban, amelyet a párt társelnöke kedden nyújtott be a testülethez.
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól az LMP abban a beadványban, amelyet a párt társelnöke kedden nyújtott be a testülethez.
Eljutott hozzánk az alábbi fotó, amin Viczián Viktória, a Magyarország Szépe különdíjasa és Feng Ya Ou, a ByTheWay-ből ismert sármos fiatalember látható, akik szemmel láthatóan a Balaton partján töltöttek egy kellemes napot.
Tavaly, illetve 2015-ben 11, 2014-ben pedig 8 fulladásos eset történt. Ezek egy része vízibiciklizés közben történik, sokan ugyanis nem tartják be az alapvető szabályokat, aminek tragédia is lehet a vége.
Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet mellett működő sertéstelepről hétfőn. Szabadnapos rendőr fogta el Akasztón.
Egy egész ország reménykedik abban, hogy a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokság különösebb technikai baki nélkül lezajlik, és nem csak azzal kerül be az emlékezetbe, hogy a maga nemében minden idők legdrágább versenye volt, hanem azzal is, hogy minden rendben lesz, úszóink sok érmet és ezzel sok örömöt szereznek. Az ATV Heti Napló Sváby
A világ legnehezebb hivatása, mégsem tanítják sehol, hogyan kell szülővé válni, gyereket nevelni. Jó esetben a családból hozza a mintát a fiatal, de nem mindenki ilyen szerencsés.
Kaposvár – Két fiatalkorú intézeti nevelt lányt fogadott be egy kaposvári férfi és élettársa 2016 nyarán – idáig még egészen szívmelengető a sztori, csakhogy egy idő után a 45 éves férfit a lányok tartották el, prostitúcióból.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2017. augusztus 4-ig meghosszabbítja a jelentkezési határidőt a gyereknapkor kiírt három szociális üdülési pályázatára.
„Ebben a helyzetben az MSZP-nek szabad csak elindulnia, a kisebb ellenzéki pártok megőrizhetik magukat a jövőnek” – írta véleménycikkében Tamás Gáspár Miklós.
Március óta lehet pályázni arra a több mint 500 praxisra, amely üresen áll, vagyis ahol nincs háziorvos vagy fogorvos. Eddig 46 pályázat érkezett be, és 86 millió forintot már meg is kaptak a nyertes pályázók. A rendelkezésre álló keret 1,2 milliárd forint.