Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségégében talált a bíróság bűnösnek hétfőn egy embert, akinek két házőrzője rátámadt egy idős emberre Nagyecseden.
A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound A Sound történetében idén lépett fel a legtöbb világsztár, bemutatkozott a világ egyik legkeresettebb partysorozata,...
A gazdagabb települések és városrészek iskolaigazgatóinak valóban kisebb a mozgásterük, mint a köznevelési központosítás előtt, mára azonban a szegényebb településeken is tervezhetőbb a pedagógiai program – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke.
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint a hirdetőtáblák csak a gyűlölet és a félelem keltésére jók, ezért országos akciót hirdetett a plakátok átfestésére.
"Európa legsötétebb óráit idézi" a magyar kormány új, migrációellenes kampánya, amely Soros György képét használja plakátjain - állította Michael Vachon, a magyar üzletember szóvivője kedden a Reuters hírügynökségnek e-mailben eljuttatott közleményében.
A Nagy-Britanniában élő közép-európai polgárok közül a magyarok esetében a legnagyobb a dolgozók aránya: kint tartózkodó honfitársainknak mindegy 84,3 százaléka dolgozik, míg a csehek és a szlovákok esetében ez az arány 73 százalék - ismerteti a brit statisztikai hivatal felmérésének eredményeit a 444.hu.
A legújabb statisztikák szerint a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok nagyjából fele recepciós, pincér, vagy pultos, legalábbis ekkora arányban dolgoznak a magyarok a brit kiskereskedelemben és vendéglátásban - írja a 444.hu a brit statisztikai...
"Európa legsötétebb óráit idézi" a magyar kormány új, migrációellenes kampánya, amely Soros György képét használja plakátjain - állította Michael Vachon, a magyar üzletember szóvivője kedden a Reuters hírügynökségnek e-mailben eljuttatott közleményében.
Győr – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják azt a 48 éves férfit, aki a vádirat szerint könyökével, öklével verte szét, majd rugdosta halálra 70 éves áldozatát.
Miskolc - Kedden kezdték tárgyalni annak a három fiatalnak az ügyét, akik minden ok nélkül megállítottak, majd maradandó sérüléseket okozva neki, brutálisan összevertek egy sofőrt Sóstófalván még 2015. szeptemberében. Az ügyészség emberölés kísérletével vádolja őket.
Nyáron csökkentett kapacitással működnek bizonyos osztályok a kórházakban a nyári szabadságolás miatt, de vannak olyan intézmények is, ahol munkaerőt kell vásárolnia a vezetésnek - mondta az InfoRádiónak Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke.
Miközben a 2014-ben megígért 24 tanuszodából eddig mindössze egyetlen létesítmény készült el, egy nemrég megjelent kormányhatározat újabb 26 településen rendelkezik tanuszoda-építésről – írta a Magyar Nemzet.
Csalás bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen nyomozás indult a rendőrségen a Green Holidays csődje ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. De a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot...
Elhunyt a kis, 19 hónapos Zita, akit csak egy bécsi klinikán, egy igen drága műtéttel lehetett volna megmenteni. P. Zita szüleinek nagyon sokan próbáltak segíteni, egyebek mellett a Fradi szurkolói, akik gyűjtöttek is a kislánynak, az FTC segítségével csináltattak steril szobát a kicsinek.
Mentesülnek jövőre a háziorvosok az öt évnél régebben megszerzett praxis eladása utáni személyi jövedelemadó megfizetése alól – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán. Az egészségügyi államtitkár azt elmondta, hogy megszűnt a patika-hitelprogram miatt indult uniós kötelezettségszegési eljárás.
Hét európai szakember társaságában augusztus elsejétől 18 hónapon át Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök is tagja lesz annak a Befektetési Bizottságnak, amely az Európai Befektetési Bank (EIB) kezelésében lévő Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) döntéseit készíti elő.
Egykori olimpiai és világbajnok úszókat kértek fel szereplésre az utolsó pillanatban, majd egy napra rá közölték velük, hogy még sincs rájuk szükség a megnyitóünnepségen.
A Munka Törvénykönyve nem ismer olyan fogalmat, hogy nyári szabadság annak ellenére, hogy a legtöbben természetesen nyáron szeretnének hosszabb szabadságra elmenni - mondta az InfoRádiónak Bodnár Lilla ügyvéd, munkajogász.